Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-11 / 84. szám

ÍMi április It 5 Szombat Beszélgetés a népfrontbizottságok újraválasztásáról, a kongresszus utáni Az elmúlt hónapokban zajlot­tak le a népfront életében a leg- jelentóseb események; újjává­lasztották a kerületi népfront- bizottságokat és lezajlott a III. kongresszus is. Most felkerestük Kendra János elvtársat, a Haza­fias Népfront békéscsabai városi bizottságának titkárát, hogy vá­laszoljon néhány kérdésünkre. Így elóször is arra, hogy milyen változásokat hozott a népfront életében a bizottságok újjává- lasztása? — Azzal kezdeném, hogy ilyen tömegesen talán még sohasem kapcsolódtak be a népfront mun­kájába városunk lakói, mint a legutóbbi események kapcsán — kezdte nyilatkozatát Kendra elv­társ, majd így folytatta: Érdemes a számokat idéznünk, hiszen az első kerületben 180-an, a máso­dikban 240-en, a harmadikban 220-an, a negyedikben 150-en, az ötödikben 550-en és a hatodik kerületiben 250-en jelentek mega népfrontbizottság újraválasztá­sán. A megjelenés persze önma­gában kevés lett volna, ha nem követte volna a referátumokat hozzáértő, bátor vita. De, hogy mindenütt így volt és vitatkoz­tak az emberek és hozzászólása­ikban elismerték a népfront ered­ményeit, azt is bizonyítja, hogy velünk együtt akarnak tevékeny­kedni mindannyian a város épí­Egyre kedveltebb melegítő al-' kalmatos6ággá- válik megyénkben is a cserépkál^ha. Az új lakások­ba a sok tisztogatással járó vas­kályhák helyett az esztétikailag is tetszetősebb cserépkályhát épí­tik be. Jól melegít, s ott, ahol ér­tenek fűtésének technikájához, ke­vés baj van vele. A Zalaegerszegi Cserépkályha- gyártó Vállalat, melynek Szom­bathelyen, Győrött, Veszprémben, Budapesten és a Dunán innen csak Békéscsabám van kirendelt­sége, 1960. január elseje óta éven­te ezer számra készíti és szállítja megrendelésre termékeit. A békéscsabai kirendeltség szerelői, segédmunkásai az elmúlt négy év alatt 13 400 cserépkály­új feladatokról tésében, mindennapi munkánk­ban. Megerősödtek-e a bizottsá­gok? _ — Feltétlenül. A kerületi bi­zottságokba és a városi elnökség­be 420 barátunkat választották meg és örvendetes, hogy egyre többen kapcsolódtak be a mun­kába olyanok is, akik eddig csak szemlélői voltak munkánknak. — Most a kongresszus irtán milyen feladatok állnak az újjáválasztott bizottságok előtt? — Először arról kell szólnunk, hogy a népfront továbbra is fel­adatának tartja a tanácsi munka segítését, társadalmasítását, azt, hogy minél többen kapcsolódja­nak be az államigazgatás szerte­ágazó munkájába. Étre nagyszerű lehetőségek kínálkoznak a ta­nácstagi beszámolók megtartása­kor, a tanácstagi fogadóórák elő­készítésében és leírónyolításában is. Ezzel már eddig is éltek nép- frontbizottságaink, amit bizonyít az is, hogy egyre több tanácsta­gunk számol be munkájáról, s a statisztika elárulja, hogy lényegé- ben már minden tanácstagunk ta­lálkozott választóival. Ez annál is örvendetesebb, mivel a korábbi években a tanácstagok közül csak mindössze 90—79 százalék' tar­totta kötelességének a tanácsta­gi beszámoló megtartását. hát állítottak össze. Rendszeresen harmincán végzik ezt a munkát a közintézményekben, családi há­zaknál, falusi otthonokban. Négy év alatt a közületekmél és ház­tartásokban mintegy kétezer kály­hát raktak át. A megyén kívül Szegeden, Kecskeméten, Szolnokon, Mezőtú­ron, Berettyóújfalun és környékén dolgoznak, de még Budapesten is akad munkájuk. A közelmúltban hatszáz cserépkályhát építettek be a IX. kerületi lakásokba. Sze­geden még az idén háromszáz cserépkályha kerül be a lakások­ba ’ munkájuk nyomán, ök fog­lalkoznak a hordozható kályhák csempézésével is. — Van-e új a tanácstagok ős a népfrontblzotu igok együtt­működésében? — Igen. Példának elmonda­nám, hogy Megyei György ta­nácstagunk úgy készül fél a ke­rületi tanácstagok csoportülésé­re, hogy a tanácsülés anyagát megvitatja választókörzetének aktivistáival is. Ezzel azt érte el, hogy hozzászólásában már nem­csak a saját, hanem körzetének véleményét Is tolmácsolja. Egy­re több tanácstagunk látja, hogy ez a legjárhatóbb út, egyre job­ban érzik, hogy eredményesen így lehet elvégezni a tanácstagi munkát. — Milyen területen segítenek még a kerületi bizottságok? — Talán egy példát: a gyermek­es ifjúságvédelmi bizottság min­den egyes kerületben létreho­zott egy albizottságot. Ezzel va­lóban társadalmi alapra helyezi ezt a munkát. Természetes, hogy nem szabad elfeledkezni egyik legfontosabb feladatunkról sem a társadalmi munka szervezésé­ről és segítéséről. Újjáválasztott bizottságaink nagy súlyt helyez­nek erre és már a második kerü­let népf rontbi zottsá gá nak ver­senykihívásával nemes vetélkedés indult meg a társadalmi munka terveinek teljesítésére. Kendra elvtárs befejezésül ar­ról beszélt, hogy a városi bizott­ságok előtt álló feladatok közli még kiemelkedik a mezőgazda- sági munka verseny segítése, amelyre a városi tanáccsal együtt közösen mintegy 20 ezer forintos jutalmat tűztünk ki. Fontos fel­adata a kerületi bizottságoknak továbbra is, hogy a nemzetközi élet eseményeiről tájékoztassák kerületük lakóit, az április 10-től május 9-ig megrendezésre ke­rülő leszerelési hónap munkájá­ban egyre több embert világosí­tanak fel a nemzetközi béke je­lentőségéről. Minden kerületben békegyűléseket, csoportos beszél­getéseket rendeznek. — A városi népfrontbizottság és a kerületi bizottságok előtt ál­ló feladatok sók apró munkából tevődnek össze, de bízunk abban, hogy a bizottságokban dolgozók eleget tesznek vállalt kötelezett­ségeiknek és segítik a város fej­lesztését — fejezte be nyilatkoza­tát Kendra János elvtárs. (—esd.) WWWWVWS IWVVMn/VVVWUV>AV«VVVVVVVVV\lMVVSMnAVVVVV\MMWVVVWMVV Négy év alatt 13 400 cserépkályhát építettek be 0 így lesz az ember sokoldalú Azt mondják a szülői ér­tekezleten:-4 Kedves szülők! Ez az oktatási év is, mint mindig, sok sikertelenséggel terhes. Az, ami az iskolában ne­künk nem sikerül, meg kell otthon csinálni. Kérem, se­gítsék hozzá gyermekein­ket, hogy nagyobb szak­mai jártasságra tegyenek szert. Iskolánk munkára nevelő arculatának napról napra kell kialakulnia. Je­lenleg főnököket kere­sünk... S valóban, egy hónap múlva az én kisfiam, Bor­ka már eljutott odáig, hogy belefűzött a tűbe egy kilo­méternyi cérnát és művé­szi gondossággal stoppolni kezdett valamit. „Megtalál­ták a főnököt...'