Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-28 / 201. szám
1964. augusztus 28. 7 Péntek SPORTSPORTSPOET Sudák (Bcs. Dózsa) első, Bánki (Oh. Spartacus) második lett a súlyemelő Szeged-kupán Augusztus 18—20-án rendezték meg Szegeden a „Szabadtéri Játékok” bajnoka címért kiírt országos meghívásos súlyemelő-versenyt. A két napon mintegy kilencven versenyző küzdött az elsőségért, ifi és felnőtt verseny- számokban. A kupán az alábbi sportkörök versenyzői Indultak: Bp. Testvériség, Bp. Vörös Csillag Traktorgyár, Nyírbátonyi Honvéd, Hód mező- vásárhelyi Vasas, Orosházi Spartacus, Szegedi Spartacus, Békéscsabai Dózsa. A küzdelem magas színvonalú volt, amit főként a fővárosi versenyzőknek lehetett köszönni. Érdekes és egyben jellemző az a tény, hogy a Szegedi Spartacus, amely a versenyt rendezte és több kiváló I., n. oszt. versenyzővel rendelkezik egyetlen egy bajnokságot sem tudott nyerni a felnőtt mezőnyben 1 Az erős mezőnyben a pesti versenyzők közzé betörve nyert felnőtt bajnokságot a békéscsabai Sudák János pehelysúlyban, 240 kilogrammos teljesítménnyel. A csabai súlyemelők közül eredményesen szerepelt Oláh Miklós, aki 280 kilóval a második helyen végzett a könnyűsúlyban. Károly Pál 227,5 kilogrammal a harmadik helyezést érte el a pehelysúlyban. Az ifjúsági mezőnyben pedig Feigl János 285 kilogrammos eredménnyel a harmadik helyen végzett félnehézsúlyban. Ebben a súlyban — de már a felnőttek között — figyelemre méltó orosházi siker született. Bánki János 302,5 kilogrammos összteljesítménnyel, túlszárnyalta a H. osztályú szintet. Eredménye: nyomás 95 kilogramm, lökés 120 kilogramm. Ezzel szoros küzdelemben a második helyre került. Ez volt különben a verseny legizgalmasabb száma, mert itt hárman küzdöttek az elsőségért. Nyomás után a verseny így alakult: Bánki (Orosháza) 95 kilogramm, Kiss (Budapest) 95 kilogramm, Szilágyi (Budapest) 90 kilogramm. Szakítás után Szilágyi került az élre 100 kilogrammal, utána jött Kiss 90 kilogrammal, majd Bánki 87 kilogrammal. A lökés-gyakoiiathoz nagy izgalommal fogtak hozzá a versenyzők Bánki 110-en, Kiss 115-ön kezdett — sikerrel. Majd Bánki a 117,5-et is kilökte, s ezzel már elérte a II. osztályú szintet. Majd Kissnek kétszerié sem sikerült a 120 kilogramm, míg Bánki meglepő könnyen kilökte azt. A végeredmény a következő lett: 1. Szilágyi (Bp.) 310 kilogramm, 2. Bánki (Orosházi Spartcus) 302,5, 3. Kiss (Bp.) 300 kilogramm. Barátságos labdarúgó-mérkőzés Orosházi járás—Békési járás 5:2 (4:0) Kardoskút, vezette: Patakfalvi. Orosházi járás: Fejes — Pólyák, Szabó T., Nagy — Kincses, Tripe — Krajcsirik, Molnár, Bogár, Kasuba, Szabó B. Békési járás: Guba I. — Kocsor, Juhász, Nagy — Guba n., Loós — Kovács, Seres, Kóti, Hőgye, Czappán. A végig szemerkélő eső ellenére erős iramú mérkőzést hozott a találkozó, amelyen a gólképesebb csatársorral rendelkező orosháziak már az első félidőben