Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-11 / 187. szám

1964. augusztus 11. 7 Kedd SPORTSPORTSPORT Közepes színvonalú játékkal győztek otthonukban NB lll-as labdarúgó-csapataink Ezen a héten sem emelkedett NB lll- as csapataink teljesítménye. A vi­szonylag gyengébb játékra ezúttal van némi magyarázat: a csúszós, mély ta­laj. Az a csapat, amelyik ehhez tudott alkalmazkodni, győztesen hagyta el a játékteret. így volt ez Békéscsabán és Orosházán egyaránt. Bcs. Honvéd — Mezőhegyes) MEDOSZ 2:1 (1:1) Békéscsaba, 1000 néző, vezette: Du­kál. Bcs. Honvéd: Vörös — Litauszki, Bogár, Lovász — Horváth, Rucz — Tímár, Boros-, Kerekes, Merényi, Nel_ ler. Edző: Gurbón Líviuez. Mezőhe­gyes: Varga — Boróik, Csiger, Fekete — Borbély, Vígh — Pozsonyi, Bor­sos, Ma dácsa, Zomborácz, Kovács. Ed­ző: Szabó János. Az első támadást a Honvéd vezette, Boros futott el a jobb oldalon, de Csi­ger tisztázott, majd Neller beadását szögletre szerették a védőik. A mező­hegy esiek négy csatárral játszottak, Kovács a védelemnek: segített. Vál­takozó, kiegyenlített játék folyt a pályán. Madácsi lövése szállt a kapu fölé, majd Pozsonyi lövését Vörös lábbal mentette. A 38. percben Tímár megszerezte a vezetést. A kifutó ka­pus fölött lőtt a hálóba. A gól után a hazai csapat került fölénybe, Nel­ler lövését Varga a gólvonalról ütöt­te szögletre. A 41. percben nagy vé­delmi hibából egyenlített a MEDOSZ. Lovász könnyelmű hazaadását Bor­sos elcsípte és a vetődő Vörös mel­lett a hálóba gurította a labdát. A második félidő elején a Vendé­gek, később a Honvéd támadott töb­bet. Madácsi lövését Vörös szögletre ütötte, majd Zomborácz elől az utol­só pillanatban tisztázott a Honvéd- védelem. Az 56. percben szerezte meg a győzelmet jelentő második gólt a Honvéd, Bocro6 az alapvonalig cselezte magát, magára vonta a védőket, majd mintaszerű beadását Tímár lőtte a hálóba. A mérkőzést zuhogó esőben fejezték be. Jók: Tímár, Horváth, Riucz, Boros, illetve: Csiger, Borsos, Varga, Bor­bély* F. J. Bcs. VTSK—nagykőrösi Kinizsi 2:1 (0:1) Békéscsaba, 1000 néző, vezette: Vö­rös. Bcs. VTSK: Csepregi — Zsilinszki, Szarvas, Dobó — Papp, Kiss — Ba­logh, Lonovios, Szurgent, Schneider, Szilágyi. Edző: Szombati György. Nagykőrös: Gömöri — Vas®, Csikós I, Szomolány — Pécsi, Aszódi — De­cs!, Lányi, Csikós n. Klenovios, S. Szabó. Edző: Fazekas László. Már az első percben óriási gólhely­zetet hagytak ki a hazaiak. Schneider maga mögött hagyta a védőket, egye­dül tört a kapu felé, de lövését a vetődő Gömöri védte. A 8. percben jutottak vezetéshez a vendégek. Lá­nyi edh ázott a késlekedő S zarvas mellett és a kifutó Csepregi felett a hálóba emelte a labdát. A gól után a hazaiak játszottak fölényben, több sokszor tíz emberrel védekezett. A félidő végén Szurgent előtt adódott A Délkeleti csoport állása gólszerzési alkalom, de a jó hely­1. Martfű 17 8 7 2 27:18 23 zefcben lévő közép csatár elvétette a 2. Hm vásárhely 17 8 6 3 31:13 22 labdát. 3. Üjszeged 16 9 3 4 31:16 21 Szünet után folytatódott a hazaiak 4. Bcs. VTSK 17 8 5 4 31:19 21 nyomasztó fölénye. Szurgent az ötös­5. Bcs. Honvéd 17 9 3 5 26:26 21 ről fejelt a kapu fölé. Az 54. perc­E. Csongrád 17 7 4 6 23:17 18 ben egyenlített a hazai csapat. Szúr­7. Kiskunhalas 17 6 6 5 25:23 18 gént 20 méterről küldött erős lövése 8. Orosháza 17 5 7 5 23:30 17 vágódott a kapu jobb felső sarkába. 9. Törökszenten. 17 6 5 6 22:29 17 A 70. percben a vezetést is megsze­rezték a hazaiak. Szöglet után Ba­10. szeged 17 5 6 6 15:18 16 logh fejeit a hálóba. Ezután a nagy­11. Jászberény 17 5 4 8 22:20 14 körösiek feladták eddigi védekező 12. Kecskemét 17 4 6 7 18:17 14 taktikájukat és a játék változatosabb 13. Nagykörös 17 4 5 8 19:18 13 lett. Mindkét kapu többször forgott 14. Mezőhegyes 17 5 2 10 24:37 12 veszélyben. Lonovics lövése a kapuié­15. Makó 17 3 6 8 19:34 12 ról vágódott a mezőnybe, majd nagy volt a tömörülés a hazad kapu előtt, 1E. Mezőtúr 16 3 5 8 13:24 11 szögletet és kapu előtti tömörülést tisztáztak a nagykőrösi védők. Ál­landósult a VTSK fölénye, a vendég­csapat védekezésre rendezkedett be, de Dobónak az utolsó pillanatban sikerült tisztáznia. A VTSK megérdemelten szerezte meg a két pontot, mindkét félidőben jobban játszott, többet támadott. A szoros eredmény a nagykőrösiek vé­delmét dicséri. Jók: Dobó, Papp, Szurgent, illetve: Gömöri, Csikós I, Lányi. \ F. J. Orosházi Kinizsi — Csongrádi Petőfi 1:0 (1:0) Orosháza, 800 néző. Vezette: Boron- kai. Kinizsi: Vidó — Zsiga, Békési, Osz- lács — Szűcs, Túri — Heller, Pólyák, Berta, Bogár, Petrina. Edző: Cziráki József. Petőfi: Kádár — Bordia, Magony, Bánfi — Sanda, Kálmán — Gál II, Gál I, Gáth, Felsi, Vérségi. Edző: Tóth I. Az első veszélyes támadást Csongrád vezette. Vidó csak merész kifutással tudott az utolsó pillanatban hárítani. A Petőfi kezdeményezett többet, soro­zatos támadásai azonban eredményte­lenek maradtak. A 11. percben egy gyors ellentámadás során Berta szépen szöktette Bogárt, de a beadást Pólyák a kapu torkában elhibázta, öt perc múlva ismét egy veszélyes hazai támadás következett. Most viszont Pet­rina lőtt mellé. Váltakozó, élénk volt a játék. A 44. percben Túri hosszan szöktette Bogárt, aki a védők gyűrű­jéből kiugrott, megszerezte a labdát és a 11-es magasságából védhetetlen lövéssel megszerezte a vezető, egyben a győzelmet jelentő gólt. A n. félidőben nem csökkent az iram. Ezúttal a Kinizsi támadott töb­bet, sokszor került veszélybe a csong­rádi kapu, bár a vendégek ellentáma­dásai is veszélyesek voltak. Az 54. percben Heller került gólhelyzetbe, de nem tudta kihasználni a jó alkalmat. A másik oldalon még Felsi lőtt fölé. Jók: Vidó, Békési, Túri, illetve: Ma- gony, Kálmán, Gál I. D. F. További eredmények A Mezőtúri Honvéd—Üjszegedi TC mérkőzés elmaradt, mert a játékvezető nem jelent meg. Hódmezővásárhelyi Apróhirdetések Állatorvost állami gazdaság sürgősen alkalmazna. Jelentkezést: ,,Lakást szükség szerint biztosítunk 688” jeli­gére a Felszabadulás téri hirdetőbe. 688 58-es kiadású Pannónia motorkerék­pár eladó, Danuviát beszámítok. Csanádapáoa, Felszabadulás út 67. 1674 5 köbméter új fűrészelt épületfa­anyag eladó. Kétsoprony, Tanya 253. 1668 407-es Moszkvics, kétszínű eladó. Kótpuszta 49. Pákozdi. (Békés me­gye.) 99385 BMW 340-es személygépkocsi jó kar­ban, üzemképes állapotban 22 000 fo­rintért eladó. Mezőkovácsháza. Gépja­vító állomás. Telefon: 30. 99345 Beköltözhető 3 szobás Szarvas, Lenin u. 20. ház eladó. 19067 Szarvas, Öszőlő V. kik. 89. számú ház jutányosán eladó. Érdeklődni: Szarvas, Liska. Mentőállomás. 19070 8-án a Szarvasi úttól a Gyulai útág elvesztettem egy felfújható ágyat, plédet, pulóvert, kispárnát. Becsüle­tes megtaláló jutalom ellenében Gyulai út 30 alá adja le, Búzás. 1673 70 db melegágyi ablak eladó. Gyula, Kálvária 15. 8513 Debreceni főtéri, Vörös Hadsereg út 22, III/21 liftes, komfortos szoba, konyhás, előszobámat elcserélem bé­kési hasonlóval, előszoba szükséges. Bartha Lászlónknak írjanak. 7852 Gyulán, Lenkei u. 17. számig ház el­adó. 8508 Gyopárosfürdőn 254 négyszögöl por­ta eladó. Érdeklődni: Fasor 1 szám alatt. 10919 MEDOSZ—Kecskeméti TE 1:1 (Itt), Jászberényi Vasas—Törökszentmiklósi Vasas 0:1 (0:0), Martfűi MSE—Kiskun- halasi MEDOSZ 0:0. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Temesvári CFR — Szarvas 5:0 (3:0) Szarvas, 600 néző, V.: Bonto- vics. Temesvár: Sugár — Talpal, Fé- niacz, Mafa — Muschici, Dragos — Sámson, Gergely, (Ivaincu), Fo­dor, Láng, Pánid (Florescu). Ed­ző: I. Gain. Szarvas: Kondacs — Csernus, Ficzere I., Rohony — Patkós, Braxatórisz — Roszik, Tolev, Antal, Ficzere II., Járó. Edző: Sebő János. Rövid ünnepség után kezdődött a mérkőzés, amelynek első fél­ideje a CFR-csatársor és a szarvasi védők harcának jegyében telt el. Különösen a vendégek két szélsője jelentett veszélyt Kon­dacs kapujára. A 32. percben Fi­czere II. nagy gólhelyzetet ha­gyott ki, de néhány p>erc múlva a másik oldalon Sámson beadását Pániéi nem hibázta el. Szünetig Fodor, majd pedig Kondacs jó­voltából Gergely lőtt újabb gólt. Később mindkét csapat cserélt. Egy ideig ügyesen játszottak a szarvasiak, de a góllövésre nem futotta erejükből, sőt még egy büntetőt is kihagytak. A jó be­nyomást keltő román csapat Jam- csó és Florescu révén növelte elő­nyét. A jó sportot hozó mérkőzé­sen biztosan győztek a vendégek, de a gólarány túlzottnak mondha­tó. Sporthír A megyénkben szereplő Temes­vári CFR labdarúgó-csapata szer­dán, augusztus 12-én, 11 órai kez­dettel Gyulán, a MEDOSZ NB li­es csapatával játszik barátságos mérkőzést. A nemzetközi találkozó előtt 15 órakor a MEDOSZ-tarta- lékok a Bcs. Honvédet látják ven­dégül. Honvédelmi nap Békéscsabán Az augusztus 2-án rossz idő miatt elmaradt, már hagyományossá váló megyei honvédelmi napot augusztus 9-én, vasárnap tartotta meg a békés- repülőtéren a»z MHS megyei ugrottak összesen, köztük Jene! Te­réz, aki az egyedüli nő volt az ejtő­ernyősök között. Mindnyájukat nagy tapssal jutalmazta a mintegy 5—6 ezer néző. la magyar