* — gondol­tam én. Másnap gondosan össze szaggattam a nadrágo­mat ás odaadtam Borká­nak: — Varrá meg! De ügye­sen! — Apu, majdnem elfelej- éttéma megmondani neked. Csak először akarták, min­denki tanuljon, dolgozzon a varrógépen, de most már csupán a lányoknak oktat­ják a varrást. Mi viszont ácsok-asztalosok leszünk. Ezért aztán balta, fűrész, szekerce kell nekem. — Mire?-4 Tudod, nálunk kerek asztal van és ez nem diva­tos. Most a keskeny, szög­letes asztal a divat. £dj ne­kem fűrészt, csak egy perc­re... A szomszédhoz futottam. A fiam egy óra alatt átfü- rószelte az asztalt, én pedig csiszolgattam utána. A hét végére csak az maradt hát­ra, hogy négyszögűre csi­náljuk az asztalt. Borka már a küszöbről kiabálta: — Anyuka! Holnapután ellenőrzést kapunk! Tojás­rántotta krumplimi! Hidd el... — Borka, ml lesz az asz­tallal? —* Betesszük a konyhá­ba! Mások lesznek az ácsok- asztalosok. Minket szakács­nak képeznek ki! A rántottától úgy össze­ragadt a fogunk, szánk mintha csirizt ettünk volna. A krumplit csak nagy ne­hezen tudtunk letuszkolni a torkunkon. Kétségbeesve vártuk az ellenőrzés vég­eredményét. Felesleges volt az izga­lom. Másnap ezzel állt elő Borka: — Nem leszünk szaká­csok! A villanyszerelőkre nagyobb szükség van. Vj főnököt kaptunk... Borkát érdekelte az elekt­rotechnika. Kivéste a falat, hogy a huzalokat rejtve ve­zethesse körbe a lakásban. Nappali fénynél is lámpá­val futkároztam. Még söté­tedés előtt megvacsoráz­tunk, nehogy meg kelljen gyújtani a petróleumlám­pát. Az iskola munkára nevelő arculata válóban napról napra alakult ki. A követ­kező napokban órás mes­ternek, fejőgulyásnak, mon­tírozó-esztergályosnak ké­pezték ki, majd tűzszerész- kémikust akartak belőle faragni. Mi csak tűrtük. Ha­nem amikor Borka szét­szedte és újrakötötte ked­venc dedikált könyveimet, kiborultam. Ezt a humoreszket is ágyamban írom. Borka ügyes mozdulatokkal válto­gatja rajtam a borogatást. Nekem is kicserélődtek a főnökeim. Az ideggyógyá­szat vigyáz lelki épségem­re... Vlagyimir Tocsilin (Ford.: Ferencz Győző) Új bútor — hat Egy kisebbfajta bútorgyárnak illik be a Békéscsabai Faipari Ktsz. Naponta 10—15 garnitúrát készítenek el’ dolgozói. Emellett itt szabják ki a Mezőberényben, Szarvason, Orosházán összeállítan­dó bútorok anyagát. Az első ne­gyedévben már a megyén túlra, Hajdúböszörménybe, az ottani fa­ipari ktsz-nek is küldtek félkész garnitúrákat összeállításra. A ktsz-ből az első negyedévben hatmillió 413 ezer forint értékben és fél millióért került ki bútor. A negyedéves ter­vet 102,6 százalékra teljesítette a kollektíva. Miből mennyit készí­tettek három hónap alatt? A Szik­ra hálószobabútorból háromszáz- tízet, a Julika kombináltszekrény- ből háromszázat, a Béke garnitú­rából négyszáznegyvennégyet, az Erzsébet nevű festett hálószoba összeállításból pedig negyvenket­tőt. Ebben a negyedévben a Julikét már nem gyártják. Tavaly 120 vagon gyógynövényt szállítottak Békéscsabáról külföldre I feldolgozó üzemben a kamilla fogadására készülnek A magyar gyógynövény keresett áru külföldön. A „sláger” a kamil­la, még Amerikába is eljut a MEDIMPEX Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével. Évről évre többet exportálunk, ám nem tu­dunk annyit küldeni, amennyit megvásárolnának Ausztriában, Nyugat-Németországban, Spanyol- országban és másutt. A HERBARIA békéscsabai üze­méből tavaly 120 vagonnyi gyógy­növényt szállítottak ki. Az édes­köményt