Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-17 / 244. szám

tm. október 17. 6 Szombat A békési járás oktatási ' helysetéről A békési járás művelődésügyi osztályának vezetőjével, Puskás elvtárssal nemrég folytatott be­szélgetésünk, melynek alapján ez a cikk íródott, tájékozódás céljá­ból történt. Ebből magától értető­dően következik, hogy bonyolult problémafelvetésekről és mélyre­ható következtetésekről ez eset­ben nem lehet szó. Véleményünk szerint azonban alkalmas ez az írás a jelenlegi helyzet bemuta­tására és további elképzelések ki­alakítására. örvendetes jelenség, hogy az 1964—65. tanévben a békési já­rásban képesítés nélküli nevelők­re az általános iskolákban már nem volt szükség. Idén el tudják látni az osztályokat olyan tan­erőkkel, akik legalább valamilyen pedagógusi alapképzéssel rende* 1- keznek. A Szegedi Tanárképző Főiskola például harmadéves ta­nító-, illetve tanárképzősöket adott segítségül. Az új pedagógusok kö­zül is kerültek a járásba néhá- nyan. A helyzet azért így sem rózsás. A nevelők tanítási óraátlaga 29— 30 óra, csak ily módon tudják el­lensúlyozni a még bizonyos mér­tékben mindig fennálló tanerő­hiányt. Nehezíti a helyzetet a sok to­vábbtanuló nevelő, akik ide­jüket szükségszerűen meg kell hogy osszák a tanulás és a tanítás közt. Különösen a békési gimnázium és az otta­ni általános iskolák érzik ezt. összefüggésében szemlélve a helyzetet, mégis azt lehetne mon­dani, hogy a képesítés nélküliek­nek szakképzettekkel történt he­lyettesítése által ez a járás, a ne­velőtestületek minőségi összetéte­lét tekintve, előbbre lépett. Miként az országban minde­nütt, itt sem az ifjúság oktatása a pedagógusgárda egyedüli fel­adata. Rájuk hárul a felnőttek továbbképzésének sokrétű, nehéz munkája is. Csupán a járás szék­helyén, Békésen majdnem félezer a különböző iskolatípusokban ta­nuló felnőttek száma. A tovább­tanulási igyekezet mind általáno­sabbá válik, s ezzel együtt növek­szik a pedagógusok munkája is. Annak, hogy ebben a járás­ban már nem szorulnak ké­pesítés nélküli nevelőkre, vagyis minőségileg javulha­tott a nevelőmunka, nem tan­erőbőség tehát az oka, hanem a többletfeladatok áldozatos vállalása. A pedagóguskérdéssel majdnem párhuzamos ügy az iskolahelyisé­gek mennyiségének a kérdése. Gond, probléma itt is mutatko­zik, de javulás is. Békésen a tan­teremhiány enyhítésére egy új, 8 tantermes, tornatermes általános iskolát építenek majd. Tervei már készek. Mezőberényben 8 tanter­mes gimnázium alapjait rakják. Az 1965—66. tanévben kívánják megnyitni. Ugyanebben a község­ben jövőre hozzálátlak egy diák­otthon építéséhez is, hogy a mesz- sze tanyákon lakó gyermekeknek ne kelljen esőben, hóban sok-sok kilométernyi távolságból bejár­niuk. A kis Mezőmegyer helyzete ez­zel szemben sajnálatosan nehéz. Annyi az iskolásuk és oly ke­vés a tanterem, hogy már a moziban, tanácsteremben, sőt a tűzoltólaktanyában is he­lyeztek el osztályokat. Noha községfejlesztési alapból jelentős összeget ajánlottak fel is­kolaépítésre és építőanyagból is van már bizonyos mennyiségük, azonkívül a lakosság tetemes ér­tékű társadalmi munkát ajánlott fel, még sincs sehol semmi. Fel­sőbb indok: nincs kapacitás, to­vábbá a járás iskolaépítési ütem­terve szerint előbb olyan új te­lepüléseket kell tanintézetekkel ellátni, ahol még nem volt iskola és a tanulóknak más községekbe kellett járniuk, így például Ka- mutról, Tarhosról, Bélmegyerről, Csárdaszállásról. A mezőmegyeri- eknek tehát még várniuk kell... Mindezek olyan indokok, amik el­ső hallomásra méltánylandók is, ám, ha meggondoljuk azt, hogy a megyeriek már 16 évvel ez­előtt, 1948-ban kérték először az iskolát, de jogos igényüket éveken át mindig ugyanazon vagy hasonló indokokkal, ki­fogásokkal elutasították, az már semmiféle „magasabb is­kolapolitikai érdekkel” sem indokolható. Merev bürokratizmus az oka egyedül annak, hogy ez a szor­galmáról, gazdag termelési és kul­turális eredményeiről megyeszer- te ismert kisközség ilyen gonddal küzd, holott az elmúlt 16 év alatt új iskolájuk ötször is felépülhe­tett volna már, csak a méltányos­ság alapján is, ehelyett tovább ne­hezedik rá a súlyos tanteremhi­ány. A szomszédos Muronyban vi­szont nincsenek különösebb prob­lémák ebben a tekintetben. Ki­egészítő részlegek létesítésére is gondolhattak. Most fejezik be egy napközis iskolai és óvodai konyha építését. Mindezek után megállapíthat­juk, hogy a még meglévő problémák el­lenére sem rossz a békési já­rás oktatási helyzete, sőt, jó­nak mondható. Az oktatási szervek, tantestüle­tek igyekeznek a még meglévő, vagy újonnan jelentkező nehézsé­geket lehetőleg önerőből leküzde­ni, és egyáltalán nem titok, hogy ebben a járási és községi párt- és tanácsszervek is segítik őket. Teljes tökéletességgel persze errefelé sem mennek a dolgok, miként azt a mezőmegyeri eset is bizonyítja. (El kell ismerni, hogy annak megoldatlansága nem a járás erőin múlott). Arravaló a jószándékú szemlélődés és bírá­lat, hogy a „hogyan továbbnak” a megfogalmazásában segítsen. Mint mondják, kapnak ilyen tá­mogatást többfelől is. Ennek az írásnak sem egyéb a célja, mint hozzájárulni a békési járás ok­tatásügyének a támogatásához. Huszár Rezső rrwwww>A^AAAJWAMXXXX)OC A hazudós Billy Szélesvásznú angol film, a tragikum és a komikum elemeinek érdekes ötvözete. (A csorvási Május 1. mozi játssza október 18—19-én.) OKTOBER 17. Békési Bástya: Gábor diáik. Békés­csabai Brigád: Mandrin kapitány. Bé­késcsabai Szabadság: Az ifjúság édes madara. Békéscsabai Terv: Nemo ka­pitány. Gyomai Szabadság: 3 + 2. Gyu­lai Erkel: Hattyúdal, Gyulai Petőfi: Élők és holtak I., n. Mezőkovácsházi Vörös Október: A szórakozott profesz- szor. Orosházi Béke: A „Tengeri macs­ka”. Orosházi Partizán: Egy taxisofőr halála. Sarkad! Petőfi: Majdnem bal­eset. Szeghalmi Ady: Baküs. Október lfl-én, Békéscsabán, a reggeli órákban, a Franklin, Sziklai és Csor- vási úti szakaszon elveszett egy kulcs­csomó. Kérem megtalálóját, a Frank­lin úti fűszerüzletbe vagy a rendőrség- szőrtelenítse lábát szőrtelenítő krém­Apróhirdetések Fekete Pannónia, 160 kg-os hízó el­adó. Békés, Zrínyi utca 7. 10244 re adja le. 10263 Eladó családi ház, Békéscsaba, Csányi utca 2/a. Beköltözhető, lakó nincs. 1010 Komplett, üzemiképes, háromfázisú SiM eladó. Békéscsaba I., Cser utca 1. 1909 Nagy terembe való pálma eladó. Dr. Tóth Endre, Ref or mátusk ovácsháza. 1902 Lebontásra tanya eladó vagy beköl­tözésre kiadó. Telekgerendás 392.. Orosházi földút mellett. 1906 401-es Moszkvics eladó 26 G00 ért. Sári János Füzesgyarmat, Kossuth u. 23. 1905 Hawai elektromos gitár jó állapotban eladó. Békéscsaba. Könyves utca 60/a, 10240 33 éves, 165 magas, elvált, barna köz­gazdász házasság céljából megismer­kedne szolid, műveat dolgozó nővel, 28 évig. Pedagógus vagy közgazdász előnyben. „Szimpátia” jeligére Makód Hirdetőbe. 31061 Trabant Limousine 60O-as. mint az új, 900*0 km-rel eladó. Ványai Mezőtúr. Üj város. 7960 Egy 407-es Moszkvics és egy Warszawa személygépkocsi eladó. Érdeklődni: vasárnap délelőtt, Békésszentandrás. dr. Olasz Imrénél. 19106 FÉRFI ÉS NŐI fodrász szakmunkást VESZÜNK FEL kétsopronyi fodrászatunk­ba, Békés megyei tató Ktsz. Szolgál­Békéscsaba, Lenin út 7. 10277 Arcápolás, fehérítés, pattanások, szőr­szálak végleges eltávolítása. Faragóné, | kozmetikus. Szarvas, Szabadság u. 45. 01105 j Paiídayu'Utói gortriyciAfcci, KUiye^-ttal I vállalok. Szabó Károly, Nagybónhe­gves. M^devesi 21. 10162 mel. Ajkat, bajuszt (női), hónaljt szőr­telenítő porral. Egészségre, bőrre ár­talmatlan. Adagja 9.— Ft. Hámlasztó, fehérítő, szeplőkrém. Arcfolthalványí­tó folyadék. Fényvédő krém. Ráncos bőrre kakaó vaj as zsíros krém. Érzé­keny, száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Nappalra púderkrém. Zsíros, mitesszeres, pattanásos, tág porusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros lej- borre hajszesz. Száraz, törékeny haj­ra fejbőrkrém. Szempilla-lakk. Bőrke- ményedés, tyúkszemirtó-lakk. Lábiz- zadás elleni hintőpor. Hónalj izzadás elleni púder. Megrendelhetők utánvét­tel: dr. Ra.binek Aladár vegyészmér­nöknél, Székesfehérvár, Piac tér 53. ________________________________ 10237 Békéscsaba központjában háromszobás ház lakáscserével eladó. „Sürgős 10230” jeligére. Magyar Hirdető, Békéscsaba. 10230 500-as Trabant Limousine eladó. Bé­késcsaba, Franklin 69. 10245 Szalagfűrész 340 mm-es, másfél lóerős, egyfázisú villanymotorral, két lóerős, stabil benzinmotor, 3/10-es lóerős, egy­fázisú villanymotor eladók. Békéscsa­ba V., Reviczky utca 46. 10280 Békéscsaba, Kazinczy utca 19 számú ház nagy telekkel eladó. 10268 Skoda 445-ös eladó. Békéscsaba, Gu­tenberg Utca 2/4. 10267 ön is vigye el, mert érdemes! — dunnájából pehelypaplant készíttetni, régi paplanjait átdolgoztatni, Antalék- hoz, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 20. Ugyanott díszpárnáik készüé sét, montírozását vállalják. i0278 Eladó egy jó P 70-es Szántó utca 31. kocsi. Békés, 10284 Festetten háló eladó, rényi út 56, (hátad a Békéscsaba, Be- műhelyben.) 10285 Egy férfikerékpár olcsón eladó. Bé­késcsaba, Gábor Áron 7/1. 10286 1000-es Wartburg igényesnek eladó. Dr. Ungár, Békéscsaba, Szabadság tér 20 n. emelet. 10239 40<-es . Moszkvies igényesnek Vésztő, Bartók Béla 3. cJHtíÓ. 10166 Házhely eladó. Békéscsaba V., Mári- ' ássy utca 37/1. Érdeklődni: ugyanott. 10246. Telekgerendás, Tanya 55 — épületen- í ként is, — ugyanott akácfa is ela*ó. (Szlúká iskoladűlő ) 10243 ' Három lóerős villanymotort darálóval j vennék. Csanádapár- ^elszabadulás I 81. 10380 A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált sze­net kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. JELENTKEZNI LEHET FOLYAMATOSAN A VARPALOTAI SZÉNBANYASZATI MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN TRÖSZT 524 A színház műsora Október 17-én, este 7 órakor: A PER Somlay-bérlet Október 17-én, 19.i30-ko<r, Csorvőson: MONTMARTREI IBOLYA A tv műsora OKTÓBER 17-EN, SZOMBATON 14.25 Helyszíni közvetítés Varsóból, a magyar párt- és kormányküldöttség tiszteletére rendezett nagygyűlésről. 16.IS Hírek, képek az olimpiáról. 16.30 A XVIH. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük. Atlétika. Közben: Kól v- tánc. Jugoszláv kisfilm. 17.50 Hírek. 18.05 A XVIH. Nyári Olimpiai Játé­kokról jelentjük... Súlyemelés, kö­zépsúly, vívás, férfi tőrcsapat döntő. 18.35 Tudomány a films/.slagon. 19.20 A XVTLI. Nyári Olimpiai Játékok­ról jelentjük. Üszás. Közben: Hírek, képek az olimpiáról. Hétről -hétre,.. 20.06 Esti mese. 20.15 Tv-híradó. 20.30 Szereti ön a látványosságot? Nyugat­német revüfilm. 21.35 Szellemi olimpia. Irodalom — első forduló. 22.05 Tv-hír­adó. 2. kiadás. Kb. 22.30 A XVIH. Nyá­ri Olimpiai Játékokról jelentjük. A nap eseményeiből. (MTI) ÖNNEK IS TUDNIA KELL,, hogy olcsóbb és kényelmesebb, ha igénybe veszi SZARVASI RUHÁZATI KTSZ házi varróit íii szolgálatát. Hívásra házhoz me­gyünk és szükség ese­tén varrógépet is vi­szünk. RENDELÉSFELVÉTEL: SZARVAS, BÉKE U. 2. Tanműhely; telefon: 269. Ugyanott harisnyaszem-felszedés!! x 1-I- ■ ' - • — II ír———

Next

/
Thumbnails
Contents