Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-10 / 212. szám
1964. szeptember 10. 5 CsütSrtök Megható búcsú (Tudósítónktól) Harminchat évvel ezelőtt kezdte pályáját Antalfy Margit tanítónő, harminchat évig végezte a pedagógusok nem köny- nyű, felelősségteljes munkáját, és mindig falusi iskolában. Két- egyházán 24 éven át tanította a gyerekeket, nyugdíjba vonulásának percéig a tőle megszokott állhatatossággal, akaraterővel. Célja mindig az volt, hogy becsületes embert neveljen tanítványaiból. A kétegyházi román általános iskolában 1953 óta ő volt az első osztályosok második édesanyja Szeptember 1-én búcsúztattak kollégái, az iskola tanulói és a szülők. Munkásságát fiatal pedagógusaink példának tekintik maguk előtt, hiszen nemcsak az iskolában látta el feladatát, de részt vállalt a népművelésből is, a nőtanács tevékenységéből is. Mint tanácstag, szakszervezeti funkcionárius is kitűnően megállta a helyét. A kis ünnepségen, ahol elbúcsúzott az iskolától, Balázs György községi párttitkár, Sík Jenő, a járási művelődésügyi osztály vezetője és Turcu Márius román szak- felügyelő is köszöntötte Antalfy Mária tanító nénit. Rusz Hortenzia Évadnyitás a csabai Balassi Művelődési Otthonban A békéscsabai Balassi Művelődési Otthonról az a hír járta, hogy helyszűke miatt az új kulturális évadban kénytelen csökkenteni szakkörei, tanfolyamai számát. Kérdésünkre Szathmári Lajosné igazgató közölte, hogy az érdeklődés állandóan növekszik, mind többen kívánnak bekapcsolódni a művelődési otthon életébe, s ezzel szemben helyiségileg valóban változatlanul nehéz a helyzet. Ennek ellenére a vezetőség olyan munkaprogramot állított össze, melynek betartásával, ha nehezen is, de sikerül megtartani eddigi eredményeiket. A balett évadnyitója megtörtént. Szeptember 14-én 18 órakor sor kerül a francia nyelvtanfolyam, a német nyelvtanfolyam megnyitására és (•Balassi Táncegyüttes legfrissebb utánpótlását jelentő fiatalok ösz- szejövetelére. Aznap 19 órakor kezdenek a színjátszók és az irodalmi színpad tagjai. Másnap, szeptember 15-én 17 órakor a szabás-varrás tanfolyam, majd 19 órakor az eszperantó nyelvtanfolyam megnyitására kerül sor. Tanulócsúcs a csabai szlovák általános és középiskolában — Örömmel tölt él bennünket, hogy tanulóink száma évről évre emelkedik. Igen, ez a középiskolára és az általánosra egyformán vonatkozik — mondotta Knyihár János, a békéscsabai szlovák tannyelvű általános iskola és gimnázium igazgatója néhány nappal a tanévnyitó után. — Amikor idekerültem — folytatta —, a gimnáziumba 76-am jártak, most 132 tanulónk lesz. Az általános iskola létszáma tavaly 173 volt, idén 190- etn iratkoztak be. | fllanév jó előkészítése, aZiskola épületének teljes rendbehozatala a legfontosabb teendőjük volt a tanévnyitó előtti napokban. A nyári tatarozásra, festésre 16 ezer forintot fordítottak, és nagyobb összeg felhasználásával egészítik ki a szertári anyagot és az iskola bútorzatát is: többek között két gimnáziumi tanterem új padokat kap. Az igazgató, aki mér jóval a tanévkezdés előtt is többször megfordult az iskolában, a gimnázium iránti növekvő érdeklődésről is szívesen beszólt. — Az ország valamennyi szlovák lakta községéből, városából veszünk fel tanulókat, elsősorban természetesen Békés megyéből érkeznek felvételi kérelmek. Űj első osztályunk létszáma 36 (tavaly 30 volt), az idén tavasszal 17-en érettségiztek, jövőre már 31 diák áll az érettségi vizsgabizottság elé. A számszerű növekedés tehát itt is szembetűnő. Az iskola iránti érdeklődés köre is bővül: Nagybánhegyesről például néhány éve alig volt növendékünk, idén 12-en jelentkeztek, közöttük olyan kitűnő tanulók, mint Csicsely Mária, Král Zsófia, Bo- tyánszki Mária, Bogár István és Varga Erzsébet. Nyolc első osztályosunk tótkomlósa, Kétsopronyból is jönnék, sőt, a Csongrád me- I gyei Pitvaros község is küld három diákot Békéscsabára, a szlo- j vak gimnáziumba: Venyercsán ’ Erzsébetet, Rosza Annát és Gom- 1 bár Juditot. Ha már ennyit felsoroltunk, akkor az örménykútiakat sem hagyhatjuk ki, Keresztény János igazgató tanítványai mindig megállták á helyüket a középiskolában, bizonyára most is így lesz, és Kondacs András, valamint Pri- esovszky Tamás sem hoznak szégyent régi nevelőjükre. Az általános iskola 190 tanulója különben az idén kiegyenlítődve oszlik el a nyolc osztályban, tavaly nagy eltérések voltak, és ez kissé nehezítette a tanítást. Az új tanévben 25—32 gyermek jár majd egy- egy osztályba. I 0 nemzetiségi általános iskolák és gimnáziumok új óraterve — mely a közelmúltban jelenít meg — itt, ebben az iskolában is bizonyos változásokat jelent majd. Knyihár János igazgató örül ennek, mert a tapasztalatok nyomán helyesnek tartja, hogy a földrajz, a történelem és — természetesen — a szlovák nyelv oktatása szlovákul történjen, viszont a reál-tárgyakat az új tanévben már magyarul tanítják, azzal a bővítéssel, hogy egyes szakkifejezéseket szlovákul is megemlítenek. — Erre elsősorban azért van szükség — mondotta —, mert külföldi egyetemeken, főiskolákon nagy hasznát veszik tanulóink, ha anyanyelvükön is ismerik a reáltárgyak egyes szakkifejezéseit. | Maid egy kis kitérőként dmondotta még, hogy a tavasszal érettségizettek közül Vavra Mária és Szuda Zsuzsanna ősztől már a moszkvai fa- és celulózeipari műszaki egyetem hallgatói lesznek, később Szakállasnak képzeltem. S a permetező esőben, mikor mentem a békési kollégium felé, a talpam alatt fröccsenő vízben a felhők furcsa alakját lent láttam viszont. — Én vagyok... de várjon, megtorlóm a kezem — s nyújtja kezét ■keményen és int, hogy talán az irodába menjünk be. Mladonyicz- ki Béla, a békési gimnázium tanára, jelenleg a kollégium főhivatású nevelője szabadkozik, hogy csak így kissé borzasán, „hisz csak még most keltem fél” — fogad. Nevét először egy baráti társaságban hallottam. Ott is inkább furcsaságát emlegették s kálváriáját, amely készülő szobrával történt. És a baráti beszélgetésben — úgy látszik ez emberi gyöngénk — kirajzolódik bennünk egy ember képe szinte láthatóan és ezzel az előítélettel —, amely olykor rossz is lehet — keressük a másikat. Mondom, szakállasnak hittem, de nem az. Van egy kis bajusza ugyan, de huszonnyolc évével gyerekártatlan szemekkel néz rám, s mikor említem, szívesebben beszélgetnék vele a műtermében, beleegyezően bólint és a szeptemberi várt nyárutói őszben indulunk a Körös-parti épület felé. A kacskaringás békési utcák, sok titok tudói, most e kitárulkozó csöndben furcsa hátteret adnak beszélgetésünknek. — Itt születtem a megyében, Bókésszentandráson. Iskola, majd utána Pest s a legnagyobb élmény a Képzőművészeti Főiskola. —• Mikor kezdett? — A legzűrösebb időben... 1956- ban. — S hogy került ide? — Röviden csak annyit, hogy még főiskolás koromban megnősültem, s albérletben akár Pesten, akár Békéscsabán is kezdhettem, de nem Csabára kerültem, hanem Békésre. — Ez baj? — Széttárja karját, kinyit előttem egy kis kaput és fehér kőzúzalékkal hintett úton megyünk a műterem felé. — Tessék... de várjon, az ajtót becsukom, s inkább az ablakot nyitom ki. Ez a műterem. Az ajtóval szemben egy kis emelvény, rajta izzó-fehéren egy nőalak, karján gyermekével. Csend van. A szól néha megzörgeti az ablakra függönyként tűzött újságpapírt. — Erről volt szó — init a szoborra — most egy alakosra kaptam megbízást. Ezek a vázlatok. — A polcra mutat, amelyen szinte megszámlálhatatlan sokaságban ülő, álló nőalakok, karjukon gyermekkel vagy anélkül mutatják az utat, míg végül így formálódott az anyag, hogy most az emelvényről mondja el az anyaság dicséretét. — Nekem ez tetszik legjobban — mutatok rá egy mészkőből faragott asszonyalakra, amelynek védő bal karja alatt szinte alig észrevehetően simul az anyatesthez egy gyermekfej, s az asszony a munkát, a fáradságot, s a küzdelmet fejezi ki. Egyszerű, tömörebb, súlyosabb. — Igaz — mondja a szobrász — nekem is ez tetszik jobban —, de hát — tárja szét karját —, volt itt ilyen is — int újra a polc felé —, ahol egy asszony gyermekkel s vállán galambbal áll. — Sok. — Az — legyint és pillanatokon belül elmerülünk a részletekbe, a mába. Q — Most két évet hallgattam Pesten az egyetemen, esztétikát, úgy érzem, nagyon sokat segített nemcsak véleményfoglalás szempontjából, hanem az alkotásban is. Beszélgetünk. Leülünk a székre, aztán egyikünk vagy másikunk ugrik fel, gesztikulálunk, vitatkozunk. A környezet, amelyről írni kellene, nehézkessé teszi a mondatokat és talán bántó is lenne leírva. Két év alatt Mladonyiczki Béla egy megbízatást kapott a békési községi tanácstól, amelynek most már biztosain eleget is tesz, hisz ereje van hozzá s tehetsége szétfeszíti ezt a kis jnűtermet. — A kezdet kezdetén vagyok — summázza szinte magának beszélgetésünket —, de annyi gondolat s ahnyi minden biztat, hogy szinte félek az időtől. — Öskorszak ez a mai állapot. Ma még „Faleolitikum”, hisz népedig azt, hogy a gimnázium egy újabb tanári állást kapott, és Chlebnyiczki János tanár kezdi meg működését az új tanévben szlovák—magyar—történelem Szakon. Érdekességként került szóba, hogy az . orosz nyelvet az eddigi heti 2 óra helyett heti 3 órában tanítják, valamint az ének-, zené- és az osztályfőnöki órák felét szlovák nyelven, másik felét pedig magyarul tartják meg. —A tanévnyitó ünnepségen sok vidéki szülő látogatott el iskolánkba, nálunk már hagyomány, hogy — különösen az elsős kisdiákokat — édesanyjuk, édesapjuk is elkíséri az évnyitóra és a kollégiumba. Megerősödtek, de a feladataik is növekedtek. Az, hogy soha eny- nyien nem jártak-ebbe az iskolába, mint most, nagy felelősség és alapos, szervezett oktató-nevelő munkát kíván. I E néhány szóból kiderül; felké_ szültek az új tanévre, és