Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
> W64. juntos 14. 6 Vasárnap CSALÁD-OTTHON Ä pedagógus írja ; Taialjauk-e a gyerekek nyáron is? r/((ftje, tetszik...? /te utolsó tanítási napon, mint nyüzsgő méhkasból a méhek, ágy öaötóöétetk ki az iskoláikból városon; faiam és tanyán a gyerekek. Városon, falun néma siettek még. haza. Űfcközben elbámészkodiak a- kirakatokon, etóvasgattak büssske öntodaitai e^-egy falragaszt vagy kirakati hotmi árjeiző cédttlá-jét, aztán hazaérve lecsapták táskáj«.. kai: „Édesanyáim! Nme» több léc-* ke feladva”. Az én kis tanyai gyermekeim is elrohan t a k a szélrózsa minden irányába, alig-afig láésaott tei a- lányok tarka ruhácskája az eaus- tös-aöid búzatáblából. Ók sem indultak rögtön haza. A búza szárából sípot készítettek, pipacsból, búzavirágból csokrot kötöttek, de hazaérkezésük irtán ők is boldogan. jelentették: „Nincs lecke semmi holnapra, se azutánra.-” A városi gyerekek többségével foglalkozik nyáron is a szülő. Néha túl sokat is. Naponta olvastat-, ja, írat vele vagy számol, s így megkeseredik a gyerek vakációja. Minden napra ott a mumus: „Ma még item tanuMátr’A tanyai gyereknek pedig semmi dolga a füzettel, könyvekkel többé. Játszik a nagy határban, jószágot őriz vagy elmegy pénzt keresni aratásra, cscbolyos gyerek lesz belőle. így esik meg aztán; hogy ősszel feljőve az iskolába — ikülönöseiß az eiso osztályosoknál — még a jeles tanulók sem emlékeznek a betűkre! Most, a nyári szünidő kezdetén jó receptet ajánlok e nagy elfe- ■lejtkezés ellen, és enyhíteném a túlságosan agyontamtobt gyermekek szenvedését. Évek óta így csinálom én, kipróbált recept ez, habár én is úgy tanultam egy kedves koMégámtól. A tanítás utolsó napjaira egy új írás és egy vonala® füzetet vetetek a gyerekekkel, melyre ráírjuk: „Nyári füzet”. ELmagyarázonn nedűk is, a szülőknek is, hogy e»t a füzetet júniusban egyáltalán nem »hasénútjuk, hanem teljes és gondtalan a pihenés. Júfrus elsejétől kiválasztjuk a hét egy napját, mondjuk a csütörtököt és ezeken, a napokon 3 sort másolunk az írásfüzetbe és 3 számtanpéldát megcsinálunk a tankönyvből. Az olvasás gyakorlására. kis olcsó mesefüzeteket vett a SZMK minden gyermeknek (nincs sértődés, hogy az én gyerekem nem kapott, pedig...) s ezekből a füzetekből olvasott mese tartalmát ksMefct fetmomdaná. vagy fekdvasm az új tanév első olvasás óráján. Ugyancsak beszedtem- a „Nyári füzeteket” és azt leosz-í tályaeva értékeltem a nyári munkákat. A nagyóöb. Hl—t*V i vagy még*1' a felső tagozatot tanító koromban a legnagyobbaktól is naplóírást kértem. Természetesen a tanítás i . MII! wmm: í-K-\,rvl V; SliSil / 4; ; • k- ró:-;.,ró. Ú k.-<; ti* Is i t alatt meg is magyaráztam a naplóírás módját, sőt próbaképpen gyakoroltattam is. E naplóírásból nemcsak a gyermeknek, hanem nekem, a nevelőnek is nagy haszna volt. Leplezetlenül belei adhattam a gyermek érzelmi világába, családi életébe. Olyan dolgoikat tudtam meg, melyet a családlátogatás nem leplezett le, de nekem kulcsot adott a rossz magaviselet vagy a nem tanulás zánt ajtajának megnyitásához. Természetesen ezeket a dolgokat keilő diszkrécióval kell kezelni, és az ilyen naplókat vissza sem adtam a gyereknek; nehogy otthon haj legyen belőle. De bevallom, én nemegyszer profitáltam bel ől ük, seívszorítóan szép irodalmi témákra bukkantam bennük. Befejezésképpen összegezve a címben felvetett kérdésre a választ: Igen! Tamtijunk nyáron is, de csak annyit, ami nem rontja ei a gyerek pihenését, de ne hagyjuk, hogy a tsz hónapon át megszerzett tudás, mint rostán a víz, ■ 'kifolyjon a fejecskékből1! Huszár Isivénn é Közeledik a nyár. Milyenek lesznek az idén a legdivatosabb színek? Könnyen megkaphatjuk rá a választ, csak körül kell nézni a vitrinek között. Érdekes, merész, zöld és kék összetételeket állítottak ki a tervezők. Ez a két, valamikor összeférhetetlen szín most harmonikusan simul egymás mellé. Az idei nyár egyik legnagyobb meglepetése lesz. Hogy milyen lesz a fogadtatása, azt majd a lányok, asszonyok döntik el. Annyi bizonyos, ez évben is kedveit árnyalat lesz az élénkpiros és a kék. A pamutipar idei szenzációja a specia nevű műszál. Az ebből készített cikkek kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek a nylonná], átengedik a levegőt és ez az óriási előnye. Célszerű hajápolás A i*6 legszebb dísze a haj. De csak az egészséges, jól ápolt hajra érvényes ez a mondás. Az egészséges huj erős, ruganyos és fényes. Ha a reggeli f^^J-ködé^nél, Mhullik;, 40-^50 szál, haj, nvég nem Kell megijedni. Ez normáiig. h^Jfitkulás,, „ez a bajmennyiség pótlódik. Ha azonban a hajhullás nagyobb mérvű, ekkor jogos az aggodalom, ilyenkor azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz. Rendszeres kezeléssel elkerülhetjük a hajbetegségeket. Általában Kéthetenként hajat kell mosni, de ha nem túlzottan szennyeződött, elegendő háromhetenként egyszer a szakszerű hajmosás. A hetenkénti hajmosás rendszerint káros. Hajmosáskor percekig maszírozzuk a fejbőrünket mind a tíz ujjunkkal. A száraz hajat zsíros hajmosószerrel vagy tojássárgájával kezeljük. Mosás előtt csinálhatunk olajpakolást vagy borogatást. A pakolást legalább fél óráig hagyjuk a hajon, Ezután következik az alkoholmentes samponnal történő mosás. A tojássárgájából készült pakolást 20 percig hagyjuk a hajon. Ez a pakolás a következőképpen történik: egy pohárkában tojássárgáját és nem forró kamillafőzetet keverünk el. Ezt a. keveréket a hajra és a fejbőrre dörzsöljük. Pakolás után jól megmossuk a hajat, hogy a tojásból semmi ne maradjon rajta. Mosás után a hajat melegített törülközővel töröljük meg. A túl szárfez hajat- haj olajjal beolajozhatjuk. Tudnunk kell, hogy a száraz hajnak nem tesz jót a sok napozás és fürdetés. A zsíros hajai kén- vagy kátrányszappannal mossuk. Készíthetünk tojásfehérje pakolást is. Ez a pakolás csak úgy hat, ha legalább 30 percig hagyjuk a hajon, majd gondosan lemossuk. A zsíros haj nem szép, színe sötét és tapad. Hogy ne kelljen túl gyakran hajat mosni, zsírosságát alkoholos hajvízzel távolítsuk el. Ez a következőképpel történik: az alkoholos hajvízbe vattát mártunk, ezt ráhúzzuk a fésűre és átfésüljük véle a hajat. A törülköző felszívja az összes zsírt és szennyet. A haj higiénikus ápolásához tartozik helyes fésülése és kefélése is. A hajat naponta keféljük. A kefélés masszázsszerűen hat. A fejbőrben vérbőség ^keletkezik és a haj több tápanyagot kap. A hajnak nagyon jót tesz a szakszerű bőrmasszázs és kvarcolás. Sokan tanácstalanok abban is, milyen tartós hullámot válasszanak. Legelőnyösebb