Bogár két, Kasuba és Molnár góljával négygólos vezetést szereztek. Fordlulás után az orosházi csapatban több csere történt és ekkor már a vendégcsapat támadott többet. A 65. percben Hőgye ll-esből 4:l-re, a 83. percben Bogár 5ú-re, majd a 87. percben Kovács 5r2-re alakította az eredményt. Az orosházi válogatott minden tagja dicséretet érdemel lelkes játékáért, a békési csapatból Kocsor, Juhász, Kovács, Hőgye emelhető ki. A gyulai járás röplabda hírei A gyulai Járási Röplabda Szövetség augusztus 20-án Lököshá- zán és Telekgerendáson rendezte meg hagyományos Alkotmány Kupa versenyét. Lökösházán, a férfiak mezőnyében mind a négy csapat részt vett a küzdelemben. Telekgerendáson, sajnos, a megyei bajnokságban szereplő eleki női csapat nem jelent meg. így, itt csak egy mérkőzésre került sor. MeglepeA közelmúlt Idők rendkívül kedvezőtlen csapadékviszonyai kihatással voltak a horgászok eredményességére Is. Ezt legjobban a Békéscsabai Építők horgászversenye mutatta. Az alig 20—30 centiméteres minimális, de egymást követő áradások megzavarták a haljárást. Ellentétben a korábbi évek versenyein megszokott 40—60 kilós összfogásával, ezen csak harmadnyi mennyiség került horogra. Azóta a vízállás normalizálódott. Most a másik békéscsabai egyesület tagjain és vendégeiken a sor, hogy bizonyítsanak 1 Szombaton és vasárnap a Schitt gátőrházi horgásztanyán telepszik le a zsűri, mely a versenyt irányítja. Ügy hírlik, hogy birkapörkölt Jármű- és varrógéptulajdonosok figyelem! Meghibásodott járművéhez és varrógépéhez ALKATRÉSZT házhoz küld postán a Békési Fmsz jármüszaküzlete. Amennyiben azt helyben nem tudja beszerezni, „Posta Küldő Kereskedelem” formájában minden típusú motorkerékpár, segédmotorkerékpár és varrógép alkatrész szállításét vállalja utánvéttel. Az írásbeli megrendeléseket szeptember 1-től kezdve 48 órán belül teljesíti. Bővebb felvilágosítást ad a helyi fmsz szakboltja, ahol megrendelő lev. lapot is adnak a megrendelők részére. 436 vacsorát és halebédet biztosítanak a résztvevők számára. RÖVIDEN: A Békéscsabai Sporthorgászok négy fős csapata képviseli a Körös-vidéki horgászokat a Magyar Országos Horgász Szövetség e hó 29—30-i ráckevei monstre versenyén, melyről a sajtó, a rádió és a televízió is helyszíni beszámolót ad. tésre a megyei bajnokságban szereplő csapatok, amelyek 1963-ban a kupa védői voltak, az idén csak a 2. helyet tudták elérni. 1964. évi kupa védője férfiaknál Lö- küsháza, nőknél Telekgerendás csapata lett. Eredmények: Nők: Telekgerendási MEDOSZ —Gyulai Helyiipar 3:1. Férfiak: Lökösháza—Gyulai Kinizsi 33:26, Dénesmajor—Gyulavári 45:08, Gy. Kinizsi—Gyulavári 38:11, Lökösháza—Dénesmajor 23:20, Gy. Kinizsi—Dénesmajor 31:22, Lökösháza — Gyulavári 52:14. A végeredmény: 1. Lökösháza, 2. Gy. Kinizsi, 3. Dénesina- jor, 4. Gyulavári. Jó eredmények az OB II-es úszó-csapatbajnokság: középdöntőién Futaki Gábor a hátúszás