Nyugat-Németországba, Olaszországba, Ausztriába, a boró­kabogyót Svájcba, és Nyugat-Né­metországba, a galagonyavirágot Ausztriába, a kálmos-gyökeret Spanyolországba, az ánizsmagot és koriandermagot Nyugat-Németor­szágba és Ausztriába küldték. A csalánfeldolgozás most van folyamatban. Rövidesen útnak In­dítunk két vagonnal Svájcba, ahoi zöld kukorkafesték készül belőle. Az üzemben már készülnek a kamillavirág feldolgozására Elő- készítik a szárítókat, kazánokat Ha túl nagy lesz a termés, és ke­vésnek bizonyul a szárítótér, ak­kor a Békéscsabai Konzervgyár és a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat siet az üzem segítségére azzal, hogy szárítást vállal. Az üzem dolgozói egyébként ta­valy nagyon gondos munkát vé­geztek, jelentősen túlteljesítették feldolgozási tervüket. Fizetésük­nek 80 százalékát kapták meg nyereségrészesedés címén húsvét előtt. Nagyszabású jubileumi hangversenyt rendez a III-as számú általános iskola zenei tagozata A III-as számú általános iskoila zenei tagozatát tíz évvel ezelőtt hozták létre. Ebből az alkalom­ból Orosházán, április 18-án, a Petőfi Művelődési Házban nagy­szabású hangversenyt rendez a tagozat, melyre az ének- és ze­neszámokat a Dinnyés-házaspár tanítja be. Azok, akik egy-két éve itt végeztek és jelenleg középis­kolába (közülük ketten zenei gim­náziumba) járnak, szintén fellép­nek. Az egyik énekkari szám Karai József műve. A fiatal ze­neszerző maga kíséri zongorán a nagyikórust. A jubileumi hang­versenyt nagy érdeklődéssel vár­ja a város zenkedvelő közönsége. Hatvan liter vér Befejeződtek megyénkben a véradó napok. A sok kiemelkedő eredmény közül a sajátos körös- ladányi példát kell megemlíteni. Tóth Györgyné, helyi szervező lel­kes munkájának eredményeként •. ebben a községben 180 ember je- I lentkezett, akik összesen hatvan 1 liter vért adtak ingyenesen, hogy segítsenek az arra rászorulókon. Külön dicséret illeti a helyi Ma­gyar—Vietnam Termelőszövetke­zet dolgozóit, akik közül ötvenhár­mán adtak vért. De a többi ter­melőszövetkezet tagjai 1« szép számmal megjelentek: a Zalka, Dózsa és az Oj Barázda Tsz dol­gozói is. A jól sikerült véradó nap a földművesszövetkezet éttermében rendezett közös vacsorával fejező­dött be. Közületek munkaerőigénye Hivatalsegédet lakáscserével felvesz a MŰM 611 számú Iparitanuló Intézet, Békéscsaba, Lenin út 3 szám. 66819 A Gyulai Cementipari Vállalat 18 éven felüli férfi munkásokat vesz feL Jelentkezés: Gyula. Szent István u. 15 sz. alatt. 102186 Acs szakmunkást, lakatost és segéd­munkásokat vesz fel az Országos Ser­téshizlaló Vállalat békéscsabai I. szá­mú (Kétegyházi úti) telepe. 66828 A Magyar Országos Söripari Válla­lat békéscsabai telepére azonnali be­lépéssel felvesz egy géplakatost. 80101 A Csongrád—Békés megyei Vas-, Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat békéscsabai telepe, Békéscsaba, Ka­zinczy utca 1/a, azonnali belépéssel felvesz egy fő gyors- és gépírót, egy fő érettségizett adminisztrátort, egy fő segédmunkást. 80122 A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁL­LALAT (Műszaki Bizományi áp­rilis 14-én (kedden) Bé­késcsabán, a MÉH Vállalat Sallai utca 6. sz. alatt gépek. motorok, műszerek, műhelyberendezések stb. becs­lését, illetve lebonyolítását végzi. 80105

Next

/
Thumbnails
Contents