Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-26 / 277. szám
1964. november 26. s Csütörtök JCörödáj^an két —Szarvason __ A z őszi Köröstáj-ankétot lapunk szerkesztősége és a megyei tanács művelődésügyi osztálya november 20-án. Szarvason rendezte meg az óvónőképző klubjában. Az ankéten a résztvevők a megyében élő írók, költők, kép zőművészek és esztéták munkáját, a Köröstáj utóbbi három hónapban megjelent számait értékelték. Vajda Aurél vitaindító beszámolóját ismerteti. Sw-unotben is élénk eszmecsere alakult ki a megjelentek között. Képünkön Bonus István, Vajda Aurél, Szollár Mária, Koszta Rozália és dr. Árus Tíbomé. Az ankét résztvevői délután megtekintették a szarvasi művelődési házat. Felvételünk a kis zeneszobában készült. * (Fotó: Demény) Megyénket is érdekli November 26-án, csütörtökön kezdődik a tv mezőgazdasági szak filmsorozata Küszöbön a tél, a felnőtt me- I vezési módszereket ismertetik a zőgazdasági dolgozók fő tanulási következő címek alatt: A gépek ideje. Bizonyára megyénk tér- helyes üzemeltetésének fel’ételei, melőszövetkezeti gazdáit és sok , Műszak közben, A termésszállí- más falun élő dolgozót, szakem- tás gépesítése, Gépek az állatte- bert, beosztottat érdekel a hír, j nyésztésben, A vegyipar és az ál- hogy a Földművelésügyi Minisz- (lattenyésztés, Gépek a kertészet- térium tájékoztatási és propagan- ben, A korszerű talajművelés, Ve- daosztályának és a Magyar Rádió tés, növényápolás, A gazdaságos és Televízió mezőgazdasági róva- öntözés módszerei, A vegyszeres tának közös szervezésében a késő gyomirtás gépei, A betakarítás őszi, valamint a téli hónapokban gépesítése, Szénakészítés gépek- a televízió mezőgazdasági szak- ; kel. A filmsorozat első filmjének filmsorozatot vetít. vetítésére a televízió november A 12, egyenként 20—30 perces 26-i, mai műsorának keretében filmek a gyakorlatban jól bevál* kerül sor. termelési, gépesítési és üzemszer- j —6— Amikor a fiumicinoi repülőtérről elindult velünk az autóbusz római szálláshelyünkre, akaratlanul is a barátaim és a2 ismerőseim jó tanácsai Jutottak eszembe: — A Cinquecento nagy művészeinek, Raffaellónak és Michelangelónak freskóit feltétlen nézd meg! — Orkán-kabátot legolcsóbban Morescónál, a Via Fos- colón vehetsz... — A tengerben megfürödj! Tanácsadóim kaleidoszkopikus tanácsait türelmesen végighallgattam, de — ezt utólagosan bevallom — már akkor tudtam: jó néhányat nem fogadok meg. És most, jegyzetfüzetem lapjait forgatva, látom: nincs feljegyezve, hogy hol a legolcsóbb a kévé vagy a mohair pulóver; mit érdemes eladásra kivinni. Ehelyett őrzik a lapok a római és nápolyi utcák forgatagában ellesett pillanatképeket, az összegyűjtött reflexiókat. X Olaszországban a fényből és a csillogó kirakatokból nincs hiány. Az üzletek polcai roskadoznak az árutól. Mindent megkaphatsz — ha sok pénzed van. „Potom” 2400 líráért (kb 100 forint) egy kiló borjúhúst; 21 900 líráért megve- heted hanglemezfelvételen a West Side Story-t; egyetemre is járhatsz, ha kifizeted a 40 000 líra tandíjat, és az egy-egy félévre szükséges tankönyvek árát: a másik 40—50 ezer lírát. Tudom, az olvasó hajlamos a kételkedésre. Ezért úgy érzem, szükséges néhány adattal bizonyítanom, hogy az egyszerű olasz embereknek miért okoz gondot az említett összegek