válogatott kerettag egyé­ni mürepülése is. Már hatalmas felhők tornyosultak az égen, amikor Kutik József L osztályú műrepülő-modeölező rádió­Startói a gép, hogy az ejtőernyősöket a magasba vigye. és városi elnöksége. A rendezvényt — az úgynevezett ,,Repülőnapot” — nagy érdeklődés előzte meg. A Szé­chenyi utcától állandó különjáratot biztosított a rendezőség, de ezenkí­vül már a kora reggeli órákban ke­rékpárosok, autósok és motorkerék­párosok tömege igyekezett a Gyulai úton a repülőtér felé. Az idei honvédelmi napot Dobra János elvtárs, az MHS megyei elnöke nyitotta meg. Ezután az arcok az ég felé fordultak, mert három lök- hajtásos repülőgép jelent meg a le­vegőben. A kötelék többször elhúzott a repülőtér fedett, majd ismét meg­fordulva kis távolságban haladtak a gépek a földtől, felemelkedtek, s impozánsan ,rrózsa” alakzatban tá­volodtak el egymástól. Végül egyen­ként, egymás után süvítettek ed a közönség felett. A műsor következő száma modelle­zés volt, utána Lázár László és Bagi Ferenc, az MHS megyei repülős klubjának oktatói mutatták be tudá­sukat vitorlázó repülőkön, melyeket rfagy sikert aratott az egyéni mű- repülés-ben Kuruczi János függetlení­tett oktató, aki bukfencet, függőleges orsót, hátonrepülést, legyezőfordulót és orsókoszorút mutatott be Traner típusú motoros gépével. Szép, lát­ványos része volt ez is a műsornak. Érdekessségként és meglepetésként hatott a vontatásos ejtőernyőzés. Ez abból állt, hogy egy gépkocsi vontat­ta fel sárkán ysizerűen a magasba Frankó Jánost. Már dél felé haladt az óra muta­tója, amikor három Traner startolt a repülőtér gyepszőnyegéről, az 1200 méterről vadó csoportos ejtőernyős ugrás után. B állón vadásza t követke­zett. Sorra engedték fel a piros lég­gömböket, melyek akárhogy is igye­keztek a magasba, a gépek utolérték őket. Ezután ismét ejtőernyőzést láthatott a közönség. Karácsonyi József, a megyed repülősklub vezetője és Ma­gyar! József őrnagy egymással ösz- szefogódZkodva hagyták el a gépet, s csak 5—600 méteres zuhanás után Kutik József — rádióval irányított modelljével. vad irányított modelljét figyelte a közönség, izgulva azon, hogy elragad­ja azt az egyre erősödő szél vagy sem. Végül sikerült épségben a föl­det érés. Aztán eleredt az eső, s igyekezett motoros repülőgéppel, illetve csőrlő­vel vontattak fel a levegőbe. A vitorlázó-bemutató befejeztével csoportos ejtőernyőzésre került sor 800 méteres magasságból. Tizennégyen váltak el egymástól, ejtőernyőjüket kinyitva. Csizmájuk sarkán lévő szer­kezettel színes füstcsíkokat írtak a levegőbe. Óriási sikert aratott Rozman Gyu­Ég é® föld között az ejtőernyős .. • mindenki fedéd alá kerülni. Később a felhők elvonultak, megkezdődött a lovasbe mutató, melyet az elromlott időjárás ellenére is igen sokan vé­gignéztek. Érdekes és színvonalas befejező száma volt ez a honvédelmi napnak, s a felhőktől el nem ijesztett nézők bizonyára nem bánták meg. hogy végig ott maradtak. V. Z. (Fotó: Laczó Mihály)

Next

/
Thumbnails
Contents