a hideghullám. Ma már csak azok a nők csináltatnak meleg tartós hullámot, akiknek a fejbőre nagyon érzékeny a vegyi anyagokra. Az ápolt haj és a jól megválasztott frizura nagyban hozzájárul a nők jó megjelenéséhez, ahhoz, hogy jó benyomást keltsenek. Érdemes tehát a hajjal egészségügyi és esztétikai szempontból egyaránt törődni. k. e. « vwwvwwsw/s/ww (Fotó: Marosi László) %ihaha vers Hagy a leje búsuljon a HM Ez a paci „ nem is km suki. Nem ám, Bizony, mert lovasa van, Lovagolhat rajta boldogan. S. E. /»ten, aki az égben vagy. De ha nem vagy, akkor is... és nem dobtam be a lottószelvényt. Végem van. Tíz éve állandó számokkal játszom, érzem, most lettem volna soros az ötös találatra. 1, 7, 13, 40, 90! 1, 7, 13, 40, 90! Ledobom a toliam, nem megy a munka. 1, 7, 13, 40, 90! Sápadtan dőlök az asztalra. 1, 7, 13, 40, 90! Pedig már hogy beosztottam a pénzt. Autó, villa, jacht. A főnök derülten néz maga elé. Neki könnyű, már tegnap bedobta a szelvényét. És akkor hirtelen eszembe jut, hogy micsoda pokoli rosszullét környékez! Hurrá! Azaz, hogy jaj a gyomrom, fejem, májam. 1, 7, 13, 40, 90! S már vágódom is a főnök elé. Jaj, kérem, itt szúr, ott szúr, elől, hátul, idegem, lelkem, mindenem odavan. Hogy menjek haza? Nem dobtam be a lottószelvényt Kézit csókolom! 1, 7, 13, 40, 90! És nem jön a busz. nem jön. Taxi! Taxi! Gyors életmentésről van szó. Ember, félórán belül ott kell- lennünk. Dupla viteldíjat kap, tripla borravalót, mindent, amit akar. 1, 7, 13, 40, 90! Rendőr., elvtárs, miért éppen most tart föl? Szégyen, kérem a panaszkönyvet. Sofőr kartárs, igyekezzen, igyekezzen! Értse meg, ha ttem sietünk, meghal, meghal. Bizony, meghalok, ha nem dobhatom be. — Na végre, itt vagyunk. S hallom az édes dallamot. A lottó, a lottó, itt a nyerő lottó! Hoci, azonnal ide azzal a nyerő lottóval. 1, 7, 13, 40, 90! Végre túl vagyok az egészen, sietek haza. Mégis csak meglesz a gépkocsi. Igaz, feleségem öröklakást akar. Mindegy, legyen öröklakás. Otthon kérdi is az asszony: bedobtad? Be. A gyerek kérdi: Bedobtad? Be, Be, bebe, be. Másnap aztán az irodán várjuk a hírmondót. Erre a Pecsenye van rendszeresítve. Másra úgyse lehet használni, erre megfelelő. Izgulunk, erősen izgulunk. Az iroda csupa tűz. Mi van, mit húznak ki Szaty- mazcm, ma ott van a sorsolás a kukoricagóré- bam. S jön a hírvivő. A gépek nem forognak, a tollak nem sercegnek, a lélegzet elhal. Az első szám a 3. Nem baj, négyes Halálait is egészen megfelelő, helikopter mindenesetre nem lesz. 24. Micsoda? Csak hármas találatom lesz? Mindegy, ritka számot játszom, fölmehet az ezerre is. Éppen elég lenne egy kis kiruccanásra. 41. Az ördögbe is. Mellette, pont mellette, pedig már épp le akartam térni a negyvenről, áttérni a negyvenegyre. Na mindegy, két találat lesz, hat lottószelvény ára. 57. Műhiba. Tiltakozom, műhiba! 90. Hurrá! Egy találat. Egy telitalálat. Jön a Pomdor, rontja kedvemet, s mondja: kettese van. Hogy fölvág. De nem számít. Ahhoz képest, hogy az utolsó pillanatban dobtam be, egész szép eredmény. És akkor még hátra van a tárgynyereménysorsolás. Cö, cö, cö. Már szinte a zsebemben érzem az öröklakásról szóló telekkönyvi okiratot. De nem. Inkább legyen csak autó. Miért mindig az asszonynak legyen igaza? Nagy L. József