Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-17 / 269. szám
ISM. november 17. 6 Kedd Hogy állunk a tervteljesítéssel, melyek a legfontosabb népgazdasági, pénzügyi problémáink és feladataink? Interjú Beszélgetés a Pénzügyminisztérium illetékes vezetőivel Felkerestük a Pénzügyminisztérium illetékes vezetőit, hogy néhány közérdekű kérdésre választ kapjunk. Az alábbiakban közöljük kérdéseinket s az azokra adott válaszokat. — Melyek az 1964. évi állami költségvetés végrehajtásának főbb tapasztalatai? — Az állami költségvetés összefüggésben áll a gazdasági élet valamennyi fontosabb mozzanatával. Bár az év befejezése előtt vagyunk még, már most is megállapítható néhány olyan jelenség, amelyet a gazdálkodásban fokozott figyelemmel kell kísérni. Az állami vállalati jövedelmek fő forrása elsősorban a termelés és a teljesítmények emelkedése volt, nem pedig a gazdálkodás minőségi mutatóinak javulása. A termelés és a forgalom terveinek általános túlteljesítése az előirányzottnál magasabb létszám mellett következett be, így a termelékenység alakulása nem kielégítő. Az iparban a termelés ütemessége, műszaki színvonala, a termékek korszerűsége sem javult kellőképpen. Mindezek hátrányosan befolyásolták az önköltség- csökkentésben előírt célkitűzések megvalósítását, amelytől éves szinten is lemaradás várható. A költségvetés többi bevételi forrása nagyjából a tervezett szerint alakult. Ugyanez mondható a közületi kiadásokra is. — Melyek a legfontosabb tennivalók a gazdálkodás minőségi mutatóinak javítása tekintetében? — Legfőbb tennivalónk: a meglévő munkaerőállomány szervezettebb felhasználása. Ismeretes, hogy fejlődésünknek olyan szakaszálhoz érkeztünk, amikor a termelés számottevő bővítéséhez már nem áll rendelkezésünkre a korábbiakhoz hasonló munkaerőtartalék. Ha a gazdasági növekedés ütemét tartani kívánjuk, akkor ezt csak a munka termelékenységének javításéban elért tényleges fordulat, a technikai színvonal fejlesztése, ésszerűbb munkaszervezés, a dolgozók szakképzettségének javítása, a munkateljesítmények fokozása stb. biztosíthatja. A termelés növelésének nélkülözhetetlen feltétele, hogy minél több korszerű, a külső és a belső piacon egyaránt keresett gyártmányunk legyen. A termékek korszerűsége gazdasági fejlődésünk egyik legfontosabb problémája. Ennek mielőbbi megoldása jelentősen befolyásolja a külkereskedelmi kapcsolatok számunkra olyan fontos fejlesztését, a lakosság növekvő igényeinek teljesebb kielégítését és nem utolsósorban az állam, valamint a dolgozók jövedelmeinek alakulását is. — Hogyan ítéli meg a minisztérium a beruházásokra forKözület munkaerőigénye A megyei Népi Ellenőrző Bizottság a mezőkovácsházi járási Népi Ellenőrző Bizottsághoz Mezőkovácsházira, a szarvasi járási Népi Ellenőrző Bizottsághoz Szarvasra adminisztrátori munkakörbe gyors- és gépírónőt felvesz. Jelentkezés: megyei Népi Ellenőrző Bizottság, Békéscsaba, Irodaház 43. Költségeket csak felvétel esetén tértitek, 1934 dított eszközök felhasználását? — Az 1964. évi népgazdasági terv a szocialista szektor beruházásaira kereken 46 milliárd forintot, az előző évinél 17,5 százalékkal többet irányzott elő. E hatalmas anyagi eszközök kedvezőbb felhasználása nagyban gyorsíthatja, az ellenkezője pedig hátráltathatja fejlődésünket. Az éves beruházási terv teljesítésénél — az eddigiek szerint — lemaradással kell számolnunk. Ebben szerepet játszott az építőiparban helyenként jelentkező