Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-04 / 259. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Félinilliárd forint a meggye takarékbetét-állománya Egy héf múlva kezdőditek a takarékossági napok — Ünnepélyes megnyitó Gyulán kapunkban már beszámoltunk arról, hogy a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága és az Or­szágos Takarékpénztár Békés me­gyei Igazgatósága a korábbi évek­hez hasonlóan, ebben az eszten­dőben is megrendezi a Békés me­gyei takarékossági napokat Az ünnepélyes megnyitóra Gyu­lán, az Erköl Művelődési Házban kerül sor november 9-én este. A takarékossági ankét alkalmából ünnepi beszédet mond Gerebenics Imre, a Pénzügyminisztérium osz­tályvezetője. Az ünnepség kereté­ben Záray Márta és Vámosi Já­nos táncdalénekesek lépnek fel, s közreműködik még Faragó Vera, a Vidám Színpad tagja és konfe­rál Sármándi Pál. Zongorán kí­sér: Reményi József. Az ünnepélyes megnyitót kővető­en több községben és városi ke­rületben is rendeznek takarékos- sági ankétokat a Hazafias Nép­front és a takarékpénztár közre­működésével. Így november 16-án a Jókai Színház művészeinek köz­reműködésével rendeznek műso­ros estet Mezökovácsházán. No­vember 18-án pedig az OTP és a helyi takarékszövetkezet közremű­ködésével rendeznek ankétot Tót­komlóson, amelyen a közönséget a Balassi Művelődési Otthon tánc­zenekara és táncdalénekesei szóra­koztatják. Előkészületeket folytat­nak, hogy hasonló műsoros estet rendezhessenek Endrődön és Bé­késen a helyi takarékszövetkeze­tek közreműködésével. A takarékossági ankét megren­dezését bizonyára segíti az is, hogy megyénk minden ötödik la­kosára csecsemőtől az aggastyánig jut egy takarékbetétkönyv. És így már érthető az is, hogy a megye takarékbetét-állománya jelenleg meghaladja a félmilliárd forintot. A takarékbetét-állomány növe­kedésében jelentős volt az októ­beri hónap is, hiszen csak ez alatt az egy hónap alatt több mint hatmillió forintot helyeztek el a Békés megyeiek betétkönyvben, örvendetes, hogy növekedett a községi és a postahivatali betét­könyvek száma. Változatlanul nagy népszerűségnek örvend az au tónyeremény-be tétkönyv. A sor­ra kerülő takarékossági napok so­rozata bizonyára még továbbeme­ld megyénk betétállományát. (—czi.) BIBÉK Bundeswehr-gyakorlatok Franciaországban — Amikor utoljára itt jártam, még ránk lőttek! (Szegő Gizi rajza) ■ c ■ Tanulmányi verseny — Készülnek az EDU-re — Békési gimnazisták tervei A békési Szegedi Kiss István I ként megtartandó értékeléskor Gimnázium KISZ-bizottsága ha- [ figyelembe veszik az osztályok ta- zánk felszabadulásának 20. év- [ nulmányi átlagát és az óraközi fordulója tiszteletére tanulmányi versenyt szervez. A negyedéven­Szakköri foglalkozás. Egymástól tanulnak a csabai úttörőház és a VI. számú általános iskola úttörőhíradó szerkesztői A békéscsabai úttörőház szak­körei sorában már nyolcadik éve tevékenykedik a riporter szakkör. Minden esztendőben 15—20 pajtás vett benne részt, a csabai általá­nos iskolák mindegyikéből egy- kettő. A kör vezetője, a Békés megyei Népújság egyik munka­társa az újságírás, a napilapszer­kesztés alapvető titkaiba avatta be a szakköri órákon a pajtáso­kat, valamint az élményszerzés, az anyaggyűjtés és a rövid, hír­szerű írások készítésének módjá­val és mikéntjével ismertette meg őket. Az eddigi gyakorlattól eltérően idén a riporter szakkör tananya­gának és gyakorlati foglalkozásá­nak tárgya elsősorban a pajtáso­kat közvetlenül érdeklő és érintő úttörő faliújság- és csapathíradó- sBearkesztés, valamint az őrsi, raj-| és csapatnapló-vezetés helyes módszereinek elsajátítása. A napokban kedves meghívás érkezett a riporter szakkörhöz. A békéscsabai VI. számú általános iskola csapathíradóját szerkesztő pajtások kérték, látogassanak el iskolájukba a híradó novemberi számát megbeszélő szerkesztőségi ülésre. A találkozó november 2- án létre is jött. A szakkörvezető­jükkel érkezett kis „riportereket” Ancsin Pálné pedagógus, csapat- vezető és Tajáth Erzsébet kisdo­bos rajvezető, a Csapat Híradó szerkesztő bizottságénak vezetője fogadta. A riporter szakkör bú­csúzáskor kérte a Csapat Híradó szerkesztőségét, hogy legközelebb ők látogassanak el hozzájuk az úttörőbázba. A meghívást öröm­mel fogadták. szünetekben tanúsított magatar­tást. A tanulók már készülnek a jö­vő évi gyulai Erkel Diákünnepek re. Elkezdődött a versek, a zene- és énekkari produkciók kiválasz­tása, amelyek bemutatásával si­kert érhetnek el. Ezentúl a kul­turális munka igen sokrétű. Az önképzőkörben rövidesen előadás hangzik el Madách Imre munkása ségáról. A legjobban dolgozó fia­talok részt vesznek a budapesti Állami Operaház bemutató elő­adásain. Á Sarkadi Gépállomás fiataljainak terveiről A Sarkadi Gépállomáson az el­múlt hetekben választották újjá a KISZ-vezetöséget, amely meg­kezdte munkáját s ennek ered­ményeként már szervezik a for­gácsoló részlegnél a második Szo­cialista ifjúsági brigádot. Ennék előreláthatóan tíz tagja lesz. Ezután dolgozza majd ki a ve­zetőség a vállalásokat. Társadal­mi munkaakciót is indítottak. A munkahelyen lévő fürdőhelyiség építéséhez a csőhálózat bontását vállalták el a fiatalok. Itt első­sorban a szakmunkás kiszesek te­vékenykednek majd. Az újonnan választott vezetőség figyelemmel kíséri a fiatalok munkafegyelmét is. Elég gyakran előfordult már, hogy néhány fia­tal késve érkezett munkahelyére. A KISZ-vezetőség célul tűzte ki ennek megszüntetését, s egyéni elbeszélgetésekkel igyekezett mi­nél jobb munkafegyelmet kiala­kítani. — BÉKÉS MEGYE közútháló­zatának fejlesztése és korszerűsí­tése címmel tart előadást Szabó Lajos főmérnök november 17-én, kedden délután fél 4 órakor Bé­késcsabán, a Technika Háza klub- helyiségében. — AZ ALKONY ATTÓL, nap­keltéig című irodalmi színpadi összeállítással készülnek a gyulai1 Erkel Diákünnepekre az orosházi Táncsics Gimnázium tanulói. A műsort Tóth Lajos tanár állitotta össze. — MAGYAR tudományos mű- szerfriálilítás nyílit Kraikkóban, amelyen bemutatják a legújabb éléktroikórmai készülékeket. A legnagyobb érdeklődést az „Ultra centrifuga” elnevezésű berendezés keltette, amely egyaránt alkalmas fizikai, kémiai, ásványtani és élet­tani jelenségek vizsgálatára. «— AZ IZOTÖPOK alkalmazá­sa a mezőgazdaságban címmel dr. Czike Kálmán, az ÖRKI tudomá­nyos kutatója tart előadást no­vember 4-én, szerdán délután 2 órakor Békéscsabán, az Értelmisé­gi Klubban. Az előadást kísérleti eszközök bemutatásával szemlél­tetik. — TAVALY 700 ezer forint ér­tékű társadalmi miunkát végezték egész évben a békési járás lakói. Az idén szeptember 30-ig már 1 milldó 86 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végezték. — AZ 1. INTERNACIONÁLE megalakulásának 100. énfordulója alkalmából a londoni Marx Ká­roly könyvtárban kiállítás nyílt a nemzetközi munkásszervezet te­vékenységéről. — BEFEJEZTÉK Vésztőn a Sziki iskola felújítását. Ugyanek­kor egy pedagógus szolgálati la­kás is elkészült a községben. — HIRDETMÉNY. Értesítem a város lakosságát, hogy a szokásos hetipiacot 1964. november 6-án (pénteken) — a havi állatvásárt 1964. november hó 14- én tartjuk meg. Békéscsaba Városi Tanács V. B. Kereskedelmi Csoportja. 9777 — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, november 5-én 17—19 óráig a 2-es választókerü­letben, a Bánszky u. 4. sz. alatt özv. Kulich Mihályné tanácstag; november 6-án 15—17 óráig a 34- es városi választókerületben, Ka­zinczy u. 26. szám alatt Gavenda Béla tanácstag. — AZ ÁLLATI termékek elő­állításában igen szép eredmény e- ket ért el Szeghalmon a Rákóczi és a Petőfi Tsz. A tejtermelésben és gyapjútermelésben különösen a Rákóczi Tsz végez jó munkát, s járási szinten is a legjobbak közé tartozik. ZAJT ZAJJAL Buhlovszkij szovjet mérnök olyan készüléket szerkesztett, amely a zajt zajjal győzi le és közömbösít minden lármát, amely az utcáról vagy a szom­szédoktól behatol a lakásba. A készülék minden alacsony frekvenciájú lármát elnyel és meghatározott frekvenciájú, és intenzitású villamos rezgéssé alakít át. A jelzéseket azután azonos frekvenciájú, de ellen­tétes fázisú hangokká alakít­ja. A hanghullámok megsem­misítik. egymást és beáll a íö- kéletes csend. — A KONDOROSI Vörös Ok­tóber Termelőszövetkezet vezeté­sének, gazdálkodásának értékelé­se az egyik napirendi pontja a szarvasi járási tanács legköze­lebbi, november 6-i vb-ülésé- nek. — NÉHÁNY év alatt 3500 hold szikes területet javítottak meg Szeghalmon a termelőszövetkeze­tek, részben kémiai eljárással, részben digózássaL Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak és ismerősök­nek, akik drága jó édesapánk, nagyapánk; Kató Ferenc ny. MÁV gőpíelvigyázó temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család ' 1959 Baleseti krónika November 2-án 12 órakor a Bé­késcsaba és Csorvás közötti útsza­kaszon Kabód Ferenc orosházi lakos gondatlan vezetés következ­tében gépkocsival elütötte a vele azonos irányban, az úttest bal ol­dalán gyalogosan közlekedő Tar Ferenc csorvási lakost, aki a bal­eset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. * * * November 3-án, reggel 7 óraikor Orosháza belterületén Skorka József pusztaszentetornyai lakos kétfogatú lovaskocsival szabályta­lanul elékanyarodott a motorke­rékpáros Csemáczki János pusz­taszentetornyai lakosnak, aki nekiütközött a lovaskocsinak, s nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. * * * November 3-án, reggel 8 órakor Csiaki Judit, hatéves gyermek fi­gyelmetlenül haladt át Csorváson az úttesten, és az ott közlekedő Kátai Ferenc szegedi lakos sze­mélygépkocsival elütötte. Csiaki Judit nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, Kisebb esők Párás idő, több helyen felszakadozó felhőzet. Lassan múló reggeli ködök. Szórványosan kisebb esők. Mérsékelt északkeleti szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 1—6 fok között, egy-két helyen gyenge talaj­menti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJS ÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., OL em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanács­köztársaság útja 5. T.: 10—21. tő—5L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály* Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivatalok» és a kézbesítőknél. I C Index 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents