Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-28 / 74. szám

A múlt évben teljesítette a tanács bevételi és kiadási tervét Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága HÍREK Áprilisban tanácsülés tárgyalja Békéscsabán a tanács 1963. évi zárszámadásának értékelését és az 1964. évi költségvetés tervét Tegnap a végrehajtó bizottság hallgatta meg az előterjesztéseket, amelyékről megállapították, hogy azok tükrözik a város fejlődését Az elmúlt évben több olyan léte­sítmény valósulhatott meg költ­ségvetésből, amely a város fejlő­dését szolgálta. Tovább korszerű­södtek a város hidjai, elkészült a Lenin utca, Bocskai utca aszfalto­zása és így a költségvetési hitel­ből mintegy 15 635 négyzetméter étszakasz készült el. 3,48 kilomé­ter hosszúságiban tovább bővült a csapadékelvezető csatorna. Lehe­tőség nyűt arra is, hogy több ta- nácsintózményt, óvodát, iskolát bekössenek a központi vízhálózat­Ünnepi műsor a Balassi Művelődési Otthonban Gazdag, változatos műsort állí­tott össze a húsvéti ünnepeikre a Balassi Művelődési Otthon veze­tősége. Huszonkilencedikén dél­előtt 10 órai kezdettel ifjúsági klubfoglalkozást rendeznek álta­lános iskolások részére. Ezt a mű­sort filmvetítéssel teszik színeseb­bé. Délután fél öt órai kezdettel Zenés rangadó címmel Balassa Tamás tánczenekara ad műsort, köztwnüködik Kovács Erzsi és Majláth Jenő táncdálénekes. Es­te nyolc órai kezdetid nagysza­bású húsvéti bállal ér véget az ünnep első napjának műsora. Harmáncadikán, az ünnep más­napján műsoros ötórai teadél­utánt tartanak, a zenét a művelő­dési otthon tánczenei együttese szolgáltatja. Üzemeink kulturális életéből Üzemi színjátszó kislány bábu-menyecskét táncoltat A. Békéscsabai Kötöttárugyár dolgo­zói kedvelik a könyvet, a muzsikát éa sok mindent, ami munka mán kel­lemesen sa&órafcozLU, pihe met vagy sze Hemiekbeit gazda grí t. Ez az a talaj amelyből az üzem öntevékeny fiatal­jainak a kultúrgárdája kinőtt és fej­lődik. Legeredményesebb és legnépe­sebb a tánc csoport. A legutóbbi me- zőberéuyi textilesnapon sok más üzem táncosaival mérve Össze tudásu­kat, ügyességüket, elsők lettek. A kép a kötöttárugyári táncegyüttes herényi szereplésién készük. A Böjti karikázó című számuk egy jelenetét mutatja: a« egyik színjátszó kislány bábu-menyecskét táncoltat. Fotó: K.CKZií>zky László Húsvéti vásár a Mezohegyesi Földmű vessző vetkezet \ SZAKÜZLETEIBEN március 16-tól március Női tavaszikábátok, kosztümök, férfiöltönyök, gyer­mekruhák, valamint női és férfi divatcikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! 141 ba. A tervezettnél négymillió fo­rintnál többet költhettek a szoci­ális és egészségügyi ágazatra. Jel­lemző, hogy a szociális otthonok­ban egy-egy férőhelyre évente 11 713 forintot fordíthatnak. A vá­rosi tanács az elmúlt évben 90 millió 342 ezer 823 forintot fordí­tott a különbőz» feladatok meg­oldására. Az ez évi tervezett költségvetés összege is majdnem eléri az el­múlt évi előirányzatot. Jellemző, hogy a gazdasági ágazatra, amely­re az elmúlt évben több mint 12 millió forintot fordítottak, az idén 17 millió forintot terveztek. Há­rommillióval növekszik a szcciá- íis-egészségügyi ágazatra szánt ki­adások összege is, amely így meg­haladja majd a 36 millió forintot. Ugyancsak 3 millió forinttal nö­vekszik a kulturális célokra szánt összeg is. Még egy adat ér­dekes, mely szerint a tanácsi utakra és hidakra 1964-ben 4 mil­lió 700 ezer forintot költenek. A végrehajtó bizottság ezután ugyancsak a tanácsülés elé kerülő anyagot — a termelőszövetkeze­tek elmúlj évi gazdálkodásáról szóló jelentést — tárgyalta meg, majd befejezte ülését. Több mint 900 nyeremény a A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság március 30-án, húsvét­hétfőn rendezi a lottó márciusi tárgynyeremény húzását. A sor­soláson több mint 900 nyeremény jut a; szerencsés lottózóknak. Főnyereményként ezúttal két öröklakást és négy személygép­kocsit sorsolnak ki. Ugyancsak főnyereménynek tekinthető a kétszemélyes, 25 napos utazás a tokiói olimpiára. E nyeremény­hez négyezer1—négyezer forintos útifelszerelési utalványt is ad az igazgatóság. (MTI) Ifizeí