Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-17 / 140. szám
1964. június 17. 7 Szerda SPORT SPORT SPORT A Bcs. Vasas nyerte a megyei férfi kézilabda-rangadót A 1«. fordulóban találkozott a két bajnolkjelölt — a Bee. Vasas és az Orosházi Kinizsi. A vártnál jóval kisebb küzdelemben a nagyobb rutinnal rendelkező Vasas megérdemeltén nyert a fiatal Orosháza ellen. Szép, sportszerű játékot láthatott a közönség, ami annál is többre becsülendő, mert a tét Igen nagy volt, hiszen a mérkőzés győztese nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Kevésbé sportszerű jelenetek játszódtak le a bajnokság többi mérkőzésein. Két végleges kiállítás történt ebben a fordulóban. Az endnődi kapus szándékosan megütötte ellenfelét, mig az egyik battonyai diáklány megrúgta a Bcs. Ruhagyár egyik játékoséit. Meglepetés az eddig igen jól szereplő gyomai fiúk veresége a Bcs. Sportiskolától. A másik meglepetést is a gyomaiak szolgáltatták: lányaik kikaptak az eddig igen szerényen szereplő gyulaiaktól. Bizonyos fokig meglepetésnek számit a szarvasi lányok nagy gólarányú győzelme Mezőbebény ellen. A nőd rangadón Csorvás nagy küzdelemben győzte le az Orosházi Ruhagyár csapatát. Ezzel a Csorvás mér tavaszi bajnoknak tekinthető! Csúnya jelenet játszódott le Batto- nyán, ahol a játékvezetőt a közönség haragjától csak a rendőri segítség mentette meg. A közönség inkább leikésen buzdítaná csapatát, minthogy ilyen magatartásával esetleg hátrányos helyzetbe hozza az amúgy is a bajnoki táblázat aljén tanyázó csapatát! EREDMÉNYEK FÉRFIAK: Bcs. Sportiskola— Gyónta 27:21 (12:11). Gyoaia. V.: Giczey. Gd.: Moicsán (14), Borbély, Jenei (4—4), Gáiik (*), Majoros (2), ill. Koós (14), Fekete (4), Varga (3), Mlkó (2), Uhiin. Mezöberény—Szeghalom 12:11 (7:4). Szeghalom. V.: Szarvas. Gd.: Kondé, Cservenák (4—4), Vrbovszkd, Hoffmann (2—2), Ul. Vass (4), Győri (3), Kerekes (2), Jenovai, Vékony. Bcs. Vasas—Orosházi Kinizsi 21:12 (11:7). Békéscsaba. V.: Faragó. Gd.: Balogh, Fodor (4—4), Németh, Dlna, Gécs (3—3), Buka (2), Boskó, Arvavöl- gyi, ill. Németh (4), Cslk (3). Bálint (2), Fórján, Ambrus, Hollóst. Békés—Endrőd 25:3 (14:1). Endrőd. V.: Eperjesi. Gd.: C. Veres (6), Pataki (5), Köpe (4), Hajdú, Nagy (3—3), Hargitai (2), Szekeres, Okányi, 111. Faikas (2), Medvegy. Bcs. Pamutszövő—Bcs. MÁV 25:15 (15:8). Békéscsaba. V.: Seben. Gd.: Gyebnár (9), Síelik (5), Molnár (4), VI- dovenyecz (3), Schwertner, Mairosvöl- gyi (2—2), 111. Surlnás (7), Leszkó (5), Szikéra (3). Bcs. Ruhagyár—Tótkomlós 24:13 (10:5). Tótkomlós. V.: Soós. Gd.: Gyulavári (S), Hankó, Nádas, Szaszák (4—4), Hro- bár (3), Erős (2), Csehi, Baukó, ill. Racskó (6), Ácsai (4). Sturtoucz (3), NŐK: Gyula—Gyoma 10:9 (3:6). Gyoma. V.: Giczey. Gd.: Máthé (8), Hlich (2), ill. Kereki, K. Tóth (4—4), Szurovecz. Szarvas—Mezőberény 19:5 (9:3). Szarvas. V.: Mtetyurik. Gd.: Kovács (9), Patakfalivl, Papp (5—5), Hd. Hoff- manné (4), Nagy. Békés—Endrőd 10:4 (5:1). Endrőd. V.: Eperjesi. Gd.: Tuska (5), Michalik (2), Kiss, Szilágyi, Vlncze, ill. Korcsok (2), Tímár M., Tímár L Bcs. Pamutszövő—Bcs. MÁV 12:3 (3:2). Békéscsaba. V.: Rácz. Gd.: Vraukó (4), Kapuvári I. Bécslné, Kapuvárt II. (2—2), Vasas, Tóth, ill. Szeli, Vaszkó, Belanka. Bcs. Ruhagyár—Battonya 10:6 (5:4). Battonya. V.1: Bohus. Gd.: Gubény (4), Kocziha (3), Csiaki (2). Gedó, ill.: Adamcsák I (4), Hadnagy (2). Csorvás—Orosházi Ruhagyár 7:6 (3:2). Csorvás. V.: Koós. Gd.: Mázán (3), Farkas, Keligemé, Greksza, Havrán, ill. Tóth, Benkő (2—2), Lakatos, Árvái. A bajnokság állása Férfiak: 1. Vasas 20, 2. Bcs. Pamut 18, 3. Gyoma 16, 4. Orosháza 14. 