munkaerő- és anyaghiány. A legfőbb ok azonban az, hogy az építőipari munka termelékenysége és a munka szervezése alacsony színvonalú. Nincs kellően biztosítva a dolgozók folyamatos foglalkoztatása, az utóbbi években jelentősen bővült gépparknak kedvezőtlen a kihasználtsága, sok a gépállás. Késedelmek tapasztalhatók gyakran a beruházásokhoz szükséges gépek leszállításában Több év óta gondot jelent, hogy a rendelkezésre álló beruházási eszközöket nem a maximális hatékonysággal használjuk fel; ezeket még mindig nem eléggé összpontosítjuk a népgazdaság érdekei szempontjából elsődleges fontosságú létesítményekre. Az eszközök szétforgácsolásának megakadályozásában értünk el ugyan eredményeket, de még számos további intézkedésre van szükség mind a központi, mind a helyi szerveknél. — Milyen tapasztalatai vannak a Pénzügyminisztériumnak a költségvetési fegyelem betartásáról a különböző szintű minisztériumi és tanácsi szervekkel kapcsolatosan? — A minisztériumoknál és az irányításuk alá tartozó államá szerveknél a költségvetési fegyelem általában megfelelő, a tanácsoknál és a tanácsi szerveknél évről évre javuL Vannak azonban olyan tapasztalatok is, amelyek jelzik a pénzügyi fegyelemben meglévő hibákat. Gyakoriak a másodállások és mellékfoglalkozások körüli szabálytalanságok. Ezek nagyobb részt arra vezethetők vissza, hogy egyes helyeken nem elég határozottan vetnek gátat a meg nem érdemelt jövedelmek elérésére irányuló törekvéseknek. Tanácsi területen előfordul, hogy a lakosság érdekeivel közvetlenül össze nem függő célokra használnak fel összegeket a községfejlesztési alapokból. Ma sem szűnt meg teljesen egyes költség- vetési szerveknél az év végi költekezés, amely elsősorban bútorok, lakberendezési tárgyak, televíziós készülékek és egyéb tartós fogyasztási cikkek beszerzésére irányul. Pedig kereskedelmünk ezeket elsősorban a lakosságnak szánja. — Hogyan alakul a lakosság adóbefizetése, vannak-e esetleg problémák ebben a tekintetben? — Az adózási fegyelem, az adófizetési készség kielégítő. Az adókötelezettek túlnyomiórészt az esedékességnek megfelelően, egyenletes ütemben fizetik be adójukat. Mindamellett vannak még, akik az adófizetésüknek csak az adóügyi szervek intézkedésére tesznek eleget. Itt említjük meg, hogy az adókötelezettség teljesítésében Fehér, Hajdú- Bihar, Vas és Zala megyék járnak az élen. — A költségvetési és pénzügyi fegyelem további szilárdításában hol tudnának a legtöbbet segíteni a tanácsok? *— A költségvetési fegyelem további javulásának komoly jelentősége van, hiszen a tanácsi költségvetési szervek előirányzata megközelíti a 14 milliárd forintot. Természetesen nem mindegy, hogy ezzel a tekintélyes összeggel a tanácsok hogyan gazdálkodnak. Az előirányzatok emelkedése az elmúlt években lehetővé tette, hogy javuljon az intézmények által nyújtott ellátás színvonala, mind a munkaerőellátás, mind az anyagi juttatások tekintetében. A további előrehaladás egyik fontos feltétele, hogy az új feladatok felmerülése esetén mindenekelőtt azt vizsgálják az illetékesek: az adott feladatot hogyan tudnák a már megállapított előirányzaton belül, a munkaerő jobb elosztásával, jobb megszervezésével, a meglévő tartalékok feltárásával megoldani. Az anyagi ellátást illetően mindenekelőtt az intézmények készletgazdálkbdásában mutatkozó egyenetlenségeket említenénk. Egyes szervek — túlzott biztonságra törekedve — indokolatlan készleteket halmoznak fél s ezzel anyagi