győztese. Vasárnap délután a Bcs. Kötött SK rendezésében Békéscsabán bonyolították le az OB II-es úszó CSB E-cso- portjának középdöntőjét. A középdöntőben az MTK, a Bp. Elektromos, a Kaposvárj VSC és a Békéscsabai Kötött csapata indult. A csabai fiatalok a második helyen végeztek, igy (jogot nyerték a szeptember 5-én Budapesten sorra kerülő országos döntőin való indulásra. EREDMÉNYEK: 100 m férfi gyors: 1. Balogh (MTK) 1:03,2 mp„ 2. Hajdú (Bcs.) 1:06 mp, 3. Király (Elektromos) 1:08 mp. 100 m női gyors: 1. Tóth (Bcs.) 1:198 mp, 2. Fodor (MTK) 1:20 mp, 3. Horváth (Elektromos) 1:26 mp. 200 m női mell: 1. Gábor (Bcs.) 3:09,1 mp, 2. Perényi (MTK) 3:18,2 mp, 3. Tóth (Elektromos) 3:27,2 mp. 200 m férfi hát: 1. Futaki (Bcs.) 2:57 mp, 2. Bicskei (Kaposvár) 2:59,3 mp, 3. Bozó (MTK) 3:05 mp. 100 m női pillangó: 1_ Klim (MTK) 1:27 mp, 2. Hrabovszkl (Bcs.) 1:31 mp, 3. Szabados (Kaposvár) 1:36 mp. 400 m fém gyors: 1. Balogh (MTK) 5:32,6 mp, 2. Hajdú (Bcs.) 5:37 mp, 3. Petári (Elektromos) 5:50,1 mp. 100 m női hát: 1. Makrai (MTK) 1:29,9 mp, 2. Gábor (Bcs.) 1:33 mp, 3. Molnár (Elektromos) 1:33,1 mp. 100 m férfi pillangó: 1. Cseh (Elektromos) 1:22,6 mp, 2. Bozó (MTK) 1:25 mp, 3. Sásdi (Bcs.) 129 mp. 400 m női gyors: 1. Klim (MTK) 6:10,2 mp, 2. Tóth (Bcs.) 6:31,8 mp, 3. Molnár (Elektromos) 7U8.8 mp. 200 m férfi mell: 1. Varga (Bcs.) 3:00,1 mp, 2. Heiter (MTK) 3.06 mp, 3. Kiss (Kaposvár) 3:11 mp. 4x50 m női vegyesváltó: 1. MTK 2:36,6 mp, 2. Békéscsaba 2:42,8 mp, 3. Elektromos 2:50,4 mp. 4x100 m férfi vegyes váltó: 1. MTK 5:18,2 mp. 2. Békéscsaba 5:29,4 mp, 3. Kaposvár 5:44 mp. Kisérő számok: 50 m újonc fiú mell: 1. Mészáros (Bcs.) 44,8 mp, 2. Farkas (Bcs.) 47.2 mp, 3. Vidó (Mező- berény) 50.9 mp. 50 m újonc leány mell: 1. Rankl (Bcs.) 45 mp, 2. Tóth (Bcs.) 45.1 mp, 3. Bagi (Mezöberény) 48.8 mp. 50 m újonc fiú gyors: 1. Szarka (Kaposvár) 35.2 mp, 2. Kertész (Bcs.) 36.4 mp, 3. Uhrin (Bcs.) 36.7 rop. Pontverseny végeredménye: 1. MTK 59, 2. Bcs. Kötött. 49, 3. Bp. Elektromos 25, 4. Kaposvári VSC 20 ponttal. Fotó: Szeverényi Az NB ll-be került a Bcs. VTSK női teniszcsapata A területi bajnokság megnyerése után a békéscsabai teniszező nők Alsógödön 6:0 arányú győzelmet arattak az Oroszlányi Bányász együttese ellen és ezzel bekerültek a Nemzeti Bajnokság II. osztályába. A csapat tagjai szép sikerüket a lelkiismeretes Közületek munkaerőigénye Jó kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk kőműves, ács szakmunkád sokat, kubikosokat és férfi segédmunkásokat — budapesti munkahelyre. Munkásszállást, munkaruhát és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Szakmunkásoknak szerszám, vidéki Apróhirdetések Gyulán, Kerecsényi u. 6. számú ház beköltözéssel elválasztva is eladó. Érdeklődni: délután 5-től. 8558 402-es Moszkvics személygépkocsi eladó. Szarvas, Lenin u. 84/1. 19080 Törlesztéses vételre keresek kertes házat eladónak központban, állami házban cserelakást adóik. Gyula, Má- gocsi u. 11. Kiss. 8547 Fekete-szürke Wartburg jó állapotban 40 000-ért sürgősen eladó. Szarvas, Lenin u. 101. 19081 Prágai fehér karalábmag, minden mennyiségben kapható. Eladó melegvízfűtésre berendezett 23 darab, 10 méteres ágyra elegendő csövek, és kazán. Szentes, Mező utca 34. 11388 Fecske fark os Skoda Octavia-Super eladó. Szentes, Bocskai utca 43/a. Telefon 601. 11387 Zongora bérbeadó szeptember hó 1-től Gyula, Béke sugárút 50, emelet. 1 8544 Gyulán, Erzsébet u. 17 számú azonnali beköltözéssel eladó. ház 8545 Eladó 100 darab jó állapotban kertészablak. Békés, L, Gát 44. lévő Gyulán Károlyi u. 5. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 8539 250 köbcentiméteres Simson motorkerékpár eladó. Békéscsaba, Kisrét 8/1., 9793 Kétszobás kertes családi házamat elcserélném bérháziban lévő lakásért, megegyezéssel Gyulán, Dundler Károly u. 21. Ugyanitt mahagóni hálószoba eladó. 8542 Eladó Gyulán Vén u. 4. számú ház azonnali beköltözéssel. Délután 4—6-ig. 8543 Gyújtsunk csipkebogyót! Jövedelmező ! Az egyöntetű üdepiros színű, kemény tapintató, egészséges nyers csipkebogyót kg-ként 2,— Ft-ért. A csörgő szárazra megszárított, egyöntetű bordó színű, fénylő felületű csipkebogyót 5,— Ft-ért vásárolják a földművesszövetkezetek. Felvilágosítást ad: MÉSZÖV Mezőgazdasági Osztálya, Békéscsaba, Petőfi S. u. 3. és HERBARIA Budapest, V., Arany János u. 29. v 453 dolgozóknak tanácsigazolás szükséges. A felutazási költséget megtérítjük. ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat Budapest V., Kossuth L. tér 13—15. 9216 Nyugdíjas kőművest azonnali belépéssel felveszünk. Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz. Petőfi u. 4. 448 felkészülésnek, a jó kollektív szellemnek köszönhetik és bízunk abban, hogy szereplésüket a felsőbb osztályban siker fogja kísérni. Dr. Csikiné, Paróczainé, Doócsné, Vinczéné, Takácsi ezzel a szép győzelemmel nagyon sokat tett a Békés megyei teniszsport fejlesztéséért. * * * A Duna-kanyar Kupa versenyen is részt vettek a VTSK női versenyzői. Doócsné Tmovszki Katalin a negyeddöntőben óriási küzdelem után szenvedett vereséget a magyar nemzetközi bajnokságon is részt vett Csendes- nétől (Bp. Petőfi). Sajnos, a verseny alatt az időjárás rosszra fordult és a mérkőzések elhúzódása miatt a csabai versenyzők több játszmát kénytelenek voltak feladni, hogy idejében haza érhessenek. A MEDGYESEGYHÄZI VAS- ÉS FAIPARI KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET a lakosság szolgálatában. Telefon: Medgyesegyháza 6. SZÖVETKEZETÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA MINDENNEMŰ háztartási kisgépek, kerékpárok, motorkerékpárok javítását ŰJ SZAKEMBEREK BEÁLLÍTÁSÁVAL, VALAMINT vaskerítések, vaskapuk és új kerti bútorok készítését. SZAKSZERŰ ÉS PONTOS MUNKÁVAL A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN! 452