Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-20 / 195. szám

Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből

1929 — 1935

Második kötete jelent meg most a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete által összeállított új dokumentum-sorozatnak. Már régebben is ismert, s mellettük újonnan előbukkant jegyzőkönyvek, röplapok, rendőri jelentések, korabeli újságcikkek szerepelnek ebben a vaskos kötetben is, amelyek érdekesen, s minden külön kommentár nélkül is vallanak arról a korszakról, amelynek történetét izgalmas események jelzik, így — többek között — az 1930. szeptember 1-i nagy budapesti tüntetés, az Egyesült Szak- szervezeti Ellenzék megszületése, Sallai és Fürst mártírhalála.

A nemzetközi fasizmus előretörésének tragikus időszaka ez — a magyar ellen- forradalmi rendszer is ekkorveti le „konszolidációs’’ álruháját, és siet csatlakozni természetes szövetségeséhez, Hitlerhez. Ugyanakkor azonban a Szovjetunió egyre erősödik és a nemzetközi forradalmi munkás- mozgalomban is új felismerések, új tapasztalatok, új módszerek hozzák meg gyümölcseiket. Magyarországon — ahol az egész Horthy- rendszer alatt iszonyú nyomás nehezedett a. munkás- osztályt és szövetségeseit képviselőkre, s ahol a jobboldali szociáldemokrata veze tők árulása és gyávasága is

nehezítette a tömegek forradalmi nevelését, mozgósítását — új harcosok gyülekeznek a forradalmi zászló alá. S bár a szektás koncepciók és hibák a harcnak ebben az időszakában is érvényesülnek, a kommunista emigráció — a Kommunista Intemacionálé segítségével — megszabadul a frakciós torzsalkodásoktól és hathatósabb segítséget ad az országban illegálisan és féllegálisan küzdő kommunistáknak.

Számos dokumentum iga. zolja: milyen komolyan vette Horthy rendőrsége és egész közigazgatása a „kommunista veszély”-t, s azt is, hogy voltak pillanatok, amikor csak a szociáldemokrata vezetők ingadozása és megtorpanása akadályozta meg, hogy ne legyenek még kiterjedtebbek és eredményesebbek a kommunisták által vezetett és ihletett politikai és gazdasági akciók.

Nem mindegyik akció volt messze világító mág- lyalobogás. Voltak, amelyek csak kis őrtüzek voltak az ellenforradalom éjszakájában. De — s ez ebből a sokféle anyagot tartalmazó dokumentumkönyvből is világos — nem volt egyetlen nap 1929 és 1935 között sem, amikor a kommunisták ne adták volna valamilyen formában je. lét annak, hogy élnek és remélnek, hogy a magyar

Az öreg szőlő

A buldózer ott dohog ” már az öreg szőlő szomszédságában. Hatalmas árkokat váj a porha- nyós homokon. Aztán földgyaluk jönnek, és a buckás vidék engedelmesen simul el alattuk. Szőlő alá forgatnak. A közösbelimek. Kétszáz holdat hasítottak ki egy tagba. Már a vessző is megérkezett. Nyüzsög a vidék, mint a harci ütközetben. Parancsszavak röpködnek, sóhajok vegyülnek káromkodással, és beszédfoszlányokat kever a szél a dünnyögő gépek morajába.

Az öreg szőlő alig volt több pár vékásnál. Két sor saszla, a többi kövidinka, közte néhány szilvafa, meg sárgabarack, aztán egy kivénült diófa. Mellette a kunyhó. S a kunyhó előtt az ember, Taskó Ferenc, a gazda. Egy tönkön üldögél, s nézi a sürgést-forgást. Mintha vízparton ülne és a messzi utazókat lesné kíváncsian, de idegenül. Pedig nem idegen.

Lám, a fia is ott nyüzs- gölődik a többiekkel. Hordják a műtrágyát, húzzák a mérőzsinórt, s úgy tesznek, mintha övék lenne - ez a nagy határ.

S 5 csak ül, nézi a jövésmenést. Messzire bámul, aztán, maga elé mered. A tőkéket vizsgálgatja. Megöregedtek. Mikor is ültette őket? Van annak már vagy harminc éve. Azóta sók kipusztult közülük, s új vesz- szőt dugott a helyébe. Szemezgette, oltogatta, tavasz- szal kinyitotta, ősszel bekapálta. És az a sók permetezés, kacsolás. No meg a szüretek, amikor összejött az egész család. Leszedték pár óra alatt a termést. S nem is ez volt az érdekes, hanem a vigasság, a csevegés, a juhhú- sos-kása jó illata és a h" valyi karcos, amiből mindég dugott el egy kis horBemutatjuk Margaret Tynesf, a Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepelt Aidáját .

nép életéért, jövőjéért harcolnak.

