Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-14 / 163. szám
1964. július 14. 4 Kedd Huszonöt év a mozdonyon flz életbelépés előtt A -vasutasnapi ünnepi műszaik alatt kerestük fel Péli Pál mozdonyvezetőt, aki 25 évi szolgálata után jó munkájának elismeréseképpen a vasutasnap előestéjén vette át a Munkaérdemrend ezüst fokozat kormánykitüntetést. Sűrű fekete füstöt eregetnek a békéscsabai MÁV fűtőház indulásra váró mozdonyai. A hatalmas acélparipák között milyen kicsinynek tűnt az ember. Szorgalmas kezek csiszolták, javították, hogy odakint a nyílt pályán az ember tudásának, akaratának engedelmeskedjenek. Vasutasélet. Sokan nem gondolnak arra, amikor a vonatban ülve beszélgetnek, tréfálkoznak, hogy a mozdonyon két éles szem milyen féltő gonddal kémleli a pályát, hogy az utasok és áruk biztonságosan érjenek el a rendeltetési helyükre. Az egyik ilyen gépóriás mellett találtuk Péli Pál mozdonyvezetőt. Mint egy orvos, féltő gonddal és nagy szakértelemmel vizsgálta 424-es mozdonyát. Budapestre készült, ő továbbította a 6607-es számú gyorsvonatot. Mikor megszólítottuk, szabadkozott. Miután megtudta, hogy munkája után érdeklődünk, beszélni kezdett magáról. — Életem munkásélet, ötvenegy éves vagyok. 1939-ben kerültem a vasúthoz — mondta elgondolkodva, majd csendesen megjegyezte: — Felvételem után azonban nemsokára felmondtak, mert akkor még az a világ járta, hogy legnehezebb munkára is külön kitüntetést kellett szerezni ahhoz, hogy valaki dolgozhasson. Mikor azután újra visszakerültem, mint fűtőházi munkás, bizony sok megpróbáltatásban volt részem. A vizsgáim letétele után mint fűtő és segédmozdonyvezető 1954-ig dolgoztam. Ekkor kormányunk és pártunk bizalmából átképzés tanfolyamra kerültem, és mint lakatos szakmunkás előtt megnyílt az út, hogy álmom valóra váljon. «Mozdonyvezető lettem. f Itt újra elgondolkozott, s az fvolt az érzésünk, hogy ezt a szót Igen boldogan mondta ki. Valóban, az elmúlt évek bebizonyították, hogy Péli Pál, aki ugyan pár- tonkívüli, rászolgált errea bizalomra. A helytállás mintaképe volt az elmúlt zord téli forgalomban, odaadó mimikájával. Péli elvtárs ma, ötvenegy éves korában, a betegséget nem ismeri. A leghidegebb télben is szinte emberfeletti munkát vállalt magára, s csak egy cél lebegett szeme előtt, hogy a vonatokat menetrend szerint továbbítsa. Ezt meg is tette, mert az elmúlt években nála ismeretlen fogalom volt a vonat késése. Az ilyen eredményeket csak olyan emberek képesek elérni, akik hivatásérzetből lettek mozdonyvezetővé, akik fegyelmezettek, józan életűek, és családi környezetükben is kiegyensúlyozottak. Péli elvtárs ezek közé az emberek közé tartozik. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy élményeiről beszéljen, közlékenyebb lett. — A mozdonyvezetők, fűtők élete tele van harccal, eseményekkel. Különösen éreztük ezt az elmúlt időkben, amikor sajnos más szolgálati ágak, de a mi hibánkból is, emberek pusztultak el és milliós vagyonok mentek tönkre. Én éppen ezért mozdonyomon a legnagyobb fegyelmet tartatom be fűtőimmel, és aki az én mozdonyomra felszáll, annak olyan józannak és kipihentnek kell lennie, mint én. Itt egy kissé elgondolkodott. — 1944 decemberében történt, hogy az általunk továbbított vonatba a szovjet katonákat szállító szabadságos gyors belerohant. E baleset is embereken múlott. A helytelen jelzőállítás miatt történt baleset csökkentése csak az éber mozdonyszemélyzeten múlott, akik észrevették a veszélyt, a vonatot lefékezve csökkentették a baleset nagyságát. De azt nem tudtuk megakadályozni, hogy a két mozdony egymásba rohanva használhatatlanná váljon. Majd szerényen megjegyezte: — A baleset nyoma még most c// technika kosjziqu Manapság sokat beszélünk arról, hogy tíz ember leigázza a 'természetet, a technikáit a maga szolgálatába állítja. Ez szép és hasznos, !’különösen akkor, ha fez valójában így is Ivan, Csakhogy vauinak még kivételek. Hogy ne menjünk messzire, itt van mindjárt a telefon. Ez a sok évtizede használt technikai alkotmány