Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
Brackó István: BARÁTSÁG Mi ketten kerültünk a döntőbe. Japán és én. Ezt nem azért mondom, mintha váratlan esemény lett volna. Általánosan elfogadott tény, hogy mi ütjük legjobban a kis kau- 1 csuklabdát az egész gimi- beru Végre Itt a döntő, a nagy pillanat. Érzem a szívemet a torkomban dobogni. Ezt hívják sokan versenyláznak. Én nem tudom hogyan nevezni. Japán már az asztalnál áll. Rápillantok, összehúzza amúgy is keskeny szemeit és néz. Milyen nyugodt* tud lenni! Mindig irigyeltem őt ezért: —; kettőnk közül én voltam az, ki hamarabb vesztette el türelmét. A fiúk és lányok kö- rülállják az asztalt. Mindenki zajong. Csak mi hallgatunk. Hosszú évek óta játszunk együtt. Ki fogok kapni. A két énem közül az erősebb mondja ezt. Igen, a fiú jobban játszik, mint én. Pedig én adtam neki ütőt először a kezébe. Mindegy. Én kezdek. Merevséget érzek a karomban, amikor elindítom a labdát. Tenyérrel, csaknem alulról ütők bele. A labda így visszafelé pörög. Japán visszaadja..! Ismerem a taktikáját. A jobb sarokba teszi, éppen a háló mögé. Ilyenkor muszáj előrelépni és az ütő is felfelé mozdul: a labda magas lesz. Könnyű leütni. Milyen egyszerű fogás, és mégis™ 1:0-ra vezet. Már nyugodt vagyok, hallom a halk morajt. Van, ki engem biztat, de többen Japánt Ö a kedvenc, mert neki mostanában jobban megy. 4:l-re vezet, amikor szervát cserélünk' Nagy levegőt vesz és fölpillant. Látom csillogni a szemét. Minden tagja a játékra összpontosul. Elmosolyo- dok. — Csináld csak fiam, nekem már nincs kedvem. Hosszú, erős labdát küld csaknem a fehér vonalra. Ez különben az ő specialitása. Tollszárfogással játszik, s csak ő tudja ilyen ravaszul csúsztatni a labdát. 5:1, majd 6:1. Kezdeklas- san ideges lenni. küzdene. Én szégyellem magam. Tudom, hogy nem fognak kinevetni, ha elvesztem a mérkőzést de... 8:5. Most most hajtani kell. Még három ponttal vezet. Leütök. Japán hátraugrik, s valahonnan az asztal alól adja vissza a labdát Űjra Nem... 6 most nem a barátom. Ellenfelem, ellenségem. Leütök. Nem sikerül. Megfordítom nedves tenyeremben az ütőt, s nézem, mintha abban lenne a hiba. A fiúk kiabálnak. A hosszú Kovácsot hallom: — Ne hagyd magad! Állj közelebb az asztalhoz! |Jem figyelek rá. De ~ minek is gyötörjük egymást? Hány srácot elütöttem a továbbjutástól! Utoljára Tomit vertem meg. Mennyire igyekezett szegény! Ö sem vemé meg Japánt, de legalább örülne, Cs. Pataj Mihály: NAPRAFORGÓTISZÍTÓ (Linómetszet) ütök! Érzém, hogy karom megfeszül... de visszaadja... Harmadszorra nem sikerül. Talán a következő! Gyorsan! ...az egész terem felmo- rajlik. Egész messze repült a labda. Az ütő éle találhatta él. 10:5, majd 11:5. Látom a fiún, hogy nyugodtan játszik. Idegesít a higgadtsága. Nem megy, nem megy és nem megy. Sorozatosan feladom neki a labdákat, s akkor leütései mindig pontosak. Hol jobbra hol balra küldi őket Tehetetlen vagyok és fáradt. 21:9~re nyer. Sokan tapsolnak, néhányan fütyülnek. Japán odajön hozzám. — Ne add fel a labdákat, mert megjárod! Hangja erőlietetten haragos, de tudom, hogy boldog. Nem az a típus, aki elbízza magát, ám tisztában van az erőviszonyokkal. Nyomatékül megfenyeget az ütőjével. Ügy hiszem, gúnyolódik, s elfordulok tőle. Haragszom rá. Nem azért, mert vezet hanem, mert olyan józan tud maradni. Én a helyében ujjongtam volna... Most nem számít a barátság! Csak legyőzném őt! Nem, az lehetetlen. Olyan erővel üti a labdát, hogy szinte látni sem lehet Hirtelen felötlik bennem valami... tudom, butaság. Mindegy.:. Szent elhatározást teszek: ha győzök, nem hívom többé „Japán”-nak. Ennyi nagylelkűséget igazán megengedhetek magamnak. ...Különben sem szereti, ha így hívják. Én ragasztottam rá ezt a nevet, pingpong őrülete meg keskeny szemei miatt... Ö azóta csak „Japán”... És megkezdődik a második játszma. Észre sem veszem s már 5:í-re vezetek! Sőt: 6:1!!... 