Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-08 / 106. szám

A MEGYE/ PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szépítik a várost Május végére befejeződik a munka — Háromezer-ötszáz tő rózsa — Drága volt-e a szökőkút ? A békéscsabai »teákat járva lát­juk, hogy a kertészeti vállalat dol­gozói egymás után hozzák rendbe az utcákat Befejeződött a Sza­badság tér és Március 8 tér ren­dezése is. Kérdésünkre elmondot­ták, hogy most sorrendben to­vább folytatódik a Deák utca gye­pesítése, a Beloiannisz, Kun Béla, Mednyánszíki, Luther, Micsurin és Bajza utcák füvesítése, parkosí­tása. Ezek határideje május vége. — Mennyien dolgoznak? — Jelenleg mintegy ötvenen és, ha minden ütemterv szerint ha­lad, úgy néhány hét múlva már a városnak derűs színfoltjait jelen­tik majd a virágágyások és füve­sített utcák. — Sok új padot látunk. Meny. nyit rendeltek, ezekből? — A vállalat ebben az évben 75 új padot már elhelyezett a város legforgalmasabb pontjain, s to­vábbi 120 pad érkezését várjuk. — Mennyi virágot ültettek ki? — A városban 80 kővirágtartó edény van, ezekben jelenleg még az árvácska virágzik, amely után petúniát ültetünk. Mintegy 3500 lózsatő került már a földbe. Ér­demes elmondani azt is, hogy mintegy kétezer facsemetét is el­ültettünk. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy az el­ültetett facsemetékből csak akkor lesz fa, ha azokra mindannyian közösen vigyázunk. — Hol folyik jelentősebb park-, sétányrendezés? — A Körös-parton elkészülitek a sétány lépcsői, amelyek átadá­sa eddig hátráltatta a mi mun­kánkat, de néhány héten belül ott is befejeződik a munka. A Kossuth tér rendezése jelenleg is tart, és június végére azt a mun­kát is befejezzük. Sajnos a 19-esek terét csak őszre tudjuk véglege­sen rendezni. — Sok szóbeszédre adott okot a Március 8 téren készült szö­kőkút Mennyibe került? — Mi is hallottunk különböző híréket, de számlákkal tudjuk bi­zonyítani, hogy a területen végzett talajcsere, a teljes felújítás, bele­értve a kerti utakat is, a parko­sítást is, 270 ezer forintba került. Nincs szó milliókról, mint azt egyesek híresztelték. — Mi történt a vásártéren? — A vásártér rendezése addig nem kezdődhet el, míg ott épít­kezés folyik. De, ha ebben az év­ben megkapjuk a terveket és min­ket jelölnek ki a kivitelezésre, úgy akkor a munka elvégzéséhez is hozzákezdünk — fejezték be tájékoztatójukat a kertészeti vál­lalat illetékesei. — ezi Csaknem ezren tekintették meg a Lengyelország életét bemutató iényképkiállítást A békehónap eseményei közül i* kiemelkedett megyénkben az elmúlt héten rendezett magyar— lengyel barátsági est.- Különös je­lentőséget az adott ennek a ta­lálkozónak, h&gy Lengyelország ebben az évben ünnepli fennállá­sának ezeréves évfordulóját, és felszabadulásának húszéves jubi­leumát. A Lengyel Kultúra igaz­gatója és egyik munkatársa tjve- gyénkben több alkalommal is ta­lálkozott megyénk képviselőivel, többek között Füzesgyarmaton mintegy 700 résztvevő előtt tar­tottak lengyel—magyar barátsági estet. Április 29-én pedig a Ba­lassi Művelődési Otthonban ren­dezett békegyűlés erősítette a magyar—lengyel barátságot. Kü­lön eseménye volt e találkozók­nak a Fegyveres Érők Klubjában rendezett fényképkiállítás, ame­lyet csaknem ezren tekintettek meg. A kiállítás képei bemutat­ták nemcsak az új lengyel váro­sokat, üzemeket, hanem a nép életét és művészetét is. Háziasszony-konferenciát rendezett az orosházi nőtanács május 6-án. A konferencián a já­rási tisztiorvos tartott előadást a korszerű táplálkozásról. A jelen­lévők ismertetést hallottak a gyermekétkeztetésről és a ház­tartási gének, felszerelések helyes használatáról is a háziasszony­konferencián. Május 14-én, csütörtökön az orosházi városa nőtanács megren­dezi a nagymamák találkozóját. Juhász dolgozókat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNiK, LAKÁST BIZTOSÍTUNK. Jelentkezni lehet Szarvas, ÖRKI mezőgazdasági üzemeinek Kálvai kerületi központjában. 80467 SZÖVOSZ-dicséretben részesült a Mezőhegy esi Földművesszövetkezet Ünnepi termelési tanácskozást tartottak a Mezőhegyest Földmű­vesszövetkezet dolgozói. Szanisz- fó József elvtárs, az igazigatóság elnöke ismertette a múlt év ered­ményeit. Elmondotta, hogy kis­kereskedelmi tervüket 104,1, ven­déglátóipari tervüket 116, felvá­sárlási tervüket 107,9 százalékra teljesítették. Jó volt az egy főre jutó forgalom is; a kiskereskede­lemben 109,4, a vendéglátóipar­ban 114,3 százalékos eredményt értek el. Eredménytervüket is 115,6 százalékra teljesítették. A beszámoló után Török Imre elvtárs, az OFT tagja, a MÉK igazgatója átadta a SZŐ VOSZ Igazgatóság dicsérő okilevelét, s méltatta a szövetkezetiek munká­ját. Beszélt a felvásárlás felada­tairól. Arról, hogy ebben az esz­tendőben sokkal több tennivaló vár a földművesszövetkezet dol­gozóira. A Mezőhegy esi Földművesszö­vetkezet megérdemelte az elisme­rést. Bizonyítja ezt az is, hogy amíg tavaly egy külterületi bolt­ban eszközöltek tojásfelvásárlást, az idén már két egységben bonyo­lítják ezt. Ez is hozzájárult ah­hoz, hogy idei éves tojásfelvásár- lási tervüket már április 15-ig 20 ezerrel túlteljesítsék. Helyes in­tézkedés volt az is, hogy a föld­művesszövetkezet igazgatósága februárban egy munkatársat az­zal bízott meg, hogy a felvásárlást ellenőrizze, irányítsa. Az idei eredmények is bizta­tóak, mert jelenleg négy kollek­tíva küzd a Szocialista brigád cím elnyeréséért. B. Gy. A „Búvár1*4 őrs bravúrja A sarkadi l-es számú általános iskola „Búvár”, őrse lett az első az úttörők expedíciós vetélkedő­jének megyei döntőjén. A kitűzött feladatok közül főleg a gyakorlati jellegűeket oldották meg a leg­ügyesebben. Igen jól szerepeltek a többi között Vígh Imre, Buy László, Váradi József nyolcadik osztályos úttörő pajtások. 8-án, 9-én, és 10-én a „Búvár” őrs tagjai az országos elődöntőn képviselik iskolájuk és a megye színeit. Szolnokon Dél-Magyaror- szág legjobb expedíciós verseny­zői harcolnak az országos döntő­be jutásért. Hat vármegye: Bács, Baranya, Csongrád, Szolnok, Pest, és Békés expedíciós versenyzői jelennek meg ezen a találkozón. HÍREK DÉL-AMERIKAI ÉS KELET-ÄZSIAI BAROMÉTER ~Mi tietiz Hűt i (Szegő Gizi rajza) — BÉKE-NAGYGYŰLÉST RENDEZ május 9-én, szombaton este 7 órakor Békéscsabán, a Ha­zafias Népfront I. kerületi bi­zottsága az I. kerületi pártalap- szervezet helyiségében. A nagy­gyűlés előtt, fél 6 órakor térzene lesz az alapszervezet székháza előtt. ( — CÉLJUTALMAT TŰZÖTT KI az idén a sertéstenyésztésben részt vevő termelőszövetkezeti dolgozók részére a sertéstenyész­tésben előforduló károk megelő­zése érdekében az Állami Bizto­sító Békés megyei Igazgatósága. A 30 ezer forintos jutalom eléré­sének feltétele a sertéselhullások csökkentése. — EGÉSZSÉGÜGYI DOLGO­ZOK RÉSZÉRE tart előadást má­jus 9-én, szombaton Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában Zala Tamás újságíró, a Magyar Nem­zet külpolitikai rovatának veze­tője. — MELEG HANGULATÚ BA­RÁTI ÖSSZEJÖVETELRE került sor szerdán Békéscsabáin. A vá­rosi pártbizottság tagjai és a ren­delőintézet orvosai találkoztak egymással ez alíkalommalL — A ROMANTIKUS DALIRO- DALOM címmel tart előadást má_ j us 11-én, hétfőn este fél 8 órakor Békéscsabán, az értelmiségi klub­ban dr. Ferdinándy Kond. Az előadásra a TIT zenetörténeti akadémiája negyedik évfolyamá­nak rendezvényén kerül sor. Pénteken Szikszón a lottót A lottó 19. játékheti nyerőszá­mainak a sorsolását május 8-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdet­tel Szikszón rendezi a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság. (MTI) Nemzetközi bélyeg* és motívumkiállítás Budapesten A Filatéliai Szemle áprilisi s/záma közli az őszi nemzetközi motívum­kiállítás az ,,IMEX” 1964 bélyegeinek tervrajzát. A négy darabból álló bé­lyegsor azt a négy motívumot mutat­ja be, mely a világon legkedveltebb, vagyis a virág, állat, sport és űrha­józási bélyegeket. Tervező Vertei Jó­zsef, akinek már számos bélyege ara­tott világszerte elismerést. A bélyegnapi bélyeg az „IMEX” ki­állítás megnyitásának napján jelenik meg. 1964. szeptember 2 és 10 között Bu­dapesten, a nemzetközi vásár vá­rosligeti pavilonjában lesz a nemzetközi motívumkiállítás, mely a ,,EIPCO” a Motívumgyűjtök Nem­zetközi Szövetsége védnöksége alatt áll. A kiállítással egyidejűleg szep­temberi és 6 Jcözött tartja a „FIPCO” ez évi kongresszusát Budapesten. Figyelemmel az idei Tokióban tar­tandó olimpiára, a motívumkiállí- tás keretében külön csoportban mutat­ják be az olimpiai gyűjteményeket. A kiállításon 600 keretben kerül az anyag elhelyezésre, így a kiállítható lapok száma 7200. Üjítás lesz a kiál­lításon, hogy egy keretben valódi bé­lyegek közé hamis darabokat, egy másik keretben pedig hamis bélyegek közé valódiakat helyeznek. A helyes megfejtők jutalmul szép díjakat kap­nak. Végül az ez évi bélyegnapot a kiállí­tással egybekötve szeptember 6-án, vasárnap tartják meg. Vass Tibor — MŰVELŐDÉSI OTTHONT KAP Mezőmegyer. A kulturális létesítmény építésére az idén 800 ezer forintot költenek a község­fejlesztési alapból. AZ ELŐZÉKENY VENDÉGLŐS Egy ír kocsmában a követke­ző szövegű táblát függesztette ki a tulajdonos: „Kérem tisztelt vendégeimet, hogy vitáikat ne a székek, asz­alok és üvegek segítségével ntézzék el. Szükség esetére a söntésben gumibotok állnak vendégeim rendelkezésére. — ÜJ TERMÉKEKRE hirdetett pályázatot az OKISZ, amelyen a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Vál­lalat ülőbútor pályázatával máso­dik helyezést ért el. — MEGYEI NÖTANÁCSI ÉR­TEKEZLETET tartanak május 8- án, pénteken délelőtt 9 órakor a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában, Az ülésre a megyei nőtanácsi tagokon s a járási no- tanácsi titkárokon kívül meghív­tak 15 községi és 15 nagyobb ter­melőszövetkezetbeli nőtitkárt is. — JELENTŐSEN CSÖKKENT a megyei Népi Ellenőrző Bizott­sághoz névtelenül érkező bejelen­tések száma. Ezek az elmúlt év­ben 18,8 százalékát tették ki az összes bejelentéseknek. — NAGY EREDMÉNNYEL JÁR a Békés megyei Vendéglátó- ipari Vállalat egységeinek korsze­rűsítése. Általános tapasztalat, hogy a korszerűsített egységek forgalma mintegy 30—40 száza­lékkal növekszik. — ÉRTESÍTEM a város lakosságát, hogy 19S4. év május hó 9-én országos állat- és Kirakodó vasárt tartunk. Bé­késcsabai Városi Tanács V. B. Ke­reskedelmi Csoportja. jj A hőmérséklet emelkedik Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen kevés esővel. Mérsé­kelt, a Dunántúlon időnként meg­élénkülő déli szél. Melegszik az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 4—9. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPCJSAG A* MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ni. em. Telefon: 21—96, 22—98. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II.. Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents