Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-09 / 211. szám
1M4. flzeptenilScr §. 4 Szerda Exportmunháh nyomában Ahol a szép ingek készülnek Ä Szarvasi Ruházati Ktsz-ben rövid múltra tekint vissza az exporttermelés, hiszen a múlt év negyedik negyedévétől kezdve készítenek exportra ingeiket. Az exportra termelésnek köszönhetik azonban, hogy ma már csaknem négyszázan dolgoznak a ktsz-ben. A szövetkezet idei termelési terve 45 millió forint. Ebből 20 millió Kiszely Györgyné, a ktsz alapító tagja, a Vörös Csillag szalag meósa Sinkovics Jutkának, a szalag legfiatalabb tagjának az ék bevarrását magyarázza. Osgyán Lajosné és Varga Ferencné a „Satana”-ingeket csomagolja. A gyártmányok útiránya: Tripoli, Kairó, Aden, Amsterdam, * Düczker adjusztáló-asztal könnyíti meg a csomagolást. Tóth Lívia, Babák Mihályné nagy gonddal csomagolja az exportra i kerülő ingeket. . __ F IGYELEM! AZ ŰJ KRESZ SZERINT A KERÉKPÁROKAT MEGVÁLTOZOTT MÉRETŰ NÉVTÁBLÁVAL KELL FELSZERELNI. Üj méretű névtábla a szaküzletekben vásárolható! 1018 Ami mindent megérne i ■ ?■< ••• ífe- J.U \l Kovács Mihály szabász az exort- ra készülő „Lala”-Ingeket szabja. (Fotó: Malmos) 300 ezer forintot tesz ki az export. E nagy összeg titka: a ktsz rövid határidőre, kis tételek elkészítéséit is vállalja exportra. A televízió „Ki mit tud?”-mű- sora, melynek keretében az ország minden részéből való öntevékeny művészeti csoportok és szólisták kulturális versenyben bizonyították tudásukat, tehetségüket, a készülékek előtt ülő százezrek részére mindig kedvelt szórakozást jelentett. Bizonyítja ezt az is, hogy a stúdióba érkezett sok-sok telefonkérés és levél hatására a műsorszerkesztőség Ki mit tudott? címmel egészen a legutóbbi hetekig, rendszeresen felelevenítette a legjobban szerepelt csoportok és szólisták filmre is rögzített számait. Nincs messze az idő — szeptember közepe —, amikor kapuit tárja a hallgatók előtt a Szegedi Tanárképző Főiskola békéscsabai tagozata. Az az idő sincs még távol, amikor a felvételi vizsgák folytak a tagozat otthonában, a csabai I. számú általános iskola második emeletén, annak egyik helyiségében. Miközben bent a vizsgabizottság kérdéseire válaszoltak az éppen soron lévők, mi a kint várakozókkal beszélgettünk arról, hogy honnan jöttek és mi késztette őket a nevelői pályára, illetve a felvételire, ami, ha sikerül, utat nyit előttük ahhoz, hogy pedagógusok lehessenek..: Hatvan hallgató befogadására méretezett a csabai tagozat. Kerekes György, a szarvasi TEFU dolgozója köztük szeretne lenni. Orosz—testnevelés szakra jelentkezett. Várja, hogy szólítsák. Biztosít bennünket, hogy nem izgul, mint mondja, kritikus pillanatokban mindig nyugodt. Hegedűs Judit hódmezővásárhelyi lány. Tavaly végezte a középiskolát. Egyik tanára hívta fel figyelmét a csabai főiskolára. Judit él-hal az irodalomért. Író— olvasó-találkozók, csabai irodalmi színpad és könyvtár felől érdeklődött. „És most mit tud?” jelszóval a televízió ismét a kamerák elé szólítja a tv-közönségnek szinte már kedvenceivé vált legjobbakat. Ilyen meghívást kapott a közelmúltban a „Ki mit tud?” egyik sikéres és díjnyertes Békés megyei résztvevője, a Balassi Művelődési Otthon népitánc-együt- tesének férficsoportja. Olyan új táncszámmal lépnek fel, mely még eddigi műsoraikban egyszer sem szerepelt. Fellépésüket az „És most mit tud?” adásának keretében szeptember 19-én este közvetíti a televízió. —ő— csabán szeretnék tanítani — mondta. Egy másik Judit, Kolozsvári Judit orosházi lány, aki szülővárosában tanítana legszívesebben, ami érthető. Debreceni Júlia, sar- kadi, pedig a maga falujában. Viszont másik két fiatal, a Tiszavá- sárra való Molnár István és a Budapestről érkezett Nagy Rudolf itt hallotta először, hogy a tagozat elvégzése esetén elsősorban Békés megye számít rájuk. Nagy Rudolf bizonytalankodott is. Ha már itt van, nekivág a felvételinek, mondta, de az a postatávközlési állás sem olyan rossz, amit Pesten vállalhatna — bizonygatta előttünk. Nemcsak frissen érettségizett fiatalokkal, hanem olyanokkal is találkoztunk és beszélgettünk a várakozás óráiban, akiknek családi körülményeik miatt nem egykönnyen születhetett olyan elhatározásuk, hogy mindent félretéve, főiskolai tanulmányokba kezdenek és pedagógusok lesznek. A Békéscsabára való Salamon Györgyné, egygyermekes családanya, kenyérkeresés közben, levelezőként végezte el a gimnáziumot és most matematika— rajz szakra jelentkezett. Hasonló körülmények között tette ezt a Békés községből való Békési Istvánná és a csabai Fazekas Jó- zsefné, aki tíz évvel ezelőtt érettségizett, két gyermeke van és, ha most sikerül a felvételi, Marika lányával egyszerre kezdenek tanulni. Marika ugyanis most ment első általánosba. Ezek az asszonyok, ezek a mamák mit tudnak felhozni „mentségükre”, miért vállalják évekre azt, hogy otthon egy keresővel kevesebb és, hogy az így is megmaradó családi tennivalók, gondok közepette is fiatal hallgatótársaikkal versenyre kelve, elvégzik a főiskolát? Egyként hangzott mindhármuktól a szép vallomás: — gyermekkorunk óta az volt a vágyunk, hogy taníthassunk, hátha végre most sikerül és az mindent megérne! Huszár Rezső — Ha minden sikerül, BékésA Balassi népi táncosok ismét a televízió kamerái előtt Mikes György: LEFU (Szatirikus — Hát te hogy kerülsz ide? — üvöltött egy ismerős hang. Felemelt kézzel hátrafordult. Nem a rendőrség volt, hanem Géza bácsi, a nagybátyja. — Mikor érkeztél és miért nem írtál? A keze még mindig a magasban volt. Homlokáról patakokban csurgott a veríték. — Miért nem írtad meg, hogy jössz? Igazán nem szép tőled! — Meglepetést akartam szerezni — dadogta, majd ráborult Géza bácsira, átölelte, magához szorította a lelkendező öregurat, és titokban belekapaszkodott, mert félt, hogy összeésik, annyira gyengének érezte magát. — Nusi nénéd odalessz a meglepetéstől, a * boldogságtól... Mondd, végleg hazajöttél? — Nem, csak látogatóba.. i Egy-két napra... — Simán kaptál vízumot? — Simán. — Hét éve ném láttalak, mégis megismertelek. Hiába -volt rajtad fekete szemüveg, hiába növesztettél bajuszt.... Alois Siegfried Maria Alexander Poppenheim, röviden Kiss, még mindig a nagybátyjára támaszkodott, aki megpróbálta eltolni magától, de sikertelenül. kisregény) — Remélem, hozzánk' indultál? Igen? No, akkor indulás! Nusi néni el fog ájulni, ha meglát! El is ájult. Géza bácsi azonban nem törődött vele, a telefonhoz rohant: riasztotta a rokonságot. Egy óra múlva már egymást taposták a szobában rokonok és ismerősök. Kiss kezdte jól érezni magát, ő volt a központ, mindenki körülötte ugrált, kérdezgették, tapogatták, simogatták, és ha beszélni kezdett, olyan csend volt a szobában, mint egy templomban. — Remekül ólék odakinn... Kitűnő állásom van, magas fizetésem, autóm, villám, most spórolok egy kis sportrepülőgépre... Minden szavát elhitték és áj- tatosan hallgatták. Egy csecsemő sírni kezdett, de gyorsan betömték a száját. — Yachtom is van... Kettő... Egy a Földközi-tengeren, és egy az Atlanti-óceánon... „Te jó isten — gondolta mesé_ lés közben —, én itt arról mesélek, hogy milyen gazdag vagyok, és nem hoztam semmi ajándékot... Ez mindenképpen gyanús... De hát én nem tudtam, hogy találkozni fogok velük. Ha Mr. Chippendale megtudná!... Valamit azért mégis kellene adni, de mit?... Mit?”’ Hosszas töprengés után eszébe jutott valami. Leszedett a kabátjáról egy gombot, amely tulajdonképpen nem is volt gomb , hanem egy miniatűr fényképezőgép és Géza bácsinak ajándékozta. — Jaj de édes! — lelkendezett a rokonság. — Ilyet még nem is láttunk! Nusi néninek átnyújtotta a gyufadoboz nagyságú magnetofonját. — Köszönöm, édes fiam... Ez csodálatos!... Ilyet nem látni Pesten! Elajándékozta az öngyújtóját is, amelyben szintén veit egy fényképezőgép, az iránytűjét, a nyakkendőjét, amely tulajdonképpen katonai térkép volt, a fésűjét, amellyel fűrészelni lehetett, a gyűrűjét, amely világított a sötétben. Mindenki odavolt a gyönyörűségtől. „Mit adhatnék még?” Odaadta a töltőtollát, amely látcső is volt, odaadta a látcsövét, amellyel írni lehetett, a vegytintát, amely bizonyos idő után láthatatlanná vált... „Mit adhatnék még?” Egy tizenöt év körüli fiú állandóan ott settenkedett mellette. „Ennek is kellene adni valamit... De már mindent odaadtam... Hopp, még nem mindent!” (Folytatjuk)
