Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-10 / 160. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGY El TANÁCS LAPJA Az új vezetői engedélyek kkidosóról Nemzetközi vezetői engedély — Új kategóriák A Belügyminisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium ez év június 10-ével szabályozta a gépjárművezetői engedélyek kibocsátását. Erre azért volt szükség, mert az Elnöki Tanács már 1962-ben csatlako­zott a genfi közúti közlekedési egyezményhez, amely az egyes országokban kiadott vezetői en­gedélyek érvényét terjesztette ki más országokra is. Az egyezmény, hez úgyszólván valamennyi euró­pai ország csatlakozott, így tehát a kibocsátásra kerülő vezetői en­gedély más kiegészítő okmány nélkül gépjárművezetésre kül­földön is érvényes. így megszűnik az eddig 50 forintért kiváltott, egy évig érvényes engedélyek ki­adása. Az új vezet® engedély az egyezményhez csatlakozó orszá­gokban magyar nyelv tudása nél­kül is ellenőrizhető, tekintettel arra, hogy a többi tagállamban is ilyen vezetőd engedély van már kibocsátva. Ezt az új engedélyt, valamint a külföldön szerzett gépjárműveze­tői igazolvány cseréjét az érde­kelt megszerezheti mind az állan­dó, mind az ideiglenes lakhelye szerinti közlekedésrendészeti ha­tóságnál. Az elveszett vagy meg­rongált gépjárművezetői, hivatá­sos gépjárművezetői igazolvány, vezetői engedély cseréje az érde­kelt állandó lakhelye szerinti il­Juj, de jd ez a „szavatosság“! Milyen nagyszerű dolog, hogy a magyar nyelvben ilyen szó is sze­repel „szavatosság”. Mennyi kelle­mes és kellemetlen percet szerez ez a szó a nagyérdemű vásárlóközön­ségnek, s aki egyébként nem totó­zik vagy lottózik, akarva, akaratla­nul is részt vehet e nagyszerű or­szágos mozgalomban. Hogy hogyan? Ez igen egyszerű. Bemegy a boltba, most nyáridőbeu kér néhány doboz légyfogót, s nagy büszkén hazaviszi — mondván „reszkessetek legyek”. Aztán, ami­kor ki akarja bontani, szemébe öt- lik eme bűvös szó: Szavatosság le­járt 1963. november 1-én. Na már ügy van vele, hát ez szép, de ha már megvette, csak ki kell próbál­ni és máris kezdődik a játék, ami Igen egyszerű. Megfogja, nem fog­ja. Ha megfogja egyes, nem fogja kettes, ha netán fogja és ereszti iksz. Ugye milyen jó? No, de menjünk tovább. Vesz az ember egy doboz patront, ugye so­kan ismerik. Na már most arról is elolvasható, hogy a szavatosság 9# nap. Es kezdődhet a játék. Kérdés, mikortól kezdődik a kilencven nap. Ha megleli egyes, mivel legalább három-négy címke van egymásra ragasztva. Egyik régibb, mint a má­sik. Keresi ön, hogy mikor ragasz­tották rá, új töltés vagy régi? Nos, ha meg tudta állapítani, kettes. Ez­után már felbontható, s ha a pat­ron üres, iksz. Ugye, kedves olvasó, milyen jó játék. Tovább nem is folytatom; mivel még számos totózásra alkal­mas terméket találunk üzleteink­ben, hála magyar nyelvünk bősé­ges szókincsének, no meg a gyártók játékos kedvének. Háló Ferenc letékes közlekedésrendészeti ha­tóságnál történik. Ilyen engedélyt kaphatnak mindazok, akik június 10-től kezdve vizsgáznak gépjárműve­zetésből, akik a külföldön szer­zett gépjárművezetői engedélyüket ki akarják cserélni az új vezetői engedélyre, vagy azok, akik érvé­nyes gépjárművezetői, hivatásos gépjárművezetői igazolvánnyal rendelkeznek és olyan országban akarják gépjárművüket vezetni, ahol elfogadják a kibocsátásra ke. rülő új mintájú — nemzetközi egyezményben szereplő — „veze­tői engedélyt”. A vezetői engedélyben a kővet­kező járműkategóriák szerepel­nek: az „A” jelű kategória tar­talmazza az oldalkocsis és oldal­kocsi nélküli motorkerékpárt, va­lamint a rokkantkocsikat, ezek vezetésére jogosít. A „B” kate­góriában a személygépkocsi, vala_ mint a 3500 kilogrammot meg nem haladó tehergépjármű sze­repel. A „C” kategória tehergép­kocsi vezetésére jogosít, a „B” jelű személyszállításra, például autó­buszvezetésre jogosít. Ez már sze­mély- és tehergépkocsi, valamint autóbuszvezetésre jogosító vizsgá­hoz van kötve. Az „E” járműka­tegória nehéz pótkocsik vontatá­sára jogosít Az új rendelkezés szerint a ve­zetői engedélyekhez az érdekel­teknek csak egy darab 35x40 mil­liméteres fényképet kell a közle­kedésrendészeti hatóság rendel­kezésére bocsátani. A korábbi rendelkezés, amely szerint a vizs­ga-jelentkezési lapra összesen négy fényképet kell beszerezni, érvényét vesztette, hatálytalaní­tása folytán. Dr. Dénesi Gyula r. alezredes BM Közlekedési Csoportfőnökség Katonafilmek fesztiválja Békéscsabán A Kommunista Ifjúsági Szö-‘ vétség városi bizottsága, a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövetség városi elnöksége, valamint a Fegyveres Erők Klubja kedves meglepetéssel szolgál Békéscsaba dolgozóinak, s ifjúságának. Júli­us 11-tői 13-ig terjedő időben megrendezi a Katonafilmek Fesz­tiválját. Ennek címén két nagy sikerű szovjet és egy magyar film kerül díjtalanul bemutatás­ra a ligeti szabadtéri színpadon, illetve rossz idő esetén a Fegyve­res Erők Klubja színháztermé­ben, minden alkalommal este 20 órai kezdettel. A fesztivál programja a követ; kező: július 11-én, szombaton Fa- bulya Balázs, a KISZ városi bi­zottságának munkatársa megnyit­ja a fesztivált. Ezután bemuta­tásra kerül az 1961. évi moszk­vai filmfesztiválon díjat nyert magyar film, az Alba regia, kisé- rőműsorként pedig a Körülbelül című kisfilm. 12-én, vasárnap 16 órakor a békéscsabai helyőrség fúvószenekara hangversenyez, ötvös Nándor százados, karnagy vezénylésével. Hétfőn, 13-án, a cannesi filmfesztivál nagydíjá­val kitüntetett szovjet filmet ve­títik, a címe: Szállnak a darvak. Kísérőműsor: Ébresztőtől takaró­déig. Kedden, 14-én a Tiszta ég­bolt című díjnyertes szovjet film kerül bemutatásra. Kísérőmüsor: Egységben az erő. A rendezőség a város lakosságát szeretettel várja. tanács az épület megvásárláséra és berendezésére 80 ezer forintot fordít: — szilárd — A legfontosabb feladat a szabálysértések Az idén tizenegyezer forintért vásárol könyvet a bncsai könyvtár A községi tanács legutóbbi ülé­sén tárgyalta a községi közkönyv­tár helyzetét. Megállapították, hogy a könyvtár életében 4 év alatt gyökeres változások történ­tek. Míg megnyitásakor mindösz- sze egyetlen szekrénnyel és 500 kötet könyvvel rendelkezett ez az intézmény, ráadásul irodahelyi­ségben működött, ahogy lehetett, addig 2 év múltán már külön he­lyiségben volt, jelenleg pedig 2000 kötet könyvet kölcsönözhet. A fejlődés azonban tovább tart, már ezt a termet is kinőtte a könyvtár és mivel az idén 11 ezer forint értékű könyvet vásá­rolnak, raktározási gondok álltak elő. Az olvasóterem kérdése is megoldatlan még, holott július elseje óta a heti néhány alkalom helyett a könyvtár mindennap nyitva van és az olvasók rendel­kezésére áll. Ezért a községi ta­nács úgy határozott, hogy a köz­ségben egy teljesen különálló épü­letet vásárol, melyben lesz olvasó- és kölcsönzőterem egyaránt, A A megyei tanács igazgatási állandó bizottsága a múlt hó­napban tárgyalt arról, hogyan le­hetne 'megelőzni a szabálysérté­seket. Javaslatot nyújtott be ez­zel kapcsolatban a megyei tanács­nak, s egyben kérte, tegye lehe­tővé az igazgatási osztálynak, hogy országos viszonylatban, is szerezhessen tapasztalatokat a szabálysértés megelőzés társadal­masítása terén. A többi között ja­vasolta azt is, hogy a tanácstagi beszámolók írást® anyaga — a szabálysértések elkerülése végett — ismertessen konkrét: például a honvédelemről szóló törvény­ből eredő, gépjárműbejelentési, lakás ki- és bejelentési kötele­zettségeket. Makón és Csongrádon vendégszerepei a Jókai Színház Színházunk Lehár: A vándor­diák című nagyoperettjével július 14-én Csongrádon, jú­lius 17-én pedig Makón ven­dégszerepei, Az operettet ed­dig a megye több községében bemutatták. szép sikerrel. Megyén belül még július 11- én Mezőkováesházán, 12-én Sarkadon, 15-én Szeghal­mon, 16-án Hidasháton, 18-án Orosházán és 19-én Körösla- dányban játsszák. Képünkön az operett főszereplői közül Sze­gő Zsuzsa és Darabos Ferenc. II í II fi K „ . ___ — — B ÖRVENDETESEN CSÖKKENT Bucsán azoknak a gyermekeknek a száma az eltelt fél évben, aki­ket állami gondozásba kellett venni a hanyag szülői felügyelet vagy a káros környezet miatt — állapította meg a községi tanács mellett működő művelődési ál­landó bizottság múlt heti, ülésén. — LESZÁLLÁS KÖZBEN meg­csúszott és leesett a vonatról Nagylaposan Hízó Lajosné, zsadá- nyi lakos. A baleset következté­ben kezét törte. Hatvanfilléres biztosítással váltott jegye után az Állami Biztosító 1500 forintos kártérítést fizetett. <— 32 RENDŐR ADOTT VÉRT ingyenesen, a megyei térítésmen­tes véradónapok keretében, 8-én, szerdán Békéscsabán. — MEZŐGAZDASÁGI IPARI TANULÓNAK 90, nyolc osztályt végzett tanuló megy ebben az év­ben a szeghalmi járásból. A me­zőgazdasági szakemberek után­pótlási versenyében tavaly a já­rás országosan III. helyezést ért el. — 25 PÁR FOGAT ÁLL ké­szenlétben Kertészszigeten a hor­dási munkákra. A község terme­lőszövetkezetében a cséplési mun­kákat a tsz három gépe végzi el. A borsó és len cséplésére külön gépet állítanak be. — TIZENEGY LETÉTI könyv­tárral működik Gyulán a szak­maközi könyvtár. Összesen nyolc- saáz állandó olvasójuk van. Halálos közlekedési baleset Tegnap délután Cs. András 13 éves iskolai tanuló a csorvás— békéscsabai útszakaszon kiske- rékpárjával az őt előzni szándé­kozó Bata Mihály vezette teher­gépkocsi elé kanyarodott, irány­jelzés nélkül. A gyermek a bale­set következtében olyan súlyos sé­rülést szenvedett, hogy kórházba szállítás köbben meghalt. A baleset ügyében a Békés me­gyei Rendőrfőkapitányság köz­lekedésrendészeti osztálya a vizs­gálatot megindította. Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat, Miskolc, Ka­zinczy utca 3. sz. felvételre keres irodagép és pénztárgép javításra szakembereket. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. 1587 — 31 HALÁLOS ÁLDOZATA van a hétfői mexikói földrengés­nek, amely az ország középső ré­szén pusztított. Az egyik község­ben a földrengés epicentrumában 14-en meghailták, 87-en pedig meg. sebesültek: I ! ■ 75 ÉVES HÁZASSÁGI S ÉVFORDULÓ 5 ■ ■ A nyugat-németországi Burg 5 ■ városkában a 101 esztendős I. 5 S B. Freese nyugalmazott isko- £ ■ laigazgató és 95 esztendős fele- S ■ sége július 5-én ünnepelte 75. 5 S házassági évfordulóját, ttme- £ ■ lyet a népnyelv „koronagyé- £ ■ mánt-lakodalomnak” nevez, 5 S 5 A 101 esztendős Freese napon- ; ■ ta tíz szivart szív és nem veti 5 5 meg a jó borocskát. «-*> ÁRUVÁSÁRLÁSSAL EGY­BEKÖTÖTT ötvösmunka- és ék* szerkiállítás nyílik ma a Békéscsa­bai Képcsarnok Vállalatnál. A július 17-ig tartó kiállításon a be­mutatott tárgyakat részletre ás vásárolhatják az érdeklődök. — ÖSSZEJÖVETELT TART * Pajtás-klub július 12-én, vasár­nap délelőtt 9 órakor a békéscsa­bai Fegyveres F.rők Klubjában, melynek keretében matiné elő­adáson bemutatják az Utazás a Koráll-szigetekre című filmet is. — A DEREKEGYHÁZI Állami Gaz­daság állattenyésztési tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet írásban és sze­mélyesen is a Derekegyházi Állami Gazdaság központi 14-es irodájában 14 évtől 17 évig, 1964. július 10—augusz­tus 5-ig. Biztosítva szállás, munkaru­ha, 30 nap fizetett szabadság, napon­ta háromszori étkezés. Fizetés a ta­nulmányi eredménytől függően. 64944 Meleg idő Lassan növekvő felhőzet, az észak- nyugati megyékben néhány helyen zápor eső, zivatar. Mérsékelt, időn­ként élénk délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—18. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 26—30 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.; Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalata Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél.* |""lndes^ 25 051 |

Next

/
Thumbnails
Contents