eszközöket vonnak el a népgazdaság más területeiről, felesleges tárolási költségeket okoznak és előidézik a készletek állagának fokozatos romlását is. Olyan gazdálkodást kell célul kitűzni, amely az egyes intézmények vélt érdekén és túlzott igényén felülemelkedve, lehetővé teszi a készleteknek a szükségletekkel arányos felhasználását. Az elmúlt években gyors ütemben fejlődött a tanácsok költség- vetése. A következő években elsősorban az anyagi, pénzügyi eszközök ésszerű, gazdaságos fel- használásán lesz a hangsúly; a fejlődés ütemét a népgazdaságban megvalósuló és erre a célra kihasítható eszközök növekedésének kell alárendelni. ÉRTESÍTJÜK KEDVES ÜGYFELEINKET, HOGY központi irodánkat 1964. NOVEMBER 16-án A SZENT ISTVÁN TÉR 7. ALÓL A SZÉCHENYI-LIGETBE HELYEZTÜK ÁT. BÉKÉSCSABAI KERTÉSZETI ÉS KÖZ- TISZTASÁGI VÁLLALAT 10537 > " -----------e»«iwwwaf<yryVMOc T *E/M|VvVl4P& Küszöböd előtt Ez a kitűnő új szovjet film a második világháborúba vezeti el nézőjét. Feszült cselekménye, lenyűgöző története Moszkva legnehezebb óráiban játszódik. (Bemutatja a szabadkígyósi Alkotmány mozi november 18—19-én.) MOZI NOVEMBER 17. Békési Bástya: Nemo kapitány. Békéscsabai Brigád: Robin Hood új kalandjai. Békéscsabai Szabadság: Homérosz földjén. Békéscsabai Terv: Havanna ünnepel. Gyomai Szabadság: Majdnem baleset. Gyulai Erkel: A torpedó vissza lő. Gyulai Petőfi: Mr. Hobbs szabadságra megy. Mezőkovácsházi Vörös Október: Fapados szerelem. Orosházi Béke: Cartouche. Orosházi Partizán: A betörő. Sarkadi Petőfi: A Kolumbusz hajó inasa. Szarvasi Táncsics: Az ifjúság édes madara. Szeghalmi Ady: Sándor Mátyás. November 17-én, 19.30-kor, Medgyes* egyházán: A PER November 17-én, 19.30-kor, Békés- Sámsonban: MONTMARTREI IBOLYA A tv műsora NOVEMBER 17-ÉN, KEDDEN 8.06—6.25-ig Iskola-tv. Orosz nyelv, az ált. isk. VI. oszt. számára. Az üzemben. 9.00—9.20 Környezetismeret, a vidéki ált. isk. IV. oszt. számára. A mozgás szervei. 9.26—9.45 Környezetismeret, a budapesti ált. isk. IV. oszt. számára. Nagyobb közlekedési létesítmények. Ul.OO—ill .20-ig Angol nyelv, kezdőknek. 14.00—14.20-ig Orosz nyelv (ism.). 14.55—15.15-ig Környezetismeret (ism.). Vidéki ált. isk. IV. számára.). 15.20—a 5.40-ig Környezetismert (ism.). (Budaipesti ólt. isk. IV. oszt. számára.). U6.55—<17..15-ig Angol nyelv (ism.). 17.55 Az Iskola-tv postája. — Műsorkalauz 'pedagógusoknak. 18.10 Hírek. 18.15 Tapasztalatok — tanulságok. Késő őszi tennivalók. 16.25 A kisfilmek kedvelőinek. 1. öltés — öltés után, 2. Tubens. 19.00 Ki minek mestere? Portréfilm. 10.10 Az orvos- válás zol. 19.20 Esti mese. 10.30 Tv-hír- adó. 19.46 Napi jegyzetünk. 19.50 A kultúra történelemkönyvéből. Emlékezés a Szabó Ervin Könyvtár 60 éves történetére. 20.20 Az ékszerész és az ideggyógyász. Magyarul beszélő francia kis játékfilm. (14 éven felülieknek!) 20.45 Érmek és érmesek. Visszapillantás a tokiói olimpiára. 21.00 Arniga- koktél. Az NDK hanglemezgyárának és televíziójának könnyűzenei műsora, 22.00 Tv-híradó. — 2. kiadós (MTI) A MEDGYESEGYHÄZI vas- és faipari kisipari TERMELŐSZÖVETKEZET a lakosság szolgálatában. Telefon: Medgyesegyháza 6. SZÖVETKEZETÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA MINDENNEMŰ háztartási kisgépek, kerékpárok, motorkerékpárok javítását ÜJ SZAKEMBEREK BEÁLLÍTÁSÁVAL, VALAMINT vaskerítések, vaskapuk és új kerti bútorok készítését. SZAKSZERŰ ÉS PONTOS MUNKÁVAL A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN! X