kifizetése. Olaszországban az 1964-es év első hét hónapjában 7,6 százalékkal növekedtek a létfenntartási költségek. A hús ára 15,5, a tejé 19,8, a ruhaneműké 7 százalékkal emelkedett. A lakbérek a fizetések 30 —40 százalékát viszik el; meglehetősen drágák a közszolgáltatási díjak, nem is beszélve az orvosi és kórházi kezelés költségeiről. Ezeket a számokat figyelembe véve, talán érthetőbbé válik, hogy még a jól megfizetett, 70—80 ezer líra havi keresettel rendelkező szakmunkásoknak se könnyű a havi családi költségvetést megtervezni s miért olyan kevés — 4-5 százalék — a munkás- és parasztszármazású fiatal az egyetemeken. X Ostia, a római Lidó felé haladva, az EUR csodálatosan szép épületei ejtik ámulatba a turistákat. Szellős utcák, pazar panoráma; az olasz építőművészet remeke ez a modem, harmonikus egységet alkotó városnegyed. Kik élnek itt? Akik azt is megengedhetik maguknak, hogy kutyafodrász-sza- lonban nyírassák kutyuskáikat. Akiknek pedig sem itt, sem a bérházakban nem jut hely, azokat befogadja a metró lépcsője. Ha valaki nem sajnálja a fáradságot, fél tizenegy után itt megláthatja a Janus-arcú Róma árnyékos arcát is. X A Szent Péter Bazilikában felbecsülhetetlen értékek halmozódtak fel. Bramante, Raffaelló, Michelangelo és Bernini keze nyomát őrzik a kövek. Életre szóló emlékeket raktározhat el a látogató 500 líra (tavaly még csak 300 volt) belépődíj ellenében. Hiába, a Vatikán is halad — az áremelkedéssel. X Egyik este, a kivilágított Colosseumhoz igyekezve, a Via Ca- vouron Mussolini utódait, az olasz újfasiszta párt tagjait is volt szerencsém látni. Éppen röplapokkal árasztották el az utcát. A piroszöld röplapokon — melyeken a fájó emlékeket idéző jelvény is ott díszelgett — programjukat hirdették: egységes, új Európa megteremtése, kommunistaellenesség. Változnak az idők — a cél marad. A római utca embere le sem hajolt a röplapokért... X A mi és az ő világuk közötti különbségről valljon az alábbi kis epizód. Egyik útitársunk elcsúszott a fürdőszobában és felrepedt a fejbőre. Kórházba vittük, ahol az ügyeletes orvos — miután ránézett (nem megvizsgálta!) a sérülésre — a következőket mondta: — Uraim! Ha 8700 lírát lefizetnek, elsősegélyben részesítem az urat... A kért összeg leszámolása után bekötötte útitársunk fejét, adott neki egy tetanusz injekciót — és csaknem kidobott bennünket a rendelőből. Annyira szokatlan volt számunkra ez az eljárás, hogy szinte szóhoz sem jutottunk meglepetésünkben. Csak később kérdeztük meg egymástól: mennyibe kerülhet itt egy operáció vagy a több hetes kórházi kezelés? X A Via Nazionale-n sétáltunk, amikor megszólított bennünket egy 15—16 év körüli kislány. A kölcsönös bemutatkozás után megtudtuk: Elfeinbech Anikónak hívják, szüleivel és testvéreivel a bevándorlási engedélyt várják —- Amerikába. Anikóék Makón éltek, édesapja a nyugdíjba vonulás előtt főkönyvelő volt. Itthon semmiben sem szenvedtek hiányt; szépen berendezett lakásuk volt — de a szülők hívó szavára mégis búcsút vettek Magyarországtól. Anikó elmondotta: ha rajta múlna, visszajönnének. Nagyon hiányzik neki Makó. a barátnők és egyszóval — minden. Egyedül érzi magát... (A körülményeket látva, azt hiszem, nem kételkedhetünk szavai őszinteségében.) Anikó itthon tanárnő szeretett volna