Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-19 / 271. szám

1964. november 19. 3 Csütörtök „Háztáji kölcsönt” adnak a takarékszövetkezetek az árutermelés fejlesztésére Biharugrai újdonságok A takarékszövetkezeti mozga­lom fejlődésével és feladatköré­nek bővülésével kapcsolatos ten­nivalók jobb ellátása érdekében as Országos Földniűvessizövetke- zeti Tanács néhány nappal ezelőtt új véleményező és javaslattevő szerv — takarékszövetkezeti szakbizottság — szervezését hatá­rozta el. Mint a Szövetkezetek Or. szagos Szövetségén ezzel kapcso­latban elmondották, az új 25 tagú szakbizottság feladata lesz, hogy a lakosság, valamint a népgazda­ság érdekeinek figyelembevételé­vel kezdeményezzék a takarékszö­vetkezeti szolgáltatások bővíté­sét, az ügyvitel egyszerűsítését, új munkamódszerek bevezetését. Ta­nulmányozni fogja a szakbizottság azt a problémát tó, hogy milyen módon támogathatják a takarék- szövetkezetek az eddiginél is ha­tékonyabban a háztáji és kisegítő gazdaságokat, A takarékszövetkezeti mozga­lom az utóbbi néhány évben rendkívül gyorsan fejlődött. Vidé­ken ma már úgyszólván nincs tó olyan pénzügyi szolgáltatás, amelyből ne vennék ki részüket. Az idén nyújtott kölcsönök együt­tes értéke, az eddigi forgalomból ítélve, valószínűleg meghaladja majd a félmilliárd forintot. Rend­kívül népszerűnek bizonyultak az ötéves lejáratú, 16 000 forintos épí­tési, illetve tatarozása kiskölcsö- nak, továbbá a 6000 forintos fo­gyasztási kölcsönök. Ezeket bútor, jármű, ruházkodási cikkek vásár­lására, sok esetben lakodalma, vagy egyéb családi események kiadásaira folyósítják. A háztáji és kisegítő gazdasá­gok árutermelésének fejlesztésé­hez ez évtől kezdődően 5000 fo­rint, illetve házastársaknak 6000 forint értékű kölcsönt adnak a takarékszövetkezetek kétéves le­járatra. Ezt az úgynevezett terme­lési kölcsönt szőlő, és gyümölcs- telepítésre, illetve felújításra, jegyezte meg barátom felesége. Mentünk tovább, s nekem eszembe jutott ezekről a mostoha körülményekről Raymond Car- tier-nek, a Paris — Match cí­mű burzsoá hetilap főszerkesztő­jének — utazásom előtt olvasott — cikke, pontosabban annak a tényanyaga. Cartier úr nyíltan feltárta Franciaország árnyoldalát: lehet megdöbbenni. Kifejtette, nyilván szociológiai vizsgálat alapján, hogy azokban a városokban, ahol a lakosság száma meghaladja a százezret, a lakások 31 százaléká­ban nincs WC, 52 százalékában pedig fürdőszoba. Párizsban, mely a művészet fáklyája, nemzeti nagy­ság megtestesítője, 250 000 lakás tartozik a „kritikusan túlzsúfol­tak” kategóriájába és több mint félmillió az „ideiglenesen túlzsú­foltakéba”. Ez a két kategória volt a sze­münk előtt Levallois-ban j.. Az egész Franciaország 12 mil­lió városi lakásából 2 millióban nincs vízvezeték, 3 millió pedig életveszélyes állapotban lévő százados házakban van. A siral­mas lakáshelyzet ellenére ebben az országban 1950 óta fele annyi lakás épült, mint az NSZK-ban, az Egyesült Államokban vagy a skandináv országokban. A szük­ségetek kielégítésére évente 500 baromfi-törzsállomány beszerzé­sére, a baromfitartáshoz szüksé­ges berendezések és felszerelések, továbbá anyakoca vásárlására, s általaiban a sertéstenyésztés fej­lesztésére, méhcsaládok, kaptárak, méhészeti eszközök vásárlására és a nyúltenyésztés megalapozására, illetve fejlesztésére vehetik igény, be. Ugyanilyen összegű kölcsön vehető fél