Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-19 / 66. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS-LAPJA Tovább épül a vásártér, 5 ebben az évben hozzákezdenek a sportpálya beépítéséhez is A Szegedi Tervező Intézetben hatalmas kiterített térkép előtt mutatta Barna György tervező, mérnök a Békéscsabán épülő vásártéri lakások programját. Kérdésünkre tájékoztatásul elmondott, la, hogy május 30-ra már a sportpálya teljes beépítési műszaki kivitelezési tervét is leszállítják és körülbelül a III. negyedévben már az AKÖV -telephelyén épülő laká. sok tervrajzai is a Békés megyei tanács tervosztályán lesznek. — Csak ilyen típusú lakások -épülnék? —■ Nem. Folynak a tárgyalások arról is, hogy más megoldásokkal váltva különböző típusú házakat építsünk fél. Ezzel elejét vehetnénk az egyhangúságnak és modem városképet tudnánk kialakítani. Elárulhatom, hogy a középmagas házak tanulmányterveihez hozzáfogunk a közeljövőben. Azt már a megyei tanács tervosztályán mondották el, hogy eddig 245 lakás épült meg, s ebben a hónapban már egy 50 lakásos tömb átadására is sor kerülhetne, ha az időjárás nem akadályozná a kivitelezés munkáját. A vásártéren folyó építkezésekről érdemes elmondani, hogy ebben az évben átadásra kerül 375 lakás és jövőre 412 lakás építését kezdik el EzekFilmvetíiéses előadás a Vöröskereszt szervezésében Az elmúlt években Békéscsabán különösen népszerűvé váltak a Vöröskereszt által szervezett egészségügyi felvilágosító előadások, melyeket orvosok és egészségügyi szakemberek tartottak. Legközelebb március 20-án, pénteken este 6 órakor a VI. kerületi pártszékházban (Gyulai út 15) szervez egészségügyi előadást a VI. kerületi Vöröskereszt-alap- szervezet. Ez alkalommal dr. Lo- pusnyi Pál orvos lesz az előadó. Utána filmet vetítenek. j nek a lakásoknak nagy része már a sportpályán épül meg, — Mi lesz az úttal? — Ebben az évben elkészül az is, hiszen már a kivitelezőnek az elmúlt évben felhívtak a figyelmét arra, hogy a lakóterület közlekedésének megoldása feltéfflenül fontos — mondotta Kelemen János főmérnök, Újdonság a vásártéri lakásépítkezésekkel kapcsolatban, hogy a gázkutatások előrehaladásával a harmadik ötéves tervben lehetőség nyílik a gázfűtés bevezetésére, így a már most tervezés alatt álló épületek műszaki kivitelezési tervét úgy kószáik el, és úgy i® építik meg a házakat, hogy azokba beépítik a gázvezetékeket. A nagy ütemben folyó lakásépítkezések móHett ebben az évben hozzákezdenek az 50 férőhelyes & Aidához és megépül a szolgál tateház is, amelyben elhelyezése kerül egy körzeti orvosi rendelő, méretes cipöbolt, bútoráruház, Patyolat, férfi, és női fodrászüzlet és mérték utáni szabóság. Az itt folyó építkezésekről a tervező és a megyei tervosztály főmérnöke is elmondotta, hogy befejezésekor egy teljesen új város, résszel gazdagodik Békéscsaba. (—czi.)