Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
Új Rezső: Korunk harckocsiján Mennek az idők bokron és árkon, átdübörögnek alvón és félön, sarkantyús lábon, rendjeles mellen izzón és élőn! Torz jelek törnek, falak omolnak, fekete sorsok, bálványok hullnak, konok rossz fejek, öklök és átkok halálba nyúlnak. Hófehér t>űnön, tivornyán, gőgön, hol még az éj úr, végig a Földön áthúz az élet fényküllős tankján, s meghal a — börtön, Szönyi Ernő: Mélység és magasság Hó, pára, feszülő rettenet fojt már, fejem szédül, nyelvem, érvek, lábam kékül, szélcsap szél csattog köröttem, szent szokások, a megrögzöttek, s bennszülöttek sóhaja int, tarolt tarló zúg, de hív a hegy bokraival. Ó csúcsok ormai, barna foltjai térképeknek, számontartott számozottak, bölcsőtök ring bennem itt. Meredek létrákon felmászok, fényfogaitokra bátran hágok, s hogy égig értek, elhiszem, híretek messzi elviszem. Ha átkelek minden vizen, tengeren, mindig fennen hirdetem, mélység van, s magasság, más semmisem. Szokolay Károly: AZ ÉDESANYÁK Az édesanyák, mondd, mind lebegők? Miért képzelem én ezt, édesanyám? Gyermekkorom mélyén pislog a mécses, Ágyamhoz jöttél csodafinoman. Nincs suhogás finomabb, tanúskodom erről, Hang sincs simogatóbb, bárhol keresed. Első szavamat mondtam neked én, Első szavam kísér a síromig él, Nem emlékszem rá s a nyelvemen él, Mondd, a felnövekvés ilyen különös? S az elszakadás? A keserűség! Hálásan is hálátlan a gyermek ám, És bármit tesz — ó, én ezt jól tudom. Az édesanyák mind lebegők, Angyalok ők. Hallottátok-e már, Felnőttek is, ti mind, a szárnyuk csattogását? Kovács György: Sirató ének most nagyon dacosnak kéne lennem vagy nagyon szomorúnak egy asszony elhagyott de én csak állok itt egy istenhátamögötti kisváros szélfútta szemetes főterén és mélán gondolok selymes haja színére (be sokszor simogattam) szája puha ívére (rá be sokszor tapadtam) elrontott életemre (be sokszor elsirattam) most nagyon dacosnak kéne lennem vagy nagyon szomorúnak de csak arra gondolok görcsösen: most vajon mi következik. (1959) Raszul Gamzatov: Feliratok boroskupákon Mind bort iszik, kinek nem engedik, S ki tiltja ezt, az éppen úgy iszik. x Nem árt a bor. Igyad! De tudni kell, Hogy hol, mikor, mennyit, miért s kivel. x Meghalt, aki ivott, meghal, aki iszik, De hát a józanok vajon többre viszik?! Fordította: Gombkötő Mihály Sass Ervin: Színpadi prológ az „Új Zrínyiász" hőseinek második, de soha el nem készült feltámasztásához Fekete háttér. Jobbra az Or hipermodern trónusa. Neoprimi- tív felhők. Csillagok. Űrrakétáik. Elektronikus bevezető zene. AZ ÜR: Pihenésünk dőreség már, érzem, Megszállt a munka-mámor, Gábor, Az leend hát a legnemesebb S nekem is tetsző, Ha dologhoz látunk legott! Itt a fagott? GABOR: Oh, jó Uram, e drága szerszám nem fagott, A neve: puzon! Ügy szól, ahogy húzom. 4 AZ ÜR: (szigorú) Gábor, Ezt meg hol szerezted? GABOR: (kissé zavart) Ügy történt Uram, Grácia fejemnek, Hogy Jött egy új zenész, Kiváló, ügyes hangszerész, A neve Offenbach, ha jól tudom. Azóta enyém e puzon ... AZ ÜR: És mit kért cserébe, érte? Megérte?!.,« GABOR: Semmit. Csak lelkének üdvét kérte, — Kivétel nincs! — mondtam, elvből, De ha gondja-baja esik, megsegítem. Legutóbb is haragosát, Valami Beethovent, öt napig ültettem a sitten. Lelke üdvét persze megtalálja, Ha türelmes lesz, mint annyi más, AZ ÜR: Ez jó nevelés, Jó ráhatás! Mindig megbíztam benned, Gábor, Jellemes vagy s bátor! De félre fecsegés, itt van már a perc, A régóta várt, a nagy: Jól figyelj parancsomra most, Funkciód im, betöltheted! Elő a szerszámot, fújj belé hatalmasat, Az első jelre nyomban felhasad Minden hazáért holt hősnek sírja! GABOR: Értem Uram, értem . í s Az első kürtszó a hősök sírját nyitja. AZ ÜR: A második az öngyilkosokat hívja, GABOR: (komoran) Bűnös emberek! Jól írták lenn, A Bibliában----------A Z ÜR: (legyint) Ugyan! Te hiszel a prófétákban? ... Egyszóval: Az öngyilkosok ébrednek aztán, Jó szívük volt és kevés pénzük, Ez leend oka haláluknak .., GABOR: (lelkesülten) Miként csodálkoznak, miként ámulnak, Ha éledni érzik lelkűk porhüvelyét! AZ ÜR: (nagyon szigorú) Elég a szó, Gábor, elég! Csak fecsegünk, mint odalenn sokan, Kik az én művemből kovácsoltak tőkét! GABOR: (készségesen) Ezeknek tehát nem fújunk. Pihenjenek még, AZ ÜR: Babéraikon, mit bőven téptek. Ha rájuk gondolok, szégyenben égek, Gábor! GABOR: Ügy igaz, jó Uram, Lator volt a legtöbb, a javából!. •« AZ ÜR: De lássuk tovább a munkád, — jól vigyázz szavamra! Ha a két fújás után a Föld Nem népesül be nagyon, A harmadik kürtszót is parancsba adom: Támadjanak fel a földi angyalok, a nők, De csak harminc éves korig! GABOR: (leborul) Meghajtok előtted Uram, csillagporig, / Bölcsességed határtalan, szíved kegyes — — — AZ ÜR: (heherészve) A sok kedves, formás, hegyes Nőcske lészen a hősök fő jutalma ... GABOR: (elszömyed) Óh, az alma! S a kígyó!... AZ ÜR: (leinti) így jö, Gábor! Feltámadás után nem bűn, Ha nő és férfi jól kirúg a hámból, Sőt: Ámort rendelem szívükbe örök társnak, És Bacchust, jóbarátnak! GABOR: ' (felemeli ä harsonát) Akkor hát: nekilátok! AZ ÜR: Hohó, várj csak! Hívom Galileit. Két éve már, hogy új távcsövét szereli, (kiált) Galilei! Galileiii!.. . Biztos szundikál a vén csibész. Lusta kissé, de nagy csillagész! Galileiül! Galileiül! GALILEI: (a magasból száll alá, hóna alatt távcső. Az Ür trónjához 3<£p) Hívtál, ím: jöttem — — — AZ ÜR: (szemrehányó) Megvárakoztattad Uradat! GALILEI: Távcsövem próbáltam, a Szaturauszt nézve, (meghajol) Bocsáss meg Uram, az égre* AZ ÜR: Megbocsátok, üsse kő! (elveszi a távcsövet) Gábor, A nagy pillanat! (belenéz a távcsőbe) Milyen csendes lenn a Föld. Sötét, éivár.,« GÁBOR: (karóráját nézi) Éjfél van. Mindenki alszik már. AZ ÜR: (még mindig a Földet nézd) Galilei! GALILEI: Jelen, Uram! AZ ÜR: ülj a lábaimhoz és figyelj! Csodát látsz most, nagy csodái----------G ábor! Emeld fel a harsonát! GABOR: (felemeli) AZ ÜR: Számolok, vigyázz! Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő ,,« egy ,., Zéró! GABOR: (próbát fujjant a harsonába, aztán hatalmas lélegzetet vesz, hogy iszonyúan meglengesse a hangszert) AZ ÜR: (rémülten felkiált) Megállj! Megállj!! Csak most látom: 1964-et írnak még a Földön! A világ tovább marad! — — — GABOR: (ijedten ejti el szájától a hangszert) Uram!,.. Már belefújtam! AZ ÜR: Fatális tévedés! Rossz volt a számítás! Elvétettünk néhány ezredévet!! GALILEI: (gúnyosan) Ügy látom, Jó Uram, a csoda elmaradt. Távozom. Ajánlom magamat! (vissza, fel) AZ ÜR: (meglepve néz utána) Hát ezt mi lelte, Gábor? Fejébe szállt az égi mámor?! (hirtelen észbe kap, újra lefelé távcsövez) De nézd, mi történt odalenn: , Magyarhonban megmozdult a föld (egyre izgatottabban) Vitéz katonák keltek életre ott, Fújj takaródét legott! Gábor! Gábor! Vissza mind!! GABOR: Mit sem használ már, jó Uram Egy visszahívó kürtfutam, Ha élnek újra! * AZ ÜR: (kétségbeesik) Lesz odalenn felfordulás! « GABOR: ] | Ha lesz, akkor hadd legyen, í £ S kezdődjék í Az első felvonás!..« (kitárja karját, aztán teljes sötét. Elektronikus zene, a függöny lecsapódik.) Egy igazi gavallér A fodrász ktsz dolgozója még egyet-kettőt nyisszantott a bajusz körüli levegőbe — hadd lássa a vendég, hogy itt minden szőrszálból lelkiismereti kérdést csinálnak — aztán udvariasan szólt: — Tessék parancsolni. Beidegződött mozdulattal fordított egyet a borbély- szék gumipárnáján: — Kérem a következőt... Az előbbi vendég, jóképű parasztbácsika, a fogashoz ballagott, felvette kabátját, komótosan a fejére igazította a kalapját és az ajtó felé lépkedve csendes szóval köszönt: — Isten megáldja... A borbély felkapta a fejét, pamacsot tartó keze — mely az előbb még úgy járt, mint a motolla — szoborszerű mozdulatlanságba dermedt: a bácsika elfelejtett fizetni. De hogyan figyelmeztesse, hogy el ne szégyellje magát ennyi ember előtt? Viszont ingyen 6 sem dolgozhat. *' A bácsika már a kilincset fogta, amikor a borbély felcsillanó szemmel utána szólt: — Kedves bátyám, még nem adtam vissza __ A z öreg megfordult, kicsit tűnődött, majd gavallérosan legyintett: — Nem baj az kérem, a többit tartsa meg magának — aztán csendesen kilépett a szikrázó napsütésbe. O. Kovács István