növényvédőszerek, gé­pek és egyéb, a háztáji gazdaság termelésének fejlesztéséhez szük­séges mezőgazdasági felszerelés és berendezés vásárlására. A „ház­táji kölcsön” iránt mindjárt a kezdetén nagy volt az érdeklődés. Rövid idő alatt mintegy 40 millió forintot vettek fel az említett cé­lokra. Nagyobb összegű — 10 000 fo­rintos — s kedvezőbb feltételű — ötéves lejáratú — kölcsönöket fo­lyósítanak a háztáji szamóca, málna és spárga telepítésére. Rö­videsen kiterjesztik a telepítési kölcsönöket a piros és fekete ri­bizli, valamint a pöszméte tele­pítésére tó. A takarékszövetkezetek bekap­csolódtak a biztosítási ügyek el­látásába. Október elejétől — az Állami Biztosítóval történt megál­lapodás alapján — az eddigiektől eltérően — már nemcsak kötik a bi ztosí tásofcat, de beszedik a biz­tosítási díjakat és kifizetik a kártérítést tó. (MTI) Tavaly ősszel egyesült Mezöbe- rényben a Dózsa és az Aranyka­lász Tsz. A közös munkában el­töltött rövid egy év után egyön­tetű az a vélemény, hogy érdemes volt egyesülni, mert együttesen jobban ki tudják használni az adottságokat és lehetőségeket. Bi­zonyság erre, hogy terven felüli ezer lakást kellene építeni, va­gyis 200 ezerrel többet, mint amennyit az utóbbi öt évben ösz- szesen (!) építettek... Ezek után nincs mit csodálkoz­ni azon, hogy magasak a lakbé­rek. Csak Párizsban és környé­kén öt év alatt több mint nyolc­van százalékkal emelkedtek. Említették ismerőseim, hogy azokban a külvárosokban, ahol kommunista vagy munkásokkal szimpatizáns elöljáróság van, tü­relmetlenülszorgalmazzák a HLM- (Habitations a loyer modéré) há­zak, mérsékelt bérű lakások épí­tését, ám sok akadályba ütköznek. A HLM-bizottsógok kongresszu­sának megállapítása szerint éven­te 250—300 ezer mérsékelt bérű lakást kellene építeni főként a külvárosokban, ám 1963-ban is csak 70 ezer készült el egész Franciaországban... Ami a közegészségügyet illeti: az erre fordított összeg csupán 2,6 százalékát teszi ki az állami kötségvetésnek, noha az ország jelentősen elmaradt az egészség- ügyi és kórházi felszerelések te­kintetében. Hihetetlen, de igaz — Cartier-t idézem! — az utóbbi harminc év alatt Párizsban egyet­len kórházat sem építettek ... Akik itt élnek, Levallois-ban, azok érzik és tudják igazán, hogy mit jelent De Gaulle atom-álmai­Akik Bihairugiráról hallanak, azoknak leginkább a régi és az új tavak jutnak az eszükbe, s talán néhány számadat, hogy a múlt­ban s mostanában hány vagon halat szállít ez a gazdaság a ha­zai és a kídföldi piacra. Biharug- ra azonban nem egyenlő a hal fo­galmává!. Azért, mert néhány év óta már csaknem annyi súlyú kacsát is szállítanak, mint ameny. nyi halat, s ezután több tízezer rántani való csibét tó adnak a nép. gazdaságnak..; Dr. Balázs László állatorvossal ballagunk az egyik nagy tó felé, ahol kiemelőgép segítségévei vagy húszán serénykednek a szokásos évi „aratáson”, vagyis az őszi nagyhaiászaton. Csupán időtöltés­ből s azért, mert állítólag rövi- debb és kevésbé fárasztóbb a gya­loglás, ha közben beszélget az em­ber, kérdezősködünk. Először is azt, hogy talán a gyakorlóévét töl­ti a gazdaságban, mert hiszen ka- maszosan fiatalos a kinézése, a mozgása. Olyan, jnánitha csak teg­nap adták volna át neki a dip­lomát, jó kívánságok kíséretében. Feltételezéseinket halomra döntik szarvai. — Negyedik éve végeztem s már akkor vonzalmat éreztem a tógazdálkodás, a halegiészségügy iránt Ezért