Az ezekben az években hozott párthatározatok, elvtársi levelek és elemzések részben elavultak már. A súlyos objektív okok mellett bizonyos szubjektív okai is voltak annak, hogy nem gyűlt még több — áldozatra hajlandó, s fogékony elméjű és szívű munkás, paraszt és értelmiségi a marxizmus—leninizmus zászlaja alá. De a sallaiimrék, fürstsándorok, karikásfrigyesek küzdelme nem távoli hagyomány, hanem az életnek, a reménynek, a forradalmi hitnek olyan forrása, amelyből a ma feladataihoz is lehet, s kell is erőt meríteni.

Megváltozott körülmények között, az egész népet mellettük tudva végzik munkájukat a mai magyar kommunisták, de a marxizmus—leninizmus megvalósítható igazsága már az illegalitás éveiben kézzelfoghatóvá lett számukra. S már akkor megtanulták — ami a későbbi harcok, eredmények és kudarcok nyomán csak megerősödött bennük —, hogy nem a

szándékokban élő, elképzelt valóságból, hanem a tudományosan felmért, s a problémákat „lakkozás” nélkül megmutató valóságból kell kiindulnia a forradalmárnak.

A. G.

É

rdekes, az arcokra jobban emlékszik, mint a városokra. Az első szegedi találkozás óta eltelt két év szerepléseinek színhelyét alig tudja emlékezetbe idézni. A legaz érzést, ami akkor hatalmába kerített, nem lehet szóban visszaadni.

Amikor hasonló élmények iránt érdeklődünk, sokáig tűnődik. Végül Barcelonát nevezi meg. Talán ott Spanyolországban volt

Az 1962-es előadásról beszél. A ragyogó kiállításról, Mikó András nagyszerű rendezéséről. (Ezt nemcsak itt, nekünk mondja el, hanem szinte mindenütt, ahol operáról esik szó. Szinte a Szegedi Szabadtéri Játékok

Jelenet az Aida szegedi előadásából.

(Fotó: Somogyiiné)

És most azt mondják,

útban van ez a szőlő. A Fia is ezt mondja. Márpedig ő csak ért hozzá. Mezőgazdász, az apja neveltette azzá a maga költségén, a saját verejtékével. Ügy nevelgette, ápolgatta, mint a szőlővesszőt. S a fiú? Csak nevet rajta.

— Ne vacakoljon már apáim! Ezt a kis háztájit nem tarthatjuk itt múzeuminak időtlen időkig. Ha volna belőle egy rakáson vagy száz hold, akkor meggondolnánk, de így? Nem maradhat ennek a nagy táblának a közepében. Kiröhögne bennünket a világ. Ne féljen, eztán se halunk szomjan. Ha termőre fordul ez a kétszáz hold,

dóra valót a szüretre. Családi ünnep volt ez — ami után jobban esett a munka is egész esztendőben.

jut belőle a tagságnak is. Apám is megkapja, ami dukál. Még bajlódnia sem kell vele. A szüretet szívéutóbbi sikerek állomásai: Bécs, Varsó, Bologna, Torino, Barcelona, London, Párma, New York, Milánó és természetesen Budapest. Nyolcadszor van Magyarországon. Nagyon szereti hazánkat.

— Azok az esték örökre megmaradnak. A tapsoló sok ezer ember. Ahogy előretódultak, s felözönlöttek a színpadra. Már átöltöztünk civilbe, s még mindig zúgott a taps. Üjra vissza kellett menni közéjük. Azt

sen megcsinálják a Fiatalok, a többit meg elvégzik a gépek. Mi a fenének kínlódna ezzel a tűzrevalóval tovább?

Szóval, így beszél. A saját fia mondja ezt, aki pedig itt, a tőkék között tanult meg járni. Ezen a kis útont Ha. kapáltak kinn a földön, ide hozták a hűsre, a fa alá. De csak nevet ezen is. Azt mondja, most már egyenesebb utakat csinálnak, meg hosszabbakat, mint az a régi volt, minek őrizgetni azt a kis ösvényt...

JCurcsa világ. Szétnyír- bálják az emlékeket. A keserveset is. Itt húzat- ták el, ezen a homokos dű- iőúton minden esztendőben a gépek. A cséplőgépek. Négy ló meg két bivaly húzta némelyikét, mégis elakadt. Szalmát és szárat raktak elébe. Még most is hallja az ostor suhogását, csattogását, a hajtők keserves szentségelését, amint püfölték a verítékben fürdő jószágokat. S az emberi veríték sem volt errefelé kevesebb vagy drágább. Lám, a szőlő alá is maga forgatta a homokot. Ezt a Szaharát, öt év telt el, mire beültette, sövénynyel körülfonta s egy kis vályogfalú viskót is eszká- bált rá.

