Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-28 / 123. szám

# #964. május 28. 5 Csü törtök Negyvenöt évig A múlt rendszer nehéz éveiben, alig 13 éves korában jutott árva­ságra Oláh János, a Sarkad és Vi. deka Körzeti Földművesszövetke­zet méteráru boltjának éladó se. gédje. Falusi boltban, Bükkszenit- mihályon kezdte a szakma elsajá. títását, s összesen negyvenöt évet töltött el becsülettel a pult mögött. a pult mögött Oláh János szereti szakmáját és érti is. Mint reszortfelelős mun­kálkodott a vásárlók és a szövet­kezet vezetőinek közmegelégedésé­re. Munkahelyét mindig második otthonának tekintette. Ismeri az embereket, azok ízlését. A vásár­lók Jani bácsija most megy nyug­díjba. De nem mond búcsút a pultnak, amely mögött négy és fél évtizedet töltött él. Hiszen nem­csak jó szakember, de jó tanító- mester is, s most ezt folytatja majd. Az utóbbi 20 év alatt 15 szakmunkás került ki a keze alól. Valamennyien kiváló szak­emberek lettek. Az elmúlt 19 év alatt sokszor komoly megbecsülésben volt része. Az üdülőket, hazánk szép tájait is megismerhette, a Balaton, Hajdú­szoboszló és más üdülőhely már nem ismeretlen számára. Mint a szocialista brigád tagja tovább is segíti a bolt kollektíváját, tagja marad a brigádnak. A szakszervezeti bizottság és a földművesszövetkezet vezetői, a szövetkezet dolgozói és munkatár­sai szeretettel búcsúztatták Oláh elvtársat nyugdíjba vonulása al­kalmából. Szép ajándékokkal ked­veskedtek a szakma kiváló műve­lőjének. Back Gyula A Békéscsabai Faipari Ktsz-ből félkész bútor! szállítanak Hajdú-Bihar megyébe A Békéscsabai Faipari Ktsz-ben ez évben kezdték'meg a Szikra ne­vű hálószobabútor sorozatkészíté. sét. A tetszetős kivitelű bútorból az eredeti terv szerint az idén két­ezer garnitúrát kellett volna előál­lítani, ám az OKISZ kérésére a közelmúltban felemelték a tervet 2300 garnitúrára. Erre azért volt szükség, mert a hajdúböszörményi asztalos ktsz rosszul készült fel a gyártásra, az 1964-re tervezett 1500 Szikra garnitúrából még csak 25-öt csinált meg, a csabai ktsz viszont már a kilencszázadiknál tant. Hogy a hajdúböszörményiek gyorsabban haladjanak, Békéscsa­báról háromszáz darab félkész Szikra garnitúrát kapnak. A kisza­bott anyagot Hajdúböszörményben csak csiszolni, ‘ fényezni, összeil­leszteni kell. A csabai ktsz fennállása ói)a el­ső ízben történik meg, hogy me­gyén kívüli ktsz-t segít ki. Kétség­telen, hogy ez a tény emeli a szö­vetkezet tekintélyét A VÁSÁR Gyermekkorom vásárai jutnak eszembe, mikor Békéscsabáról Szeghalom felé haladunk. A falu­ban semmi ünnepélyesség nincs, s az én szenzációt váró kedvem is pillanatok alatt lelohad, mi­kor kinn a futballpálya körül észreveszem a néhány sátrat. Har­monikaszó jut el fülemig és egy nyekergő hang dalolja: — ...ott van az én hazám... és hümmögésbe csap át a dal, csak a harmonika szól falsul to­vább. Arcok a vásáron Az első sátorsoron egy cigány­házaspár ül a kisasztal mögött, az asztalon tű, molyirtó és fenőkő. Néha a családfő felkiabál: Itt vegyenek, ilyen még nem volt! — de hangját máris elnyom­ja egy vígkedélyű békési késes kiabálása, aki tyúkszeliditőként árulja késeit. Hamisítatlan vásári hangulat még akkor is, ha csak néhány sorból áll az egész. A mézeskalácsé« előtt többségében gyerekek. — Ez mennyibe kerül? — fog meg egy mézeshuszárt egy fej­kendős néni, aztán zsebkendőt bont és leszurkolja