Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-09 / 159. szám
július 9. 5 CsStörtök Szép könyvesbolt — több vásárló Szűkség-gaboiaraktár lesz mezffgyáni művelődési otthonból ? December végén nyílt meg átalakított, újjávarázsolt formájában az Orosháza és Vidéke Körzeti Fmsz orosházi könyvesboltja, mely ma a város egyik legszebb üzlete. S hogy a tetszetős, modern külső forma, berendezés kedvez az áruforgalomnak is, bizonyítják a hóvégi statisztikák. (Igaz, a forgalom növekedéséhez az is hozzájárult, hogy az átalakított raktár 15—20 százalékkal nagyobb könyvmennyi- eéget fogad be, mint a régi.) Az idén áprilisban például a tavaly áprilisi 93 533 forinttal szemben 130 145 forint értékű könyvet árusított a könyvesbolt, melynek 70 százalékát az üzletben, 30 százalékát pedig a környező községekben, könyvbizományosokon keresztül adták el. A legnépszerűbbek természetesen a szépirodalmi művek, közöttük is Maupassant« Hemingway, Balsac, Móricz, Stendhal, Gárdonyi, élő irodalmunkból pedig Berk esi, Sásdi regényei. A hanglemezeladást segíti az új lehallgató- szekrény: a vásárlónak nem kell várakozni a lemezek meghallgatására, mivel a kagylós készülékek által egyszerre több vevő is meghallgathatja a különböző lemezeket Július 13-án és 14-én Békéscsabán, a szlovák gimnáziumban tartják meg a felsőfokú gépipari technikum levelező tagozatára a felvételi vizsgákat. A jelentkezők szigorúan a felvételin produkált eredményeik alapján kerülhetnek az 1965. február 1-én kezdődő első évfolyamra. a Már többször közölt napihír volt lapunkban, hogy az idén 30 ezer katasztrális holddal nagyobb a gabonafélék vetésterülete, és ennek egyenes arányosaként legkevesebb 3000 vagonnal több terményt vásárol fel a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat Békés megyében. A tárolóhelyek alapterülete viszont alig növekedett: szükség-raktárakat kell tehát keresni és kijelölni, méghozzá időben, nehogy a szabad ég alatt kelljen kiteríteni a föld termését. A kormány gyorsan intézkedett, és a tanácsok igazgatási osztályai kapták a feladatot: keressenek szükség-tárolóhelyeket és vegyék azokat igénybe az előírt feltételek alapján. A sarkadi járásban a mezőgyáni művelődési otthon került fel a listára, egyelőre több kultúrintézményről nincs is szó. A járási tanács igazgatási osztályán Tokai Ferenc osztályvezető-helyettes precízen ismeri az egész komplexumot. Komolyabb vita nincs TOKAI: Az igényeket a gabonafelvásárló vállalat járási kirendeltsége jelenti be. Arra feltétlen ügyelünk, hogy a község vezetőitől beszéljék meg a dolgot, így akarjak elkerülni a felesleges keserűséget és huzavonát. Egyetlen konkrét kérés érkezett eddig hozzánk és ez a mezőgyáni művelődési otthon igénybevételére vonatkozik. Bár a gabonafelvásárló járási kirendeltségének vezetője tárgyalt a községi tanáccsal, a tanács mégis fellebbezett. FellebbeA fővárosban működő felsőfokú technikumnak a tanév megkezdésekor vidéki konzultációs központjai is létesülnek: Miskolcon, Győrött, Kecskeméten és Békéscsabán. A levelező hallgatók utazási gondjait ez az újítás nagyban megkönnyíti. lyoznom kell, hogy nem a fűtő- berendezéseikben van a hiba. Tessék, vizsgálja meg, kérem, a konyhait, azt is rendben találja. Ebben a házban mi azért fagy oskodunk évek óta, mert a házmester összejátszik a Balta utcai tüzépessel és szorgalmasan lopják a szenünket. Ez történik kérem a huszadik század második felében, egy civilizált országban, egy jogállamban! A leghatározottabban követelem, hogy sürgősen vizsgálják ki a bejelentésemet, és alkalmazzanak drákói rendszabályokat a bűnösökkel szemben. Elképesztő! Megáll az ember esze! Most már kiabált és hadonászott. — Intézkedünk — csitította az ügyvéd úr. — Rövidesein nem lesz semmi panasza. Garantálom. Csak csillapodjék le. — De én nem akarok lecsillapodni — vetette ellen meglepően nyugodt hangon Hókai Felícián. — Ez tartja bennem a lelket. Azon a napon halok majd meg, amelyiken már felháborodnom sem sikerül. És elképedt látogatóját udvariasan kikísérte a folyosóra. (Folytatjuk) Zésében arra hivatkozik, hogyha igénybe veszik a művelődési otthont, akkor a községben teljesen visszaesik a kultúráiét, ugyanakkor a gabonatárolás tönkreteszi az évek során állandóan javítgatott, csinosított termeket. A megyei tanács igazgatási osztálya a fellebbezést elutasította és közölte a községi tanáccsal, hogy az összes körülmények megvizsgálása után döntött így; bár a kultúráiét a terem igénybevételével valóban visszaesik, más megoldás nincs, a művelődési otthont biztonsági tartalékként gabonatárolásra kijelölik. A mezőgyáni községi tanács fellebbezésében azt is említi, hogy két éve, amikor a termelőszövetkezet szintén gabonát tárolt a teremben, 300 mázsa búza ment tönkre, mert magába szívta az olajos padló szagát; ez most is várható, a művelődési otthon padlózatát azóta is olajjal tartósítják. Az igénybevétel azonban csak biztonsági jellegű, hiszen a művelődési otthon nagyterme mellett személyi tulajdonban levő magtárakban is tárolnak majd mintegy 13—14 vagon gabonát. A raktárak tulajdonosai havonta és négyzetméterenként 1 forint 33 fillér bért kapnak a gabonafelvásárlótól. (Ezt az összeget a művelődési otthon esetében is kötelesek kifizetni.) Cséfán Györgytől, a gabonafelvásárló járási vezetőjétől hallottam, hogy amennyiben lehetséges, elkerülik a művelődési otthon igénybevételét, és igyekeznek Mezögyánnak szállítási diszpozíciókat adni, ez solccvt könnyít a gabona elhelyezésén. A mezőgyáni kérésen kívül Méhkeréken is szó esett arról, hogy a kultúrház öt hónapra gabonaraktár lesz, a tanács azonban más megoldást talált, ez nyilván megnyugtató volt a tsz vezetői számára, mert kérelem hozzánk nem érkezett. Végeredményben kijelenthetem: komolyabb vita, probléma sehol nincs, és Mezögyánban is bizonyára megtalálják a módját annak, hogy egyetértésben, a népgazdaság érdekeit figyelembe vélő; az előírtaknak megfelelően raktározzák el a kitűnőnek ígérkező termést. A legilletékesebb, Baracsi Ferenc, a mezőgyáni tanács titkára valóban nincs elkeseredve, és ez azért is nagyon jó, hiszen őt — tizenöt éve vb-titkár — nagy kultúraszerető embernek ismerik. Tehát, ha nincs keserűség, akkor minden rendben van, bizonyára megtalálták a megfelelő megoldást és úgy érzik, ha a kultúr- házra is sor kerül... Nem lesz „tragédia” BARACSI: Persze, hogy nem lesz. Különben is, majdnem úgy néz ki a dolog, hogy nem is kell raktárnak az a nagyterem. Elmondom, miért. Az igaz (és nagyon jó!), hogy többet vetettünk, mint tavaly, és a talajelőkészítés is jobb volt. Az időjárás is eddig, a jég szépen elkerülte a gyáni határt. Látta ugye, hogy vállmagasságig ér a búza? Kétszáz hold őszi árpát A múlt évben minden várakozást felülmúló lelkesedéssel jelentkeztek esti iskolákba a békés- szentandrási termelőszövetkezetek tagjai, valamint £ helyi szőnyeg- szövő ktsz dolgozói. Rövid időn már learattunk, kiskaszávál kezdünk hozzá másik kétszáz holdnak, ahol a magas búza erősen megdőlt. A gépek sem hiányoznak: hat kombájn eszi a termést. Hogy milyen lesz? A Bezosztája prímán bevált nálunk! Egyszóval: több gabonánk terem, ezt elraktározni fogas kérdés; de merem állítani, hogy nem lesz hiba. Logikus, hogy