Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-29 / 176. szám
1964. július 29. 4 Szerda ÖNTÖDEI SZIKRÁK Igazi kánikulai hőség uralkodik. Ember legyen a talpán, aki kibírja. Kint az árnyékban 32 fok a hőmérséklet, bent pedig ... azt mondják, ötvennél is több. Mindieniki tovább húzódik a kúpolókemencétől, csak Baukó Pál nem mehet. Neki most itt a helye. Patakzik róla az izzadtság, de ő cáak áll, mint a cövek. Bőrkötény van rajta, kezében hosszú rúd. Hegesztőszemüvegen keresztül figyeli a kemencét. Mindjárt kezdődik a csapolás A rúddal szabaddá teszi a kiömlőnyílást, az olvasztott vas — mint az olaj — vastag sugárban folyni kezd egy sínen futó kocsira szerelt tégelybe. Szikrák csapódnak szanaszét. Még jobban átforrósodik a levegő. A tégely megtelik. Három mázsa 1350 fokos izzó massza a vasvázas kocsin elindul útjára, hogy aztán a nagycsarnok öttonnás daruja, mint a pelyhet felemelje és egy hatalmas öntőszekrényhez szállítsa. Csekély emberi erővel megbillen a teli tégely és ömlik belőle a folyékony vas a beöntő- nyílásba. A verejték csíkokat húz az emberek bőrére. Egy-két perc alatt befejeződik a művelet. A szekrényből apró, kékes lángnyelvek csapnak elő. A keletkező gázok kénszagot terjesztenek. Az ablakon beáradó napfényben porszemek csillognak... A kiskocsit újra a kemencéhez tolják. Folytatódik a csapolás. Baukó Pál most is ott áll a kú- polókemence előtt. Közelebb hív, hogy megmagyarázza a munka egy néhány titkát. Ügy érzem, megperzselődik a bőröm. Az arcom elé teszem a kezem... Ö rám néz. ketten visznek. Először Susánszki György jön Dobrovszki Pállal, aztán Dudás Imre Andó Péterrel és Lakatos Gábor Tóth Istvánnal. Megismétlődő szünetekkel több mint két órán át tart a csapolás és az öntés. Erdős Antal csoport- vezető nagy buzgalommal igyekszik minden mozzanatot megértetni velem. — Egy kicsit szobrász is az öntő... sok szépsége van ennek a szakmának — mondja végül. Ne csodálkozzon tehát senki, hogy még ebben a hőségben is lelkes hozzáállással dolgoznak az emberek. Csak szép és pontos munka kerülhet ki a kezük alól. Láthatóan jó az együttműködés, nincs szükség nógatásra, de még biztatásra sem. Tudják a teendőjüket és csinálják, ahogy a legjobb. Amikor pedig vége az öntésnek, többen kimennek néhány percre „hűsölmi” a 32 fokos levegőre. Micsoda megkönnyebbülést jelent ez is! Néhányan, az öntőcsamok előterében az üzemi híradótáblát nézegetik. Ami különösen szembe- ötlik, minden brigád munkafegyelme 100 százalékos értékelést kapott a második negyedévben.! Ez azt fejezi ki, hogy még figyelmeztetésre sem volt szükség — Kitűnő a kollektíva, amely maga alakítja így az életét. Nem is kívánkozik el innen senki. Az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat békéscsabai öntödéjének az üzemvezetője, Molnár Zoltán teszi ezt a kijelentést, és még hozzáfűzi: — Meg sem tűmének maguk között olyanokat, akik fegyelmezetlenek vagy külön utakon szeretnek járni. A becsületbolt Behív az öltözőbe: — Látja, nálunk nincs lakat a szekrényeken — mutat körül. — Valóban — mondom kissé meglepődve. — Nem is kell. Évek óta ez a szokás itt. Kinyitja néhánynak az ajtaját. Az egyikben óra, a másikban pénztárca, töltőtoll... Az étkezde előterében üvegszekrény, benne cigaretta, gyufa, csokoládé és más apróságok. Mellette egy láda sör. — Ez pedig a mi becsületboltunk — szövetkezeti alapon. Az ebédpénz befizetésének külön helye van. Az i* becsületre történik, s arra mindenki joggal büszke, hogy tíz éve, amióta létrejött az öntöde, még soha lopás nem történt, a becsületbolt „pénztárából”, és az étkezési pénzből egy fillér sem hiányzott. Balogh Lajos segédmunkás, aki éppen a közelben tartózkodik, megerősíti azt, amit Molnár Zoltán mond: — Előfordult már, hogy az öltöző padján felejtettem a fizetésem. Másnap ugyanott megtaláltam. A becsület és — ami ebből ered — az egymás iránti bizalom itt már régen tanyát vert. így jó ez Munka közben nem a pénzünket féltjük, hanem nyugodtan dolgozunk. Igazi barátság is csak ilyen viszonyok között jöhet létre — vélekedik