Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-06 / 131. szám
A MEGYEI PÁRT&IZOTTSÁG ÉS A.MEGYEI TANÁCS LAPJA A nyári tüzesetek elleni védekezésről tárgyaltak Gyomán A napokban tartották meg Gyo- ' mán á járási tűzrendészed bizottság ülését, melyen a nyári tűzesetek elleni védekezésről tárgyaltak. Az ülésen többek között arról beszélt Balázs János tűzoltó hadnagy, hogy a tűzvédelemmel kapcsolatos utasításokat már megbeszélték a községi tűzoltó-parancsnokokkal. s a közeljövőben a termelőszövetkezetek elnökeit is tájékoztatják erről. Hasonló tájékoz, tatást kapnak majd az állami gaz. daságok és a gépállomások vezetői is a nyári tüzek megelőzéséről. A közeli hetekben újra felülvizsgálják a községek, valamint a termelőszövetkezetek tűzoltófelszereléseit, s ahol még hibát találnak, ott intézkedéseket tesznek ezek megszüntetésére. Felhívással fordult a bizottsága fsz-ek és az állami gazdaságok vezetőihez, hogy a tüzek megelőzése érdekében fokozottan tartsák be a gabonabetakarítás ideje alatt a tűzrendészeti szabályokat, és hogy szervezzék meg a szérűk biztonságos tűzvédelmét, s az előírt távolságokat pontosan tartsák be. A nyár folyamán a bizottság tag- • jai rendszeresen ellenőrizni fogják a községek tűzoltó bizottságainak munkáját, valamint a mezőgazdaságban használatos erő- és munkagépek biztonságos üzemeltetését. .Az önkéntes tüzoitóvensenyek tapasztalatairól szólva elmondta, hogy jelenleg több mint háromszáz önkéntes tűzoltója van a gyomai járásnak, s a versenyen jó felkészültségről tett tanúságot a dévaványai községi tűzoltóra], melynek tagjai a megyei versenyre is továbbjutottak. Korszerűsítik a békéscsabai Terv mozit Évek óta vajúdó kérdés volt Békéscsaba V. kerületében- lévő, csekély befogadó képességű, kiöregedett Terv mozi korszerűsítése. Pénz azonban nem volt erre a célra és ha lett volna, az egyik fő célkitűzés, a bővítés lehetetlennek látszott, mert a terjeszkedés egyetlen iránya olyan épületrészt érintett, melyben az V-ös számú általános iskola egyik kihelyezett osztálya működik. Az erzsébethelyi tanteremépítések azonban lehetővé tették, hogy ez a helyiség most, a tanév befejeztével felszabaduljon. Pénz is áll már rendelkezésre az átépítéshez. Az eddigi tervek alapján a mozitermet meghosszabbítják a jelenlegi előcsarnok egy részének rovására és az iskolaterem helyén lesz az új bejárat, az előcsarnok és pénztár. Az átalakítással az ülőhelyek száma majdnem az eddiginek egyharmadával nő. A felújítás, modernizálás technikai vonatkozásban is megtörténik. A jelenlegi egy helyett a vetítés két- gépes lesz. Általában az egész ki- notechnikai berendezést kicserélik. A termet, akusztikailag tökéletesítik, a fűtést, világítást, szellőztetést a legújabb módszerek szerint oldják meg. Az építési és egyéb költségek felül lesznek az egymillió forinton. Tekintettel a mozi korszerűsítésének sürgősségére, a városi tanács 500 ezer forinttal járult a költségekhez. A munkálatokat a tanév befejeztével nyomban megkezdik. Az építkezés előreláthatólag 1965 első negyedévében befejeződik. Annak érdekében, hogy az V. kerület lakossága addig se maradjon mozi nélkül, a műsorrend változatlanul hagyásával a vetítések a téglagyár művelődési otthonának a nagytermében lesznek. ÁLLAMI gazdaságok, ERDŐGAZDASÁGOK, VÁLLALATOK, 6ÉP/{LL0MÁ$0K, TERMELŐ SZÖVETKEZETEK e/gyeeem! Sz-00',Sz-/00. ERŐGÉPEK NAGYJAVÍTÁSÁT, RÖY/D ÁTE UTASI IDŐVEL /ÁL LALJA TALAJJAVÍTÓ YALpAíATT GÉPJAVÍTÓ ÜZEME. DEBRECEN. SZOBOSZLÖI. ÚT. ZJO. TELEFON: 15-03. és ,A6-B5. Uh PUSKÁS. 71468 Hétfőtől új menetrend szerint közlekednek Békéscsabán az Hétfőtől kezdve Békéscsabán, a Kolozsvári utcának a Bacsányj u. és a Tompa utcai szakasza, továbbá a Madách utca átépítés miatt lezárásra kerül. Ezzel egyidejűleg azonban a Kolozsvári utcán a Bacsányi utca — Franklin utca közötti szakasza — ideiglenesen átadásra kerül az autóbu&zfor- galom részére. így az erzsébethe- lyi autóbuszforgalom hétfőtől kezdve a következőképpen változik meg: Az 1-es és 2-es jelzésű autóbuszok a Bacsányi utcától a Szarvasi úton át közlekednek a Szent István térre, műszakváltás- kor az 1-es kocsik a vasútállomásig, a 2-es kocsik a pamutszövőig közlekednek. A 4-es jelzésű kocsi a Bercsényi utcától az Orosházi út—Tanács- köztársaság útján át közlekedik ,a Szent István térre, illetve a forgácsolóhoz. Az 1-es, 2-es, 4-es kocsik fenti 'Időtől új menetrend szerint közlekednek, amely menetrendet a jártatok kalauzainál díjmentesen leihet beszerezni. A 3-as kocsi útvonala és menetrendje nem változik. HÍREK Tízéves a vakok és csökkentlátók szövetségnek1 Békés mefyei csoportja Tegnap délelőtt Békéscsabán, a megyei tanács kultúrtermében bensőséges ünnepségre került sor a vakok és csökkentlátók szövetségének rendezésében. A helyi csoport most ünnepli fennállásának tízéves évfordulóját. Az ünnepségen megjelent dr. Kertész Márton, a megyei tanács elnökhelyettese és Pásztorok Mihály, a vakok és csökkentlátók szövetségének főosztályvezetője. Az ünnepséget a helyi csoport énekkara nyitotta meg, majd Aindó Mihály népdalénekes; és Széplaki Endre, Mátray Mária, Székely Tamás, a Jókai Színház művészei tették ünnepélyesebbé a jubileumot Baleset Endrődön Tegnap reggel Endréd belterü-1 rékpórral előzni akaró, szintén létén szabálytalan kanyarodásból j helybeli Kovács József előtt. En- közúti -közlekedési baleset, történt. ‘ Homok And vámé endrődi lakos kerékpárjával irányjelzés nélkül balra kanyarodott az ot motorkenek következtében Hornokné előreláthatóan nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kigyulladt a szalmakazal Gyermekjátékból keletkezett tűz tegnap Szarvason, Tanya 277 szám alatt* ahol Borgulya Jánosnéra bízta édesanyja Zahorecz György Mihályt, hétéves kisfiát. A gyermek Borgulyáné konyhájának asztalán talált gyufával a takarGondallanságból tű/. Gondatlanság okozott jelentéktelen kárértékű tüzet tegnap Me- ző-kovácsházán, Dzsamba József udvarán. Dzsambáné a tűzhelyből kiszedett hamut az istálló előtt vesszőkosárbam helyezte el, s az a parazsa® hamutól elégett. Szerencsére a tűz nem tudott továbbterjedni, mert a helyszínre érkező tűzoltók ezt megakadályozták. mány között játszani Jrezdett, s a szalmakazlat felgyújtotta. Az időben érkező állami tűzoltók meg. előzték a még nagyobb kárt, mert a tűz veszélyeztette a közelben lévő két nádfedeles tanyát is. Járási tűzoltóverseny Bélmegyeren A békési járás önkéntes tűzoltó testületéinek versenyét Bél- megyeren rendezték meg. Jó eredménnyel szerepel itt a képünkön látható mezőberényi pamutszövő női csapata is. Fotó: Csapó László — TAKARÉKSZÖVETKEZET ALAKULT Füzesgyarmaton. Május 31-én alakították meg Füzesgyarmat takarékszövetkezetét, melynek 305 tagja jelentős részjegyalapot fizetett be. — A PAJTÁSKLUB ALAKULÓ GYŰLÉSÉT június 7-ón, vasárnap reggé! 