5. Mezőberény 11, 6. Békés 9, 7. Bcs. Ruhagyár 9, 8. Bcs. Sportiskola 5, 9. Szeghalom 4, 10. Tótkomlós 4, H. Endrőd 2, 12. Bcs. MÁV 1 ponttal. Nők: 1. Csorvás 17, 2. Békés 17, 3. Bcs. Ruhagyár 14, 4. Orosházi Ruhagyár 13, 5. Endrőd 12, 6. Bcs. Pamutszövő 12, 7. Gyoma 9, 8. Bcs. MÁV 6, 9. Gyuűa 6. 10. Szatvas 4. 11. Mezőberény 4, 12. Battonya 2 ponttal. Jogos-e a békési kosárlabdázók panasza? ''IL'—oiwiMsxwwaoOTójflmi F'hPlCil^ Keserű szerelem Francia film, megrázó történet egy fehér lány és egy fekete fiú szerelméről. (Bemutatja a battonyai Alkotmány mozi, június 18-tól 19-ig.) m ű sora Június 17-én, este 7 órakor: A KAMÉLIAS hölgy Ödry-bérlet. Június 17-én* 20.00 óraikor Szarvason: SUSMUS JÜNIUS 17. Békési Bástya: Fűre lépni szabad. Békéscsabai Brigád: A nagyravágyó asszony. Békéscsabai Szabadság: Fogadalom. Békéscsabai Terv: Házasságból elégséges. Gyulai Erkel: Apát keresünk. Orosházi Béke: Miért rosz- szak a magyar filmek? Textiles szavaló verseny Gyulán Aki egy fél évvei ezelőtt járt Békésen, hiába keresi a ligeti kosár- labdapályát. Helyén ma földmunka folyik, épül az új híd. A helyette kárpótlásul kapott pálya egyik szóién a lakásépítők felvonulási területe van, a salak másik végében pedig a céllövölde és a vursll ütött tanyát. A volt pálya közepén mintegy szimbolizálva a község kosárlabdasportjának jelenét, csak egy eldőlt, sok ezer forint értékű, elhagyott, rozsdás kosárpalánk idézi a múltat. Mindkét pályát megszüntette a tanács, úgy, hogy erről — amint azt a Vörös Meteor Sportkör beadványában olvastuk — csak szóban értesítették a vezetőket. Most edzési problémákkal küszködnek a szakosztály tagjai. Es jelenleg nincs pályájuk? Dehogy nincs! A sporttelepen a megyei TS hathatós anyagi segítségével egy remek bitumenes pályát építettek. Akkor hát ml a sportkör panasza? Az, hogy a régi pálya helyett nem kaptak hasonlót. Ez viszont, amint a fentiekből kitűnik, nem állja meg a helyét. Az a panasz pedig, hogy az új pálya kiesik a központból? Ez igaz. De hát azt mindenki belátja, a község fejlesztése megkívánta a régi pályák szanálását. Nem értesítette a sportkört a tanács? Ez hiba volt, de a fő baj nem ez. Hanem az, hogy a községi sporttelepen, amelyet már Békés sportélete régen kinőtt, nincs elég öltöző, így nem fémek el a kosarasok. A tanácsnak már régen — amikor a ligeti pályát felszámolta — akár előregyártott elemekből, akár másképpen, öltözőket kellett volna létesítenie. Ennek elmulasztása nagy hiba volt! A kosárlabda-bajnokság még négy hónapig tart. Az öltözőket sürgősen fel kellene építeni, hiszen van elég hely a pálya mellett. Akkor nem lesz olyan keserű a sportkör vezetőinek szájíze, ha a lehetőségekhez képest — a fenti módon — orvosolják panaszaikat és a sportág sem sínyli meg annyira a megszokott pálya elvesztését. Június 14-én a Textil Szakszervezet Békés megyei Bizottsága rendezésében a Gyulai Harisnyagyár kultúrotthoná- ban került sor a megyei textilipari dolgozók szavalóversenyére. A versenyzőknek egy Petőfi- és egy szabadon választott költeményt kellett elmondani. Az első helyezett Rozsos András (Gyulai Harisnyagyár) Petőfi: Csámpás legény és Tóth Árpád: Palackban cimű versét szavalta. Második Gyöngyösi Teréz (Gyulai Harisnyagyár), 2 darab jó karban lévő igásszekér* 1 darab stráfkocsi és 1 darab homokfutó eladó. Megtekinthető a Mezőhegyes! Cukorgyárban. x BŐsendorfer fekete rövid zongora eladó. Békéscsaba, Beloiannisz u. 13. 