Susánszki György és más is. Ezzel a kis kitérővel jutok csak az udvarra. Bent a kemencénél és a csarnokban a verej tékező emberek már salakoznak és készítik a formákat a másnapi öntéshez, kint pedig... mintha most már nem is tűzne olyan forrón a július végi nap. Pásztor Béla Uj híd épül Hetek óta hajnaltól késő estig kopácsodástól, motorzúgástól zajos Békésen a főtéri híd környéke. Az Országos Vízügyi Építő Vállalat békési építésvezetősége a régi, elavult híd helyett újat épít. Jantyik Mátyás főmunkavezető a dicséret hangján beszél az endrődi Liziczad Imre, a dobozi Komáromi Lajos és az ugyancsak dobozi Kőcser Imre kubikosbri- gád járói. — Az ő munkájukon, igyekezetükön múlik, hogy a régi híd lebontása után időben foghassunk a cölöpveréshez és a pillérek alapjainak lerakásához. A hidat az év végén kell rendeltetésének átadni. Dobi Sándor és Sz. Nagy Gábor brigádja, amely július 2 óta a cölöpverőkkel dolgozik, felajánlásit tett: vállalták, hogy december 31 helyett november 7-ón befejezik a munkát. Nem kis feladat ez, mert a híd szélessége 22 és fél méter lesz. Kétszer hatméteres kocsi úton, kétszer két méter és tíz centimeter széles kerékpárúton és kétszer háromméteres gyalogjárón bonyolódik majd le a forgalom. Jantyik Mátyás elmondja azt is, hogy a békési építésvezetőség az idén már befejezte a Cseresznye úti hidat, s a főtéri hídon kívül elkészül a Fábián úti is. Miközben a cölöpverők működését figyeljük, megtudjuk, hogy Békésen igen nehéz „megbirkózni” a talajjal. A 12 és fél mázsás cölöpverő kalapácsok hatvanat ütnek percenként, s mindössze egy centit halad lefelé a vasbeton cölöp. Ennek a hídnak az alappillérét pedig 104 cölöp tartja, melyből július másodika óta csak néhány van a terv szerinti helyén. Balkus Imre Mikrobák pusztítják a márványt A leningrádi egyetem tudósai vizsgálatot folytattak arról, mi lehet az oka a márványszobrok és téglafalakat borító márvány lapok pusztulásának, amikor elhelyezésüknél fogva nincsenek kitéve az időjárás viszontagságainak. AJ vizsgálatok kiderítették, hogyronJ gálódásukat mikrobák okozzák, amelyek ásványokban is fellelhetők. Több próba alapján bebizonyosodott, hogy minden gramm márványban és építőanyagban tíz- és százezrével nyüzsögnek a mikroorganizmusok. SALAMON PÁL 1 LÉPÉS 111.1 Mondom, kilenc körül érez— Aki megszokja, az már fel sem veszi — mondja, és közelebb hajol a tégelyhez, mintha be hkamá mutatni: még ezt is meg lehet csinálni. Erős, masszív ember, csupa egészség. Derűs mosollyal jegyzi meg: Három nyár és három tél —; Még soha nem voltam beteg, amióta itt dolgozom. Három nyár és három tél telt el azóta. Hogy melyik évszak a nehezebb? Talán a tél. A hideg „megcsapja” az embert és kész a hátha. Nyáron inni kell. Egy műszakban négy—öt üveg szódát is, hogy legyen mit izzadni. Munkaidő irtán pedig jólesik a sör, ami egyúttal erőgyűjtés is a másnapra. Újra megtelik a tégely. Mindjárt ott helyben szétadagolják. Egy-egy kis tégely súlya az izzó vassal 80 kiló, amit hosszú vasfűdből készült hordszerkezettel Füstszűrő pókhálóból Amerikai szakértők véleménye szerint a pókhálóból készült cigarettaszűrő száz százalékig hatástalanítja a dohány káros hatóanyagait. Az új szűrőt nemrégiben egy baltimorei tudományos kiállításon mutatták be. Az eljárás gyakorlati alkalmazása természetesen igen nagy akadályokba ütközik, mert ehhez valóságos pókfarmokat kellene létesíteni. Következő | lépésként megpróbálnak egy hasonló hatású szintetikus anyagot előállítani. tem, hogy baj lesz. Fojtogatott a meleg és főképpen a tehetetlenségem. Alig éreztem a saját testemet. A tíz körmömet belevájtam a támlásszék karfájába. Éreztem, hogy már se a másra gondolás, se az akarat nem segít. Lefordultam a székről. Amikor magamhoz tértem, már csak a szüleim és az öcsém állitak az ágy mellett. Aggódva szidtak, miért nem szóltam előbb. Azután ők is elmentek. Nem lehet és nem is fontos mindenről beszélni, de annyit mondhatok, hogy az én Verámnál gyengédebb, megértőbb asz- szonyt nem hordott a föld a hátán. Számomra az