9 órakor tartják meg 8—14 éves fiatalok részére a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. Ekkor kerül sor a, nyári program megbeszélésére is. — VÁLSÁGOS ÁLLAPOTBAN kórházba szállították Etiópia stockholmi nagykövetét, akire egy vita hevében a követség sofőrje adott le öt revolverlövést. — A KÖZSEGFEJLESZTESI TERVEK íteljesítéséről is tárgyalnak június 12-én, pénteken Gyomán, a járási tanács vb-ülé. sen, — LOTTÓHOZ AS MEZÖBE- RÉNYBBN. A lottó 24. heti nyerőszámait június 12-én, pénteken délelőtt 10 órakor sor sol ják ki Me- zőberényben, a ligeti pavilonban. A sorsolás előtt 9 órakor zenés dd- vatfoemutató lesz* — JUBILEUMI NAPOK kezdődtek Prágában Madách Imre halálának 100. évfordulója alkalmából. <- HIRDETMÉNY. A DAV Békóscsa- i»i Üzemvezetősége értesíti a fogyasztókat, hogy 101,4. június 7-én 07 órától kt> 12 óráig áramszünetet tart a Siko- nyi u.—Körgát—Vandhátí ». által bezárt területen,- valamint az Omaszta- dűlö, Dobozi út küiső részén, Gyulai ti. Körgáton kívül, Kastélyszőlőik, Lencsééi u. Körgáton kívül, Berzsenyi u. Körgáton kívül. Ligeti sor, Nádas sor és Fényes. A villamos berendezéseket az áramszünet ideje alatt is feszültség ailatt átlóknak kell tekinteni; 457 Kedves propaganda a véradás mellett 9 Még a féli hónapokban történt: Ottawában az autósok korán reggel meglepetéssel látták, hogy szélvédő üvegjük ragyogó tiszta, nyoma sincs rajta a jégvirágnak. A szélvédő üvegre egy kis karton- lapot erősítettek ezzel a szöveggel: „Az Ottawai Ifjúsági Szövetség abban a reményben tartotta szükségesnek megtisztítani az Ön szélvédőjét, hogy így könnyebben találja meg az utat a véradó központ felé!” A BÉKÉS MEGYEI TANÁCS ÉPÍTŐIPARI ÉS TATAROZD VÁLLALAT a megye területén, lakóhelyhez kötött munkára, rövid időre szóló szerződéssel is felvesz KŐMŰVES, ÁCS, VlZ VEZETÉKSZER ELŐ, PARKETTÁS SZAKMUNKASOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, BÉKÉSCSABA, Kétegyházi út 1921/2. 709 A lottó nyerőszámai 20, 37, 64, 68, 78 BIOLÓGIAI CSODA „ A DISZNÓÓLBAN Az NDK rostocki körzetében Doberan környékén egy koca április 28-án 11 malacot ellett és nem egészen négy hét múlva,. május 27-én újból 13 egészséges kismalacnak adott életet. A másodszori ellésben született malacok teljesen normálisak, csak mindössze egyharmad akkorák, mmt az először született kicsinyek. , — KÁRTÉRÍTÉSKÉNT TAVALY 59 millió 807 ezer forintot fizetett ki megyénkben az Állami Biztosító. Ez jóval több az 1962. évinél, hiszen akkor 37 mdlliö 769 ezer forint volt az összes kártérítés. — EGÉSZ NAP gazdag kuMu- rátís és sportműsor lesz június 14-én, vasárnap Békéscsabán, a Lencsést úti KISZ-parkban, az építők napja alkalmából. — TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓT tart Békéscsabán, június 8- án 18.30 órakor a 9-es számú választókerületben, Egressy u. 18. szám alatt dr. Blahut János; a 12- es számú választókerületben, a Tessedik utcai iskolában Gaál János; 18.50 órakor a 114-es számú választókerületben, Tanya 2119,4. szám alatt Betkó Pál; a 98-as számú választókerületben. Báthori u. 18. szám alatt Kiss Ernő tanácstag. — TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁT tart Békéscsabán, június 9-én 18—10 óráig a 38-as számú választókerületben, Berényi út 22. szám alatt Szabó Jánosné tanácstagi Meleg idő Nyugat felől fokozatos felhősödes, helyenként esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél, meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. (MTI) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II.; Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat* Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 051 0