Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-08 / 236. szám

1904. október 8.

4

Csütörtök

Hz új nemzedékről

(Gondolatok a Népújság cikke nyomán)

Minden társadalom a saját céljainak megfelelően igyekszik kialakítani a növekvő új nemzedék, az ifjúság lelki arculatát, jellemét. Soha még társadalmi rendszer annyit nem áldozott Magyar- országon a gyermekökre, az ifjúságra, mint amennyit mi áldozunk. S ez természetes is, hiszen rendünk az ifjúság nevelését társadalmi kérdésnek tekinti: az ifjúságért érzett felelősség ma

konkrét tényekben, intézkedésekben realizálódik. Megkezdődik ez

a gondoskodás már a terhes

anyákról való gondoskodással, s folytatódik a szülési segéllyel és szabadsággal, a bölcsődékkel, óvodákkal, napközi otthonokkal és még sok mindennel, amíg előttünk áll a 16—18—20 éves fiatal, akiről évek óta sok szó esik a sajtóban és sajtón kívül egyaránt.

Varga Dezső szeptember 13—i

cikke, a „Battonyai garázdálko- dók” is a felelősségérzet hangján íródott, amikor feltárta a battonyai galeri tagjainak néhány kirívó megnyilvánulását. Föltétlenül szükséges foglalkoznunk ezekkel a kevéssé sem szép jelenségekkel még akkor is, ha ezt valakik szándékosan félreértik, és azt a következtetést vonják le: íme, ilyen az

ifjúság ma Magyarországon. A , felelősségét ez ügyben. Aki pedamegnyugtató az, hogy nem ilyen az ifjúság. S hogy mégis szót emelünk sokszor az ifjúság ügyében, az csak azt bizonyltja, hogy számunkra nem közömbös az ifjúság egy elenyésző részének, egy kis hányadának a sorsa sem. Nem közömbös, mert mi minden fiatal számára szeretnénk megmutatni, mi a helyes, mi a követendő; s nem közömbös azért sem, mert tudjuk, a példa ragad, különösen a rossz példa.

Hol kell hát keresnünk az okát annak, hogy az ifjúság egy része olyan magatartást tanúsít, mely már sokszor a bűn tényét súrolja, vagy el is éri?! Mi az oka annak, hogy ifjúságunk egy része cinikus, hogy minden nemes cél nélkül éli életét? Hol az oka annak, hogy nem talál eszményképeket, melyek felé törne, hol kell keresnünk a kisiklott életű fiatalok kisiklásának okát?

Kétségtelen, hogyha társadalmi rendünk 1945 óta kevesebb buktatóval fejlődött volna, ma sokkal kevesebb ilyen természetű problémánk lenne ifjúságunkkal. Mert —nincs ok mellébeszélésre! — az ifjúság nem meríthet máshonnan tapasztalatokat, csak a társadalmi valóságból, s hogy ez a társadalmi valóság a személyi kultusz idején nem volt ellentmondásoktól mentes, az is kétségtelen. Ebben az időben fejlődött ki az a még ma is létező közszellem, hogy az iskola azért van, hogy megnevelje az ifjúságot. Persze, ki tagadná ezt? Csakhogy mégsem ilyen egyszerű a dolog. Az iskola feladatát és felelősségét ebben a dologban senki sem kisebbíti, de egész oktató-nevelő rendszerünk olyan helyzetbe került éppen az említett időszakban, mely aláásta az iskola tekintélyét. Az iskolák kezében nem volt konkrét büntetési eszköz. Nem a nádpálcára gondolok, de ha már itt tartunk, meg kell mondanunk azt is, sok esetben olyan helyzet alkuit ki diák és nevelő viszonyában, hogy magának a nevelőnek kellett tartania a diáktól, mert annak jól helyezkedett „keresztapja” volt. Konkrét tény, hogy 1952-ben egy 14 éves kisdiák azzal vádolta meg tanárját, hogy az kulák, s ezért ő nem hajlandó annak szavalt, tanácsait megfogadni. (Ez itt történt Békéscsabán.) S a sajnálatos ezen túlmenően az volt, hogy az igazgató helytadott az „öntudatos” kisdiák panaszának, s végül a nevelőnek kellett tisztáznia magát. Csak egy kirívó konkrét példát emeltem ki annak igazolására, milyen tekintélyrombolás történt éveken keresztül, s hogy ennek egyenes következménye sok minden, az nem kíván további magyarázatot. Az sem szorul különösebb bizonyításra, hogy amikor a nevelő, az osztályfőnök olyan dolgokat propagál, melyek helytelenségéről később nyíltan beszéltünk és beszélünk, a diák — mert ki fogékonyabb az árnyalatokra, mint az érlelődő emberi lélek?! — meglátta az ellentmondásokat, és persze nem mindenki volt képes vagy hajlandó megérteni , hogy mi miért, és hogyan történt. Mi, felnőttek is kerültünk sokan olyan konfliktusba, melyet csak az évek'oldottak fel. Érdemes lenne elgondolkozni, mennyi szerepe van az említetteknek abban, hogy hovatovább divattá válik ifjúságunk körében a cinizmus, a tekintély el nem ismerése, az alaptalan hetykeség, s kirívó esetekben a Varga Dezső által megírt dolgok.

Semmi körülmények között nem szeretném kisebbíteni az iskolák

gógusnak vállalkozott, s azt hivatásának is tekinti, nem szűnt meg soha harcolni a lelki elfcrdülések ellen akkor sem, amikor kevés támogatást kapott ehhez az áldozatos munkához. Az Iskolai nevelés tervszerűen, a Nevelési Terv előírásainak megfelelően történik, de én szakadást érzek az általános iskolai és a középiskolai nevelés között. A középiskolák tanulóinak rohamos számbeli növekedése nehéz helyzet elé állítja a középiskolákat, mégis azt' kell mondanunk, hogy a középiskoláknak sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fordítaniuk az erkölcsi nevelésre. A cikk nyomán utánanéztem, s megtudtam, hogy a battonyai garázdálkodók döntő többsége érettségizett fiatalember. Egy-két éve kerültek ki az iskolából érettségi bizonyítvánnyal, s íme most igen-igen nagy éretlenségről tettek szomorú tanúbizonyságot. Iskoláink most már megkapják a szükséges erkölcsi támogatást felettes szerveiktől is, sez nem kevés kötelezettséget ró rájuk. Az iskolai munka nem merülhet ki csak az oktatásban, s a nevelés éppen a középiskolákban a legfontosabb, amikor az emberi arculat kialakításának legfontosabb éveit éld ifjúságunk. Ugyanakkor még több bizalomra és támogatásra van szüksége iskoláinknak a társadalom részéről. Helytelen szemléletek helyébe közszellemmé kell tennünk, hogy az ifjúságért egyetemlegesen felelős az egész felnőtt társadalom.

Az ifjúság erkölcsi arculata mércéje mindenkor a felnőtt társadalom felelősségérzetének. Mi nem engedhetjük meg, hogy ifjúságunk egy része a minden mindegy szellemében éljen, a cinizmus és nihilizmus nyugati importjával telítődjék. Persze, e kérdés kapcsán még sok mindenről kellene szólni. A családi nevelés mai helyzetét is időszerű lenne felmérni, s biztos vagyok benne, hogy nem lenne haszontalan munka.

Véleményem szerint az ifjúság kisebb része hamis „öntudatának” alapja az a tény, hogy az életnek csak a napos oldalait ismeri. Sez eddig jó. Jó az, hogy nem kénytelen megjárni azokat a poklokat, amelyeket elődeik jártak meg, de ha ennek következtében olyan helyzet alakul ki, mely veszéllyel jár, a meggyőzésnek keményebb eszközéit is alkalmaznunk kell. Én nem tartom kielégítőnek azokat az intézkedéseket, amelyeket hivatott büntető szerveink gyakorolnak olykor — abból az alapjában helyes elgondolásból vezettetve —; hogy az ifjúsággal kapcsolatos intézkedéseik elsősorban a meggyőzésen, a megl nevelésen alapuljanak. A szocialista humanizmus jegyében keli éppen példákat statuálni kirívó esetekben.

Egy másik igen lényeges dolog ebben a kérdésben az, hogy milyen erkölcsi alapon áll ifjúságunk. Ismerek olyan fiatalokat, amilyenekről Varga Dezső ír, s az a tapasztalatom, hogy ezek egyáltalán nem állnak semmilyen erkölcsi alapon. „Se kint, se bent emberkék” ők, nem hisznek sem a régiben, sem az újban, nem hisznek semmiben. S itt látom a KISZ feladatát, azt tudniillik, hogy tartalmasabbá kell tennie nevelő munkáját, s ez különösen vonatkozik a középiskolák KISZ- szervezeteire. Az egyéni foglalkozás nélkülözhetetlen a kisiklott fiatalokkal, s a feladat éppen a megelőzésben áll.

Az a változás, amelyben élünk, komoly próbák elé állítja a felnőtteket is. A meggyőződéses ifjúkommunisták, a vérbeli pedagógusok, a családjuk gondjait szívén viselő szülők nem találhatnak fel- emelőbb feladatot, mint a felnövekvő nemzedéknek szilárd erkölcsi alapot nyújtani, hogy egyre kevesebb kisiklott életű fiatalról kelljen beszélni.-fiavagy

Színháború, fatengelyes fejlődés?

Mindenütt az egész világon utat törnek maguknak és teret követelnek az épületek külső, s belső falain az eddig nem nagyon alkalmazott színek. Nemzetközi tudományos konferenciákon cserélik ki ebbeli tapasztalataikat élénkítő, pezsdítő pszichikai hatásukról a szakemberek és statisztikával bizonyítják: az újszerűén festett üzemekben milyen kedvező fordulatot jelent még a termelékenységre is a pasztellszín.

Mindezekről egyébként brosúrákban is lehet olvasni, s korunk más új tudományával együtt a jobb munka pszichikai tényezőinek megfelelő kialakításához szükséges eme új tudományág is létjogosultságot vívott ki magának. Üzemeinkben, közintézményeinkben, sőt, nagyon helyesen, városaink, községeink épületeinek falain is egyre inkább mutatkozik: ebben sem maradunk el más országoktól, a jó tapasztalatokat átvesszük és alkalmazzuk.

Ezt tette a Földművesszövetkezetek Békés megyei Központja is, amikor elhatározta, hogy fel- szabadulásunk 20. évfordulójára kívül-belül vidám színekbe öltözteti a megye valamennyi föld- művesszövetkraeti boltját. A terv megvalósulóban van. Sarkadon, Mezőberényben és mindenütt, ahol már pasztellszínekben pompáznak a földművesszövetkezeti épületek, új színfolttal gazdagítják egész környéküket. Olyannyira megnyerte ez a lakosság tetszését is, hogy egyre többen festetik át a házakat hasonlóan.

Megvan ennek is a magyarázata. Az eddig „elhanyagolt” színekkel ugyanis nagyon sok mindent lehet elérni. Amellett, hogy élénkítő vagy megnyugtató hatást váltanak ki a különböző színkompozíciók, az ügyesen alkalmazott árnyékolás által alacsony épületeket magasítani, (vagy fordítva) az átmenést e házak előtt Pedig gyorsítani, vagy lassítani lehet.

A békési üzletházat is e meggondolások alapján Ilyen új színekkel festették, át nemrégiben, kívül, belül. Több ezer forintot fordítottak a tatarozásra, de általános vélemény, hogy megérte.

Azaz, dehogy is általános vélemény. Tudományos megalapozottság ide, új törekvés oda, a járási tanács ipari és műszaki csoportjának a tetszését nem nyerte meg az átfestés. Annyira nem, — tessék megfogódzkodni! — hogy ezer forint pénzbírságra kötelezte Tóth Pált, a helyi fö!d- művesszövetkezet ügyvezetőjét, ha záros határidőn belül nem festeti át újból okkersárgára az iizletházat. Az épület ugyanis szerintük „kirívó rikító színeivel elüt a község többi épületétől” és „megbotránkoztatja” az embereket.

Szegény Tóth elvtárs, most aztán két tűz között áll ebben a színháborúban. Ezer forintjába kerü!, ha nem hajlandó a „fatengelyes fejlődés” szekerén maradni, De még többe kerül a szövetkezetnek, ha terven felül ismét át kell festeni a Pató Pál által is nagyon kedvelt hagyományos okkersárgára az üzletházat.

Kíváncsian várjuk, hogyan dől el ez a színháború?

Varga Dezső

Jorzy Edigey

A csekk

Fordította: Bába Mihály

18.

— Milyen Zosiához?

— Zosia Samaszkownához.

Zosia négy éve dolgozik a fővárosi ügyészségen. A férfiak azt állítják, hogy ő a legszebb nő az egész épületben. Bár csakugyan csinos és szép, a férfiaknál még sincs szerencséje, mind ez ideig senki sem foglalkozott vele komoly szándékkal. Nemrégen azonban eljegyezte az egyik bíró. Édesapja a „Wedel” gyárban dolgozik. Van egy két évvel fiatalabb öccse, Viktor. Polonisztikát tanult az egyetemen, de azt hiszem, minden nagyobb eredmény nélkül. Csinos fiú, és jól táncol, az utolsó mulatságon táncoltam is vele. Az utóbbi időben sokat üldögél a nővérénél a fővárosi ügyészségen és állandóan a bíróság épületében cselleng. Zosia azt mondta róla, hogy regényt akar írni, és itt keres hozzá anyagot. i

— Kalinkowski flörtölt Zo- siával?

— Nemigen lehet ezt flörtnek nevezni, mert — mint mondottam — Zosia az egyik bírónak szabályosan eljegyzeti menyasszonya, és az utóbbi időben nagyon vigyáz a hírére. Különben Zygmunt tudja ezt és aligha kockáztatta volna meg az ő helyzetében — ne felejtse el, kinevezésre váró joggyakornak —, hogy ellenlábasa legyen valakinek, aki komolyan árthat neki. Az igaz, hogy a kislány tetszett neki, és ő is a kislánynak, hiszen Zosia majdnem elájult, amikor fülébe jutott a baleset híre. De azelőtt nem árult el semmit az érzéseiről.

— És maga? Maga hasonló esetben könnyen elveszti a fejét.?

— Ez nem tartozik a tárgyhoz, őrnagy úr — mosolygott Wilska —, már így is sokat mondtam önnek.

Kalinkowski a nagy tölgyfa íróasztal mellett dolgozott, dosz- sziéval körülbástyázva. Lelkesedés nélkül, de nem kelletlenül üdvözölte az őrnagyot.

— Hogy érzi magát?

— Köszönöm, már egészen jól. Néha még gyötör a fejfájás, de az orvos azt mondotta, hogy néhány nap múlva elmúlik.

— Nem lenne jobb, ha hosz- szabb ideig pihenne? Ha mondjuk — néhány napra elutazna?

— Nem, nem lenne egy percnyi nyugtom sem. Jó kis zayart csináltam, tehát most munkámmal igyekszem enyhíteni köny- nyelműségem kihatását. — A joggyakornok kissé remegő hangon beszélt. — Őrnagy úr, ugye megérti, hogy ez az ügy egész életemre kihathat. Letettem a bírói vizsgát, minden pillanatban vártam a kinevezésemet, hogy elutazzam végre Plockba. Menyasszonyom van ott, egybe akarunk kelni. Jó véleménnyel voltak rólam, bár némelyek — ekkor finoman elmosolyodott — azt állítják, hogy kissé beképzelt vagyok. Egyszóval, minden afelé mutatott, hogy végre egyenesbe

kerülök. S most minden összeomlott.

— Nos, talán nem olyan veszélyes a helyzet — az őrnagy igyekezett megvigasztalni a fiatalembert.

— Hiába minden vigasz, nem áltatom magam.

— Jól ismerem a helyzetemet. Ebben a pillanatban a kinevezésről szó sem lehet. Ez a rossz pont . az életrajzomban olyan sziklává változhat, amelyen széttörhet a karrierem.

— Kissé túloz, fiatalember, jóllehet a helyzete csakugyan nem valami rózsás — mondta lassan az őrnagy. — Ezért is számítok arra, hogy segít nekem a nyomozásban.

— Ez természetes — a joggyakornok hangja már nyugod- tabb volt. — Ha az én személyem és munkám jelent önnek valamit, kérem, rendelkezzék velem. Éppen ezért tértem visz- sza olyan gyorsan a munkahelyemre, hogy lehetőleg jóváte- gyem ak általam okozott kárt.

— Erre nem is gondoltam.

— Ezt nem értem, őrnagy úr.

— Kár!

Az őrnagy kinyitotta a kezében levő táskát. Elővett néhány géppel teleírt lapot és átadta Kalinkowskinak.

— Ez az ön formális kihallgatásának a jegyzőkönyve, amit a kórházban folytatott beszélgetésünk alapján készítettünk. Kérem, nézze át.

A joggyakomok figyelmesen elolvasott minden lapot egymás után. Néhány helyen, a kezében tartott ceruzával pótolt egy- egy vesszőt vagy imitt-amott a halványan látszó betűkön vas- tagi tott.

— Minden rendben van — mondta, amikor elolvasta.

iFolytatjuk)