az öt forintot. A harmonika egészen közelről szól, aki húzza, zsákon ül, előtte néhány régi nótaskönyv és a nó- táskönyveknél régebbi dalokat nyekereg. Egy kisfiú rohan át a sátorsoron, a kanta majdnem na­gyobb nála és a füles pohár időn­ként a kanta'oldalához koccan, ő meg kiabál: — Friiiis vizet vegyenek! — odafurakodik a mézeskalácsos- hoz. — Bácsi, nem kér vizet? — ez már biztos azért történik, hát­ha az iszik és akkor szolgálatait legalább egy mézeskaláccsal ho­norálja. — Nem — utasítja vissza a kí­nálást a mézeskalácsom és az el­lenőr 'felé fordul, aki a kalkulá­ciós lapokat, az egészségügyi könyvet és a szükséges iratokat kéri. — Nincs nálam, tegnap búcsún voltam. — Miért ninfis kinn az árun az árcédula és a csomagolt árun a név és a szavatossági idő? — Nem szoktuk rátönni — akadozik a mézeskalács«« szava. Vásár van, ilyenkor titokban le­het emelni még az árakat is, és, ez már nemcsak gyanú, hanem biztos is, ilyenkor kelendőbb a portéka. Ellenőrzés a vásáron A vásárlétogatás az ÁKF ellen­őreivel együtt történik. És kide­rült, hogy a sátrak mélyén az áru mellett jó néhány probléma is van. Az árusok sokszor nem hozzák magúkkal a kalkulációs lapokat, nem használják az árjel­ző táblákat, és bizony a szeghal­mi vásáron így volt, minden volt itt, de többségében „bóvli”. Van persze más is. Idős bácsi áll az egyik soron. Ütött-kopott zománctáblán: Csató János szi­tás- és rostásmester. 1920 óta ön­álló. Túl van a 70 éven. Mikor az ellenőr az árkalkulációs lapot kéri, arról kiderül, hogy azok rosszul vannak kiállítva. — Mit csináljak magával, bá­tyám? — kérdi az ellenőr. — Nem tudom kérem, nekem senki sem mondta, hogy hogy kell ezt kitölteni — szemei ártat­lanul néznek az ellenőrre, s várja a vásárlót, aki bizony-nem na­gyon jelentkezik. Régi mester­ség, kiesd kereslet, kevés haszon. Mögötte ott az Opel-Kapitén, de az nem az övé, hanem a bádogo­sé, aki pillanatok alatt eladja az áruját és int az ellenőrnek. — Én már végeztem — és csak nézhetünk a kocsi után. — Hogy ez a fogas? — kérdi meg a mestertől egy asszony, az­tán kezibe veszi a kért árut, mustrálgatja..: — Negyvenöt forint. — Drága az —int az asszony, s máris továbblép. — Ilyen ez a vásár — mondja G. Balogh Imre faesztergályos, aki rezignáltan teszi hozzá még egyszer: — Gyenge vásár... Az ellenőr itt is megállapítja, hogy rosszul van kitöltve a kal­kulációs lap és a büntetés szó hallatán a kisiparos „kiborul”. — Fizetjük a KIOSZ-nak a 30 forintot, de semmi segítséget nem ad. S akkor utána itt az ellenőr­zés, és akkor esetleg még meg is büntetnék bennünket. — Sajnos, így van — fordul hozzám az ellenőr magyarázóan, — á járási KIOSZ és ipari osz­tályok nem sokat segítenek a kis­iparosoknak. Nagy „halak" és „ kis halak " A vásár tart tovább. A nap de- lelőre ér és az egyetlen föld­művesszövetkezeti sörkimérésnél már dühöngenek a vevők. — Mi ezen nem keresünk — mondja a szeghalmi étterem ve­zetője — a sört bent is el tud­nánk adni, és akkor a pohár sem veszne el. Pillanatok alatt elfogy a sült hús és az a néhány tányér pörkölt is gazdára talál. Étel csak a mézeskalácsotoknál van. Megy is a bőt. A sátrak mögött az autók ajtaja egymás után nyűik. Már pakolnak. És a Moszkvicsok, Wartburgok meg a Volga máris csak port hagy ma­ga Után. — Elmentek a „menők” — jegyzi meg egy árus, aki bőrönd­jébe csomagolja a „piacot”, de azért vágyakokó szemmel néz az elporzott autók után. Talán gon­dolatban így morfondíroz: — Ha én is szerencsésebb len­nék! Már csák a vizet hordó gyerek kiabál, és sör helyett most fogy a víz. A bizsu-árusok nagy csör­géssel pakolják a talmi aranyat és az alumínium-ezüstöt. Kienge­dik a felfújható gumipárnából a levegőt, csattanással esik le a sá­torlap, aztán vége. Volt vásár, nincs vásár. És tanultam vala­mit: ... A vásárokat bennem már csak a gyermekkor emléke szé­píti, de az ilyen falusis vásárok nem adnak a mai gyereknek majdan megszépülő emléket. Dóczi Imre •• Üzenet a körösújladánylaknak Törvénysértés nem történt, az igaz Másfél hónappal ezelőtt cikk je­lent meg a Népújságban. A lakos­ság kérelme: vigyék vissza a kö- rösújladányi iskolába a televíziót címmel. Ebben arról volt szó, hogy az újladányi iskolában lévő televíziót, tekintve, hogy Körösla- dány eme részében még alig van tv-készülék, kár volt elvitetnie a tanácsnak. Arról nem is beszélve, hogy iskolatelevízióként is szükség lett volna rá. Írásunkban kértük mindazokat, akik az ügyben akkor és most is felelősséggel intézked­hetnek, hogy sok szempontból vi­tathatatlannak látszó érveik elle­nére, találjanak ki valamilyen köz- érdekűbb megoldást annál, hogy elvitették a készüléket A napokban a szeghalmi járási ta­nács művelődésügyi osztálya, mely az újladányi iskolának is felügye­leti szerve, megvizsgálta az ügyet és B. Major János osztályvezető szerkesztőségünkhöz írt levelében részletesen megindokolta, hogy miért történt minden úgy, ahogy történt. Idézzük a levelet: „A te­levízió a körösladányi községi ta­nács tulajdona, amit kiadtak az újladányi iskolának, hogy az új­ladányi felnőtt lakosság esténként a televízióadást nézhesse. Azonban több rendellenesség történt. A rendet} fegyelmet nem tudta senki fenntartani. Figyelmeztetés eile4 nére a termet bepiszkolták, a esik. keket, napraforgómag-héjat szét­dobáltak. Mivel általános iskolá­soknak (az iskolai rendtartásnak megfelelően — a szerk.) este nyolc órakor haza kell menniük, több gyermeket ablakon keresztül hoz­tak be a szülők, emiatt több ablak kitört. A felnőttek egy része — mivel a 6—10 éves gyermekek ré­szére készült padokba nem fért be — azok írólapjára ült és sáros láb. bal összesározta a gyermekek ülő­helyét. A tanteremben így nem lehetett a tisztaságot biztosítani. Az egészségügyi szervek a tanács­nál több esetben kifogásolták a tanterem tisztaságát, közölvén, hogy ilyen teremben másnap ál­talános iskolás gyermekek item ta­nulhatnak egészségük veszélyezte, tése nélkül, tekintve, hogy a tan­termet — tanteremhiány miatt — váltással használják reggel nyolc, tói délután öt 'óráig iskolai okta­tásra. Mivel rendőri szervek is jelez­ték, hogy a televíziónézéssel kap­csolatban több rendellenesség, rendbontás, állami vagyon rongá­lása történik (például a kerítést letaposták, s így újra kell csinál­tatni, a vécéajtókat ismeretlen egyének több esetben leemelték és kidobták az utcára), a községi ta­nács végrehajtó bizottsága 1963.- október 10. ülésén 101/1963. számú vb-határozatával utasította az el­nökhelyettest, hogy az 1963. évi novemberi tanácsülésre az újladá­nyi iskolában a televízió műsor nézésénél előforduló rendellenes­ség megszüntetése érdekében ké. szítsen javaslattervezetet és ter_ jessze a tanácsülés elé jóváha­gyásra. Búzás István elnökhelyet­tes terve az volt, hogy az újladá­nyi tanácstagokat kéri fel a rend fenntartására, azok azonban ezt a feladatot nem vállaltál'f. Próbált tekintéllyel bíró újladányi lakoso­kat felkérni, de ók sem vállalták. Így Búzás elvtárs az 1963. novem­ber 22. tanácsülésen azt jelentette, s javasolta, hogy az újladányi is­kolában a televíziónézést szüntes­sék meg. Ezt a tanácsülés egyhan­gúan elfogadta, s elfogadták az újladányi tanácstagok is. Ezek után a televíziót bevitték a községi tanács épületébe, s ké­sőbb, mivel a központi iskolának még nincs televíziója, átadták használatra a központi iskolának, hogy a növendékek az iskolatele­vízió adásait rendszeresen nézhes. sék. Mivel a fenti intézkedést a köz­ségi tanácsülés hozta, az 1954. évi X. törvény 8. paragrafusa alapján a járási szakigazgatási szerv nem bírálhatja felül a községi tanács döntéseit. Törvénysértés nem tör­tént, így az ügyet nem terjesztem a járási tanács elé. Az újladányi lakosok a televízió adását rendszeresen nézhetik az Üjladányban lévő Üj Barázda Ter­melőszövetkezet kultúrtermében, amely a felnőttek részére van be­rendezve megfelelő székekkel és padokkal.” A körösújladányi televízió­problémára érkezett fenti levél, noha a szerkesztőség címére jött és részben nekünk is szól, tulaj­donképpen mégiscsak az újladá- nyiaknak küldött üzenet, melyet olvasva komolyan felvetődik: a te­levízióadásokat látogató szülők és a többi felnőtt felelőssége. Hogyan tehették vagy tűrhettek azt, hogy egy iskola, melynek épsége, tiszta­sága, állagvédelme legalább olyan fontos, mint bármelyik rendes csa­ládi otthoné, egy-egy televízió-est után úgy nézzen kd, hogy az ki sem mondható? Szinte elképzelhe­tetlennek tartjuk, hogy a nyilván rend- és tisztaságszerető többség, ha összefogott volna, ne tudta volna biztosítani a kulturált tévé­zés feltételeit, ne tudta volna kö­zös erővel megfékezni, kordában tartani a fegyelmezetleneket, fel­nőttet, gyereket egyaránt. Azonban nagyon ide kívánkozik egy másik megjegyzés is. Ma, ami­kor a népművelés nagy ügye min­den társadalmi és hivatalos szerv­nek, ezek minden képviselőjének a maga területén szívügye kell, hogy legyen, és amikor örülni kellene annak, hogy valahol, jelen esetben Üjladányban, az emberek annyira törik magukat, hogy televíziót néz­hessenek, határozat születik a ké­szülék elszállítására és az szigo­rúan „végre is hajtatik”. Miként a járási tanács levele hangoztatja is, számos alapos ok tette ezt indo­kolttá és „törvénysértés nem tör­tént”. Ez valóban színigaz! Hiva­talos értelemben mindenki fedd- hetetlenül járt el. Megoldásként az Űj Barázda-beli készüléket emlí­tették, és hogy ott a helyiség is rendelkezésre áll; elfelejtik azon­ban, hogy annak már megvan a közönsége és a lakosok többségé­nek messze esik, különösen az öregek panaszolják ezt. Többek között ezért sem tartjuk szeren­csés megoldásnak azt, hogy taná­csi tiltó határozatokkal és a járási művelődési osztálynak mindezekre áment mondó levelével lezárnak egy gondot okozó ügyet, ahelyett, hogy olyan megoldást keresnének, melyben egyformán fontos ténye­ző az is, hogy kielégítsék az újla- dányiak televíziózási igényét és az is, hogy a rend, a tisztaság fenn­tartását hogyan kívánják biztosí­tani. így már szerencsésebb lett volna az újladányi ügy elintézése. Vajon akad-e másutt is a me­gyében efféle eset, vagy ez csak kivétel? Bár úgy lenne! Huszár Rezső

Next

/
Thumbnails
Contents