a bizonyság jelentette a legtöbbet, hogy ez az asszony nagyon szeret engem. Hiszen csak a szerelem adhatott neki erőt és csalhatatlan értelmet, hogyan kell viselkednie egy magamfajta agyongyötört emberrel. Két éjszaka aludtam otthon. A harmadik napon olyan fájdalmak törtek rám, hogy a mentőket kellett hívni. Visszavittek a klinikára. Velem jött Vera is és végigsírta az utat. Kutyául éreztem magam. t Az orvosok úgy néztek rám, mint akinek befellegzett. Ez kedden volt. Péntekre összeszedtem magamat. A sebek gyógyulni kezdtek. A lábamat súlylyal húzták, nehogy az inak összezsugorodjanak. Két hónap telt el, csendesen, nyugodtan. Vera nem kímélte magát. Hetenként háromszor- négyszer jött hozzám, ami nem is volt csekélység, hiszen én a városban fekszem. Tőlünk idáig száz kilométer.., Hiába mondtam, hogy elég, ha egy héten egyszer jön. Keveset aludt, lefogyott, de panaszt sohasem hallottam tőle. * Annyira megerősödtem, hogy június végén megkérdezte a tanár úr, mit szólnék, ha nekivágnánk a csontátültetésnek? Nem akarom részletezni, mivel jár ez az operáció, mert akinek nincs rá szüksége, még a hírére is dugja be a fülét. Szóval, egy ilyen műtét nem tréfadolog, és én mégis megörültem. Ha lenne olyan műszer, amely képes az érzéseket mérni — könnyen kiderülne, hogy jobban megörültem az újabb operációnak, mint a Verával való esküvőmnek. Már régen biztatott a tanár úr, hogyha megerősödöm, megcsinálja a csontátültetést, és ha az jól sikerül, akkor talán... talán képes leszek majd járni. Ezért nincs is abban semmi különös, hogy én, akit tizenhárom hónapig vágtak, szúrtak, varrtak, most számoltam a napokat; mennyi van hátra az operációig. Az én asszonyom minden napra tartogatott nekem valami meglepetést. Valamj ajándékot mindig hozott. Már tele volt az éjjeliszekrényem szebbnél szebb szipkákkal, levéltárcákkal meg hasonló holmikkal. De a kisebb- nagyobb ajándékoknál sokkal értékesebbek voltak számomra a történetei. El nem tudom képzelni, honnan szedte össze azokat a. históriákat, amelyek kivétel nélkül a hűségről szóltak. A sorsdöntő műtét előtti napon például elmondta, hogy ismer egy asszonyt — a nevét is megmondta —, aki hozzáment egy emberhez, akiről tudta, hogy meg fog vakulni. Amint az én Verám mondta — ez a házaspár boldogan él, három gyerekük van. Este hatkor ment el tőlem Vera és hétkor expressz levelet hozott a nővér. Pár sor volt az egész: „Drága jó Férjem és Barátom! Holnap megoperálnak. Érzem, hogy sikerülni fog. De bármi is történjen, én téged soha el nem hagylak, mindig csak jobban szeretlek. Csak arra kérlek, Te ne unjál rám. Mindig veled van és forrón csókol: Vera.” Kincset ér egy ilyen asszony. Nem szégyellem elmondani, hogy mikor letettem a levelet, könnyes lett a szemem, vigye el az ördög. Gondolkodtam, törtem a fejemet, hogyan lett ilyen emberré az a kis copfos és mit szeret rajtam annyira. Még aznap este kezembe került az üzemi újságunk, amelyet Fekete párttilkár hagyott nálam, titokzatosan mosolyogva. Akkor valahogy megfeledkeztem róla. Ahogy széthajtom, hát látom, a második oldalon hatalmas cím: „Bányai Péter hőstette”. Mi az Isten? Már több mint egy esztendeje nem dolgozom, ugyan milyen hőstettet vihettem véghez. Elég az hozzá: a szerencsétlenségem történetét írták meg, de úgy, hogy én magam is csupán a név miatt sejthettem, hogy rólam szól. Ilyesmik voltak benne: „Bányai elvtársat mindenki úgy ismerte, mint a legkiválóbb KISZ-aktivistát. Sohasem kímélte magát, példamutatóan élenjárt a munkában. Ha akkor, azon az estén is nem a brigád becsülete, nem a terv túlteljesítése lebeg a szeme előtt, nem vállal olyan nagy áldozatot. Az ő cselekedetét a brigád, de az egész akna, mint lelkesítő hőstettet tartja számon”. — Hát ez meg milyen marhaság? — kérdeztem fennhangon Józsa Sándortól, a jobb oldali szomszédomtól. A kohászati művekben a hengerész, csúnyán összetörte a bokáját. Értetlenül nézett rám. Megmutattam az újságot. Beleolvasott, azután visszadobta az ágyamra. — Na, mit akarsz, dicsérnek, az csak nem baj? (Folytatjuk)