okozod játék közben egy őrizetlenül hagyott gyerek Tegnap délben Békéscsabán, a r 2251. számú tanya udvarán No- ivák András ötéves kisfiú a sza- (bálytalanui elhelyezett üstház (közelében játszott. A felügyelet nélkül hagyott gyerek meggyúj­tott egy újságpapírt, s az udva­ron két szalmakazal tüzet fogott. A tűzoltók azonnal kiszálltak, s a tanyaudvaron elhelyezett mező. gazdasági termények nagy részét sikerült megmenteniük. A felbe­csült tűzkár mintegy háromezer forint. Húsvéti készülődés. --------0-------------­— AZ EGY TAGRA jutó átlag- jövedelmet 11 418 forintra tervez­ték 1963-ra a szeghalmi járás tsz- eiben, s az eredmény 12 485 forint volt. A jó tsz-ek átlagjövedelme a 14 ezer forintot is meghaladta. — A TULAJDONJOG É3 A TULAJDONVÉDELEM a szocia­lizmusban címmel dr. Asztalos László egyetemi adjunktus tartott előadást tegnap Szeghalmon, a TIT jogtudományi szakcsoportjá­nak előadói konferenciáján. — HÚSVÉTI LOCSOLÓ-BÁL lesz március 29-én, vasárnap este 9 órától Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubja emeleti helyiségei­ben. — A HÓFEHÉRKE című báb­játékot mutatja be az Állami Báb. színház március 29-én, vasárnap Orosházán, a művelődési házban. — TOVÁBBI KÉTEZER HOLD szikes területet digóznalk, s 1500 holdat pedig kémiai úton tesznek termővé az idén a gyomai járás termelőszövetkezeteiben, — KILENCVEN TSZ-TAC ve­szi igénybe április 11-től, me­gyénkből as Állami Biztosító Ön­segélyező Csoportjának debreceni üdülőjét. Megyénkből ez lesz az első csoport, amelynek tagjai megismerik a nemrégen készült modem, minden igényt kielégítő üdülőt. — MINTEGY 93 EZER HOLD legelőn írtjait ki géppel a.gyomot megyénkben, miután befejezik a gabonatáblákon a vegyszeres gyomirtást. — HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk már- cíus 21-i számának hírrovatában fél­reértésből azt írtuk, hogy a baromfi- feldolgozó részlegek közötti verseny­ben az orosháziak nyerték el az első helyet. Valójában a baromfi minőségi kihozatal 103,5 százalékos teljesítésé­vel érték el a legjobb eredményt or­szágosan tavaly áz orosháziak. Enyhe idő Változó mennyiségű felhőzet, né­hány helyen esővel. Mérsékelt, időn­ként élénk szél. Enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 4—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 13—16, az ország déli fe­lében 16—20 fok között. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatasa szerint ' Jánosba zárv, a művelődési házban megtartott lot- tósorsoláson a 13. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húzták kis 3, 26, 41, 67, 86 A március 30-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székhazában meg­tartandó tárgynyer ©meny-sorsoláson a március havi 10. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) TEXASBAN Valóban stílszerűnek tűnik a hír, hogy a texasi Big Spring- ben 82 vadász vett részt az évente megrendezésre kerülő hagyományos csörgőkígyó-va­dászaton. A hétvégi vadászat zsákmánya több mint egy ton­na súlyú volt. A kígyókból ki­fejték a mérget, megölték majd megsütötték őket, hogy az ötezer néző megkóstolhas­sa, a sült csörgőkígyó-szelete­ket. Egészségükre váljék! — KÜLFÖLDÖN IS NAGY SI­KERT aratott a pécsi Sophiana Gépgyár legújabb terméke, a zöldborsó feldolgozására & tartó­sítására szolgáló automata gépsor. A szovjet kereskedelmi szakembe­rek 1964 első negyedére 35 borsó­feldolgozó gépsort rendeltek. — AZ EZ A FALU ELADÓ cíjnű háromfelvonásos, mai témá­jú színdarabot mutatták be a kö­zelmúltban Dévaványán, a műve­lődési otthonban a helyi öntevé­keny színjátszók. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—9«, 22—9«. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba tL; Tanács­köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—Sl. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 23 051 Kedvező változások a balesetbiztosításban! Újfajta kombinált élet- és balesetbiztosítást vezet be az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ! r 0 * Részletes felvilágosítást az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ körzetfelügyelői és az üzemi megbízottak adnak.

Next

/
Thumbnails
Contents