7:1... Valami... valami nincs jól... Hirtelen villámként gyűl ki bennem: a fiú csak heccelni akar. Nem szeretne könnyű győzelmet. Ismerem. Nem rossz szándékból teszi. Tudja, ha ezt a szettet is elvesztem, akkor néhány napig nem szólok majd hozzá. Az is lehet, hogy más okból könnyelműsködik. Nézzük csak, mi a helyzet. Az első játszmát megnyerte. A másikat, úgy látszik, nékem akarja adni, de csak azért, hogy a harmadikban, a döntőben, mindent elsöprő győzelmet arathasson! Hát így vagyunk!... Kedvet akar adni a játékhoz. Most is. hogy teszi a labdát! Ezt nem lehet nem lecsapni.;. Meg sem próbálja védeni. A többiek tapsolnak és kiabálnak. A hosszú Kovács elismeréssel ordít. Azt hiszi, nekem megy jól, s közben nem veszi észre, hogy Japán adja el a pontokat. ...18:10. Szinte minden ütésem sikerül. Megpróbálom elfelejteni, hogy harmadik szett is lesz, és hogy ki fogok kapni. Megpróbálom magam jől kijátszani, meg Japánt is... Valami élégtételfélét érzek, s már nem haragszom rá. Igen, ő az igazi barát. Harcolni akar a győzelemért velem. Vajon én megtettem volna ezt? — nem hiszem! 20:11! Még egy poén, és... megnyertem. Könnyedén mozgok. Sokáig adogatjuk a labdát. Élvezettel játszom. Ütök. Véd. Ütök!... Visszaadja, de túl- száll az asztalon. Győztem..; a fájdalmasabb rész még hátravan. Mindegy. Most én megyek oda hozzá. — Mi van? — Semmi — felelte. — Neked jobban megy, — te-- szi még hozzá. Szemében gúnyos fény villan. — Akkor megverlek! — ugrattam; Japán nem szól. Ránt egyet a vállán, újra az asztalhoz megy. A hosszú Kovács hangját hallom: — Fogadjunk, hogy ő nyeri — s rám mutat Nem figyelek rá. Hogyhogy „én”?... Hát ez nem vette észre: ez nem komoly, hogy az előbbi győzelem nem is az enyém, hanem tulajdonképpen a Japáné?! ín kezdek. A torkom száraz, kezem idegenül mozog, érzem a trikót a hátamhoz tapadni. A terem visszhangzik a zajtól. Valahogy mégis nyugodt vagyok. Megszólal bennem a pesz- szimista én: — Igazad van. Kár izgulni. Elveszted és kész. A haverodtól kapsz ki, jobb nálad... és ha győznél... attól még ugyanúgy kell készülni fizikából, és a magyar dolidat sem írja meg más helyetted. Kár izgulni™ Japán a hálóba vágja a labdát. Látom, az ajkába harap, majd kezével meg- törli homlokát. A hosszá Kovács fütyül. Eredmény: 10:10. Nem adom meg könnyen magam. Igyekszem pontosan ütni a labdát Fáj a csuklóm. Lehet, hogy csak képzelem. Mindegy. Hajtani kell! Ütök. Véd... Pattog a labda ütőről ütőre a háló fölött. Boldognak érzem magam. Jól megy a játék. Megtapsolják, na jó labdameneteket hozunk össze, s nincs ennél jobb. Ha talán majd egyszer nagy játékos leszek, akkor is küzdők. Talán. Ha az leszek. Ha sokat gyakorolok. Ha a hosszú Kovács mindig ordítani fog... Ha győzök! Győznöm kell ül A vér lassan a fejembe tódul. Győzni kell! Érted?!... Próbálj meg nagyon nyugodt lenni. Így... most ütni fogsz..; jó... mozgasd néha a csuklódat, mert el zsibbad... Vigyázz!... csak semmi izgalom..., nézd a Japánt... a szájszélét rágja... Győznöd kell! 20:20!™ Most nem szabad gondolkodnod... de... győznöd kell... A labda ide- oda pattog az asztalon. Győzni! Most még két pontot kell szerezni. Kettőt! Kettő, az egy pár, két lába van az embernek. Nekem is, a hosszú Kovácsnak is, meg két füle... az iskolában ketten ülünk egy padban..: Nem szeretem a kettest™ gyűlölöm. Még nincs kettesem... Van egy szekun- dám... magyarból... ma este írok egy jó dolit... és kijavítom. Tanulni kell... néhány hónap múlva érettségizem...Egy lapos, hosszú labdát Japán nem tudott visszaadni. Győztem!... győztem... Rohanok Japánhoz. Látom szomorú és fáradt. Szegény fiú! Az arca nyugodt, de az ajka remeg. Szótlanul kezet fogtunk. Szorítása erős, határozott, mint mindig. Űjra barátok vagyunk, de valahogy restellem magam. Japán csak ennyit mond csendesen: — Köszönöm. Hangja egy árnyalattal mélyebb a szokásosnál. Egészen furcsa így, • Cgyütt megyünk hazafelé. Csúnya őszi idő van, a szél az arcunkba vágja az esőt. Eszembe jut a fogadalmam: „Ha legyőzöm, nem hívom többé Ja- pán”-nak. Milyen érdekes!... de hát akkor, akkor hogyan nevezzem?... Nem, nem. Ö csak Japán marad nekem... El mosol yodok. — Mit nevetsz? — fordul oda hozzám. — Semmit, majd egyszer elmondom, — feleltem, s valami különös melegséget éreztem. Szótlanul ballagtunk tovább. Mi ketten: Japán és én. : : A pénzcsináló Új magyar filmvigjáték r,A pénzcsináló" Tolnai Lajos múlt századi novellájából készült. Bencsik Imre ültette át a film nyelvére. Egy kisem- bér története, aki szélhámossága révén a legfelsőbb osztályokba, a „legelőkelőbb" társaságokba is bejut, s ott kitűnően beilleszkedik a „nagy korruptok” világába. Hálás a téma, a kis csirkefogó többnyire a közönség együttérzését is megnyeri, és a kevésbé rokonszenves tetteit hajlandók vagyunk feledni, ha a gazdagokat, a hatalmasokat az orruknál fogva vezeti. A hamis ötkoronásokat gyártó Bányay eleinte csak a lakbérét szeretné kifizetni, s a nagyravágyó anyósa meg a mit sem sejtő családja kényszeríti, hogy továbbhaladjon a pénzcsinálás útján. Kártyázik, lóversenyre jár, néha háborog, sőt egyszer kis híján rács mögé is kerül, de a film végén, a millenniumi ünnepségen őfelsége Ferenc József balján kap helyet. Bán Frigyes, a már szinte klasszikussá lett Talpalatnyi föld és még több kitűnő film rendezője a Tolnai-novella alapján írt forgatókönyvből is olyan filmet készített, mely jelentős közönségsikerre tarthat igényt. Milyen kitűnő az indítás! Amillenniumi fényképek,a főszereplők szellemes bemutatása. Aztán olyan ötletekre gondolunk, mint az olcsó, négykraj- cáros szivar pályafutása, amely a pénzhamisító dohányos szelencéjéből —* a perzsa sah nagybecsű ajándékának kinevezve —* államtitkárokon, minisztereken, sőt magán a királyi császáron át visszajut Bányayhoz. Mindamellett a rendezés nem mindig gazdálkodik körültekintően a humoros és szatirikus ábrázolás lehetőségeivel; nem egy mozzanata régebbi, hasonló tárgyú filmek utánérzéseként hat; némely ötlete pedig, pl. az ostoba, bokacsattogtató detektív karikatúrája, vagy a pofozó rendőrtiszt szerepeltetése a könnyebb megoldások jegyeit viseli magán. A színészek viszont egytől-egyig jók. Pécsi Sándor ismét bebizonyította, hogy szinte minden műfajban otthonosan mozog, 3 ha kell, még egyetlen filmen belül is több arca van. Fáradt, amikor a család pénzt követel, riadt, amikor rádöbben tettére, szenvedélyes, amikor kártyázik és fölényes, amikor a nagyszabású udvari bál előkelő vendégeit megtréfálja, ö mindent elkövet, hogy Bányayt olyannak fogadjuk el, amilyen, sőt — annál jóval többet ad. Mellette elsősorban Gobbi Hilda remek anyósfiguráját kell dicsérni. Mosolya, rezdülései, egyétlen szemvillanása mind külön tanulmányt érdemelne. Színes alakítás Ungvári Lászlóé is, és kisebb szerepében tetszett Békés Itala, Tompa Sándor, valamint Kemény László —• csupán a detektívet játszó Egri István rítt ki az együttesből. De túlzásaiért aligha őt terheli a felelősség, a forgatókönyv és a rendezés ítélte arra, hogy játéka ne lehessen hiteles. Földes Tamás
