Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-11 / 213. szám
4 Péntek 1964. szeptember lí. Hírneves fogadó A gyulai Gulyáscsárda nemcsak a messzi földről Gyulára érkező vendégek, hanem a város lakói között is nagy népszerűségnek örvend. Amióta kissé átalakították, tisztább, vonzóbb lett. A konyhában Szilágyi Györgyné és Gerebenics Jánosnc készítik a híres babgulyást, marhagulyást és túróscsuszát. Az étterem különösen a déli órákban zsúfolt. Sándor Jánosné felszolgáló mindenkihez udvarias és a fogadó ételkülönlegességeihez szíves mosolyt is mellékel a jobb hangulat kedvéért. Ekho's szekéren Amszterdamtól Moszkváig Ütött-kopott asztal jelenti az I irodát. De hát nem a külsőség a lényeg, hanem a munka. Vagyis, hogy vannak, akik törődnek a nyugdíjas vasutasok gondjával, bajával. Az asztalon szakszervezeti tagikönyvek púposodnak. Előkerülnek a tagdíjbélyegek is. Itt fizetik a tagdíjat a nyugdíjasok, itt jönnek össze egy kis beszélgetésre. Kinek-kmek hogy telik az idejéből. v Minden héten szerdán délután így van ez a MÁV művelődési otthonában, ahol helyet kapott a Vasutas Szakszervezet békéscsabai nyugdíjas csoportja. Hivatala, san délután 3-tól 5 óráig tart a fogadóóra. A csoport két fáradhatatlan vezetője. Újlaki Lajos elnök és Csomós Károly gazdasági vezető, ha munka, elintéznivaló akad, nem nézik az órát. Elintéznivaló meg kerül, hiszen a csoportnak 384 fizető tagja van. Aztán idetartoznak a csanádapácai és újkígyósi nyugdíjas vasutasok is, meg a nyugdíjasok özvegyek Velük 715-en vannak. A hivatalos időben hol többen, hol kevesebben fordulnak itt meg: jönnek tagdíjat fizetni vagy üdültetési, rendkívüli segélykérelemmel keresik fel a vezetőséget. Amit lehet, elintéznék, ahol tudnak, segítenek. A csoport havi bevétele tagdíjból, amivel ők rendelkeznek, 420 forint. Ehhez havonta 350 forint központi támogatást is kapnak. Ez az, amit a költségvetésnek megfelelően próbálnak felhasználni. ötezer-hatszáz forintot segélyre fordítanak. Két-kétszáz forinttal segítik a rászorultakat Ezerkilencszáz forintot szociális beszerzésekre költenek, az ügyviteli kiadásokra 770 forintot szánták. A nem túl nagy összegből ezer forintot osztanak ki azoknak a vasutas özvegyeknek karácsonyi ajándékként akiknek havi nyugdíja nem haladja meg a 350 forintot. Igyekeznek jól és célszerűen felhasználni az összegeket. Könnyű- e, nehéz-e? Ahogy vesszük; A költségvetés mindenesetre korlátokat szab, hiszen csak annyit költhetnek el, amennyi a rendelkezésükre áll. Ez tehát különösebb gondot nem is okoz, mert ahol költségvetés szerint gazdálkodnak, ott a különféle keretek betartása kötelező. Ennél nehezebb azonban az. hogy lehetőleg a legjobban felhasználják az összegéket, azoknak juttassanak belőle, akik a leginkább rászorultak. Becsületükre legyen mondva, azon törekednek, hogy ennek legjobb tudásuk szerint eleget tegyenek. De nemcsak ennek, hanem mindennek, amivel önként vállalt munkájuk jár. A nyugdíjbesorolással kapcsolatos panaszokat, ha azokat indokoltnak tartják, a MÁV Nyugdíjhivatalának továbbítják elintézésre. Egy érdekes történetet mondott el erről Csomós Károly gazdasági vezető. Ebből azonnal kitűnik, hogy nemcsak panasz esetén segítenek, hanem olyankor is, amikor erre meg sem kérik őket — A tagkönyvcsere felülvizsgálatánál észrevettem, hogy Kucse- ra András, aki tavaly ment nyugdíjba, 25 éve szakszervezeti tag. Eljártam ügyében és most negyedévenként négyszázötven forint nyugdíjkiegészítést kap a központtól. A békéscsabai MÁV-kövezőnek biztosan jólesett ez a figyelmes, ség. Ha a gazdasági felelős felületesebb, talán elkerüli figyelmét a 25 éves szakszervezeti tagság. Ő azonban nemcsak a könyvet, hanem a sokat dolgozott