kerültem, egy ezzel a bevétel mutatkozik a növényter­mesztésből és az állattenyésztés­ből tó. Év végéig a szövetkezet mintegy 18 millió forint értékű árut értékesít. Ez és az egyéb be­vételek lehetővé teszik, hogy óv végén 34 forint körüli értéket osszanak ledolgozott munkaegy­ségenként. nak megvalósulása. Romlik az életszínvonal. A francia központi statisztikai hivatal hivatalos köz­lése szerint 1958 és 1963 között 25,9 százalékkal emelkedtek a létfenntartási költségek. Az élel­miszerek időközben 31,6, az ipar­cikkek 19,9 százalékkal drágul­tak, a közszolgáltatási díjak fje­dig 46,7 százalékkal emelkedtek. Nem egy párizsi embertől hal­lottam rezignálton: — Uram, Párizs a világ leg­szebb és legdrágább városa!. . . Erről egyébként magam is meggyőződhettem... Esteledett már, amikor ma­gunk mögött hagytuk a nyomasz­tó házrengeteget. Az egyik ház elé éppen rendőr­ségi autó állt. Hogy miért? Ki tudja. Egy sötét külvárosban mindennapos dolog az ilyesmi... A Saint Cyr egyik sarkán, míg buszra vártunk, barátom a met­ró nyílására figyelmeztetett. Az alagútból meleg levegő szivárgott fel. — Most jó idő van, de ha ősztől tavaszig itt lennél Párizs­ban, rengetegszer láthatnál ron­gyaikba burkolózott, ezeken a rá­csokon gubbasztó szerencsétlene­ket. Itt alszanak. Az emberek ki­kerülik őket. A párizsiak közöm­bösek. Ez közömbös város. Pallag Róbert témával foglalkozó kutatóintézet­be, s egy évvel ezelőtt pedig ide, a Biharugrai Halgazdaságba. Vadlibák gágogása szakította félbe a beszélgetést. Meg is néztük őket: szinte szür- kéilett tőlük egy nagy tó közepe, miközben újabb és újabb csapat érkezett. Aztán csakhamar odaér­tünk a halászat színhelyére, ahol egy szállítószalag rendszerű, két kis csilleformájú tartályba merí­tették a rengeteg pontyot, ame­lyekből egy-egy karmozdulatra kiborultak a váiögatóasztolra. Az asztalt vagy tízen állták körül, s ki az első, ki a második, ki a har­madik osztályzatút kapkodta kü­lön edényekbe, gyakorlott moz­dulattal. — Három ilyen halki emelő gé­pünk van. Szégyen, nem szégyen, be kell vallanunk, hogy tavaly kaptuk őket, de még csak az idén használunk belőlük egyet, először. Hiába, szokatlan az új. Pedig ezek a gépek megkímélik az embereket a hallal teli kosarak tóból való kiemelésétől, kézről kézre ado­gatásától, s a válogatóasztalra való felemeléstől. Ha egyöntetű lenne a hal, akkor naponta 600— 650 mázsát is ki tudnánk halász­ni. Nálunk egyelőre azonban csak törekvés van erre, s ki tudja, mi­kor teljesül. Ugyanis nem tudjuk meggátolná, hogy ne kerüljön úgynevezett vadhal: kárász, ke­szeg, süllő, csuka és törpeharcsa a nemiespontyok közé. S még ha csak vadhalak kerülnének a tó­ba... — Miért, talán valami ennél is nagyobb veszedelem fenyegeti évente a hal tenyésztést? — kér­tük kíváncsian. — Mint mindennek, a halnak is sok az ellensége. Tavaly többek között fertőzött víz került a tavakba s emiatt el­pusztult a tenyészáUomány jó része. Űj tenyészanyagot és iva­dékot kellett vásárolnunk. Ráadá­sul a hosszú tél is nagyon sokat ártott az állománynak. Március­ban még 40—50 centiméter vas­tagságú jégréteg borította a ta­vakat, s erre a vastag páncélra rá­adásul hó tó hullott, s elzárta a fényt a halaktól. — Ezek szerint aligha teljesíti a gazdaság az ez évi haltenyészté­si és értékesítési tervét — jegyez­zük meg, s az efeüetti aggodalom közepette túl aprónak találjuk a hálóból szabadulni akaró hala­kat. — A terv 100 százalékos telje­sítésére nem mernénk esküdni, de arra sincs okunk, hogy kétség­beessünk. Év közben ugyanis nem tapasztattunk semmiféle kór­okozót a halállományban. Szep­tember végén kezdtük az őszi le­halászást, s már kifogtuk az éves terv 95 százalékát, pedig még két nagy tó lehalászása hátra van. Dolgunk, s a látnivalók befeje­zéséit gondolván, visszafele indul­tunk.. Attól a tótól távolabb, amelynél jövetben a vadlibák kö­tötték le figyelmünket, kacsé hápogására lettünk figyelmesek — Ez a törzsállományunk — tájékoztatott az állatorvos. Jelen­leg 3400 darab van. A tojók szá­ma 2800. Ebben az évben összese: 299 644 tojást raktak, vagy: egyenként 107 darabot. — Ejha! — szökkent ki belő lünk -az elismerés. — Ezek a ki. csak csaknem túltesznek a ma gyár sárga és kendermagos tyú­kokon. — A keltetógépekbe 234 381 to­jást raktunk s ebből 180 ezer ka­csa kelt ki, vagyis 77,4 százalékos volt a kelés — sorolta az állatai voe, látszólag figyelmen kivü hagyva az elismerést. — Eddi: 3907 mázsa kacsát értékesítettünk a tervezett 3003 mázsa helyet! Ha nem is túlságosan, de meg va­gyunk elégedve, hiszen a kacsáka . általában 50 napos korban, 2,3 ki­logramm átlagsúlyban adtaik ál úgy, hogy egy-egy kiló kacsahú- előállításához 3,64 kiló vegyes ab­rakot használtunk fel. — Ezek szerint a kacsáik kö*btt sem pusztított semmiféle betegség. — Néhány esetben előfordul! ilyesmi is. Az elhullás 5,9 százalé­kos volt. Azonban ebből máslé százalékot a róka és a vizipatkány több százat pedig a nyári vihara1, pusztítottak el. A pontos kimutatás szerint ■— ugyanis minden elpusztított róka orra és farka után 50 forintot kapnak a vadászok — ebben a; évben 150 rókát irtottak ki a hely vadásztársaság tagjai. Ez azonba: cseppnek látszik a tengerben, hi­szen mióta kacsát tenyésztene! Biharugrán, azóta messze vidék ről tó beköltöztek s alaposan el­szaporodott a kacsák legfőbb el­lensége, a róka. A bevezetőben szó volt rántani való csirkékről is. Ez a kacsate­nyésztés után egy másik nagysze­rű ötlete a halgazdaság vezetői­nek és szakembereinek. Ügy szü­letett ez, hogy a tél folyamán, amikor a törzskacsa-államány mint általában mindig, „szabo­tálta” a tojástermelést, a keltető­gépekbe tyúktojást raktak, s ti­zenegy és fél ezer csibét keltettek ki a BARNEVÁL részére. — „Mi­ért ne nevelhetnénk mi csibét is, ha keltetni tudunk?” — kérdez­ték egymástól, s aztán az ötletes tett követte. Miután a kacsák augusztus végén befejezték a to­jástermelést, a keltetőgépeket megrakták tyúktojással, s jelenleg 14 ezer kéthetes csibéjük van, amit 60 napos korban értékesíte­nek majd. A további terv az, hogy a jövő év téli és őszi hónapjaiban 35—40 ezer húscsibét nevelnek, és értékesítenek a növekvő mennyi­ségű hal és pecsenyekacsa mellett. Ezért jegyeztük meg a bevezető­ben, hogy Biharugra már nem egyenlő a hal fogalmával, hiszen minden évben szolgáltat valami hasznos újat. Kukk Imre NAGYOBB MENNYISÉGŰ FÜZFATUSKÓ. TÖRZSÉ­VEL EGYÜTT VÁSÁROLHATÓ A KÖRÖS VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓ­SÁGTÓL, a mezőberényi híd közelében, a Kettős- Körös hullámteréből, helyszínen, KÖBMÉTERENKÉNT 6,— (HAT/ FORINTÉRT. ÉRTÉKESÍTÉSSEL MEGBÍZVA: VÁMOS GYÖRGY GÁTŐR, tek át, hogy itt dolgozhassanak Tizennyolcmillió forint értékű árut termelt az idén • a mezőberényi Aranykalász Tsz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents