Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
1*W. november 1. 4 Vasárnap Túl a síneken Szép, derűs őszi délelőtt. Fenn, Békéscsaba felett fehér bárányfelhők úsznak, annyira lassan, hogy mozgásuk szemmel alig észrevehető. Lenn, a híd alatt fekete mozdonyok fújtatnak füstfelhőt eregetve, de nem tudnak versenyre kelni a gyárkéményekkel. A hídról — amely a vasúti síneket átívelve összeköti a Bartók Béla és az Orosházi utat — 16 gyárkéményt fedez fel a kutató szem. Aki áthalad a hídon, már Er- zsébethelyen jár. Jaminában, az V. kerületben. Erzsébethely önálló része Békéscsabának, s ez az önálló rész akár területét, akár 15 ezer lakosát tekintve, egyik fő meghatározója a városnak. A^ itt lévő gyárak, üzemek országos hí- rűek, s ez a hír a városé is, ugyanúgy, mint az előforduló ki- sebb-nagyobb gondok. Sokan nem jártak még Erzsé- bethelyen a város lakói közül, pedig érdemes felkeresni, s önmagunk számára is felfedezni egyre bővülő, növekvő városunknak ezt a jellegzetes részét. A híd közepén akaratlanul is meg-megáll az ember, hogy egy pillantást vessen lefelé a tolató, robogó szerelvényekre, s a számtalan hosszú kocsisorra. Aztán visszafordul, s folytatja útját, néha megrezzenve egy-egy eldübörgő traktor vagy jól felpakolt teherautó zajától. Leérve a híd lejtőjén, már az Orosházi úton jár, az V. kerület leghosszabb útján. Alig győzi olvasni az épületek sok-sok feliratát, a BARNEVÁL-ét, a kenyérgyárét, a téglagyárét. Gyerekek az utcán Az úttest és a járda között földhányások. — Menj már ki az árokból, nem férek tőled. — Jól van, na. Vitatkoznak a gyerekek az úton, csatornaásás közben. A VI-os számú általános iskola VIII/A osztályának 40 tanulója a vállalt 20 óra társadalmi munkából dolgozik le néhány órát. — Itt lesz a vízvezeték végig az utcán — világosít fel bennünket Szaszák Judit tanárnő. — S ti? — kérdezzük a gyerekeket. — Szívesen csináljátok? — Szívesen hát! — válaszolják kórusban, s ütik, vágják a földet, de nemcsak a fiúk, hanem a lányok is. — Már a múlt héten is csináltuk — mondja Veres Mihály. — Ki jár legmesszebbről közü- letek az iskolába? — Én — szól újra Veres Mihály. — Az állami gazdaság legalább tíz kilométerre van ide. Közben a többiek, Stefanik Pál meg Baukó Imre is dobálják a földet. — Pályát választottatok már? — Én mezőgazdasági technikumba megyek, majd utána előadóművész szeretnék lenni. — Ezt hogy képzeled? — Ügy, hogy kell valami szakma, ha nem vesznek fel a Színművészeti Főiskolára. Most az úttörőházba járok szakkörre — mondja magabiztosan Zsilák László. Róla a többiek árulják el, hogy verset is írt, és már volt olyan is, ami megjelent az újságban. S vajon a lányok mit képzelnek? Nehezen árulják el, hogy ki a legjobb tanuló, majd szavazás útján Farkas Klári mellett döntenek, ö tudomást sem vesz a körülötte zajló vitáról, szorgalmasan lapátolja a földet. — Én közgazdasági technikumba megyek... Így döntöttem —. mondja határozottan, és utána már bizony nem is nagyon szól, dolgozik tovább. Jaminai gyerekek. Szorgalmasak és szeretnek itt élni. Akármelyiket kérdezzük, mind itt él a legszívesebben. Nem érzi messzinek a várost, nem érez különbséget. A változó városrész• Néhány évvel ezelőtt akárhányszor is írtunk az V. kerületről, mindig úgy fejeztük be valahogy, hogy több gondot kellene fordítani erre a városrészre. Egy kicsit mostohagyerek volt. — Az még most is? — Áh, dehogy. Sokat változott itt minden az elmúlt években — mondja Molnár Béla bácsi, a tanácsi kirendeltség vezetője. — Például? . — Egymás után épülnek . az utak. Igaz, nagyon lassan, és ez bosszúságot is okoz. De hát ezt csak kibírjuk valahogy. Épül a vízvezeték, nem kell kilométereket járni majd az ivóvízért. Több új üzletünk nyílt, bár még itt is van gond. — Tudjuk, a tű meg a cérna. — Igen. így is lehetne mondani. A tanács már egy évvel ezelőtt megvásárolta az egyik házat az iparcikk kiskereskedelmi vállalat részére, hogy abból rövidáru boltot létesítsenek. Azóta sem történt semmi. Így aztán még mindig két forinttal drágább nálunk egy tű, mint a Tanácsköztársaság útján lakóknak. — Szóval, kibékült a város meg Jamina? — Nem is volt harag. Csak sokáig úgy éreztük itt, Jaminában, hogy velünk hevesebbet törődnek. De ezen már túl vagyunk, hisz nemrégen elkezdték a tanítást az új nyolctantermes iskolában is. Az új iskolában Hosszú, viszonylag egyenes utcákon át jutunk az új, 11-es számú általános iskolához. Az alacsony, szépen gondozott, nagyrészt tomácos házak gyűrűjében kimagaslik a többitől a színeivel is különböző emeletes épület. Környéke még rendezetlen, de bent az osztálytermekben már tanítanak. Huszonhárom pedagógus oktat itt 480 kisdiákot. A folyosókon nagy ricsaj fogad, Szünet van. A tanári szobába már nem hallatszik be a gyermekek zaja. — Sok bajunk volt kezdetben a nyílászáró szerkezetekkel, az ajtókkal, az ablakokkal — mondja Varga O. János igazgató, majd folytatja: — A keskeny ajtó miatt például a fizikai előadói terembe csak úgy tudtuk bevinni az asztalt, hogy szétszedtük. Különben nem fért volna be. — Hány osztályuk van összesen? — Tizenkettő, és ezenkívül 5t osztályunk tanulói a Könyves utcába járnak. Sajnos, nem tudjuk rendeltetésszerűen használni a politechnikai műhelyeket, mert azokban is égy-egy osztály van állandóan. De nemsokára teljesen elkészül az udvarban egy kis különálló épüket, amelyet műhelynek rendezünk be. — A vasúton túlról is járnak ide iskolába? — Nem. A vasút a határvonal. — A napközisek? — 148-an vannak, négy csoportban, — válaszolja —, s kéri: ne csak beszélgessünk az iskoláról, hanem nézzük is azt meg. A VIII/A-ban földrajzóra van. A gyerekek jöttünkre talán megörülnek kicsit, hogy néhány percig — amíg ott vagyunk — nem kell felelniük. — Hogy tetszik az iskola? — Jól... — Tetszik... — mondják szinte kórusban. A VIII/B is fegyelmezetten feláll. — Ki akar továbbtanulni? A 36-os létszámú osztályból 23- an nyújtják magasba kezüket, jelezve, hogy középiskolába szeretnének menni. — Ki akar tanár lenni? Kétten jelentkeznek. — Ha módja lenne rá, ki költözne közületek a hídon túlra', a központba? Megint csak ketten jelentkeznek, a többieknek jó itt, szívesen laknak az V. kerületben. Még egy pillantás a falra, melyen a tábla mellett vékony repedés húzódik végig jó darabon, majd a tornaterembe, a szertárba kukkantunk be. A mosdó kicsi. — Egyszerre két gyerek zuhanyozhat, s mindössze három mosdókagyló van — kesereg a testnevelő tanár. — Óra után hogy tud itt 30—40 gyerek perceken belül megmosdani? — teszi fel a kérdést, amire nem tudunk válaszolni. * Az új tanévben adták át a 11-es számú általános iskolát, s nem kétséges, hogy előfordulnak benne hibák. Akadnak gondok, amelyeket azért lassan sikerül megszüntetni, s a hibák ellenére is csak örülhetünk annak: új iskolája van Jaminának. Jó, hogy van, mint ahogy jó lesz majd — bár meg kell dolgozni érte — a vízvezeték-csatorna is. Ez Jamina. Utcái hosszúak és sok helyen még sárosak. A házak között sok az új, és még több az olyan, amelyikre új ablakot vágtak. A házak előtt több helyen virág. Bár az őszi szélben meghajlott a száruk, alattuk lehullott leveleket forgat a szél. S a vasúti átjáró felé haladva a városrész és a vasút között még kukoricakúpok állnak. Innen soKszor messze a város. De a távolság csökken. Elég ritkán jár a busz, sokszor gyalogolni kell, de megszokták az emberek, és nem zúgolódnak. Mögöttünk csengetnek a kerékpárosok. Él és dolgozik a síneken túl is város. Dóczi Imre—Vitaszek Zoltán Átadták rendeltetésének a szentetornyai új óvodát A közelmúlt napokban új mű- iődési infézménnyel gazdagodott entetornya: október 29-én, csü- rtökön adták át rendeltetésének mintegy 330 ezer forintos költ- ggel létesített óvodát. A korsze- intézmény 50 kisgyermek befo- dására alkalmas, a két tante- mben külön kis- és nagycsoport i kapott helyet. Ezzel a szentetornyai szülők jó részének lehetővé vált, hogy gyermeküket óvodába járassák, ahol a közösségi élet, a szórakoztató és tanító játék hatásától elindulnak az apróságok az emberré válás útján. Az óvodát modem és célszerű berendezésekkel látták el. Kerékgyártó A nyugdíjas szakemberek újabb lehetőségei A műszaki dolgozók és szakmunkások legtöbbje alkotó-, cselekvőkészségük teljében éri el a nyugdíjas korhatárt. Közülük sokan éppen ezért sérelmezik, hogy nyugdíjaztatásuk után nem volt elég lehetőségük több évtizedes szakmai tapasztalataik hasznosítására. Pedig ez nemcsak nekik lett volna hasznos, hanem a népgazdaságnak is. A korábbiakban a nyugdíjasok részére különkeresetként engedélyezett 500 forinton felül, korlátozás nélkül csupán az újítási, s találmányi díjat fizethették ki. Ha azonban az újítások vagy találmányok kivitelezésében vettek részt, az ezért járó munkadíj ösz- szege nem haladhatta meg az 500 forintot. Ennek következtében épben olyan területen nem használhatták fel a nyugdíjas szakemberek segítségét, ahol tudásukra, tapasztalatukra a legnagyobb szükség lett volna. A MTESZ tagegyesületeiben és a különböző szak- szervezeti műszaki bizottságokban tevékenykedő nyugdíjas újítók már jó ideje szorgalmazták a különböző fórumokon a korlátozás feloldását. Most a nyugdíjas szakemberek sok tízezres tábora örömmel veheti tudomásul, hogy észrevételeiket és javaslataikat az illetékesek is figyelembe vették. A SZOT Társadalombiztosítási Főosztály nemrég új ügyviteli utasítást adott ki a nyugdíjjogszabályok végrehajtására. Az utasítás szerint — az 500 forintos engedélyezett különkeresetnél ezután figyelmen kívül hagyják nemcsak az újítási és feltaláló díjakat, hanem a tervezői, szerkesztői és kivitelezői munkadíjakat is. Az új rendelkezés egyértelműen kimondja, — és ez nagyon lényeges az újítómozgalom fejlődése szempontjából —, hogy a közreműködői és tapasztalatcsere-díjat is korlátozás nélkül ki lehet fizetni. Hogy ez mit jelenthet a népgazdaság számára, elegendő utalni arra, hogy a múlt esztendőben a vállalatoknál mintegy 44 ezer tapasztalacsere-javas- lat várt elbírálásra. A nagyszámú javaslatnak azonban csak 20 szá- • zalékát fogadták el kísérletre, illetve megvalósításra, 65 százalékát elutasították, 15 százaléka pedig elbírálatlan maradt. A rossz „hatásfok” főként azzal magyarázható, hogy a vállalatoknak nem állt rendelkezésükre elegen- gő szakember a javaslatok gyakorlati kivitelezésére. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy — megfelelő díjazás mellett — nyugdíjasokat is bevonhassanak ebbe a munkába. A rendelkezés tehát a nyugdíjas szakemberek további alkotó munkájának újabb lehetőségeit nyitotta meg. Most a vállalatok műszaki, gazdasági és mozgalmi vezetőin múlik, miként tudják hasznosítani az ő szakmai ismereteik gazdag tárházát. Tokár Péter iiimtiiiiiiimmiitiiiiiniiuimimiiii 4-es számú képrejtvény