jó közszellemben kezdődött a tanítás. Sass Ervin hány év alatt kell művészetet értő és szerető embereket nevelni és 'ez nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem mindannyiónkra, és ez a küzdelem Békésein is folyik. Nincs egyedül? — De. Sokszor úgy érzem. — Mit lehet tenni ellene? — Először kétségbeestem, aztán egyre vadabbul vetettem magamat a munkába, ez is megbosz- szutta magát. Beteg lettem. Most szinte három hónapja az anyaghoz sem nyúltam. Most talán majd újra, már van erőm és int az ajtó melletti polcra, s lelkes szavakkal mondja: _ Bókésszentandráson születtem, ez a háromalakos kompozíció ezt a községet fejezné ki — és én, a néző, egyelőre a lapátot, a talicskát látom, de máris a történelmi stúdiumok jutnak eszembe, magamba memorizálok és közben hallgatom a művész vallomását: — A megye gazdag történelmi hagyományokban. Battonya, Gyula, mártírok, pedagógusok kívánják a megörökítést, és úgy érzem, lenne hozzá erőm is. — Csak ezen múlik? — Sajnos, nem — válaszolja, s aztán bezárjuk magunk mögött a műterem ajtaját, elindulunk visz- sza a kollégiumba és én kimondatlanul is látom Békés, Békéscsaba, Battonya, Békésszentandrás terein Mladonyiczki Béla szobrait. Ehhez azonban az kell, hogy elsősorban itt lent, de fent is teljes mellel és szívvel és nyitott erszénnyel álljanak (a kétezrelék- ből) e tehetséges, őszinte ember mellé. Bóczi Imre Áthidalás Az utóbbi években szép pátriánkban ugrásszerűen növekedett az aufótulajdonosok száma. Ám ezzel párhuzamban intézményes gondoskodás történt arról is, hogy boldog autósaink öröme ne legyen maradéktalan. A rengeteg út. és csatornaépítés, a megszámlálhatatlan terelőút ugyancsak sok borsot tör az „úr. vezetők” orra alá. Elvégre is miért legyen nekik jobb, mint a gyalogosoknak, akik a magyar nép derékhadát képezik?! S ezúttal éppen erről van szó. Mert a gyalogosoknak is bőven kijut az efféle „örömökből”. Ám sok esetben — e helyütt i* ilyenről van szó — oktalanul és feleslegesen bosszantják a derék kétlábúakat. Mert némi prakti- Icával, csöppnyi ötletességgel áthidalhatók lennének a gyalogosok életét megkeserítő akadályok. A jelen esetben szó szerinti értelemben.... Ha ugyanis a jámbor járókelő Csabán, a Szent István térről a Tanácsköztársaság útjának rend. kívül forgalmas jobb oldalán el. indúl a vasút felé, a Sallai utca sarkán váratlan akadályba ütkö. zik. A csatornaépítés miatt ugyanis a gyalogjáró is el van zártja. S a vasútra siető honpolgárnak vissza kell fordulnia, mert az építkezéssel együttjáró hatalmas földhányások miatt csak a Jókai utcánál kelhet át a túloldalra. Legfeljebb abban vigasztalódhat, hogy a MÉK épülete előtti villanypóznán ízléses táblácska hirdeti fennen, miszerint „A cukrászda zavartalanul árusít!"... Volna hát egy szerény, de figyelemre méltó javaslatom: csináljanak fából egy gyalogátkelő bürüt a forgalmi akadály elhárítására, s a gyalogosok örömére. A Sallai utca sarkán amúgy is annyi faanyag hever szerteszét, amelyből akár két hidacska is kitelik... Ez volna, kérem, az egyedüli áthidaló megoldás. A figyelmet érdemlő és hasznos újítási javas, latomért járó pénzösszegre nem tartok igényt. Felajánlom azoknak, akik a bürüt összeeszká- bálják.., (—zár.)