És most eltűnik minden. Talán egy nap alatt. Ezek a lánctalpasok felfalják az egészet, mintha itt se lett volna soha. Még tán a szőlőtőkéket is alászántják. Mi az nekik. A

még ilyen közvetlen, emberi a fogadtatás.

— De azért az más volt — mondja. — A Nagy Opera falai között könnyebb volt játszani, és más akusztikája volt a tapsnak. Ez a szabadtéri sokkal nehezebb. Színészileg és mimikailag is komolyabb feladat elé vannak állítva a művészek. S a nagy téren akusztikailag sem tudjuk olyan jól követni az operát. Ha itt siker van, akkor ez a siker is értékesebb™

kis ház biztosan sírni, nyöszörögni fog a nagy gép súlya alatt. De az is lehet, hogy csak roppan egyet. Sikoltani sem lesz ideje. És a fia kacagva nézi. Az átkozott kölyök! Csak ne szeretné annyira. Nem is őt, az unokákat inkább. Azokon még fog a jó ázó. Hallgatnak rá. Az apjuk? Az már a saját ■ útját járja. Mint a dózer ott a nyárfák. mellett. Csak megy- megy, hatalmas hantokat hány, megforgatja a szűz anyaföldet. S az a legény a gép nyergéből úgy néz széjjel, mint a győztes hadvezér a csata után. Sapkáját feltolja a homlokán, s kortyolgatja a hús vizet, amit egy kislány nyújt felé.

— Fiatalok! — sóhajt az öreg Taskó.

A ztán lassan feláll az

" ülőkének használt tüskéről. Megropogtatja csontjait, beballag az omladozó falú kunyhóba. Kihozza a kétágú létrát, de nem nyitja szét. Komótosan a tetőnek támasztja és lépkedni kezd felfelé.

Az eresznél matatni kezd, mintha veréb-csipaszokat keresne, de csaik egy szárvágót húz elő.

Karja nekilendül, s vágni kezdi a zsuppot összetartó szurkos fonalat. Aztán a széthulló szálakat nyalábra fogja és ölben viszi le a fa tövéhez.

Hogy mégse menjen veszendőbe.

F. Tóth Pál

„utazó nagykövete” lett a világszerte ünnepelt énekesnő.) S újból és újból visz- szatér a közönséghez:

— Nagyon szeretem a magyar közönséget, mert érti a művészetet, mert lelkes.

Amikor további programjáról kérdezzük, először egy kis olasz várost említ. Szeptember 1-én Sienában lép fel. (Valószínűleg szintén szabadtéri előadáson.) Azután London következik. A Convent Garden. Mindkét helyen az Aidát énekli.

— Egy ideig jóformán csak a Machbethet énekeltem. Két év óta pedig mindenhová á Salome-val és az Aidá-vál hívnak — panaszkodik. — Szeretnék már más oldalamról is bemutatkozni. A Turandot-ot, a Pillangó kisasszony-t és a Figaró házasságá-t tanulom.

Egy-két percre megszakad a beszélgetés. Amerikai kollégája gyerekeivel játszadozik. Jól ismeri őket, hiszen nemegyszer szerepelt együtt apjukkal. Azután, hogy a csendet áthidaljuk, előkerül a lokálpatrióta kérdés: hallott-e külföldön az eltelt két év alatt Szegedről?

A válasz meglepő:

— Sok olyan emberrel találkoztam, akik itt voltak és látták az előadásokat. Még Spanyolországban és Rómában is beszéltem ilyenekkel. Azt lehetne mondani, hogy a művészeti körökben az egész világon ismert a Szegedi Szabadtéri Játékok fogalma. Igen nagy a publicitása Szegednek. Sokat hallani réla.

Talán látja csodálkozásunkat, mert hozzáteszi:

— Hátha még úgy ismernék, mint én. Ez a legfantasztikusabb közönség, akik előtt valaha is szerepeltem. Nem lehet semmi mással hasonlítani. Ezért is készültem olyan nagy várakozással az idei szereplésre. Szeretném, ha a siker most sem maradna el...

*

Százezrek igazolják a vasárnap esti előadás után, melyet a televízió is közvetített, hogy a siker nem maradt el; Margaret Tynes újból meghódította gyönyörű hangjával és magas kultúrájú színészi játékával a közönséget, a televízió nézőit.