1306 Békéscsaba, Északi sor 36. alatti félház azonnali beköltözéssel eladó. ______________________________________1317 Világos politúros hármasszekrény és sezlon eladó. Békéscsaba, Knézich utca 23. 96835 harmadik Nunn Mária (Békéscsabai Kötöttárugyár) lett. A zsűriben helyet foglaló Beck György, a békéscsabai Jókai Színház művésze a verseny után egyenként értékelte 1 produkciókat. A győztesek ajándéktárgyat és oklevelet kaptak, Majd érdekes Ki mit tud? vetélkedőt rendeztek, s a közös ebéd után a résztvevők megismerkedtek a város nevezetességeivel. BMW 500-as motorkerékpár 7000 forintért eladó. Békéscsaba, Szarvasi út 17. 98834 Üj kombinált szobabútor, négyszemérhélyes rekamié, fotelok és kerek asztal eladó. Békéscsaba HL, Lipták András ytca 14. 98832 Wartburg de Luxe személygépkocsi eladó. Békéscsaba, Mednyánsziky utca 13. 98837 Legújabb kiadású Jawa Ideál 73 köbcentis eladó. Békéscsaba ni., Lázár Utca 3. 98836 A tv műsora június 17-én, szerdán 9.30 Tv-hiradó. (lsm.) 9.40 I. Magyar rövidfilm és tv-rövidfilm fesztivál. 1. Kunyhók és paloták. 2. Spo-rt és technika. 3. Pegazus Pannóniában. 4. Kibernetika. 5. Czóbel Béla "köszöntése. Hol tart ma az orvostudomány? Az elmebaj korszerű gyógyítása. 17.33 Hírek. 17.40 I. Magyar rövidfilm és tv-rövidfilm fesztivál. 1. Erdei emberek. 2. Szólt a szikla. (A Magyar Tv kisfilmje.) 18.20 A Magyar Hirdető műsora. 18.30 Mikroszkóp alatt az építőipar. A lakásépítkezés helyzetéről. 18.50 Lányok, asszonyok. Fehérnemű- bemutató közvetítésié a Luxus áruházból. 19.10 Ma este Vetés Péter dedikál. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.45 Napi jegyzetünk. 19.50 Magyar- ország—Spanyolország. Nemzetek Európa Kupája elődöntő labdarúgó-mérkőzés közvetítése Madridból. 21.50 Turné után. Közvetítés az Operaház 'klubjából. 22.20 Tv-híradó. 2. kiadás. (MTI) A BÉKÉSI GÉPÁLLOMÁS erő- és munkagépek, valamint gépkocsik és i motorkerékpárok SZERVIZÉT és JAVÍTÁSÁT azonnal vállalja. 82443 AZ ÉM BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT KŐMŰVES, FESTÖ-MÁZOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT, KUBIKOSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT vesz fel békéscsabai és Békés megye területén levő munkahelyekre. Vidéken lakó dolgozóknak munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Kereseti lehetőség teljesítménybérezés alapján. Érdeklődni: írásban vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba, Kazinczy utca 4. 98785 Apróhirdetések Csak két napon át! JÜNIUS 18-AN ÉS 19-ÉN A KOZMETIKAI CIKKEK GYÁRA SZAKEMBERÉNEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL kozmetikai cikkek bemutatója, TANÁCSADÁS ÉS INGYENES KIKÉSZÍTÉS LESZ a Körös Állami Áruház ILLATSZEROSZTÁLYÁN. AZ ÉPÍTKEZÉS MELLETT ZAVARTALANUL ÁRUSÍTÓ ÁRUHÁZBA BEJARAT A .BENZINKÚT FELÖL. 98804