( Óvodai görbe tükör Érdekes* vidám, szellemes klubestre került sor a napokban Békésen. A község óvónál — akik eddig főként csak napi munkájuk végzése közben találkoztak egymással ■—, rendezték, « vidám összejövetelt. Az esti óráikban kezdődött, amikor a kisgyermekek számára készült alacsony asztalhoz, az apró székekre ültek az egymás utón érkező óvónők férjeikkel vagy a meghívott vendégekkel. Az ezután feltálalt vacsora fogyasztása a liliputi asztalnál kissé körülményesen történt, de aki éhes volt, annak tányérja rövid idő alatt Így is kiürült, bár a lábak célszerű elhelyezése egyeseknél nagyobb gondot okozott. A vacsora után összekoccantak a poharak, és megkezdődött a vidám műsor, melyet az óvónők adtak elő. Bemutatták az óvodai élet visszásságait, hogy milyen lehet az óvoda. ha nem foglalkoznak odaadó- an a gyerekekkel, és sor került a testnevelési órára is, melyen a kis. és nagycsoportos óvodások szerepére maguk az óvónők vállalkoztak. Játszottak az óvó nők lelkesen, odaadóan, s lehet, hogy az óvoda előtt, elhaladva valaki megkérdezte a kiszűrődő hangokat hallva: „Még most is itt van-j nah az óvodásokV* hírek Figyelmeztető tábla (Gerő Sándor rajza) Változatos program várja a látogatókat vésztői művelődési otthonban A vésztői művelődési otthon hónapról hónapra változatosabb programot valósít meg Az otthon igazgatója, Kiss József, a társadal. mi vezetőséggel együtt határozta meg a márciusi rendezvények műsorát is. A március 12-i Híres táncok, híres táncosok című esten a művelődési otthon tánccsoportja szerepelt. Először filmeket vetítettek, majd a csoport tagjai és a nyilvános Kegyetlen gyerntekgyflkosság Gyulán Hétfőre virradóra Gyulán szörnyű gyermekgyilkosság történt. Spáda Zoltánné 43 éves asszony lakásán előre megfontolt szándékkal borotvával elvágta Ildikó nevű hatéves kislányának nyakát, aki ebbe belehalt. A gyermekgyilkos asszony a bűncselekmény elkövetése után a borotvával saját testén is eret vágott, öngyilkossági szándékból. A szomszédok közbeavatkozása, valamint a lassú vérzés megmentette az asszony életét. A rendőrség helyszíni vizsgálata során beszerzett adatok szerint a bűncselekmény elkövetésének oka valószínű a rossz családi élet volt, ami kialakult az utóbbi időben az asszony és a férj között. Spáda Zoltánnét jelenleg a kórházban kezelik, a rendőrség folytatja a vizsgálatot. A m ez,} kovácsházi Új Alkotmány Termetószövetkecet eladásra felkínálja raktárán elfekvő 1400 drb melegágyi KERETET Érdeklődni: a termelőszövetkezet központi irodáján, telefon: Mezőkovácsháza: 67. 129 klubest résztvevői bemutatták a legérdekesebb társastáncokat. Március 14-én, szombaton este az OBI művészbrigádja szerepelt Vésztőn: Gencsy Sári, Puskás Ferenc, és Szabó István énekesek, valamint Bárány Ilona és Boncz János táncosok. Március 15-én, délután 3 órától az öntevékeny művészeti csoportok rendezték meg a tavaszi kulturális szemle első vésztői berríWtatóját. Március 20-án a Jókai Színház Molnár Ferenc „01ympiájá”-val vendégszerepel, 21-éri táncmulatság lesz, 24- én pedig Bánk bán címmel emlékest, a dráma ősbemutatójának 125. évfordulója alkalmából. A hónap utolsó vasárnapján a művelődési otthon színjátszói az Egy marék boldogság című 3 fel- vonásos vígjátékot mutatják be, előadás Után pedig nagyszabású húsvéti bált rendeznek. — KÉT SZOLGÁLATI LAKÁS felújítási munkáit végzi él az idén Szeghalmon a Vésztőd Építőipari Ktsz, több mint 300 ezer forintos költséggel. — NAGY SIKERE VOLT Okányban a hat előadásból álló szülők akadémiájának. Százhat- vannyolcan váltottak rá bérleteit s egy-egy filmvetítéssel egybekötött előadásnak általában több mint 200 résztvevője volt. — TÖRVÉNYEREJŰ RENDELÉTET hirdettek ki Bagdadban, amelynek érteflimóben közkegyelembein részesül