lenni. Szavaiból ítélve elképzelhető, hogy a nagyszülők anyagi helyzete ott még azt is megengedi, hogy akár a Yale-i egyetemen váltsa valóra tervét. De megtalália-e majd a helyét, gyökeret tud-e ereszteni ez a mi társadalmi rendszerünkben felnőtt kislány abban a másik világban? X A könyvesboltok a vásárlók minden igényét kielégítik. Megve- heted Chaplin önéletrajzát; De Gaperi emlékiratait; Szabó Magda legényét Henri Ludwlgnak a Hitler elleni merényletéről szóló írását; a Warren-bizottság jelentését; a legújabb detektívtörténe- teket és pornográf kiadásokat. Hja, kérem, az üzlet a könyvesboltban is üzlet... X Olaszországban az autók nagy száma már bénítja a közlekedést. Nápolyban például 15 km az átlagsebesség, de csúcsforgalomban fél óra is eltelik, amíg egy-egy kilométert meg tudnak tenni. A zsúfoltságot új utak építésével enyhítik. Az október 4-én felavatott több sávos autósztráda, a Nap útja, amely Milánót, Bolognát, Rómát és Nápolyt köti ösz- sze, két órával csökkenti az utazási időt. Személyes tapasztalatom alapján írom le: itt kényelmes és biztonságos a közlekedés, gyakorlatilag nincs kanyar, meghatározott helyeken kötelező az ingyenes szervizszolgálat igénybevétele — csak hát az úthasználat díját, a kilométerpénzt is kötelező lefizetni... ötletes és jó megoldás a forgalmasabb utak mellett felépített autós mozi. Az elfáradt vezetőknek — parkírozás közben — kellemes kikapcsolódás a bemutatott filmek megnézése. X A nápolyi feketepiac a tarka színek és a végletek világa. A szűk, sikátoros utcákon üzlet- üzlet, ember-ember hátán és harsány, bábeli hangzavar. A vásárlónak, ha van türelme, a 20 ezer líráért kínált portékát lealkudhatja tízezerre —■ de még így is becsapódik. Minden árusnak megvannak a felhajtói, akik egyezkedés közben szemrebbenés nélkül fizetnék ki mondjuk a tranzisztoros magnetofonért kért összeg „plafonját”, ha a beugratott vásárló nem előzné meg. Gyorsan fizet, s nem veszi észre a cinkos szemek elégedett összevillanását. Ha netán mégse sikerül a vásár, akkor utcahosz- szan követik az embert, csalogatják vissza, nagyon nehéz lerázni őket... X Az olasz éjszakák varázsa engem is megfogott. Bámulatosan szép az esti fényben tündöklő Via Veneto, a kivilágított Trevi-kút; jó üzleti érzékről vall a szórakozóhelyeken felléptetett neves opera-, táncdal- és sanzonénekesek váltott műsora; a bárokban ülő széplányok csábító mosolya és a night-clubok lenge öltözésű szereplőinek fényképe sem utolsó vendégfogó. Ám ezt a világot nem az átlag olasznak és a vékonypénzű turistáknak teremtették. A súlyos bársonyfüggönyökön túli „édes életet” ők is csak Fellini vagy Antonioni filmjeiből ismerhetik meg. Erre a megállapításra a Whisky a Gogo-bam eltöltött néhány óra alatt jöttem rá. A pislogó viharlámpákkal és whiskysüvegekben elhelyezett gyertyákkal megvilágított helyiségbe csak párosán (egy férfi, egy nő) lehet belépni. Miután helyet foglaltál és rendeltél, már senki sem törődik azzal, hogy mit csinálsz a — partnereddel. A pincér diszkréten elfordul; mint a számla eléd csúsztatásakor. Itt egy kávé 700 líra, (a Snack-bárokban — a mi gyorsbüféinkre hasonlítanak — 50 líra!) a legolcsóbb bor 2800, egy üveg pezsgő 9000 líra. Hót, igen ... Róma színes fényei — nem csillognak mindenkinek. Bracsok István
