Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-30 / 100. szám

HÍREK Gépesítették a kirándulóhelyeket! Többet kell törődni a cigánylakossággal A negyei tanács mwcetádéeugyi ocrtátyánalt tájékortotája nyomán ! • '#!» Cx-yO A iwcgyeí tanács művelődésügyi uazJtéiya jelenítst készíteti a ci­gánykérdéssel kapcsolatos végre­hajtó bizottsági határozat tedjest­íaiksozik a cigányok munkába áíii- tásáwaJ, a művelődósüggyel, az egészségügyi helyzettel, valamint téséfirö- A jótervtós részletesen fog- ía lakás és torríiminé&s helyzettel. A munkába állításról Megyénkben az 1962.es felmé­rés alapján mintegy háromezer munkaképes férfi, illetve nő van a cigánylakoeság között. Az el­múlt évben ebből mindössze hat- százhatvanan dolgoztak a terme­lőszövetkezetekben. Nem meg­nyugtató ez a kép, különösen ak­kor, ha figyelembe vesszük, hogy veszélyesen kevés embert alkal­maznak megyénk üzemei. Viszont ama is említ példát a jelentés, iiogy még mindig érződik a nagy­fokú fegyelmezetlenség. Dobozon például csak csoportosan tudják foglalkoztatni az embereket a munkáiban. Ellenkező példa: Ele­ken több cigánycsaládnak a nevét a becsület jelzővel lehet a munka mellett: említeni. Megyénkben 42 vándoriparos, <teknővájó, drótozó, foltozó) tevé­kenykedik. Közhasznú munkát végeznek, hiszen kiesésük esetén az állami, illetve a szövetkezeti ipar nem tudná ezt ellátni; Általános iskoláinkban mintegy 1300 cigány gyermek tanul. Ha osztályonként nézzük a tanulók megoszlását, meglehetősen szomo­rú képet kapunk. Míg az első ősz. tályba 299 gyermek jár, addig mindössze 51 a nyolcadikosok szú. ma. Nyilvánvaló, hogy igen nagy a lemorzsolódás. A tanulók zöme elégséges előmenetelő, kevés a közepes, viszont sók a bukások száma. Véleményünk szerint a művelődési szervek mellett a kü­lönböző társadalmi és áttamhuial. mi intézményeknek is nagyobb gondot kell fordítaniuk a cigány származású diákok oktatására. A napközi ot thonokban ebédel­tetésre 130 gyermeknek biztosí­tottak a gyámhatóságok mintegy 18 800 forintot. Tankönyv és író- szereHátásban 414 tanuló része­sült. Ezenkívül megyénkben több, mint 94 ezer forintot fordítottak különböző természetbeni juttatá­sokra. A művelődési munkával kap­csolatosan érdemes megemlíteni, hogy ebben a tanévben 13 közép­iskolás tanult, a következő tanév­re pedig 19-en jelentkeztek to­vábbtanulásra. A* egyetem orvo­si karán egy, a tanárképző főisko­lán két cigány származású diák végzi tanulmányait. A népműve­lés területén sajnos, eléggé lassú a fejlődés. Legnagyobb akadályozó erő az írástudatlanság. Ennek el­lenére a különböző TIT előadások látogatottsága kielégítő. SzáztizenkileiM* ellenőrzés « településeken Egészségügyi szempontból igen változatos a helyzet Vannak kul­turáltabb települések, de ugyan­akkor elég sok az elhanyagolt Rossz a helyzet Végegyházán, Kétegyházán, Szente tornyán és Szarvason. A KÖJÁL természete­sen rendszeres egészségügyi ellen­őrzést tart, például az elmúlt év­ben 119 esetben ellenőriztek, illet­ve tettek szükséges intézkedést. A közegészségügyi és járványügyi állomás megállapítása szerint a fertőző megbetegedések száma a cigánylakosságnál sem nagyobb, mint az átlag. A települések és lakásügyeikkel kapcsolatosan a jelentés megálla­pítja, hogy a cigánynegyedek fel­számolásához még mindig több évre van szükség. Egyelőre — mint Békésen is — az új telepen, a jobb állapotban lévő putrik ja­vításához faanyagot és cserepet biztosított a tanács. Iskolások vetélkedője Battonyán Ni»sy iegattunmaf vártuk április •Jti-frt, vasárnapért. Ekkor dőlt el, :hogy az I-es számú általános isko­lánkban kük a legjobb földrajzosok. -Főbb hónapon át készültünk a vetél­kedőre. Az elődöntőket már korábban lebonyolítottuk. A vasárnapi döntő­ben az V„ VI., VII., Vitt osztály 5—5 legjobb földrajzosa versengett. Az V. osztály vetélkedőjét Mihalkő Má­rta tanárnő, a többiekét Sipos Péter tanár vezette. Az öt világrész- már tanult név­anyagai szerepeltek a több mint 200, gondosan előkészített cédulán. Esők­ből minden tanúiénak 18 kérdést kel­lett húzni. A döntő második részében hindu, koreai, porosz, angol, német, francia híreket, dalokat hallottunk. Megkülönböztetésük elég nehéz volt. A nyolcadikosok versenyében Ko­vács Mária; a hetedikesek közül Prank Magdolna; a hatodikosok kö­zül Kovács Éva bizonyult a leg­ügyesebbnek. Az ötödikesek vetélke­dőjét Formánok Pista nyerte meg. Kovács Mária és Tóth Rozália őrsvezetők, BatUmya. Fékiátioiságon belül már késő.. Szomorú hír aa újságban: egy idős kerékpárost halálra gázolt a gépkocsi. A szerencsétlenség a ke­rékpáros hibájából történt, mert karjelzés nélkül, váratlanul ka­nyarodott és mindezt lek távolsá­gon belül cselekedte, az autó veze­tője már képtelen volt megállíta­ni járművét • •• Az ilyen tragédia sajnos nem egyedi eset. Szereplői hősködö fi­atalok vagy olyan, rendszerint idősebb nők, férfiak, akik a köz­lekedés legelemibb szabályaival sincsenek tisztában, nem is törőd­nek ilyesmivel. Azt tartják: vi­gyázzon más. Tragédiájukat ily módon önmaguk készítik elő. Közlekedésrendészeti körökben, de a kerékpáros-társadalom sza­bályosan közlekedő, vagyis túl­nyomó többségében is felmerült a gondolat, hogy tegyék kötelezővé kerékpárosok részére a legelemibb tavalntt szabályok ismeretét és szigorú betartását. Nem kétséges, hogy ez esetben számtalan moto- rosjármú-vezetöt lehetne megkí­mélni az önhibáján kívüli gázolás okozta idegmegrázkódtatástól és a bicikliközlekedés végre normális kerékvágásba zökkenne. — ö — Az idén 18 hidat építenek megyénkben A mezőkovácsházi és orosházi járásban ez évben a Szárazéren 18 hidat építenek nyolcmillió forin­tos költséggel. A munkát május végén kezdik el a hídépítő válla­lat dolgozói. A tervek szerint az átadásokra még az idén sor kerül. A két járásban a jobb közleke­dési viszonyok továbbfokozása érdekében 1965-ben újabb 15—20 hidat építenek; a terveket az ÜVATEBV készíti el. A cigánylakosség helyzetének megjavításéiban tehát még mindig rendkívül sok munka vár az ál­lami és társadalmi szervekre. Megjegyezzük, hogy néhány köz­ségben sokkal nagyobb felelősség­re is szükség lenne az eddiginél. Varga Tibor Negyei úttörő expedícids vetélkedő Békéscsabán A közelmúltban megtartott me­gyei elődöntőkön legjobban szere­pelt nyolc őrs részvételével me­gyei úttörő expedícióé vetélkedőt rendeznek május 2-án Békéscsa­bán, a Balassi Művelődési Otthon­ban. Itt tesz tanúbizonyságot fel- készültségéről a békéscsabai, sar- kadi, gyulai, kondorosi, orosházi, dévaványai őre tíz-tíz tagja, vala­mint a két őrssel versenyző bél­megyeri úttörők is bemutatják tu­dásukat. A szombaton délelőtt tói 10-kor kezdődő megyei expedíció® vetél­kedő győztes őrsei később a dél­magyarországi döntőn vesznek részt, melyre — hat megye legki­válóbb őrseinek szereplésével — Szolnokon kerül sor. — ÁTÉPÍTIK SARKADON a Vasút utcát és a hidat 1965—66- ban a községrendezési tervnek megfelelően. Az út az épülő új gimnázium és a művelődési ház között vezet majd. A költségeket két és fél millió forintot — részben a község, részben a Közle­kedés- és Poetaügyi Minisztérium fedezi. — MŰSORRAL EGYBEKÖ­TÖTT modern táncbemutatót ren­dez május 9-én, délután 3 órakor és este 8 órakor a tótkomlóst kvi- túrházban. a békési járási műve­lődési otthon. A táncbemutató után bál lesz. — ISMERETLEN SZEMÉLYEK megtámadták a bányászok rádió- állomását Bolíviában, s négy em­bert megöltek, húszat pedig meg­sebesítettek. A Bolíviai Bányászok Országos Szövetsége nyilatkozatot tett közzé, és abban a kormányt teszi felelőssé a támadásért. — NAGYSZÁMÚ a báránysza­porulat a békéscsabai Május 1 Termelőszövetkezetben. Az idén 639 kisbáránnyal szaporodott juh­állományuk. — ISKOLANAP-tNNEPSÉGE- KET rendez az idén először a bé­késcsabai Vásárhelyi Pál Üt-, Hid­es Vízmúépitési Technikum KISZ- szervezete. Az ünnepségek május 2-án, délelőtt fél 9 órakor kezdőd­nek, — PUSZTÍTÓ ORKÁN tőrt No- vorosszijszkra, a Fekete-tenger északi partján fekvő szovjet ki­kötővárosra. A hatalmas erejű szél elsöpört könnyebb építménye­ket, tetőket sodort le, megrongál­ta a villanyvezetékeket. A vihar­nak emberáldozat a nem volt. Sütőüzem épül Szarvason Szarvason, népgazdasági beru­házásiból három ás fél millió fo­rintos költséggel új sütőüzemet építenek. így telhetővé válik, hogy a sütőipari termékekben je­lentkező igényéket nemcsak meg­felelő mennyiségben, hanem bő választékban is ki tudják tervi. Ezt segíti elő az üzembe sze­relendő két modem FNA típusú kemence, amelyek alkalmazásá­nak eddig más üzemekben jó ta­pasztalatai vannak. Az új szarvasi sütőüzem átadására még ez év­ben sor kerül. Közlemények — felvetés, az Állami ba­lett INTÉZETBE. Fe*véte*t hirdet az AUarni Balett Intézet, mely szakmai­lag sokoldalúan képzelt, hivatásos táncművészeket nevei. Akarnunk min­den támogatást megad ahhoe. hogy az Intézet növendékei állami költségen a legalaposabb képzést nyerjék 9 éven keresztül. Felvétetoe jelentkezhetnek 19—12 éves leány- és 10—14 éves korú fiúgyermekek, akik a tánchoz kedvet éreznek, s elvégezték az általános Is­kola első négy osztályát. Az intézet keretén belül működik egy általános és középiskola, mely elvégzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. A felvételi vizsgára való jelentkezések: május 1-töl 15-ig. vidéki jelentkezők írásban, budapesti jelentkezők szemé­lyesen. A felvételi vizsga időpontjáról értesítik a jelentkezőket. Cím: Állami Balett intézet, Bp. VI., Népköztársa­jság útja as. a«. »• — A MÁV békéscsabai Pálya- fenntartási Főnöksége értesíti a sea- jol—lökösházi, valamint a békéscsaba —kötegyám vasútvonal mellett, il­letve a közeiben lakókat, hogy fenti vasútvonalakon május hó i 5 ón vegyszeres gyomirtást fognak végez­ni. A permetező anyag öt napig em­berre, állatra veszélyes méreg, szem­be, bőr-felületre jutva, veszélyes, hosz- saú ideig tartó gyulladást okoz. Fel­hívjuk ezért, az érdekelt lakosságot, hogy fenti napokon a vasúti töltés közelében ne legeltessen, az állatait, különösein a baromfiakat öt napig tartsa zárva, a méhészek a permete­zés napján méheiket zárják le, a gyer­mekeket a vasútárokban ne engedjék játszani, mert az esetleges gondatlan­ságból származó mérgezésért semmi felelősséget nem vállalunk. T Békéscsaba; ltot. április 2S.-T&­tToncz Tibor rajza) — AZ ÁRVIZEK ÁLTAL oko­zott károkért tavaly lényegesen kevesebb kártérítést fizetett az Állami Biztosító megyénkben, mint 1962-ben. Négy termelőszö­vetkezetnek összesen 241 252 fo­rintot. — VEGYSZERES GYOMIR­TÁST 19 504 holdon terveznek az idén a mezőkovácsházi járásban. Kihasználják a jó időt és nyújtott műszakiban végzik a. vegyszere­zést, lUniftMiihtnfHMmmiHiintuMi. Pénteken Újpesten sorsolják a lottót Ünnepre jut az e heti lottó- sorsolás. A IS. játékhét nyerő­számait ugyanis május 1-én; délelőtt 10 órai kezdettel Buda­pesten. az Üjpesti Munkásott­honban sorsolja a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság. (MTI) — A TAVASZI MEZÖGAZDA- SÄGI MUNKÁK végzéséről is tárgyalnak május 8-án, pénteken Szeghalmon, a járási tanács vle­ülésén. — tanácstagi FOGADÓÓRÁT tart Békéscsabán, május 3-án 16—18 óráig a 22-es számú választókerület­ben, Kazinczy utca 2. szám alatt Papp Imre; május 4-én 16—18 óráig a 21-es számú választókerületben. Tulipán utca 2/b. 1. á. szám alatt Pap Sándor: 17—18 óráig a 27-es számú választóke­rületben, Sógvári utca 24. szám alatt. Vizsnyiczai Jánosné; 18—19 óráig a 15- ös számú választókerületben, Bartók Béla út 3Q, szám alatt Eczedi András- né; a 17-es számú választókerületben, Munkácsy utca 13. szám alatt dr. Mol­nár Kálmánná: az 57-es számú vá­lasztókerületben, Fürst Sándor utca 16. szám alatt Darabos József tanács­tag. — MÁJUS l-ÉGNT táncest, 2-án Össz­tánc lesz a Balassi Művelődési Otthon­ban. A zenét mind a két napon a gi­tár-együttes szolgáltatja,; ' 80431 Kisebb esők Fethöátvonulások, néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő nyugati szél. A talaj­menti fagyok keleten is megszűnnek. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 4—8. Legmagasabb nappali hőmérséklet 17—21 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG As MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, ni. ein. Telefon: 81—9», »—SS. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n„ Tanács­köztársaság útja 5. T.: 10—SL 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat; Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: SS OSI

Next

/
Thumbnails
Contents