Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
M64. június 25. 5 Csütörtök Szarvasi véradók Gyóni Gézára emlékezünk* Szarvasra látogattunk: ki az ingyenes véradónapokra június 23-án, hogy megszólaltassunk néhány embert: tulajdonképpen hogy került ide, miért is ad vért? — A szokásos 3 decit adom tisz_ tán, mert úgy szeretem — válaszol hamis mosollyal Láska János, az ÖRKI Állami Gazdaság 53 éves gépkocsivezetője. — Hogy miért? Egyszerűen kötelességemnek érzem. Különben is sok a vérem és valósággal megkönnyebbülök, ha megcsapolnak. Hosszú véradási pályafutásom alatt közvetlenül kétszer adtam vért sürgős esetben. Egyszer Pesten, másodszor pedig itt, Szarvason. Lehet, hogy nem hiszi el, de amikor már nem bírok magammal, csavarok egyet az orromon, mint egy vízcsapon, elcsorgatok egy kis vért, utána mindjárt könnyebben érzem magam — s már nyúl is az orra után, de megkapom a karját. Ránézve is látszik, hogy valóban sok -h vére ennek a széles vállú, tagbaszakadt, piros arcú, sima fejű embernek. Hosszú hajú, álmodozó szemű, tejfehér arcú lány ül a folyosón a próbavétel előtt. — Először vagyak ilyen helyen. A munkahelyemről, ahol adminisztrátor vagyok, valamennyi női munkás jelentkezett ingyenes véradásra. Szégyelltem volna, ha pontosan én maradok távok — Modem külsejű lány, 19 éves, világossárga halásznadrágot, fekete twist-pulóvert visel. — Csak azért jött el,- mert a többiek is itt vannak? Ha az embernek az jut eszébe, hogy egyszer ő is rászorulhat, nem sokat teketóriázik — válik keménnyé a hangja... De mikor a nevét kiáltják, hogy menjen próbavérvételre, megrebben egy pillanatra a szeme. Kíváncsi vagyok, hogy az igazi vérvételnél, mennyi lesz a bátorsága. Az úgynevezett műtőben, hat asztalon fekszenek az in. gyenes véradók. Köpenybe öltözötten, csöndesen. Marika fekete hajsátora selymesen omlik el a lezárultak. Megesett ez már mással is... Éktelen lármára ébredt. Csörgött, csörömpölt, csilingelt mind a három városi telefon. Mielőtt a legközelebbi hallgatót füléhez emelte volna, gyorsan az ellenőrző képernyőre tekintett. Semmi különös... A lány és szerelmese, egymást gyöngéden átölelve, éppen nekiindult a horizontnak. Távolodó alakjuk egyre ki- sebbedik... Ez már a finálé... De mi történhetett közben? Film- szakadás? Vagy kétszer pergették ugyanazt a jelenetet? Ismét olvashatatlanok voltak a felíratok? Mindjárt kiderül... — Halló... igen... Hogyan?.... Mikor?... Ne tessék tréfálni, kéfehér párnán, fehér köpenyén. Jobb karja mellé üvegpalack van készítve, abba csordogál életet adó vére. Érdekes, hogy amikor behatol a karjába a tű, a szeme se rebben meg..: — Hátha ettől kezdve végképp megjön az étvágyam — mondja nevetve a véradás után, és hatal. masat harap fehér fogaival a pirosra sült kolbászba. Kendős néni ül ölbe tett kézzel az egyik székben. Türelmesen vár. Azt hinné az ember, hogy valakinek a hozzátartozója. — Hol dolgozik? — Otthon, a háztartásban. — Vért adni jött? — Nem is bámészkodni. Negyedszer vagyok én itt már, fiam. Minden évben adok 3 decit. — És hát miért? — Mindig az volt az ón vélemé_ nyem, hogy akinek van, az adjon a rászorulónak, — mondja Kraj- csovics Mihályné, és elfordul —, mintegy közölve, hogy részéről befejezte. Nagy, erős ember tünteti el pil_ lanatok alatt a sült kolbászt mindent megőrlő erős fogaival. Hatal. más barna karján világít a fehér tapasz. — Lestyán G. János vagyok — mondja két harapás között — 43 éves, gépparkőr az ÖRKI-gazda- ságban. — Mennyit adott? — Négy decit. Bírom én — s aztán, ahogy eltüntette az utolsó korty sört is, körülnéz egy pillanatra. A figyelmes felszolgálók megelőzik gondolatát, s Kovács Józsefné, az 5-ös körzet vöröskeresztes titkára újabb sült kolbászt és sört tesz elé. Itt tartjuk néhány pillanatig. — Hát bizony 18 éve vagyok titkár, s bár már betöltöttem az 54. életévemet, nem tudnék meglenni az ilyen munkák nélkül. Szeretem ezt a hivatást, s nagyon örülök, hogy egyre többen látják, mennyire nemes dolog vért adni azoknak, akiknek esetleg az életét menthetjük meg vele. rém..; Hihetetlen!...' Az egész csalód látta?... Utánanézünk... Köszönöm... A viszontlátásra. — Ez teljesen bezsongott — dörmögte és már hallózott is a másik kagylóba: —.;. Jó estét kívánok.... ön is?... Igen... Biztos, hogy nem szellemkép vagy egyéb torzulás?... Hogyne, feltétlenül kivizsgáljuk. Minden jót. — Várj sorodra! — nézett dühösen az első készülékre, amelyik újra csengett. A harmadik után nyúlt, homlokát apró iz- zadtságcseppek verték ki. — Halló, itt a központi ügyelet... Kérem, gorombáskodással Ahogyan sírvensében megírta, véres harcok verték fel Gyóni Géza költői hírét. Nem mintha nem lett volna számottevő addig is a magyar irodalomban, különösen egyik-másik vidéki város irodalmi életében; mégis a világháború eseményeinek sodrában kirobbanó erővel feltörő költészete tette ismertté nevét nemcsak a fronton, nemcsak Magyarországon, de nyugodtan mondhatjuk: világszerte. A közönség ítélete azonban nem lehet minden tekintetben mérvadó a hivatalos irodalmi körök és az irodalmi kritika értékelését illetően. Gyóni költészetét is többféleképpen értékelték. Rákosi Jenő és az általa képviselt irányzat Ady és eszméi ellen akarta kijátszani. Voltak, akik verseiből csupán a háború dicsőségét és dicséretét zengő költőt igyekeztek tudomásul venni és bemutatni a szélesebb körű közönségnek, figyelmen kívül hagyva a háború előtt és a háború poklában, majd a hadifogságban írt békéért kiáltó és forradalmat köszöntő verseit. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a költő egész életművét tekintve kritikusan kiválogassuk annak maradandó értékeit, emberi és művészi szempontból egyaránt megértsük törekvéseit; költészetének haladó vonásait, harcának a jövőért tett erőfeszítéseit különválasszuk a háborús propaganda hazug, megtévesztő szólamaira és megmozdulásaira érzékenyen reagáló költő megnyilvánulásaitól, és besoroljuk a magyar irodalom történetének azon fejezeteihez, amelyekre bármikor méltán büszkék lehetünk. Élete nem volt hosszú. Életútja azonban igen változatos volt, és sorsa is költői sors. 1884. június 25-én született a Pest megyei Gyón községben. A gyermekkar gondtalan éveit a szülői házban éli le. Ezt a gondtalanságot azonban beárnyékolja, hogy édesanyja elméje egyik gyermekének halála miatt elborul, és mint élő halott létezik csak a csalód számára. Tízéves nem jutunk semmire... Itt például normálisan befejeződött... Hogyan?... Az volt a vége, hogy a lány és a fiú megindul az országúton... Igen... Fix, hogy egymáséi lettek... Nem, azt spéciéi nem mutatták... Boldog vagyok, hogy sikerült megnyugtatnom, kedves asszonyom... Nem tesz semmit, máskor is szívesen. Most már ügyet sem vetett az együttes erővel újfent felcserre- nő masinákra, hanem a házi készüléken izgatottan hívta a lebonyolítási osztály vezetőjét. — Mondd, Ferikém, valami zűr volt a film közben?... Szünet nélkül futnak be a reklamációk! Azt állítják, hogy a vége előtt megszakadt a történet, és két-három percig egy hálószobát láttak... Há-ló-szo-bát!... Egy kövér férfi enyelgett egy láthatatlan nővel... Igen, ezt mondták... Kövér férfi, láthatatlan nő... Már megbocsáss, szolgálatban én soha sem iszom... Nem, a telefonálók sem voltak herúgva... Szervezett beugratás?... Látod, erre nem gondoltam... Rendben van, majd érdeklődöm a nevük és a lakcímük iránt... Világos... Jó, majd referálok. (Folytatjuk) korában Szarvasira kerül, hol nagybátyja, Áohim Ádám evangélikus főesperes gondjaira bízva végzi a gimnázium hat osztályát. A VII. és VIII. osztályokat — nagybátyja halála miatt — már Csabáin járja. Költői tehetsége diákkorában kibontakozik. A diákok önképzőkörének szellemi vezéralakja lesz, verseit közli az Új Idők és a Képes Családi Lapok. A szép eredménnyel befejezett középiskolai tanulmányok után Pozsonyba kerül, az evangélikus theológiai akadémiára. Itt jelenik meg első kötete is Versek címmel. Ennek azonban nem tud örülni, mert közben amerikai párbaj áldozataként öngyilkossági kísérletet követ el. Szerencsére, a kísérlet nem válik végzetessé, felgyógyulása után azonban az egyház rendelkezéseinek megfelelően theológiai tanulmányait nem folytathatja. A pozsonyi bizonytalanságból az atyai akarat hazaszólítja szülőfalujába, ahol a jegyzői hivatalban dolgozik, közben pedig lapot szerkeszt Alsódabas és Vidéke címmel. Ez a lap azonban provinciális jellegénél fogva semmiképpen sem lehet alapja és segítője költészete kibontakozásának. Gyónról átmenetileg Pestre kerül, ahol megjelenteti második verskötetét, a Szomorú szemmel címűt Közben megismerkedik Nillel, Dapsi Gizella írónővel, és az ő közvetítésével Ady közelségébe jut. Ady nagy hatással van rá. Eszméit Gyóni a magáéihoz közelállónak érzi, de Ady költészetének modem kifejezőeszközei is rabul ejtik. Több versének szóalkotásán, szóképszerkesztésén látjuk ezt a hatást. Tiszteli, becsüli és elismeri Ady nagyságát. Életében nagy változatosságot és költészetében nagy fejlődést jelent, mikor a 'boszniai és hercegovinál annexió idején őt is mozgósítják. 1910-ben Sopronba kerül a Soproni Naplóhoz, majd a Sopron című lap szerkesztésével bízzák meg. Soproni múzsájának, Murányi Jolán írónőnek, a „minden asszonyok asszonyának” köszönhető Gyóni legkiegyensúlyozottabb, művészi szempontból is legjobb békebeli verskötete, az „Élet szeretője”. Nagy munka- kedvvel dolgozik, míg újra be nem hívják alakulatához, mint pionír közkatonát. Életének ez a fordulata; a nyugodt, kulturált, békés élettől való távollétre kötelezettség nagyerejű pacifista kitörésre ösztönzi. Ekkor írja híressé vált versét: „Cézár, én nem megyek!” 