Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-14 / 86. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megoldásra érett megyénk diákotthonaiban a gazdaságvezetés Ä Békés megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság a közelmúltban a járási, városi tanácsok irányítása alá tartozó valamennyi diákott­honban, oktatási és gazdasági szakemberekből álló társadalmi ■munkabizottság bevonásával, a tanulók nevelési, ellátási és el­szállásolási körülményeinek a megvizsgálása céljából ellenőr­zést tartott. A tapasztaltak hasz­nosítása érdekében a megyei NEB, a megyei tanács művelődésügyi osztályának és pénzügyi osztályá­nak a közreműködésével, április 13-án Békéscsabán, a megyei ta­nács vb-termében, a járási, váro­si tanácsok, a KISZ, a nőtanács és más érintett szervek képvise­lőinek, valamint a 16 diákotthon, illetve kollégium igazgatóinak és gondnokainak részére ankétot rendezett. A megnyitót, tartó Vizsnyiczai János elvtárs. a munkabizottság vezetője hangsúlyozta, hogy a minden esetben elkészített jegy­zőkönyvek tanúsága szerint a kollégiumokban, diákotthonokban Ankét a NEB-nél végzett pedagógiai munka telje­sen kifogástalan, miként azt a bentlakásosoknak az átlagosz­tályzatai is bizonyítják, mplyek a „kintiekénél” néhány százalékkal jobbak. A gazdasági kép azon­ban sajnos már nem ilyen rózsás. A beszámoló szerint a következő jellemzőbb hibák és hiányossá­gok bukkantak elő a vizsgálatok során: Az épületek 90 százaléka nem új és nem is diákotthon céljára épült. Ez természetesen az el­szállásolásban, az egészségügyi ellátás minőségében, az étkezte­tés és raktározás dolgában okoz szinte leküzdhetetlen bajokat Ér­téksorrend nélkül, egymás után következett a hiányosságok meg_ jelölése a megfelelő város, község, illetve diákotthon megnevezésé­vel: tisztaság hiánya, zsebből gaz. dállkodás, betegszobák más célra használása, a betegellátás szerve­zetlensége, a konyhák berendezé­sének elavultsága, nem szándé­kos, de igen káros lazaságok, me­lyeknek egyik következménye a Április 18: kulturális seregszemle városi döntője Gyulán A Kuílich Gyula Kulturális Se­regszemle gyulai városi döntőjét április 18-án, szombaton délután rendezik meg az Erkel Ferenc Művelődési Otthonban. A jövő évi Erkel Diákünnepekre való felké­szülés jegyében a vetélkedővel párhuzamosan megtartják az első színvonal-versenyt. A kulturális szemle döntőjén részt vesznek az gyulai eset, ahol a kollégiumi gondnok ellen bűnvádi eljárást kéllett indítani. Miként lehetséges az, hogy me­gyénk diákotthonainak nem kis részében akkor, mikar a nevelés tekintetében igen szép eredmé­nyek vannak, a gazdasági veze­tés ennyire a csőd szélén áll? Az ankétem őszintén elhangzott vélemények és „vallomások” alap. ján nagyjából és egészében így fogalmazhatnánk meg a bajok fő Okát: a 16 diákotthon gondnokai­nak nagy része területének nem szakembere. Ahol jelentős gazda­sági értékekről, álló. és fogyóesz­közökről, több tízezres pénzkeze­lésről van szó, s mindez komoly könyvelési, számviteli szakismere­teket igényéi, ott olyanok igyekez­nek gondnokként helytállni, akik nem rendelkeznek középiskolai végzettséggel. Az ilyen diákottho­nokban az igazgatók, felelősségük tudatában nem egyszer magúk akarnak mindent, még a gondnok munkáját is végezni, ami persze nem sikerül & esőstől áttnaik elő a már említett bajok. Az összefoglalóban, nagyon he­lyesen, rámutattak arra, hogy az ankét célja nem lehet a hibák j egyoldalú felhántopgatása, hanem ’ azok elkerülése, a társadalmi tu- _ , „ , „ . „ i laj ckm védelmének megszilárdítá. Erkél es a Roman Gimnázium, a aKa „hogyan tovább?” kór- Kertészeti Technikum, az ipari-.dése ^ a megközelítő válaszra tanulo-iskola, a bútoripari válla- - - - ­lat, a harisnyagyár, valamint az/ egészségügyi szakiskolák legte­hetségesebb szavaiéi, ének. és hangszerszólistái. Számot adnak felkészültségükről az irodalmi színpadok, ének. és zenekarok, va­lamint a népitánc-csoportok is. Balaton-parti nyaralásra készülnek a szarvasi járás úttörői A szarvasi járás úttörői min­den nyáron jól kihasználják a vakációt. Táboroznak, kirándul­nak s lassan megismerik hazánk legszebb tájait. 1964-ben először Balaton-parti nyári táborozásra készülnek. Váltó tábort építenek Fonyódligeten, ahol négy váltás­ban összesen négyszáz gyermek tölt felejthetetlen napokat A szarvasi járás úttörői között nagy az izgalom, készülnek a szépnek ígérkező táborozásra. Már most érezni a tanulásban, hogy jó ta­nulmányi átlaggal akarják kiér­demelni a Balaton-parti nyaralást. Nagyszabású műsoros divatbemutató Békéscsabán és Szarvason A Békés megyei Ruházati Kis­ipari Szövetkezetek április 20-án, hétfőn nagyszabású műsoros di­vatbemutatót rendeznek Bé­késcsabán és Szarvason. Mindkét helyen fővárosi művészek lépnek föl. Többek között Koós János, Kovács Erzsi, Majláth Jenő, Zá­rai Márta, a Görbe Tükör együttes és Hajdú Júlia kisegyüttese. A szarvasi bemutatót délután fél négy órakor tartják az új mű­velődési házban. A békéscsabait este 8-kor, a téglagyár kultúrter­mében, ahova a város központjá­ból külön autóbuszjárat viszi az érdeklődő közönséget. A tavaszi és nyári ruhamodel- leket, a Textilruházati Kisipari Szövetkezetek Tervező Laborató­riuma mutatja be. gondnokok gazdasági szakképzé­sének mielőbbi megteremtése. A megyei pénzügyi osztály ezzel kapcsolatban konkrét tervvel állt elő. Tanfolyamokat szervez és megvalósul a 4 éves szakképzés is. A diákotthonok vezetőségének ál­landó és jó kapcsolattal kell ren­delkezni a felső szervekkel, mi­ként a békésiek esetében ez pél- daadőan megvan. A gazdasági és egészségügyi szervek nagyobb gonddal viseltessenek az otthonok sorsa iránt. Olyan 14—18 éves kor­osztályú fiatalokról van szó a kol­légiumokban, akiknek fejlődése, egészsége mindnyájunk számára lelkiismereti kérdés kell hogy le­gyen! II. K. HÍREK Mesterséges légzés. (Balázs-Piri Balázs rajza) — KÖSZÖNETÉT MONDUNK. — FELÚJÍTJÁK AZ IDÉN a minden barátunknak, elvtársunk- | vésztői önkéntes tűzoltóság helyi­nak, akik mély gyászunkban együttérzésüket kifejezték. Doleschall család. — A VÁROS KÖZLEKEDÉSI HELYZETÉRŐL, valamint az ál­talános iskolai napközi otthonok és a napközis konyha működéséről tárgyalnak április 15-én, szerdán Gyulán, a városi tanács vb-ülésén. — AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Békés megyei Igazgatósága 2 mil­lió 164 ezer forintot fizetett ki márciusban kártérítésként. — ISMÉT BEMUTATÓRA KÉ­SZÜL a Békéscsabai Építők Mű­velődési Otthon irodalmi színpa­da. Lelkes tagjai április 20-án, hétfőn este klasszikus alkotások részleteiből készült összeállításu­kat ad ják elő. — ÜJ KÖNYVEKET VASA­ségeit Tűzoltó klubot is létrehoz­nak és a testület tagjaiból KISZ- csoportot alakítanak. ÓRIÁSI ÚJSZÜLÖTT Vlagyimir Sandrincdv csu- kotkai aranyásó felesége 6,2 ki­lós fiúgyermeknek adott életet. Az anya 32 éves. Az újszülött a család harmadik gyermeke. Az első gyerek 4,6 kilóval, a második 4,8 kilóval született. — KORAI CUKORBORSOT 100 holdon vetettek a lőkösházi Haladás Termelőszövetkezetben. Ezenkívül 20 holdon dinnyét, 12 illetve 50 holdon fokhagymát és zöldborsót termelnek. — HAZÁNK TERMELÉSÉNEK ALAKULÁSA a KGST keretében címmel Radó László adjunktus tart előadást április 15-én, szerdán ROLNAK Buesón 10 ezer forintért j délután fél 6 órakor Gyulán, a a kösséfffejlesztési alapból A Ki lián-mozgalom további támogatá­sára pedig 5 ezer forint értékű sportfelszerelést szereznek be. — A VÁLLALATI IGAZGA­TÓK AKADÉMIÁJÁN, április 15- én, szerdán délelőtt 9 órakor A vállalatok egészségügyi és munka­védelmi feladatai címmel dr. Szentkereszty László főorvos, a KÖJÁL igazgatója tart előadást Békéscsabán. — A SZEGHALMI JÁRÁS ter­melőszövetkezetei számottevően erősödtek az elmúlt évben. Közös vagyonuk több mint 73 millió 400 ezer forinttal növekedett az 1962 évihez képest. — CSŐRVÁSÓN SZEREPEL ma délután öt órakor a békéscsabai TIT közgazdasági és történelmi szakcsoportjának előadói konfe­renciáján. — EGY IMPORT FAIPARI ASZTALI marógép beszerzésére 62 ezer forint gép-beruházási ke­retet kapott a Gyulai Bútoripari Vállalat. — 1800 HÍZOTTSERTÉST ad­tak át az elmúlt évben a tervezett 1200 helyett a dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezetben. Meleg idő Fellióátvonulások, főként az, északi megyékben többfelé esővel, egy-Két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként élénkülő délnyugati, nyugati szél. szimfonikus zenekar a csorvasz ; Várható legalacsonyabb éjszakai hő- yflfjú zenebarátok, köre99 hang- i mérséklet 5—10, legmagasabb nappali versenysorozatának keretében. [hőmérséklet 15—20 fok között. Jelentés a jugoszláviai földrengésről Belgrad Hűvel József, az MTI tudósító­ja jelenti: Hétfőn délelőtt, pár perccel fa 1« után belgrádiad tízezrei rohanták kj a lakóházakból és hivatalokból az ut­cára. A 4-es erősségű enyhe föMaöké- ... - , „„ , . <**, amelyeket a jugoszláv főváron A* ünnepségen 120 gyermek tett Kisdobosokat avattak a békéscsabai I-es számú általános iskolában Kellemes baráti és ünnepi han­gulatnak voltak tanúi azok a szü­lök és gyermekek, akik a békés­csabai I. ssz. általános iskolában április 8-án megrendezett kisdo­bos avatóünnepségen részt vettek. Elemi csapások Vasárnap a világ különböző ré­szeiből jelentettek súlyos elemi csapásokat A legsúlyosabb ter­mészeti katasztrófa Kelet-Pakisz- tánt sújtotta. Az ország keleti ré­szén Dzsesszore körzetében cik­lon söpört végig. Az ítéletidőnek 90 halálos áldozata van. A pusztí­tó vihar útját rombadőlt házak, gyökerestől kitépett fák és meg­szakadt telefon-, illetve villamos­vezetékek jelzik. Szélvihar pusztított az egyesült államokbeli Kansasban és Iowá- k»n is, A tornádó házak tetejét szakította le, fákat tépett ki es autókat fordított fel. A pusztítás­nak négy halálos áldozata van. Különös szerencsétlenség tör­tént vasárnap Costa Ricában. A több mint háromezer méter magas Irazu vulkán kráteréhez ötven ta­gú turistacsoport érkezett. A tu­risták megálltak a kráternél és kíváncsian nézegettek a mélység­be. A vulkán váratlanul kitört és a kráter mélyéből hatalmas kő­sziklák repültek ki. A kődarabok két turistát halálra sújtottak. (MTI) , , , , ban észlelni lehetett, a tragikus sorsú várost, Szkopjét jutatták az emberek eszébe, és senki sem akart a négy fal között maradid. Pánikra azonban nem került sor. A belgrádiak az ut­cákon és a paikokban fegyelmezet­ten várták a rengések folytatását, ez azonban szerencsére elmaradt. A szerb földrengésjelző intézet leg­újabb adatai szerint a Belgrádiban, Zágrábban, Szarajevóban és sok más helységben tapasztalt földlökések epi­centruma a Derventa-Slavonski Brod- Banja Buka háromszögön belül, a ju­goszláv fővárostól 190 kilométernyire, a Vucsijakihegység alatt volt. A földrengés epicentrumában a föld­lökések erőssége S fokot, Derventa vidékén 7 fokot ért eL Bács-Totpo- lyán ugyancsak 8-as erősségű földren­gést észleltek. SJavoneki Brod-dai a telefonösszeköttetés megszakadt, rádi­ón közölték azonban, hogy a város­ban 30 személy megsebesült. A jugo­szláv szeizmológusok véleménye sze­rint, ha újabb földlökésekre kerül sor, azok gyengébbek lesznek és csu­pán azt fogják jelezni, hogy a föld fokozatosan megnyugszik* fogadalmat arra, hogy hűek lesz­nek az ifjúsági mozgalomhoz és a kisdobos kötelezettségeket betart­ják. Nagyon szép és megható volt, amikor Czeglédj százados elvtárs ünnepi beszéde és Vígh százados elvtárs avatóbeszéde után az ün­nepségen megjelent honvéd és rendőr elvtársak átadták a kis­pajtásoknak a kékszínű kisdobos nyakkendőt. Azt az örömet és bol­dogságot szinte leírni - is nehéz, amit ezek az egybegyűlt gyerme­kek tanúsítottak. Érezhető volt, hogy arcukról szívből jövő öröm sugárzik. Az ünnepség színvonalát emelte az a program, amit az iskola pe­dagógusai és a szülői munkaközös­ségének tagjai szerveztek. A jól megszervezett ünnepségéit külön dicséret illeti Kozmáné tanító né­nit, Fazekas tanító bácsit és Ra. dóczinét, a szülői munkaközösség tagját, akik mindent megtettek az avatóünnepség ünnepélyesebbé té­tele érdekében. Az ünnepségen énekkórus és szavaló pajtások szórakoztatták a kisdobos-avatásra megjelenteket, az avatás után pedig négy pajtás szavaló kórusban köszönte meg, hogy kisdobosok lehették. Az ünnepség befejeztével az iskola szülői munkaközössége ven­dégül látta az ünnepség megszer­vezésében reszt vevő pedagóguso­kat, honvéd és rendőr elvtáTsakat, és meleg baráti légkörben elbe­szélgettek az iskola és az ifjúság életéröh Baji Sándor BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapia. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Dl, cm. Telefon: 21—88, Sí—98. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n.. Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a postahivatalok-.V és a kézbesítőknél. index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents