Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-08 / 210. szám

1064. szeptember 8. 4 Kedd Grafikon nyomán egy újszerű építkezésen \ Az utolsó méterek Csaknem 6 millió forintos költséggel épül Szeghalom legjelen­tősebb útja. Az új út 8 méter széles lesz, s az építők már az utolsó métereket bitumenozzák. A tervek szerint még e hónap­ban sor kerül az út átadására. (Fotó: Esztergáüy) Hangulatos KISZ baráti estet rendeztek Sarkadon Űj megoldásokat keresni, ész­szerűbbé tenni az építkezést — ez az építőipar legfontosabb felada­ta. A régi módszerekkel ma már képtelenség azokat a terveket tel. jesíteni, amiket az élet ír elő: min­den család részére megfelelő la­kást biztosítani^ s ezzel egyidejű­leg szinte a képzeletet is felülmú. ! ló méretű, korszerű gyárakat és más létesítményeket építeni. Hallunk, olvasunk róla, hogy a Szovjetunióban ma már házgyá­rak működnek. Persze ehhez meg­felelő anyagi, technikai felkészült­ségre van szükség. Nem várhat­juk, hogy máról holnapra nálunk is létrejöjjenek, de az adott lehe- j tőségeket ki kell használni. Erről beszélgetünk Papp János­sal, a Békés megyei Építőipari Vállalat műszaki előkészítő cso­portjának a vezetőjével, aki köz- ; ben kibont egy papírtekercset és ; mutatja: — A folyamatos építésszervezés­sel történő lakásépítkezés— Min­den megtalálható rajta. Hit mutat a grafikon? Koordináták, beosztások, vona­laik. Vízszintesen a hónapok, na­pok, merőlegesen az építés előre­haladásának üteme. Hét vasta­gabb vonal majdnem párhuzamo­san fut... Ez mutatja, hogy az első épület szeptemberben, a második októberben, a harmadik novem­berben és így tovább... Azt Is megtudjuk, hogy a terv a békéscsabai Kulich Gyula lakó­telepi építkezéshez készült. Egy lakótelepre nyáron 8,7, télen 7,6 hónap a megszabott idő — az ed­digi kilenc hónap helyett. A válla­lat utasítása, a műszakiak, a mun. kások, az anyagbeszerzők, a szállí­tás irányítói és mindenki köteles ebhez tartani magát. Tulajdon­képpen a hagyományosról a sza­lagszerű termelésre való áttérést gelenti az új módszer, amely — éppen úgy, mint más termelő- juzemhm — itt is számos gazda- feági előnyt rejt magában. Papp János csoportvezető néhány elő­zetesen kiszámított adatot szolgál- jtafrehhez: i — Az egy főre jutó termelési ér. jféfet havonta csaknem 2000 forint­tal magasabb, mint amennyit a vállalatnak központilag előírtak, s fezt a szakosításból eredő begya­korlottsággal, maximális gépki- fiasználással jövőre meg lehet két­szerezni. ■ Még érdekesebb: 1964-ben 334, lf965-ben 429 lakás épül ugyanaz­zal« munikáslétszámmal és hason, jó gépek, eszközök segítségével, Sírni 28 százalék emelkedést je- ftent. Mert a grafikonon a hét vas. jagabb vonal mellé odakerül a többi is és 1965 végére — 15 la- IcóházzaL — be is épül a régi vá- ■feártérés a sportpálya. Mi az igazság? Az építkezést szemlélve, felele­venedik az, amit a grafikon mutat. A hamarosan átadásra kerülő há­zat már kívül-belül vakolják, festik, a lakásokban a szakipari munkák is befejezéshez közeled­nek. A brigádok lépésről lépésre haladva teljesítik a feladatukat. Szervezetten történik minden, az egyik nem zavarja a másik mun­káját. Wábel Ferenc építésvezető a kezdeti nehézségekre gondol visz- sza: — Minden szakma megtalálható a szalagban... Nem ment könnyen a brigádok megszervezése. Nyug­] talanság is tapasztalható volt. So. í kan féltek az újtól, azt gondolták, hogy kevesebb lesz majd a kere­setük. Többször kellett röpgyűlést tartani, hogy megmagyarázzuk, mi az igazság. Ma már persze más a helyzet. De hallgassuk meg a legilletéke- sebbeket, a munkásokat. Borgula Pál kőműves, a Win- ter-brigád tagja a második épület, ben a válaszfalazáson dolgozik. Nem a beszéd, hanem a tettek em­bere, de amikor az új módszerről esik szó, kimondja: — Nagyon jó. — Milyen előnyt lát benne? — Mi csak a válaszfalakat ké­szítjük. A méreteiket már fejből tudjuk, nem kell a rajzot sem elő. venni. Így gyorsabban haladunk. — Mennyi a keresete? — Száz-százötven forinttal több havonta, mint azelőtt. A minőségről mór ő beszél: — Vigyázni kell, mert az utá­nunk jövő vakottóbrigád nem ve­szi át könnyen a munkát. Egyszer volt kifogás, ki kellett javítanunk a hibát. Persze azért nem járt pénz. A szakosítás haszna Rájöttek, hogy a brigádon belül is érdemes szakosítani és most már egyesek — megosztva — a kéményt, mások a nyílászáró szer. kezeteket, vagy a szellőzőnyílást építik: Szegedi Lajos vegyesbrigádjára) az összes vakolási munka hárulj Kovács István és Fekete Károly segédmunkások örömmel újságolj, ják: — Havonta kettőszáz forinttal többet keresünk ennél az építke­zésnél. Így már van értelme a do. lógnak. Aki tudja a kötelességét, az itt nem jár rosszul. Saikora János, a fiatal építés­vezető-helyettes dicséri a két idős munkást és az egész brigádot, az­tán megjegyzi: — Legutóbb prémiumot kaptak jó munkájukért. Mondok egy példáit: tegyük fel, hogy X. Lefu—156-os gázt szívott magába és néhány perc múlva heves lelkii&meretfurdalást ér­zett valamiért. A felfedező azt állítja, hogy X. azért érzett lelki. ósmeretfurdialást, mert előzőleg gázt szívott magába- Ezt mond­ja a felfedező, igen tisztelt kollé­gám, Zimányi Ottó... Én azonban ezt kétségbe vonom, és azt állí­tom: semmi összefüggés nincs a kettő között. X-ben akkor is fel­ébredt volna a szocialista lelki­ismeret — különböző erők hatá­sára —, ha előzőleg nem szív magába Lefu-gázt. Zimányi vélt összefüggéseket tudományos eredményeknek tüntet fel... Ha megkérdeznék azt az építésveze­tőt a Ló utcai építkezéseken, vagy a főmérnököt, hogy a gáz hatására volt-e lelkiismeretes, egészen biztos azt felelné: nem, ő mindig ilyen lelkiismeretesen végzi a munkáját... Summa sum- márum: a Lefu—156 Zimányi fan­táziájában létezik... Lehet, hogy nincs igazam, ez esetben kérem | Fonyó Ferenc épületburkoló j brigádja is megtalálja a számítá- I sát. |i — Jó ez a módszer — kezdi a l brigádvezető. — Megkaptuk a munkaterületet, csak ml dolgo­zunk itt. Azelőtt nemegyszer a kezünkre léptek. Most senki nem teszi tönkre a munkánkat. A brigád egyébként azzal is büszkélkedhet, hogy tavaly célul tűzte a szocialista cím elnyerését és eddig a vállalásnak minden pontját teljesítette. A munkáját egy alkalommal sem értékelték le. Fonyó Ferenc elismeréssel be­szél munkatársairól, különösen pedig Kertész Llajos segédmun­kásról, aki valamikor kétszeres sztahanovista volt, tavaly pedig Kiváló Dolgozó oklevelet kapott. Hég van igazítanivaló Csak Varga Pál asztalosbrigád­jánál nem tapasztalható megelé­gedettség. A brigádvezető és Grantner József is erősítgeti, hogy ilyen szervezés mellett jobban ha­lad a munka, nagyobb a teljesít­mény, csak hát a kereset... Nekik itt sem több, hogy miért, azt nem tudják. Két daru, két gyorsfelvonó, öt betonkeverő, hét habarcskeverő, két habarcsszávattyú és egy E— 302-es forgóvázas kotró szolgálja ki az építésvezetőség dolgozóit. A gépkihasználás a hagyományos építkezésen 60, itt pedig 80 száza­lékos. Ez is százezreket jelent a vállalatnak. Ami pedig a legfon­tosabb: lerövidül az építkezési ha. táridő, s előbb költözhetnek be a szép, kényelmes, egészséges laká­sokba azok, akik ma még rossz körülmények között laknak. Az új módszerrel történő épít­kezés ütemét legjobban kifejezi az, amit búcsúzáskor Szikéra János említ: eddig itt három év alatt 8 lakóépület készült el, most pe­dig másfél év alatt majd 15-öt ad át a Békés megyei Építőipari Vál­lalat a város lakosságának. Pásztor Béla Zimányi kollégát, bizonyítsa be nekem, hogy tévedtem.;. Éjfélig tartott a vita, végül is abban egyeztek meg: néhány nap múlva ismét összeülnek. Ha azon a megbeszélésen sem tud­ják lezárni a vitát, akkor ván­dorgyűléseket tartanak Tihany­ban, Siófokon, Galyatetőn és Lil­lafüreden. A vegyész fáradtan, zúgó fej­jel, elkeseredetten indult el ha­zafelé. A kapuban találkozott Hédi­vel. A lány gúnyosan rámosoly- gott, aztán elfordította a fejét és belekarolt a mellette álló Efefefbe. * Egy nyugati nagyhatalom tit­kosszolgálatának mindenható fő­nöke, Mr. Chippendale, akinek valódi nevét senki sem tudta, magához hívatta két magyar származású ügynökét: Mr. Kisst, aki 1956-ban disszidált és Mr. Vargát, aki 1948-ban mondott búcsút hazánknak. A Sarkiad és Vidéke Körzeti Földművesszövetikezet KlSZ-alap- szervezete szeptember 5-én, szom. baton baráti esten látta vendégül az Ifjúsági Házban a Sarkadi Cu­korgyár és a helyi Dózsa Termelő- szövetkezet KISZ-fiataljait. A hangulatos találkozó kedves epizódja volt, hogy a vendéglátó tár nemcsak könyvek kölcsön­zésével foglalkozik, hanem hely- történeti anyagokat, irodalmi em_ lékeket is gyűjt. Tevékeny közre­működésükkel írta meg dr. Sze­der Pál a kovácsházi seprűcirok történetét. — Uraim — mondta Mr. Chip­pendale —, rendkívül fontos és kényes megbízatást kapnak. A két kém tisztelettudóan, cso­dálattal és megrettenve bámult főnökére, akit a kémkedés Paga­ninijének neveztek. — Még ma éjjel Magyaror­szágra utaznak. Meg kell szerez­niük egy titokzatos gáz képletét. A gáz neve: Lefu—156. Felfede­zője Zimányi Ottó. Chippendale pattogó hangon adta ki az utasításokat, és mi­közben beszélt, nem nézett a két ügynökre, átnézett rajtuk, mint­ha ott sem lettek volna. — Mr. Kiss, ön először Zimá­nyi titkárnőjét, Misinger Hédit veszi munkába. A titkárnő — nagyon csinos, húszéves lány, a mellbősége 116 centiméter — a vegyész barátnője, aki értesülé­seim szerint, el akarja venni fe­leségül. Arról azonban nem tud, hogy Hédiké titkos kapcso­latot tart fenn az intézet egyik fiatal munkatársával, Futaki F. Ferenccel, akit röviden Efefefnek neveznek. Ha a lány nem haj­landó megszerezni nekünk a gáz képletét, akkor mutassa meg ezeket a képeket. A kémfőnök három fotót nyúj­tott át. Az egyiken Hédiké ka­ronfogva sétált Efefeffel egy elhagyott erdei ösvényen. A má­fiúk az érkezett lányoknak egy. egy szál rózsával kedveskedtek. Részt vettek a klubesten a cu­korgyár, az ímsz és a tsz részéről a párttitkárok is, akik pártalap- szervezetük és munkahelyük dol­gozóinak elismerő ajándékait nyújtották át a legjobb munkát végző kiszeseknek. Jelenleg a falu villamosításá­nak, valamint a Pintér Nyomdá­nak történetéhez gyűjtenek ada­tokat. E munkában aktívan részt vesznek a helyi gimnázium tanu­lói is. Segítségükkel készülnék majd el a bizonyára érdekes és értékes kiadványok. sik képen egy rekettyebokor tö­vében csókolóztak. A harmadik fénykép láttán Mr. Kiss vigyo­rogni kezdett. — Ha a lánnyal nem tud zöld ágra vergődni, akkor megismer­kedik Futaki F. Ferenccel, és a bizalmába férkőzik. A fiú na­gyon szeret inni, erre felhívom a figyelmét. Próbálja meg ráven­ni, hogy dolgozzék nekünk. — Oké, főnök! — És az én feladatom? — kérdezte Mr. Varga. — ön csak akkor lép színre, ha Mr. Kiss kudarcot vall vagy lebukik. Ez esetben haladékta­lanul elrabolja a vegyészt és erőszakkal — érti? Erőszakkal! — szedi ki belőle a gáz képletét. Ez minden. That is all! Két óra múlva indul a repülőgép. Sok szerencsét! Good luck! • Alois Siegfried Maria Alexan­der Poppenheim, alias Mr. John Kiss, vagyis Kiss János a szigeti Grand Hotelben szállt meg. Megérkezése után egy órával — fekete szemüvegben, álbajusz- szal — már akcióba lépett. El­indult, hogy megkeresse Hédi­két, de alig tett néhány lépést, egy súlyos kéz nehezedett a vállára. „Végem van, lebuktam!” — gondolta, és lassan, remegve fel­emelte a kezét. (Folytatjuk) Mikes György: LEFU * (Szatirikus kisregény) Helytörténeti anyagokat, irodalmi emlékeket gyűjtenek Mezőkovácsházán A mezőikovácsházi járási könyv-

Next

/
Thumbnails
Contents