1913-ban Szabadkára kerül a Bácskai Hírlaphoz, hol segédszerkesztő, emellett pedig a Színházi Újság szerkesztője. Szabadkához fűzi az utolsó szerelem élménye és emléke is, hol Ella asszony szerelme a korábbi múzsákat feledtetni tudja, és a családi boldogság reményét táplálja a költőben később a hadifogságban is. Az erős militarista propaganda hatása alatt Gyónit is hamis illúziók vezetik a háború első szakaszában. A háborúba vezénylő, megtévesztő frázisok hatására ő is úgy érzi, hogy Magyarország áll a világ eseményeinek központjában: „Észak és Dél ránk fenekedéit”. Egyenesen Przemyslibe, későbbi költői dicsőségének színhelyére vonul alakulatával, itt robotol mint pionír közkatona a lengyel várost körülvevő erődítések és a katonai körvasút építésénél. Ebben az időszakban — harcok dúlásában alkotja azokat a verseit, melyek a híres, Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című kötetben rövid idő alatt tízezer példányban látnak napvilágot, és melyek közt az idegen földiről alkonyodé hazai tájra szálló, otthonért, családért, békés munkáért síró sóhajok mellett ott van a döbbenetes, tetemre hívó költemény: „Csak egy éjszakára...” 1914. október 4-én jelenik meg az első Tábori Újság. Gyóni fronton írt versei is ebben látnak először napvilágot. Ebben köszönheti majd tízezredik kötetét is, mely versével egyúttal halhatatlanságot is jósol. E korszakban keletkezik és jelenik meg a Tábori Újságban is. a kötetben is a céltalan, más érdekeiért folyó harcból kiábránduló, elkeseredett orosz katona szimbolikus képe is, az Alexis levele Alexandrához című versben. Az elet szerétét, a hazavágyódást, a bizakodást fejezik ki a „Magyar katonák dala”, a „Vasárnap a sáncon”, és az „Üzenet a kedvesnek” gyönyörű Urai sorai: „Csak az búsít, ha itt halok meg, kedves, Nem járhatsz majd ki virágos síromhoz.” A kezdeti sikeres hadmozdulatok, hosszú, véres küzdelem után 1915 februárjában a túlerővel szemben bekövetkezik a vár átadása. Új korszak következik Gyóni és társai életében: a hadifogság szomorú, végzetes időszaka: a kálvária, öccsével, Mihály főhadnaggyal, akivel háromhóna- pos harc után csodálatos módon találkoztak össze az ostromlott várban testvéri ölelésre, együtt indulnak el, bogy Kijev, Kozlov, Alatyr után fogságuk utolsó állomására, Krasznojarszkba érkezzenek. Közben írja a „Levelek a Kálváriáról” híres, gyönyörű verseit. A ciklus minden egyes részlete saját kálváriájának egy-egy stációja is... A versek ott is, idehaza is megrendítő hatással voltak olvasóikra. Krasznojarszkban írt verseiből áll össze a Rabságban című kötet. A fogság, a honvágy, a tehetetlenség minden keserve benne van ezekben a versekben, mélyek egyúttal végleg hátat fordítanak a háborús politikának, és a „Rab vackokon”, az „Utolsó tánc” már lázadás a háború ellen, a forradalom köszöntése, melyben a „távoli bús nép keserű fia” biztató 'elet lát az orosz forradalom eseményeiből saját sorsuk és népe jövőjét illetően is: „Zengjen a völgy és minden bxis halom: Forradalom, Téged szomjaztunk eleitől fogva.” E kibontakozóban lévő forra- dalmiságot azonban megtöri, a szomorú rabságot még tragiku- sabbá teszi öccse halála. Mihály, aki találkozásuk óta a legjobb testvérként viselkedett, 1917. június 8-án elhunyt. Egyedül maradt... És az anyai örökség napok alatt felőrölte roncsolt idegeit. 1917. június 25-én, születése napján halt neg. Juhász Gyula, aki költői rokonának vallja Gyónit, így jellemezte: „1914 nyarán a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, s 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi ■ szolidaritás vértanúja esett el.” Beck Zoltán Gyóni Géza költő 80 esztendővel ezelőtt, 1884. június 25-én született. Békés megyei kapcsolatairól kulturális mellékletünk közelmúltban megjelent két számában adtunk ismertetőt. Temyák Ferenc