minden 1961 szeptemberétől 1964. február 10-ig a kurd felkelésiben rész* vett személy, A rendelet összhangban van az 1963. november 18-án meg. kötött tűzszünettel. — A MODERN MŰVÉSZETRŐL tartanak előadást március 20-án, pénteken Békéscsabán, a TIT ifjúsági művészeti klubjának foglalkozásán, — DINAMITOS MERÉNYLETET követtek el a kommunista párt székház;, ellen az olaszországi Cagliariban. A robbanás szétzúzta az épület kapuját, súlyos anyagi károk keletkeztek, de emberéletben nem esett kár. A rendőrsé® vizsgálat során kihallgatták a neofasiszta mozgalom 20 tagját, akiket a közvélemény a merénylet megszervezésével gya. nősít. — SZAKMUNKÁSKÉPZŐ TANFOLYAMOT tartanak Körösújfaluban 25 termelőszövetkezeti dolgozó részvételével. A hetenként kétszer sorra kerülő foglalkozásokon állattenyésztési és állategész, légügyi előadásokat hallgatnak a tsz-tagok. — TÖBB MINT 100 AMERIKAI diák határozta el, hogy az idei nyáron részt vesz a második „nem legalizált” kubai látogatáson, hogy megtudja az igazságot a szigetország életéről. Az utazáson való részvétei közismerten kockázatos, mert az amerikai külügyminisztérium utasítása értelmében a résztvevők bűnügyiles felelősségre vonhatók. Húsvéti vásár a Mezőhegyes! Földmű vessz» vetkezel \ SZAKÜZLETEIBEN március 16-től március 31-ig! Női ravaszHraibátok, kosztümök, férfiöltönyök, gyermekruhák, valamint női és férfi divatcikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! 141 — A LÖKÖSHÄZI TŐRPEVlZ- MÜ építésére 200 ezer forintot költenek az idén a községfejlesztési alapból. — OLASZ ERNŐ, az orosházi múzeum munkatársa március 20- án, pénteken a pusztaközponti mozihelyiségben az Aranyember című film vetítése után Kardoskút őstörténete a régészeti leletek tűk. rében címmel tart előadást. — HATVAN ÜJ ELŐFIZETŐT szerveztek az aktivisták a közelmúltban megrendezett sajtóterjesztési napon Vésztőn. Az új előfizetők közül 58-an a Békés megyei Népújságot rendelték meg. — A BATTONYAI DIÁKOTTHON felújítására 100 ezer forintot költenek az idén. A felújítási munkákat a Mezőkovácsházi Építőipari Ktsz végzi. «••■«•■••»••■•••«■•••••■«•»•■«■■•a •*«,». HÚSVÉTI SEBESSÉG: 90 KM/Ö % Svédország valamennyi országúján a Hüébeíi ünnepek 5 alatt legfeljebb 90 kmfó sebességgel haladhatnak, a gépkocsik. A sebességkorlátozást már tavaly több ízben sikerrel al-r kalmazták ünnepi időszakokban. A közúti balesetek száma ennek, következtében jelentősen csökkent. Csak néhány svéd autósztrádán nem érvényes a. „tempó 90”. *— A KEZEDBEN AZ ÉLET című szovjet filmet mutatják be március 20-án, pénteken este fél nyolckor Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjának mozitermében. — JÁRÁSI SZELLEMI VETÉL. KEDÖT rendeztek március 15-én Körösladán yban, a járás művelődési otthonainak és KISZ-alap szervezeteinek részvételével. Hideg éjszaka Tübbfelé kisebb havazással, mérsékelt, időnként megélénkülő szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz J—mínusz 8, helyenként mínusz 8—mínusz 18. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2—pusz 2 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11„ ÜL cm. Telefon: 21—86. 28—SS. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba IL. Tanácsköztársaság útja S. T.: 18—81. 18—Sl. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Indez: 26 esi