Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-16 / 192. szám

1994. augusztus 16. 3 Vasárnap a mezőgazdasági kiállításon A kazánkészítés mesterei Megérkeztek az első külföldi gépek Békés megyei ktsz-ek termékei A 65. Országos Mezőgazdasági Kiállításon, mint már lapunkban jelentettük, a mezőgazdasággal kapcsolatos ipari termékek be­mutatóját is megrendezik. Me­gyénk kisipari termelőszövetke­zetei az augusztus elején Békés­csabán megtartott kiállításon be­bizonyították, hogy számos olyan terméket tudnak előállítani, ami­vel méltán versenyeznék a kül­földdel js. Most a mezőgazdasági kiállítás ipari bemutatójára is megyénk hét ktsz-e küldi el ter­mékeit Az őszi mezőgazdasági kiállításon több baráti és nyugati or­szág mutatja be a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeit. A Szov­jetunióból, Lengyelországból és Romániából már megérkeztek az első traktorok és munkagépek. A lengyel gyártmányú répa­szedő gépet már a kiállításra készítik. Dörssdobbal szerelik fel a kombájnokat A Sarkadi Gépállomás körzeté­ben egyre kiterjedtebben foglal­koznak a szövetkezetek lucema- és vöröshere-magtermesztéssel. Az idén többek között 2400 hol­don fognak magot a lucernások­ról és a vöröshere-táblákról. A korábbi években sok gondot okozott az aprómagvak betkarítá- sa, mert a szövetkezeteknek ezzel a munkával egyidőben más fon­tos feladatot, a gabona cséplését, a kender vágását és a cukorrépa betakarítását is meg kellett olda­ni. A gépállomás és a szövetke­zetek szakemberei éppen ezért ke­resték az útját az aprómagvak teljesen gépesített betakarításá­nak. Tavaly már igen jó ered­ményt értek él a magra hagyott lucerna- és vöröshere-táblák be­takarításában, az osztott aratás eszközeivel: a rendrearatóval és a zetközi szervezet dolgozóitól függ. A közös kocsipark munkájá­nak eredményeit működésének első napjaiban, heteiben korai lenne értékelni. Az eddigi tapasztalatokról ta­lán csak ennyit: 1. Előtérbe kerül a tagállamok vasútjainak, mint tranzit vas­útvonalaknak nagy és bonyolult szerepe. Elsősorban Csehszlová­kiáról, továbbá Magyarország­ról van szó. ' Szerepük földrajzi fekvésükből ered. Az átmenő forgalmú országokat erős szállí­tási áramlatok terhelik és ha nem akarják viselni az OPW- kocsik hásználati díjának maga­sabb költségeit, ki kell egyenlí­teniük a rakott kocsiszerelvé- nyeket üres OPW-kocsikkal. Emellett a tagállamok vasút­jainak szempontjából igen fon­tos szerepet játszik a szállítás gyorsasága. 2. Már az első hetekben meg­mutatkozott, hogy napról napra nő a tagállamok vasútjain a megrakott OPW-kocsik száma és ezzel megrövidül a kocsik fu­tási ideje. Nem mindegy azonban, hány kocsit raknak meg export-szál­lítmányokkal. Az a tagállam, il­letve annak vasútja, amely az OPW-kocsikat elsősorban kivi­telre használja fel, jobb eredmé­nyeket ér el az OPW-kocsik használati díjának elszámolásá­nál és a havi elszámolásnál ru­beljövedelemre tesz szert. Az a vasút pedig, amely ugyan nagy rakományt ér el, de ebből kevés kerül kivitelre, a havi elszámo. dörzsdobbal, továbbá á rendfel­szedővel ellátott kombájnokkal. Most a gabonakombájnolás be­fejezése után 13 gépet alakítanak át aprómagbetakarításra Sarka­don. A speciális eszközökkel fel­szerelt kombájnokat az aratásban igen jól helytállt traktorosokkal és műhelysaer élőkkel küldik a körzet gazdaságaiba. A gyulai járás termelőszövet­kezeteiben hét községben szervez­ték meg a mesterséges borjúneve­lást veszteséggel fogja zárni. Ebből az következik, hogy az OPW-kocsikat elsősorban kivi­telre szánt áruval kell megrakni. 3. A forgalmi alkalmazottak egyelőre nem különböztetik meg eléggé az OPW-kocsikat a többi kocsitól. Itt nem a kocsi külső jelzésére gondolunk, hanem a kocsikkal való gazdálkodásra. 4. Az üzemirodának csupán a szomszédos tagállamok vasútjai közötti átadási adatok alapján szabad megállapítani naponta az OPW-kocsik tényleges állomá­nyát az egyes tagállamok vasút­vonalain. Ezeket az adatokat a vasutak- nak a megadott időben kölcsö­nösen jóvá kell hagyniuk. Ez igé­nyes követelmény, de másként nem lehet elérni azt, hogy a Kö­zös Tehervagon Park kocsijainak összlétszáma ■— kocsira —egyez­zen. Már az első napokban bebizo­nyosodott a KGST közlekedési állandó bizottsága határozatá­nak helyessége, amely teljesen automatizált nemzetközi diszpé­cser-szolgálat megteremtését tűzte ki. Feladatunk végül az, hogy az üzemiroda igen gondosan gyűjt­se össze a közös parkkal való munkából eredő tapasztalatokat és azok alapján állandóan javít­sa annak munkáját. Természete­sen egész sor észrevételről lesz szó, amelyek e bonyolult vasúti forgalomban csupán a gyakorlat során kerülnek majd felszínre. Josef Pospisil az OPW üzemiroda igazgatója A Szarvasi Vasipari Ktsz négy különféle csempetűzhelyet, az Eta­ge fűtésű kályhát, valamint ser­téstáp szállítására alkalrfias ko­csit, kukaricamorzsolót és dará­lót, ezenkívül különböző nagy­ságú húsdarálót mutat be. A Kö­rösvidéki Egyesült Cipész Ktsz csi2imát, a tótkomlósi és Békés­csabai Textilfeldolgozó Ktsz öl­tönyöket, bekecset és különféle kucsmákat visz a kiállításra. Érdekesnek ígérkezik a Med- gyesegyházd Fa-, Vasipari Ktsz újszerű hordozható húsfüstölője, ami valószínű megnyeri a mező- gazdasági szakemberek tetszését. Az orosházi lakatos és a Füzes- gyarmati Járműgyártó Ktsz több cikkel képviseli magát a kiállí­táson. Többék között sertésipör- zsölőt, féderes kocsit, létrás tar­goncát, boroshordókat és egyéb tárgyat visz a mezőgazdasági kiállításra. melőszövetkezetek közül az eleki Lenin Tsz a megyében elsőnek új módszerrel próbálkozott. A mód­szer bevált és már eddig kiváló eredményeket értek el. A tsz-ben csökkentett tejszínes, úgynevezett egalizált borjúnevelést alkalmaz­nak. Ez azt jelenti, hogy 160 liter teljes tejjel és körülbelül 500 li­ter fölözött tejjel nevelnek fel egy borjút. Az elhullás még a két százalékot sem éri el. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert 1961-ben járási szinten 13 száza­lék 1962-ben 9, 1963-ban pedig 11 százalék volt az elhullás. Eleken kívül még az újkígyósi Aranyka­lász Termelőszövetkezetben is szép eredményeket értek el a bor­júnevelésben. Mezőgvánban, Körösnagyharsányban és Biharugrán befejezték a szahnalehúzást A mezőgyáni gépállomásokhoz tartozó községek közül a napok­ban fejezték be a szalmalehúzást Mezőgyánban, Biharugrán és Körösnagyharsányban. A gépál­lomás mindenütt biztosította a megfelelő szállítóeszközöket. A körzetéhez tartozó községekben összesen 6 ezer 356 holdról kel­lett a szalmát betakarítani. Ebből mindössze 576 holdnyi terület van még hátra. A zsadányi Dó­zsa és Szabadság Tsz, valamint a geszti Egyetértés Termelőszö­vetkezetben is rövidesen befe­jezik ezt a munkát. Karakas Mihály Kiváló eredményeket érnek el a mesterséges borjúnevelésben az eleki Lenin Tsz gazdái lést az elmúlt években. A ter­Az Orosházi Kazán javító, Ál­talános Szerelő Ktsz Fürdő utcai új központi telepén mostanában csak kevés ember található. Majdnem mindenki vidéken dol­gozik, a legtöbben két cukor­gyárban. Sülé István művezető csupán néhány Jakatos munkáját kezdődhet meg a termelés. De vannak máshol is megrendelé­sek. A gyulai kórházban öt ki­sebb méretű kazánt készítenek elő a fűtési idényre, a szolnoki fürdőben két — ugyancsak kis­méretű — kazánt javítanak meg, a Szegedi Konzervgyárban vegy­Hajdú György villanyhegesztő szere megrendelt irányítja. A külső szereléseknek a csoportvezetők a dirigensei. A legnagyobb munka a Hat­vani Cukorgyárban két Zsig- mond-féle bepároló elkészítése — kezdi Sülé István, aki jól is­mer minden feladatot, mert az egyes részeket itthon állították össze. — A kettő súlya 44 tonna, amit 10—12 darabban szállítottak a rendeltetési helyére. A munka értéke két és fél millió forint. Azt is elmondja, hogy ilyen hatalmas súlyú vasszerkezetek szállításához különleges gépkocsi szükséges, sőt rendőrségi enge­dély is. Egyébként a Zsigmond- féle bepároló prototípusát a szö­vetkezetben készítették el és ma is itt gyártják. A Mezőhegyes! Cukorgyárban a Garbé-kazán újracsövezése és a túlhevítőjének a kicserélése befejezés előtt áll. Enélkül nem a Jászberényi Hűtőgépgyár ré- légtartályt készíti. szeres kazántisztítást hajtanak végre, a Csongrád megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalatnál kazánt szerelnek be, a Jászbe­rényi Hűtőgépgyárban két kazán belső falazása és még néhány más munka van soron. A szövetkezet tavaly elnyerte a KISZÖV vándorzászlaját, ami tehát jelenleg is itt van. A köz­A Mezőhegyes! Cukorgyár túl­hevítő kamrájának a felújítása. A fúrógépnél Fekete Bálintot láthatjuk. Zanócz Antal LKF—1. típusú festékszóró légtartályt szerel. ponti telepen az első fél évben az egy főre jutó anyagmentes termelési érték elérte a 46 ezer forintot, ami azt bizonyítja, hogy az idén sem rossz az eredmény. A dolgozók arra törekednek* hogy a vándorzászlót továbbra is megtartsák. A brigádok fel­ajánlást tettek a termelékeny­ség további növelésére és a mun­kafegyelem előírásainak betartá­sára. (P) Tehenész dolgozót azonnali belépéssel felveszünk. Lakás biztosítva. Jelentkezni lehet: ÖRKI mezőgazdasági üzemeinek kákái körzetében, Szarvason. 99361

Next

/
Thumbnails
Contents