Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
Czinke Ferenc: Szilíciumcsapolók (linómetszet) KOROST AJ somban egyik konklúzióként ez szerepei: „A hibákat fel lehet már fedni nálunk. S azok az iroddlmáPablo Neruda: A tenger munkása. Valparaisóban történt, hogy meghívtak a tenger munkásai: alacsony termetűek voltak és keményköte[sfiek. Napbarnított arcukon a Csendes-óceán térképe, hatalmas áramlásaival, cáparajokkal és viharainak hullámszárnyaival. Félmeztelen és rosszul táplált, szegény kislstenek, szerettem elnézni, ahogy küzdöttek és összemérték erejüket messzi tájakról jött férfiakkal, nyomorúságos idegen kikötőkből való legényekkel és hallgattam őket: I spanyolok, kínaiak, baltimorebeliek és kromstadtiak mind egyazon nyelven beszéltek. Könny szökött szemembe, amikor az Internacionálét [énekelték „Testvérek”, szerettem volna szólani de csak a megindultság sóhaja szakadt fel keblemből, mely énekké válva, ajkamról a habok felé szállt. Maguk közül valónak tartottak. Férfitekintetük átölelt s néma pillantásukban elismerés volt. Éhező Dél A megalázott chilei fájdalma kong a lotal szénben. melyre a keserű ércet fejtő munkás ráncos árnyéka borul. Látom születését, nyomorult életét, s ahogyan elvész a salakos hamuban. Görnyed és elnyúlik, mintha vele kezdődne, vele végződne a világ, szénpor, lángok és ingoványok között. Télen rázza a köhögés, s nem esik meg egyéb, csak égy ló poroszkál a fekete vízben, amelybe eukaliptusz levele hullott, mint valami élettelen kés. Boldog Balázs fordítása KULTURÁLIS MELLÉKLET 3Ci általáiio út Őszintén szóivá nem értem Varga Imre írását, mely a Napjaink-ban, az észak-magyarországi irodalmi és kulturális lap július 1-i számában jelent meg hozzászólásként a Köröstáj június 7 -i kiadványában közölt Okoskodók című glosz- számhoz. Varga Imre ugyanis kétségbe vonja, hogy társadalmunkban vannak okoskodók, akik, mint írtam, úgy vélik: „Csak ők tudnak valamit jól, szeméremérzet nélkül szólnak bele mindenbe, mindent kiigazítanak és személyes sértésnek veszik, ha az ő szavukat igazítja ki valaki.” Akárhányszor olvastam el a hozzászólást, próbáltam elmélyedni olvasása közben, nem tudtam mást megérteni belőle, mint amit birálóan velem egyet nem értően leírt Varga Imre, hogy a glosszám általánosít: „Méghozzá nem egy konkrét példából kiindulva, hanem általában állítja azt, hogy vannak okoskodók.” Mi mást lehetne kihámozni ebből, mint azt, hogy ez egy nonszensz, mert a mi társadalmunkban már nincsenek okoskodók. Válóban nem egy konkrét példából indultam ki ennek megállapítására. Ezt el- ismerem. De szolgáljon mentségemül, hogy annyi ilyen erkölcsi kategóriába tartozó fogalom köztudott már (az okoskodók mellett például a haszonlesők, a karrierista, a pöffeszkedő, a kiskirály stb.), hogy úgy gondoltam, különösképpen nem kell bizonyítani létük igazát. De azért nem hiányzottá „konkrét” példa sem glosz- szárhból a bizonyításra. Történetesen egy — és nem általánosítva: valamennyi — írótól idéztem mondatokat. Név nélkül. Ezért aztán a glossza hangját, a bírálat módszerét egy évtizeddel ezelőttinek minősítette Varga Imre. Érdekes dolog ez. Ha ugyanis történetesen nem írótól idéztem volna az inkriminált mondatokat, hanem teszem azt műszáki vezetőtől vagy pártfunkcionáriustól, esetleg tanácselnöktől, akkor talán meg sem jelenik Varga Imre hozzászólása. Mert lehet, hogy az utóbbiak között vannak okoskodók, ám az írók között — nincsenek! Tévedés