sajnálnánk tönkretenni a művelődési otthont, nemrég raktuk körül gyékényszőnyeggel a falait, két éve 30 000 forintból összecsukható, palettás ajtót szereltünk fel a nagyteremben, mely azt ügyesen kettéválasztja, berendeztük a könyvtár (az is itt van) olvasótermét. Ugye, hallotta már, hogy 1961-ben 300 mázsa búza ment itt tönkre az olajos padlótól? Annyira, hogy nem vették át. A padló most is olajos, 100 négyzetméter linóleumszőnyeg kellene fölé... Ez pedig nem két fillér. Ezért is fellebbeztünk, de hogy elutasították, nincs semmi baj. Megszületett a megoldás. Egyszerű: ha minden kötél szakad, akkor zsákba szedett gabonát tárolunk itt, mégpedig úgy, hogy az elszállításra kerülő meny- nyiséget hozzuk ide, annak a helyére viszont újra mehet a frissen behozott. Merem állítani, hogy így fennakadás nélkül és az előírásoknak megfelelően fedél alá kerül a termés. Van egy 26 vagonos nagy raktárunk. Nagygyantén 25 vagonos, a miénk lett a vátyoni- telep raktára is, és az itteni malomban is elfér 4—5 vagon. Ha ehhez hozzáadjuk a személyi tulajdonban levőket, ahol szintén tárolhatunk, hol van még a kultúrház? De ha kell, akkor sem lesz Mezögyánban sírás-rívás. Az élet a legfőbb úr! Részletező kommentár vagy bizonygató elemzés nem szükséges. Tény az, hogy Mezögyánban okosan intézték a raktározás gondját, és okosan csinálják, ha eljön a dandárja ennek a munkának. Bár Baracsi Ferenc azt mondja: „Félek, hogy a gabonafelvásárló vállalat — ha mégis sor kerül a kultúrházra — nem ’ ozatja majd rendbe. Ezzel kap- c-olatban vannak már tapasztalataim”. Ez valóban nyitott kérdés, de azért' bizalom is van a világon... Sass Ervin A könyvbaráf-mozgalom eddigi eredményeiről tárgyal a megyei akcióbizottság Július 10-én, délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a megyei könyvtárban tart megbeszélést a Békés megyei könyvbarát akcióbizottság. Az ülésen megtárgyalja a könyvbarát-mozgalom eddigi tevékenységet, a könyvtárnak helyzetét és a további feladatokat. Előadásokat tartanak: Lipták Pál megyei könyvtárvezető és Gábor Sándor gyomai járási titkár. Az előadások után vita keretében beszélik meg a tapasztalatokat és a tennivalókat a tanácskozás résztvevői. belül csaknem százan kérték felvételüket az általános iskola esti tagozataira, amikor a tanács és Hazafias Népfront aktívái továbbtanulási mozgalmat szerveztek.- We— Kobai mérnök — mutatkozott be a látogató. — A Házke- zelőségi Főellenőri Kirendeltségről. — Szíves engedelmével a bérlemény állagát tekinteném meg, különös tekintettel a fűtési szezon előkészületeire. — Végre maguk is felébredtek — dörmögte az öregúr és utat engedett az ügyvédnek. — Kérem, a mi házmesterünk lopja a szenet. Ez a zord igazság. Az elmúlt télen is lopta, és tavalyés feleletet sem várva, belépett a szobába. Gyors pillantással felmérte a terepet. A rengeteg elektrotechnikai műszer megerősítette gyanúját s amikor a vas- lábazaton álló, két képcsöves monstrumot is észrevette a sarokban, már mindent tudott. — Rádiószerelőnek tetszik len. ni? — kérdezte közömbösen, és míg a fűtőtest elzáró szerkezetét csavargatta, kinézett az ablakon át a Clark Ádám tér túlsó olda_ lőtt is. Ez egy chicagói gengsz- er egy A1 Capone, egy Diliinger! Kötelet érdemelne, nem kapupénzt. — A radiátor-csapok rendben vannak? — kérdezte a jövevény, Iára. Elégedetten állapította meg, hogy valami cukrászda hatalmas portálja villog ottan. — így is lehet mondani — legyintett Hókai Felícián. — De most nem erről van szó. HangsúFelvételi vizsgák a felsőfokú gépipari technikum levelező tagozatára Tanulnak a békésszentandrási tsz-tagok