Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-15 / 216. szám
1964. SZEPTEMBER 15., KEDD Ara 60 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM Összeomlott a vérielen puccs Dél-Vietnamban | A biztosítás új vonása a szocialista jelleg | Az NB II, NB III eredményei Tito elnök látogatása Dunaújvárosban Joszip Broz Tito elnök és kíséretének tagjai hétfőn Dunaújvárosba látogattak. Részt vett a látogatáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes. A látogatás alkalmából ünnepi díszbe öltözött Dunaújváros. A vendégek kocsisorát a város hatá. rában diadalkapu fogadta. A magyar és jugoszláv zászlókkal fellobogózott utcákon a dunaújvárosiak ezrei köszöntötték az érkezőket. A városi tanácsháza előtt dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Juhász János, a Fejér megyei pártbizottság első titkára, Bujdosó Imre, a megyei tanács vb-elnöke, Takács Imre, a dunaújvárosi pártbizottság első titkára, Tapolczai Jenő, a városi tanács vb-elnöke és Borovszki Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket. Űttö- rők virágcsokrokat nyújtottak át a látogatóknak, majd a városi tanács termében Juhász János üdvözlő szavai után Tapolczai Jenő számolt be jugoszláv vendégeinknek az első magyar szocialista vá_ ros történetéről, fejlődéséről, lakóinak életéről. Egyebeik között elmondotta, hogy a Duna- menti síkságon épült ifjú város ma már Fejér megye egyik politikai, igazgatási, egészségügyi, kereskedelmi és kulturális központja. Az építkezések 14 évvel ezelőtt kezdődtek, s az azóta emelt 8000 gáz-, illetve távfűtéses, fürdőszobás lakás kényelmes, kulturált otthont nyújt lakóinak. A Dunaújvárosban kiépült nagyipari centrum megváltoztatta a vonzáskörébe tartozó vidék lakóinak életét is. A tanácselnök beszélt arról is, hogy Dunaújváros az elmúlt években baráti kapcsolatokat alakított ki több jugoszláv várossal. A helyi vezetőknek alkalmuk volt jugoszláv városok vezetőivel találkozniuk, s a városfejlesztés különböző kérdéseit, az eredményeket, gondokat, terveket és feladatokat együtt vitatták meg. Belgrád és Zágráb képviselői is jártak Dunaújvárosban, szocialista városunk vezetői pedig részt vettek a testvérvárosok ljubljanai nemzetközi tanácskozásán. Ezután Borovszki Ambrus ve. zérigazgató a kohászati kombinát üzemeinek termeléséről adott képet. Mint mondotta, a szovjet segítséggel épült Dunai Vasmű ma már kereken 11 500 embert foglalkoztat. Meleghengerdéjének terméked egyaránt jó hírnevet vívtak ki maguknak a szocialista és a tőkés országokban. A vasmű kapcsolatban áll jugoszláv üzemekkel is, a gyár ugyanis az acélgyártáshoz nyersvasat szállít a baráti országba. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy épül a korszerű, új hideg- hengermű, amelynek egyik csarnokában két modern spirális csőhegesztő gép már dolgozik. Ezek — jórészt automatizált eljárással — a meleghengerműben készük lemezeket dolgozzák fel megfelelő átmérőjű csövekké. A hideghengermű egyébként előreláthatólag a jövő év közepéin kezdi meg működését. ' A tájékoztatók után Tito elnök köszönetét mondott a részletes ismertetésért. Ezután a vendégek és a házigazdák rövid városnézésre indultak. Végigsétáltak a Bartók Béla úton, a Kossuth Lajos utcán, egészen a Vasmű út elején levő munkásszállóig. Innen gépkocsin folytatták útjukat a vasműbe. Amerre elhaladták, mindenütt százak és százak köszöntötték tapssal, éljenzéssel Tito elnököt, Kádár Jánost és a többi vendéget. A kohászati kombinátban először a hideghengerműben a spirális csőgyártást tekintették meg, majd a meleghengerműben ismerkedtek a munkafolyamatokkal. Megnézték az úgynevezett előnyúj tót, a lemezsor munkáját. Hosszabban időztek a meleghengermű villamosgéptermében is, ahonnan a gépsorok és berendezések villamosenergia-ellátását irányítják. A gyárlátogatás után a vasszerkezeti üzem nagy szerelőcsarnokában a vendégek röpgyűlésen ta_ lálkoztak a dunaújvárosi dolgozókkal, ahol Kádár János és Joszip Broz Tito beszédet mondott. A gyűlés Takács Imre zárszava után az Intemacionálé hangjaival ért véget. (MTI) A Magyar Televízió és a Kossuth rádió kedden 16 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad a Sportcsarnokból, a magyar—jugoszláv barátsági nagygyűlésről. A nagygyűlésen felszólal Joszip Broz Tito és Kádár János. Kozmosz Moszkva Vasárnap újabb mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióban, a Kozmosz—15-öt. A szputnyikon felszerelt tudományos műszerek annak az űrkutatási programnak a folytatását szolgálják, amelyet az 1962. március 16-i TASZSZ-nyilatkozat jelentett be. A Kozmosz—45 pályáját a következő adatok jellemzik: a kezdeti keringési idő 89,69 perc; a földtől mért legnagyobb távolság (apo- geum) 327 kilométer; a földtől mért legkisebb távolság (perige- um) 206 kilométer; a pálya síkjának az egyenlítő síkjához mért hajlásszöge 64 fok 54 perc. A szputnyik műszerei kifogástalanul működnek. A beérkező adatokat koordinációs számolóközpont dolgozza fel. (MTI) Gyermekruhákat is gyártanak a Békéscsabai Textilfeldolgozó Ktsz békési telepén A Békéscsabai Textilfeldolgozó Ktsz békési telepén az OKISZ-La- bor, a KISZÖV és a ktsz műszaki embereinek bevonásával átszervezéshez fogtak hozzá. Megyénkben eddig csak a Tótkomló- si Férfi, és Női Szabó Ktsz-ben foglalkoztak bébi- és fiúkabátok sorozatgyártásával, 8 most a békési telepen is készítenek ilyen kabátokat. A Békéscsabai Textilfeldolgozó Ktsz a kereskedelem kívánságára 1964 negyedik negyedévére 3 ezer gyermekkabát gyártására kötött szerződést. Az ízléses kivitelű kabátok ragián-és bevarrt ujjal, középszürke anyagból készülnek, s vatelinnel lesznek bélelve. A győri és pécsi nagykereskedelmi vállalatnak, valamint az Üttörő Áruháznak szállítanak. A békési telepen eddig csak női ruhákat, valamint férfi munkaruhákat készítettek, azonban a gépi berendezés és a kollektíva szakképzettsége lehetővé teszi más cikkek gyártását is. A gyermekkabátok készítését Nagy Gábor, a ktsz műszaki vezetője javasolta s az erre való áttérés nagyobb jövedelmet jelent majd a ktsz-nek, jobb kereseti lehetőséget dolgozóinak. Karakas Mihály Gádorosról 70 isz-tag látogat a mezőgazdasági kiállításra Kétnapos jutalomkirándulásra küldi a gádorosi Petőfi Termelő- szövetkezet vezetősége a tsz hetven legjobban dolgozó tagját. A kirándulás résztvevői Budapesten megtekintik a mezőgazdasági kiállítást és Budapest nevezetességeit. Ezenkívül minden területről a brigádvezetők, állattenyésztési és növénytermesztési szakemberek, agronómusok részt vesznek a szakmai héten is. Minden erőgépre két traktoros Ütemterv szerint dolgoznak az újkígyóst Aranykalász Termelőszövetkezetben Joszip Broz Tito elnök és Kádár János elvtárs látogatása Dunaújvárosban. Szeptember 11-én küldöttgyűlésen tárgyalták meg az őszi tennivalókat az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezetben. Csík Péter elnök a nyári munkák befejezéséről adott számot. Többek között elmondotta, hogy a nyári munkák idején a tsz minden tagja helytállt, becsülettel dolgozott. Az őszi tennivalókról Bozó József főagronómus tájékoztatta a gyűlés résztvevőit. A vezetőség sürgősségi sorrendben állapította meg a legfőbb munkákat, s eszerint készítette el az ütemtervet. A küldöttgyűlést megelőzően ezt a tervet brigádonként megbeszélték, így a tsz minden tagja megtudhatta, mi a legsürgősebb feladat és ebből mi hárul egy-egy brigádra, ezen belül pedig a tagokra. Az elővetemények közül először a kisebb területeken lévőket, így a paradicsomot, uborkát, kendert, dohányt és dughagymát takarítják be. Jelenleg törik már a korai érésű kukoricát is. A munka zöme azonban e hét végén kezdődik. Szeptember 18-án fognak hozzá a 380 holdnyi cukorrépa szedéséhez, 21-én pedig szállítják. A háztájival együtt háromezer holdról kell betakarítani a kukoricát, hogy a munka folyamatos legyen, ott, ahol már letörték a termést, a szár silózását is megkezdték. 1200 holdnyi kukoricaszárat géppel vágnak le, ennek 50 százalékát silózzák, a többit alom céljára tartalékolják. A silózógépeík folyamatosan dolgoznak. Nem akarnak késni a tsz vezetői a vetéssel, ezért sürgős a kukorica betakarítása, a szár levágása. Hiszen már a tavasszal úgy döntöttek, hogy a többi elő- veteményen kívül 700 hold kukorica után is búzát vetnek, összesen 2 ezer 400 holdra kell elvetni az idén ősszel a magot, s ebböi 1900 hold búza. Az őszi árpa vetését szeptember 16-án kezdik, a búzáét pedig 24-én. A talaj 45 százalékát már előkészítették, október 10-ig pedig a 90 százalékán akarják előkészíteni a magágyat. A szerves trágyát a betervezett 910 holdból eddig 700-ra kihord- ták. A műtrágyát is folyamatosan terítik ki. A nitrogéntartalmú műtrágyából elegendő mennyiség áll rendelkezésükre, csupán a foszfortartalmúból van kevés, késik a szállítás, holott az igényt már régebben eljuttatták az illetékes vállalathoz. A trágyaszórás is éjjel-nappal történik, akárcsak a mélyszántás. A tsz vezetői 40 erőgépre biztosították a két—két szakembert, hogy amennyiben erre szükség lesz, mind a negyven géppel két műszakban dolgozhassanak. K. J.