ne essék, ezt nem én nyilatkoztatom ki, hanem Varga Imre. Idézem őt: „Inkább nevezze meg azt az írót, aki oktalanul, jogtalanul hánytorgatott fel valamit. Nevezze nevén! Mivel nem tette, kimondom, ilyen író nem is létezett. Vagy, áki tette, nem is volt író.” Ezek szerint Gálgóczi Erzsébet sem író, mert akad néhány munkája, amelyben „oktalanul hánytorgatott fel" va. lamit. Ennek ellenére azonban Galgóczit, a minden tevékenységét ismerő olvasó egyik legjelesebb toliforgatónknak tartja, köztük én is. Egyszóval: Varga Imre logikáját követve, az írók közölt csak csupa makulátlan, a múlt rendszer rossz tudatbeli maradványait régen levetkőző, a valóságot hűen feltáró szerény ember van, s aki nem ilyen, az nem is író. Ügy ffélem, inkább eZ az általánosítás és nem az, ha valaki „konkrét” példa nélkül megállapítja, hogy társadalmunkban sajnos, létezik még ilyen fogalom: okoskodó. Sőt esetenként meg is testesítik azt húsból és vérből való emberek. Írók is. Olyanok, akik szerénytelenül azt hiszik, hogy egy igazság van csak — amit ők állítanak. Általában — mint ahogyan Rózsa László is megerősíti ezt egyik, a Nádtetős-e a falusi szocializmus? című kitűnő írásában — egy bizonyos értelmiségi réteg szélsőségeit, állhatatlan, végletekben csapkodó• gondolkodásmódját, lelkiállapotát tükrözik ezek a „csalhatatlan” ítéletek, amelyek önigazolásul belekapaszkodnak meglevő negatív jelenségekbe, s azokat tipikussá, általánossá nagyítják. És hogy még van ilyen az írók gyakorlatában is, azt könnyen megállapíthatja Varga Imre. Engedje meg tehát, hogy továbbra is fenntartsam állításomat, amire egész glosszám épült. Nem hiszem, hogy egyetlen, a szocializmus ügyét szentnek érző írót visszatartana „az őszinte és erőteljes és igazságos ' szó kimondástól” a glosszám, ahogyan — nem értem ebben sem a logikát — Varga Imre beállítja ezt, amikor kérdi: „Varga Dezső azt kívánja talán, hogy az írók ebből álljanak félre?” Hogyan is akarhatnám én ezt? Hiszen nevezett írárok, akik pártosan segítenek ebben, jó szolgálatot tesznek a népnek.” Es azt is hozzáteszem ehhez, hogy ez jellemzi ma már irodalmi életünket. Persze amellett, hogy akadnak hibák, jócskán találkozunk még olyan kisebb-nagyóbb művekkel, amelyekből idealizmus, szubjektivizmus, pesszimizmus, a valóság tótágasra állítása, elbam- bult emberek uniformizálása, isteni ítéletek sínai- hegyi kinyilatkoztatása csendül ki, melyeket a maga csalhatatlanságában hivő agy produkál. És, amelyek nemcsak irodalmi életünkben — ahogyan erre a glossza utalt — hanem az élet minden területén különböző köntösben fellelhetők. Mindent összevetve: nem értem a hozzászólás logikáját, azt, hogy mi ellen és miért hadakozik Varga Imre? Varga Dezső Pablo Neruda 60 esztendős Pablo Neruda, családi nevén Neftali Ricardo Reyes, a viláhírű kommunista költő és békeharcós hatvanéves. 1904. július 11-született Temuco nevű chilei városkában. írói nevét Jan Nerudától, a múlt század jeles cseh költőjétől és prózaírójától vette, akinek műveit nagyon kedvelte. Pablo Neruda diplomáciai szolgálattal kezdte pályafutását. Költészetének első szakaszában a szürrealizmus képviselője volt. Mint hazája madridi követe, a spanyol polgárháború és Garda Lorca költészetének hatása alatt szerelmes dalnokból a társadalmi haladás harcosává érlelődött. Rádöbbent, hogy eddigi irodalmi munkássága zsákutcába jutott és az emberi szenvedés elleni küzdelemben találta meg a NÉZŐPONT ! Első olvasásra lehet, hogy szőrszálhasogatásnak, kakán cső- ; mót keresésnek látszhat, amá itt most terítékre kerül, azon- ! ban, ha arra gondol az ember, hogy a legapróbb tévedésnek, ; a legkisebb mérvű pongyolaságnak sincs helye százak, ezrek ■ részére nyomtatott írásokban, akkor érthető, hogy a Néző- S pont rovatában helyénvaló foglalkozni vele. Az utóbbi időben örvendetes sajtójelenségnek lehetünk ta- • núi a gyulai várral, még pontosabban a benne létesített ■ várszínházzal kapcsolatosan. Nemcsak a megyei sajtó, hanem ! pesti és más lapok, folyóiratok is foglalkoznak vele, írnak ; megnyitásáról. Mi, Békés megyeiek csak hálásak lehetünk ; ezért és nyilván nem íráskedv-rontás okából, hanem a segítő ! helyesbítés céljával említjük meg, hogy a Tiszatáj irodalmi ; folyóirat júliusi számában Várszínjátékok Gyulán címmel, ■ Márai György aláírással megjelent tudósításban, a tudósító a S megnyitó darab rendezőjeként Miszlay István helyett a csa- Z bal Jókai Színháznak ugyancsak neves rendezőjét, Máté La- ; jóst tüntette fel; Victor Hugo kétrészes romantikus drámájá- ! nak a címe pedig Hernani és csak kiejtésében „Emani”. Az Z írásba bizony fonetikusan került. Mindettől eltekintve jó, fi- Z gyelemfelkeltő kis tudósítás volt, amiért az olvasók és a vár- | színház minden kulturális érdekeltje csak hálás lehet. A Film — Színház — Muzsika névtelen riportere Gyula: Az! Hernanival kezd a várszínház című „mlkro-riportjában” ugyan- ; csak dicsérendő ambícióval, kedvesen, közvetlen hangon ír ■ erről a friss, okos kezdeményezésről, s magáról a bemutatás- ! ra kerülő darabról, rendezőjéről és főszereplőiről. Neki segí- Z tünk, ha korrigáljuk egy apró elírását: ugyanis 1366-ban a 5 török túlerővel szemben nem Kerecsényi Ignác, hanem László ! védte a várat. Az elírás oka névhasonlóság lehet; élt ezen a j tájon a századforduló előtt egy vidéki színigazgató, Krecsányi ; Ignácz. Talán innen a gondolattársítás? —Új— Z kivezető utat. Egy életre eljegyezte magát a proletariátus igaz ügyével, a munkásmozgalommal. A második világháború alatt, a harci zajtól távol, szóval és írással küzdött a haladás ügyének győzelméért. 1942-ben mint Chile mexikói követe, falragaszokon jelentette meg Sztálingrádi Ódáját, amelyben ünnepelte a szovjet katonák hősiességét, s ezzel is szorgalmazta a második front mielőbbi megnyitását. A háború befejezése után visszatért hazájába. A munkások képviselőjeként bejutott a szenátusba és részt vett a legális kommunista párt szervezésében. Támogatta a demokrácia mellett hitet tevő Gonzales Videla elnökké választását, majd amikor az elnök diktátori eszközökhöz nyúlt, a szenátus nyílt ülésen hazaárulással vádolta. Bujdosnia kellett; Videla kopói felgyújtották otthonát; De sikerült kijátszania üldözői éberségét, külföldre szökött és áthajózott Európába. Itt bekapcsolódott a béke-világmoz- galomba. A konferenciák ismert szónoka lett. Munkásságáért megkapta a Nemzetközi Lenin Béke-díjat. Videla bukása után visszatért Chilébe, ahol 1954 júliusában, ötvenedik születésnapját már hazája is megünnepelte a haladó világgal együtt. Nagyszerű költészetét, melyet merész képek és asszociációk, a szabadon szárnyaló, kötetlen forma bravúrjai jellemeznek, a dél-amerikai népek szabad- ságszeretete, békevágya, s a népek közötti barátság szelleme hátja át. Hatvanadik születésnapján mi is szeretettel köszöntjük Pablo Nerudát és sok, alkotásban gazdag évet kívánunk neki.