embert is maga előtt látta. Segíthetett, hát segített — kérés nélkül. És ahol csak lehet, szeretnének még jobban segíteni, még több nyugdíjast üdültetni. Az idén már kaptak két beutálót. két beutaló még gazdára várt. Az egyik Hajdúszoboszlóra, a másik Mátraházára szól. Nem panaszként mondták, de a beutalók elosztása nem kis fejtöréssel jár. A pihenést, gyógyüdülést igénylők száma jóval több a beutalók számánál. Bármennyire is szeretnék, minden kérést képtelenek teljesíteni. Pedig szeretnék. Nem rajtuk múlik. Újlaki Lajos és Csomós Károly, e két nyughatatlan nyugdíjas vasutas olyan végtelen szeretettel törődik társainak gondjával, hogy talán a sajátjával sem jobban. Újlaki Lajos friss mozgású ember, pedig közelebb van már a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Hetvennyolc esztendős. A nyugdíjasok és özvegyek gondjának, bajának intézését mégsem érzi terhesnek. Sőt! — Kötelességünk ez, kérem. Szívesen csináljuk. Míg szolgáltam is, mindig intéztem az emberek gondját. Most sem érzem terhesnek. De azért — fűzi tovább a szót — örülnénk, ha mások is vállalnának egy kis társadalmi munkáit, hiszen saját magunknak segítünk vele. Rém beszél a levegőbe. Amit mond, azt őszintén gondolja. Ha többen vállalnának munkát, megoszlana a teher, és Újlaki Lajosnak — aki nem panaszképpen mondta, amit mondott — sem kellene hajlott korára több funkciót viselnie. Nem önmaga miatt teszi ezt sem, hanem a közösségért. — Üdültetési felelős is vagyok — sorolja. — Miért? Nem volt senki, aki vállalja. Mindjárt azt kérdezték, amikor szóba került, mit fizetnek érte? Mit fizetnénk? Semmit. Nem pénzes állás ez. Aztán — folytatja rövid szünet után —13 szakszervezeti tag bizalmija is vagyok. Úgy történt, hogy megTegyék biztonságosabbá a gyulai vár körüli közlekedést címmel cikk jelent meg a Népújságban. Szabados József békéscsabai lakos kifogásolta, hogy nincsenek a vár előtti egyirányú közlekedésre engedélyezett félkör alakú út betorkolá- sainál olyan táblák, melyek a kötelező haladási irányt jelzik. Ezek hiányában akaratlanul is szabálytalanul közlekedett és felírták. Később tisztázódott ugyan helyzete, az, hogy elsősorban nem ő a hibás. Az említett cikkre Gyula Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságától az alábbi levél érkezett: „A gyulai vár körüli közlekedés biztonságosabbá tétele végett a Békés megyei Népújságban megjelent cikkben foglaltakat az érdekelt szakhatóságok bevonásával megvizsgáltuk. A megállapítások alapján a kötelező haladás irányát jelző táblák kihelyezése a cikkben javaKesztyűkötő részleget nyit az Orosházi HTSZ Mezőhegyesen A mezőhegyesi asszonyok foglalkoztatottságát igyekszik megoldani a helyi nőtanács. Kezdeményezésükre az Orosházi Háziipari Termelőszövetkezet kesztyűkötő részleget nyit. Csütörtökön húsz fő részvételével tíz napig tartó tanfolyam kezdődött, amelyen a szövetkezet kiváló dolgozói tanítják meg a norvégkesztyű-kötés mesterségére a mezőhegyesi asz- szonyokat. A tervek szerint a negyedik negyedévben felvevőhelyet is létesítenek a községben, halt az egyik bizalmi. Senki sem akart a helyébe lépni, kénytelen voltam magam vállalni a bizalmi- ságot — mondja szinte mentegetőzve. Megilletődöttség csendül ki a hangjából, amikor elmondja, hogy a VI. kerületi nópfrontbizottság tagja. Megtiszteltetésnek érzi ezt, s nem valamiféle tehernek. Mint I ahogy mást sem. Aranyjelvényes társadalmi munkás. S ezt nem kevesebb, mint 139 óra társadalmi munkával érdemelte ki. Amikor Palyik György elvtárs, a városi tanács vb elnökhelyettese kérte őket, hogy segítsenek a városr építésbein és szépítésben, nemcsak ő ment egyedül, társaikat is szervezett. Tizenheten vették részt a társadalmi munkában, s