állandóan hadakozik az emberiséggel. Sehogyan sem akar belenyugodni abba, hogy ő az embereket 'van hivatva szolgálni. Nem akar megtörni, s ahöl csak lehet, visszavág. Bosszant bennünket úton, útfélen, még a postán is. Mert ugyan hányszor vágott már azzal vissza, hogy az „Istenért ” sem jön vonal, ha beszélni szeret, nőnk. Hányszor hangzott el bosszúsan, „inkább oda megyek, minthogy kivárjam, míg vonal lesz...” Vagy hányszor riadtunk fel álmunkból a telefoncsörgésre, mi. közben kiderült, téves kapcsolás... stb. Amióta olyan telefonok is vannak, amelyek, hogy úgy mond. jam pénzért önkiszolgálnak, újfajta bosz- szantást eszközölt ki ez a nemes alkotmány. Ugye ezt az ön. kiszolgáló rendszert mindenki ismeri, ha nem, tessék elmenni a békéscsabai postára és a nyilvános fülkéből próbáljon telefonálnide előbb dobjon be kétszer húsz fillért, s máris szolgálja önt a technika vívmánya, ha... Igen, ha éppen nincs haragos kedvében. A múlt héten például haragos volt, mert sehogyan sem tudott belenyugodni az alárendeltségbe, sehogyan sem akart az emberek szolgálatára lenni. Egyébként nagyon vicces volt, mert a pénzt... pénzt? Dehogy, a pénzeket elfogadta, csak dől. gozni nem akart. Nem az, a haszontalan. Még arra is tellett a bosszújából, hogy a pénzeket se adja vissza. Úgy csinált, mint mások a borravalóval. Azokban az időkben, ott azon a „szent helyen” többen is próbálkoztak, de hasztalan, mert a technika vívmánya makacsul kitartott. Lehet, hogy az embereknek is volt köze hozzá...? Meglehet...! H. F. is itt árulkodik — lassan felhúzza az ingét és mutatja azt a kék foltot, amely még most is ott éktelenkedik és annak a balesetnek a nyomait idézi. Kérdésünkre, hogy ha újra kellene kezdeni az életet, mit választana, szerényen mondta: — Újra csak mozdonyvezető lennék, mert én ezt a pályát nagyon megszerettem és szeretem most is. Nincs felemelőbb érzés, mint a végtelen sínpárokon továbbítani a személyekkel és árukkal megrakott vagonokat, s tudva azt, hogy e ténykedésünkkel épülő új hazánkat segítjük. A fiataloknak csak azt tudom üzenni, legyenek olyan pontosak, éberek és fegyelmezettek, mint én vagyok. Fogadják el az Idősebb mozdonyvezetők tanácsait és érezzék át, hogy a népgazdasági tervek teljesítése tőlünk is függ, attól, hogy az árut és személyeket időben el tudjuk-e balesetmentesen szállítani. A beszélgetés itt megszakadt. A fűtőház rendezője a gépet az állomásba irányította és rövid egy óra múlva már kinn, a nyílt pályán robogott gyorsvonatával Péli Pál mozdonyvezető és fűtői. A vasutasnap alkalmából Péli Pál mozdonyvezető az Országházban átvette méltó és megérdemelt kitüntetését. De ez nemcsak az ő számára kitüntetés, hanem az egész, fűtőház dolgozóinak részére is. Nagy Sándor A gyakorlati oktatást irányító egyik tanártól hallottuk Batto- nyán: ez év elején zárszámadó közgyűlést tartottak a batto- nyai gyermekotthon ifjúsági szövetkezet, illetve mezőgazda- sági szakkör fiataljai, lányok és fiúk. A zárszámadási közgyűlésen minden fiatal megkapta a felosztásra kerülő tiszta jövedelemnek azt a részét, ami kinek- kinek egész évi munkája után járt. Amint az Intézet tanára elmondta, voltak szép számmal olyan gyerekek, akik 150, sőt 200 forintot is kaptak. Amikor a zárszámadást követő napokban ezek a fiatalok, mint az otthon lakói, szabad napot kaptak — noha mindent megkaptak az intézetben — szinte megrohanták a játékot és cukorkát árusító boltokat. Hogy mire költötték el közülük igen sokan a zárszámadáskor kapott 150—200 forintjukat? Egy részük csokoládét, cukorkát vett a kapott pénzért, mások 100—150 forintért luftbalont vásároltak. Csak néhányan vásároltak értékesebb dolgokat Hogy az otthon pénzhez jutott gyermekeinek nagyobbik fele miért ilyen nemtörődöm módon költötte el a zárszámadási közgyűlésen kapott forintjait, nem nehéz rá válaszolni. Az intézet falain, kerítésein belül embert formáló fegyelem van. A tematika szerinti tantermi foglalkozások is nagyszerűen bővítik az otthonban élő gyermekek ismereteit, s előkészítik a továbbtanulni vágyókat a középiskolai tanulmányok folytatására. Ugyanakkor a mezőgazdasági, illetve az ipari vagy háztartási szakkörök a fizikai munkát ismertetik és szerettetik meg az intézet fiataljaival. Az oktató- és nevelőmunka nagy hiányossága azonban, hogy a munka anyagi értékmérőjének, a pénznek felhasználását nem vagy alig ismerik a gyermekotthon lakói. Vajon mi* lesz a most még intézetben élő, tanuló és nevelkedő lányokkal, fiúkkal, ha a VIII. osztály befejezése után véglegesen kilépnek az élet nagy és zajos forgatagába? Ki segít nekik abban, hogy megismerjék, mit ér az a munka, amit egy hét alatt, egy hónap alatt a gyárakban, a földeken vagy egyebütt végeztek, s mit tudnak, vagy tudhatnak maguknak abból a pénzből vásárolni, amit kerestek? Ki magyarázza meg majd ezeknek a fiatal lányoknak, fiúknak, hogy a pénz nem ismerése, vagy céltalan elköltése erkölcsi lejtőre is sodorhatja őket? Mert a munka értékét mérő és kifejező pénz ismerete hiányában egy részük könnyen eljuthat oda, ahová némelyikük szülei sodródtak: az italhoz, vagy az erkölcstelen élet más formájához. Megannyi kérdés, amelyre választ kell adni ezeknek a fiataloknak, még mielőtt kikerülnek az életbe. B. I., Városrendezés, iparosítás, társadalmi munkavállalások szerepeltek az orosházi tanácstagi beszámolók napirendjén A közelmúltban befejeződtek Orosházán a tanácstagi beszámolók. Csaknem 100 városi tanácstag számolt be munkájáról és mintegy 3000 lakos vett részt az összejöveteleken. A gyűlések nemcsak népességüket, de a hozzászólók számát tekintve is sokkal felülmúlták régebbi hasonló lakógyűléseket. összesen 640-en szólaltak fel, s mondták el véleményüket a tanács munkájáról, illetve interpelláltak közérdekű javaslatokkal, amelyek a város- fejlesztést segítik. Szinte minden gyűlés fő • napirendi témája volt a városrendezés az utak javítása, új üzletek berendezése, valamint a város további iparosítása. A felszólalók közt többen akadtak, akik társadalmi munkavállalásokat jelentettek be a városrendezési munkák gyorsítására. MöKÍÍrOR Veréb — munkában — Skandalum — jegyzi meg az öregúr, és leguggol. A fakalapács lecsap és Hókai a földre rogy. De ebben a pillanatban már támad Muki is. Némán. Nem csahol, nem kér segítséget. Ez az ő harca. Eszeveszett düh lobog szemében. Mintha acélrugó lökné kis testét, oly magasra ugrik. Hegyes fogai beleményedtek a merénylő kezébe. Veréb felkiált, és a kutyát a kalapáccsal együtt a falhoz vágja. A rettenetes ütéstől az állat- elkábul. Ott vonaglig eszméletlen gazdája mellett a konyha kockakövén. Veréb pillantása a szennyesládára téved. Fedelét felrántja, széthasítja egy ing alját, bepó- lyálja a sebet a csuklóján. Aztán Hókai szájába kócot töm, kezét, lábát megkötözi. Betaszítja a szobaajtót. Körültekint. Odalép a kapcsolóhoz. Leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja a régimódi bronzcsillárt. Aztán visz- szamegy a konyhába. Odébbrúgja a kutyát és összeszedi, visz- szarakja a szerszámokat a ládájába, lecsapja a fedelét, ráül, vár... Eltelik tíz perc, eltelik húsz perc, sehol a doktor úr! A Veréb nyugtalanul vinnyog. Mi lesz a pénzével?! őt akarja átverni az ügyvéd úr? Az ő szemét kiszúrja rongyos kétszázzal, megvárja, míg elmegy, idejön és elviszi a szajrét?! Mire fájhat a foga? Csakis arra a sok műszerre, ott a szobában. Hát abból nem eszik! A Verébből még ő sem csinálhat bazári majmot. Agyát elönti a düh. Nála szokatlan fürgeséggel ront be a szobába. Tompult értelmét felszítja a bosszúvágy. Egymásra húz két szőnyeget, hogy felfogják a zajt. Odacipeli a munkapadról, leakasztja a falról a műszereiket. Rájuk ugrik. Szöges bakancsával tapodja az érzékeny szerkezeteket. Aztán neki a Muká tornak! Állati örömmel szaggatja le a huzalokat, lapítja szét a finom tekercseket, ellenállásokat, zúzza porrá az elektroncsöveket, tranzisztorokat kondenzátorokat. Tíz perc múlva elégedetten néz szét a csatatéren. Rom, roncs zúzalék minden. Lábánál elpusztítva ott hever egy rendkívüli képességű ember egész életműve.
