Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-16 / 139. szám
június 16. 5 Kedd Vidám vasárnap Az év egy napja — immár hagyományosan — az építőké. Azokat köszönti az ország népe, akik új lakásokat, gyárakat, is, kólákat, közintézményeket emel. nek fáradságos munkával. Ez a nap júniusban jön el mindig. A játékos szórakozás, pihenés, erőgyűjtés jegyében zajlott le Békéscsabán is és a megye más részében is. Képeink a békéscsabai ifjúsági ligetben, a KISZ-tábori találkozón készültek. Forog a MEGYEVILL szerencsekereke. Aki jóba' -volt Fortuna istenasszonnyal, az csekély befektetés ellenében sört, ajándéktárgyat nyerhetett.. i „Hopp! Ugorj egy nagyot!” Az épitőmunkások gyermekei nagyon jól érezték magukat reggeltől estig, önfeledten játszottak az Andó-kislányok is Klimaj Gyurikával. FIGYELEM! Az EM 25. sz. Állami Építő' ipari Vállalat, Bp, XXI. kér. (Csepel), Kiss János altábornagy u. 19—21. azonnal felvesz budapesti és Pest megyei munkahelyeire kőműves, ács és vasbetonszerelő szakmunkásokat, valamint ezek mellé férfi segédmunkásokat. Továbbá kubikos munkaerőket szentendrei, csepeli és gödöllői munkahelyekre. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. AOOQ Kacsahalászat. Fotó: Kocziszky László Tájékoztatás a szükség-gabonaraktárakról AZ EDDIGI TERMÉSKILÁTÁSOK alapján hazánkban és így természetesen megyénkben is gondoskodni kell arról, hogy az ígérkező termés többlet a betakarítás után fedél alá kerüljön az utolsó szemig. Terményraktárak dolgában azonban még nem állunk olyan jól, hogy ennek, kisegítő megoldás nélkül, eleget tehessünk. A minap felkerestük Farkas Pál elvtársat, a raktárgazdálkodási hatóságot képviselő megyei igazgatási osztály vezetőjét, s ő a következőképpen tájékoztatott bennünket. — Annak érdekében — mondotta —, hogy az örvendetesen jónak ígérkező termés egyetlen kilója se legyen kitéve a puszta ég alatti ’tárolás káros következményének, kormányhatározat született, amelynek birtokában mind a 19 megye végrehajtó bizottsága felhatalmazta az igazgatási osztályt, mint raktárgazdálkodási hatóságot, szükségmegoldások foganatosítására. Ez azt jelenti, hogy mindenütt, ahol a termésmany- nyiség maradéktalan raktározása veszélyben forog, szükségtárolóhelyeket kell kijelölni. Számba jöhet minden megfelelő méretű száraz, tiszta, könnyen fertőtleníthető helyiség, így többek közt a művelődési házak, otthonok, továbbá iskolák is. Általában minden olyan hely, mely a nyári hónapokban és az ősz eleji egy-két hét idejére a termelő-, alkotó, nevelő munka nagyobb távra kiható károsítása nélkül, átengedhető. CSUPÁN békés megyében az őszi-tavaszi vetéstöbblet 30 ezer katasztrális holdat tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a Békés megyei Gábonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, régebbi nevén terményforgalmi vállalat, az idén 3000 vagonnal több terményt vásárol fel és mindezt valahol raktározni kell. Igaz, hogy az iskolák és más művelődési intézmények vezetői meglepetéssel fogadták a hírt, hogy az ő hatáskörükbe tartozó épületekben is létesíthetők szükségraktárak. Joggal hivatkoznak arra, hogy iskoláink, művelődési intézményeink legtöbbje éppen az utóbbi években tetemes költséggel modernizálódott, bővült, szépült. Sok helyen parket- tázták a termeket. Nem egy művelődési hajlék vagy iskola teljesen új. A bennük tárolandó termény, annak nedvességtartalma miatt, tönkreteszi a festést, fellazítja, felszívja a padlózatot. Megéri-e? A VEZETŐK TÖBBSÉGÉNEK berzenkedése és vétó-emelése abból fakadt, hogy a szükségraktározás felől, annak politikai, nép- gazdasági fontossága, szükségessége felől elfelejtették kellően tájékoztatni őket az ezzel megbízott tanácsi, vállalati szervek. Máskülönben már kezdetben megértették volna az iskolák, művelődési házak, otthonok igazgatói és minden érdekelt, hogy időnként adódhat helyzet, amikor népgazdasági érdekből ilyen áldozatot is kell hozni. Amit azonban el is veszítünk — látszólag — a réven, bőségesen megtérül a vámon. Nem lesz közellátási gond, legalábbis nem olyan mérvű, mint az előző esztendőkben. Az igénybeveendő helyiségek tatarozása, rendbehozatala még mindig elviselhetőbb, olcsóbb dolog, mint importgabonát vásárolni értékes devizáért. EGYÉBKÉNT A KORMÁNYHATÁROZAT azt is tartalmazza, hogy a szükségraktárak szerepét betöltő művelődési helyiségeket, azok kiürítése után a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalatok minden megyében kötelesek kivétel nélkül rendbe hozatni, eredeti állapotukba visszaállítani. Annak érdekében, hogy a termény alól felszabaduló helyiségeket minél előbb rendbe hozathassák és visz- szaadhassák eredeti rendeltetésüknek, nem árt, ha a közrebo- csájtó intézmények és a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat képviselői már most felmérik a tatarozás költségeit és igyekeznek kapacitást biztosítani. Sokfelé keserű vitákra adott okot az, hogy miért éppen a község „legszebb kultúrterme” vagy „most parkettázott tornaterme” válik szükségrafctárrá? Ahol a község párt-, tanácsi és kulturális szerveinek képviselői a szükségraktárak kijelölése érdekében összeülnek a járásiakkal és minden helyi lehetőséget gondosan felmérve, közösen döntenek, ott efféle probléma fel sem merül. FELKERESTÜK EZUTÁN Nagy Ferenc elvtársat, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét és kértük, hogy az iskolák és egyéb oktatási, művelődési intézmények megyei felügyeleti szervének vezetőjeként egészítse ki a megyei igazgatási osztályon kapott tájékoztatást. Nagy elvtárs közölte, hogy a megyei művelődésügyi osztály részéről is arra hívják fel a járások, városok és községek művelődési szerveit, hogy a nagy népgazdasági érdekre való tekintettel, mindenben támogassák az igazgatási szervek raktárgazdálkodása intézkedéseit. Mindezek után senki előtt sem kétséges, hogy az ország kenyerének biztosítása a legteljesebb közügy. A művelődési, oktatási intézmények átmeneti áldozathozatala tehát nem hiábavaló, és ha a szükségraktárak kérdésében érdekelt minden szerv egymás iránti bizalommal és megértéssel cselekszik, sem a népgazdaság, sem a közművelődés nem károsodik, Huszár Rezső 'Tjóiiika A gyulai Otthon- kávéházban kerestük. Azért, mert a télen, amikor a zimankó elől, vagy egy kis te- re-ferére, egy pohár borra betértünk, ott dolgozott Kovács Antal — a Tónika. Ott kerestük, de közölték velünk, hogy ilyenkor, amikor beköszönt a strandidény, a gyulai Várfürdőben végzi a felszolgálást. „Tónika". Ez a becézett keresztnév egy kicsit úgy hangzik, olyan hangulati „velejárója” van, mintha viselője humoros egyéniség lenne. Pedig Kovács Antal nagyon komoly ember. Az a típus, akire rámondhatjuk, hogy eltalálta a fogialkozá- sát, vagy: „az Isten is pincérnek teremtette". No, nem az a harsány, jópofáskodó, „mit fogyaszt a vendég úr" típus. Olyan felszolgálóból, aki izzadva lohol és mindig elfelejti, hogy mit kell kihoznia, van elég. Tónika más. Vékonydongá- jú, kissé előreálló vállú fiatalember. Látszólag soha sem siet. Diszkrét-szerényen, de nem alázatosan áll meg az asztal előtt. Halk, tiszta hangon köszönti a hölgy-vendégeket, majd a férfiakat finom meghajlással. Végtelen türelemmel várakozik, szinte barátsággal int a szemével, hogy nyugodtan válassza ki a vendég azt az étel- xxtgy italféleséget — nem baj, ha percekig böngészgeti is —, amit éppen megkíván. Addig Tónika talál valami rendez- nivalót az asztalon... A gyulai Vár fürdőben találunk most rá. A bejárati kert- helyiségben reggelihez térit. Tizenkét tagú üdülőcsoportnak szervíroz. Kevés beszéddel, zajtalan, suhanó léptekkel hozza a reggelit az egyik orosházi tsz üdülőcsoportjának. Aztán „vág” a szemével, hogy mindjárt ráér. Ilyenkor reggel 8 óra tájt kihalt még az üdülő, csak a bejárat előtt csicsereg egy csapat korán érkezett vidéki tanulócsoport. — Ott nyugodtan beszélgethetünk — int egy távolabbi asztal felé. Fiatal gesztenyefa árnyékába telepszünk. Zavartan mosolyog, várja a kérdést, közben szalvétájával reflex- szerüen megcsapdos- sa a tiszta asztal lapját. — Húsz éve folytatom én ezt a mesterséget — kezdi mélázó hangon —, pedig még csak 36 éves vagyok. Békésen dolgoztam közel 10 esztendeig, aztán egészségi okokból jó pár évig meg kellett válnom a vendégektől. — Mi baj volt? — A gyomrom ra- koncátlankodik. Kicsit sok a savam. Komolyabban kellene vennem az orvos javaslatait, sajnos azon. ban, nagyon szeretem a fűszeres ételeket... Jaj! — ugrik fel hirtelen — majdnem elfelejtettem ... — Pillanatok alatt eltűnik, s hatalmas krigli teát tesz a reggeliző csoport egyik termetes asszonysága elé. — Majdnem kiment a fejemből — üí vissza egy kicsit izgatottan. — Veseköve van, de amióta a mi teánkat issza, jobban érzi magát, és bízik benne, hogy műtét nélkül is megszabadulhat a „drágakőtől". — Mondja, hogyan tud maga erélyes lenni egy-egy olyan vendéggel szemben, aki már nagyon a pohár fenekére nézett, és túlságosan erősnek érzi magát? — Kérem, szép szóval a legdurvább izomkolosszust is le lehet csillapítani... — Na, de azért volt talán olyan esete, amikor ez a pedagógiai elv csődöt mondott? — Hát ilyen is előfordul. Ekkor nincs más: csak a jól bevált „pincérfogás''. Az ember a kezdő sebességet megadja az ilyen vendégnek, s megy az akkor már magától is — viszi a feje... — Hol jobb? Télen az Otthonban, vagy nyáron a strandon? — Az Otthonban. A kedves törzsvendégeim mindig felkeresik a placcomat, s megkérdik: „hogy van a kedves egészsége, Tónika?” Azok mind szolid, csendes emberek. De azért itt a strandon sem rossz. A napokban öt angol turista ebédelt nálunk, és bár nem az én placcomon foglaltak helyet, a főnököm odasúgta: — Tó. nikám, külföldiek vannak itt, te szolgálj fel nekik... Ternyák Ferenc