közülök négyen arany- hárman ezüst-, ketten bronzfokozatot, nyolcán oklevelet kaptak szorgalmukért. Ez a kis statisztika önmagáért beszél. Nyughatatlan emberek ők. az ő ajtaja is, a Csomós Károlyé is mindig nyitva van azok előtt, akik ügyes-bajos ügyeikkel jönnek, mert náluk a félfogadás nemcsak minden szerdán délután 3-tól 5 óráig tart. Hanem van nekik egy gondjuk. Lelkemre kötötték, írjam meg, hogy az idén a nyugdíjas vasutasoknak és családtagjaiknak kicserélik az utazási igazolványát Saját érdeke mindenkinek — mondták —, hogy a határidő előtt kicserélje, nehogy késedelem esetén büntetést kelljen fizetni. Lám, még erre is gondolnak, ennyire törődnek idős társaikkal. Podina Péter sóit két helyen szükséges, ezért azok elkészítésére a megrendelés megtörtént. A táblák elkészülése után kihelyezésükről gondoskodunk és a javaslattévő helyes észrevétele, melyet köszönettel vettünk, megvalósul. Enyedi G. Sándor vb-elnök A kém ki yomta a ravaszt. Dörrenés. Füst. Zimányi érezte, hogy a jobb füle mellett süvít él a golyó. Lehunyta a szemét. „Meg fognak menteni! Türelem! — biztatta magát. — Az utolsó pillanatban itt lesz a rendőrség. Ne idegeskedj!” — Még öt golyó van a pisztolyban. Nem gondolta meg magát? — Nem. — Oké. Bumm! Most a bal füle mellett süvített el a golyó. — Leírja nekem a képletet? — Nem. — Jól meggondolta? — Jól meggondoltam. Bumm! A golyó a feje fölött fúródott be a falba. Érezte, hogy vakolat hullik a fejére. „Ennek a fickónak drótkötélből vannak az idegei — mondta magában a kém. — Vagy egyáltalán nincsenek is idegei.” Eldördült a negyedik lövés, majd az ötödik. Bumm, bumm! Az egyik golyó Zimányi bal ciAz amerikai Leon Gillis és öttagú családja elhatározta, hogy ekhós szekéren teszi meg az utat egész Európán keresztül, Amszterdamtól Moszkváig. Csehszlovákián már áthaladt, és elragadtatva nyilatkozott arról, hogy a lakosság milyen szívélyesen fogadta. kisregény) pőjének orra előtt ment be a padlóba, a másik a jobb cipő előtt. — Már csak egy golyó van a pisztolyomban, de ez a szívébe megy, ha nem hajlandó leírni a képletet! — Nem írom le! „Ez az én formám — siránkozott Mr. Varga. — Pont egy ilyen pofával kellett találkoznom... Ilyen pechem is csak nekem lehet...” — Harminc másodpercet adok... „Mi lesz, ha nem mentenek meg az utolsó pillanatban? — gondolta ijedten a vegyész. — Á, az nem létezik... Az teljesen szabálytalan lenne.” — Huszonöt másodperc! —; az ügynök idegesen rágta a szája szélét. — Húsz... tizenöt... tíz... „Még tíz másodperc. Igazán jöhetne már a rendőrség. Miért várnak mindig az utolsó pillanatig?” — Nyolc... hét... hat... Zimányi a feleségére gonMost Lengyelországban jár, és rövidesen — illetve mintegy négy hét múlva — Moszkvába érkezik. A furcsa vállalkozással Gillis és családja azt óhajtja bebizonyítani, hogy kevés pénzzel is lehet szép dőlt. „Szeretlek, Emmike, és bocsáss meg nekem!” — öt másodperc... három- kettő.™ „Még két másodperc, aztán mindennek vége...” A kém nagyokat nyelt. A keze remegett, torka kiszáradt. — Egy másodperc! Felemelte a pisztolyt és célzott.™ Abban a pillanatban kitárult az ajtó és megjelent a rendőrség. Mr. Varga kiejtette kezéből a revolvert, és felemelte a karját. • A rendőrséget Emmike riasztotta, aki az ablakból látta, hogy cipelik el a férjét. — Szeretlek, drágám! — mondta Zimányi. — Nagyon szeretlek! — Remélem, nem a Lefu—155 beszél belőled? A vegyész nevetve szorította magához az asszonyt. • A tudósok talán még ma is vitatkoznak, talán még most sem döntötték el, hogy szükség van-e Lefu-gázra vagy nincs szükség. Kérem, kedves olvasóim, döntsék el Önök! VÉGE. Cikkünk nyomán A járművezetőnek volt igaza utazást tenni. Mikes György: LEFU * (Szatirikus
