Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-07 / 31. szám
IIM. február % 5 Péntek A Táros alatt Se rokonom, se boldog ősöm íem él Moszkvában, de van (most már van) néhány fiatal barátom, akik atomkori Vergiliusnaik fel. csapva, elvezettek a város olyan pontjaira, ahol úgymond: „nagyon jól lehet szórakozni, kuriózumokat is lehet látni”. Hasztalan próbáltam lebeszélni őket a hosszadalmas sétáról, buzgó lokálpatriotizmusuk, várossze- retetük, s a friss barátok iránt Klubhelyiséget avattak az iparitsnuló-intézet fiataljai Csillogó szemű fiúk, s lányok gyülekeztek a minap a békéscsabai iparitanuló-iskola új épületében. Öltözetük elegánsabb, mint az egyszerű hétköznapokon, hangjuk izgatottabb. Mire készülnek, mire ez a sürgés, forgás? Az egyik sarokban verset magoló lány, a másikban az ünnepi beszédet vitatják, jó lesz-e vagy nem. Igen, ünnepségre készülődtek, mégpedig az iskola kiszesei. Ünnepre, mert végre otthonra Mokos Mihály KISZ-titkár megnyitó szavai után Krasznai Zsuzsanna Ady Endre: „Ifjú szívekben élek” c. versét adta elő, majd Pusztai Pál KISZ-vezető mondott ünnepi beszédet. Hangoztatta, hogy amit kaptak, az megbecsülése az ifjúságnak, előlegezett bizalom. — Legyünk mél. tők vezetőink bizalmára, háláljuk meg jó tanulással, jó munkával. Váljon belőlünk kiváló szaktudású, kulturált szakember, hiszen Könyvvásár a klubban. talált a KISZ-szerve2et az újonnan épített iskolában. Klubhelyiséget avattak, a sajátjukat, melyben ezentúl egyedül ők dolgozhatnak, szórakozhatnak. Régi vágya teljesült az iskola KISZ-szervezetének, hiszen eddig „albérletben”, az Üttörőházban kaptak ideiglenes szállást. S ez nagymértékben gátolta munkájukat. Most, hogy végre saját klub- helyiségük van, nagyobb lehetőség nyílik a fiatalok bevonására, aktivizálására. Szeretik a fiatalok a munkát, ezt az iskola építésekor is igazolták. Tudták már akkor, hogy sajátjukat építik. Sajátjukat, mert a tanulóknak, az iskola a második otthonuk. Az ünnepélyes est keretében a kiszesek rövid kultúrműsort mutattak be a több mint 60 megjelent fiatal előtt. a szocializmus építése során nagy feladat hárul ránk... A műsor hátralevő részében Oláh Teréz szavalatot, Csávás Julianna táncdalokat adott elő. Argay Bálint KISZ-tanácsadó tanár meleg hangú beszéd keretében adta át a klubhelyiséget. Az ünnepségen felszólalt Lakos Mária, a KISZ városi bizottság munkatársa, ki sok sikert kívánt a fiataloknak az új klubhelyiségben. A műsor befejeztével hanglemezről a világirodalom legszebb verseiből hallgattak az egybegyűlt fiatalok. A műsor után tánc következett, s a fiatalok még jó ideig együtt maradtak, szórakoztak, ki a táncparketten, ki a pingpong-asztalnál, s többen a biliárdasztalnál próbáltak szerencsét, míg mások az ész játékát, a sakkot gyakorolták. Háló Ferenc Még ebben az esztendőben megnyílik a gimnázium első osztálya Csorváson Csorváson is az a cél, mint megyénk többi községében, hogy mennél többen végezzék el a felnőttek közül a nyolc általános osztályt, ami különösen termelőszövetkezeti szerr. pontból lenne gyümölcsöző, hiszen a mezőgazdasági szakember-képzéshez ez elsőcTege* feltétel. A helybeli fiatalság esetében az általános iskolai végzettség természetesen nem probléma, de annál inkább a középiskolai. A községben ilyen iskolatípus még nincs, holott a csorvásiaknak is érdekük, hogy lányaik, fiaik kö- aépiskolai tudással álljanak munkába, váljanak mind szak- képzettebbé, ami az egyén és a közösség jobb, gyorsabb boldogulásának is feltétele. Ennek felismeréseként már szervezik a gimnázium első osztályát, mely szeptemberben — alkalmi helyiségben ugyan, de megnyílik. Azonban már tartanak a megbeszélések a tanácsi és oktatási szervek közt egy teljesen önálló épület létesítésére. A csor- vási gimnázium nagyrészt községfejlesztési alapból, épülne fel. létrehozásában valamennyi helyi társadalmi szerv és természetesen az ifjúság is részt kíván venni. táplált engedékenységem végül Is csendes kompromisszumra késztetett. — No jó, menjünk... — mondtam és már szedtük is a lábunkat. Elindultunk a divatos látványosságok (talán jobb az a meghatározás, hogy érdekes, értékes látványosságok) birodalmába. Ök tudták, hogy hová megyünk, én még nem. A töprengés közben szentül elhatároztam, hogy mindenütt az embereket figyelem a legjobban, mert számomra a legérdekesebb, „leglátványosabb” lények mégiscsak ők. Először a Metróval barátkozta ttak meg. — A Metró a város legpraktikusabb közlekedési alkalmatossága. Hetven állomása van és száznegyven kilométeres sínhálózata. Hogy mennyi embert szállít ide- oda, azt igazán nem tudom... — hadarta egy szuszra Fegyka, egyetemista barátom a Gorkovó sarkán, ahol „letértünk” öt percre egy kávézónak csúfolt pincemélyedésbe. Barátságtalan kis helyiség volt, de jólesett kávészaga és melege. Odakinn hűvös szél ribálita a fák lombkoronáit Fejenként öt kopekért feketekávét kaptunk, sziircsölve trécsoltünk. A kávé híg és zaccos, a kávéfőzőlány szőke és csinos, a gép magyar volt. Bár gyorsan megszületett ítéletem a csésze tartalmáról, a főzője iránti pillanatnyi elragadtatásból harsányan dicsértem. Natasa hálásan fogadta a nem mindennapi elismerést és hozzánk jött. Többet beszélgethettünk a soknál, mert a főnökasszony — terebélyes, puha és szúrós szemű asszonyság — egyszer csak mérgesen közbeszólt: „Natasa, már megint nem vagy itt?” Mivél nem láttuk célszerűnek, hogy afférunk támadjon a pincében Natasa munkafegyelmének megsértése végett — s különben is, megmelegedtünk már — nekilendültünk az utcának. Atelier, ben egy félkör alakú épület állt, homlokzatán nagy M betűvel. — Na, nézd — bökött előre, az épület felé állával Ványa — ez a Bjeloruszkája állomás. Itt felszáL J lünk, azaz leszállunik és öt kopekért egész nap utazhatunk a város alatt. Nekünk gyermekkorunkban ez volt a szórakozásunk. Ha nem jössz fél a felszínre, nem kell újra jegyet váltanod.Furdalt a kíváncsiság: — Mondjátok, tényleg igaz az, hogy aki eltéved valahol, az a Metróval könnyen hazatalál? Aggodalmas ábrázatot vághat, tam, mert siettek igenelni. — Minden állomáson ott van a város térképe, a Metró sémája, azon még egy hátulgombolós is el tud igazodni — ugratott Fegyka és cinkos mosollyal Ványára meg rám nézett. — Különben majd meglátod. Gyerünk. Becsületesen leszurkoltuk az öt- kopekest, éhesen elnyelte az autó. mata, s szabad volt előttünk az út. (Ha elfelejtettünk volna fizetni, az okos gép fotocellás megoldásával elzárja előttünk az utat A Metrón nem lehet potyázni.) Néhány lépés után már a mozgólépcsőn álltunk. Igazán praktikus dolog. Rengeteg talpalást lehet megspórolni vele. Minden állomá. son ilyen van. Csak állsz és ereszkedsz lefelé a kivilágított alagút- ban. Ha nem sietsz, akkor a jobb oldalra kell állni, mert íratlan szabály, hogy a bal oldal az előzni akaróké, gyorsabban igyekvőké. ök mennek, sietnek. Ha abszolút tájékozatlanul elállód az utat, menten levonják rólad a konzekvenciát: „na, ez sem moszkvai”.!. — mint ahogy rólam levonták, mert jobbra-balra tén- feregtem, hogy lássam a túloldalon felfelé tartókat és az előttem, mögöttem utazókat... Senki sem tolakodott, senki sem kiabált Vagy harminc méterrel szálltunk le a föld alá. A pesti földalatti méreteihez szokott ember meghökkenésével néztem széjjel. A pazar kivilágítású csarnok legalább száz méter hosszú és tíz méter széles. Plusz jobb és bal oldalt, az árkádokon túl a sínek. A .alakon domborművek, freskók, cirádáik. Kis padok. Aki vár, az ül, olvas vagy sétál. Az emberek nem idegeskednek. Megszokták már, hogy minden negyedik, ötödik percben jön egy háromkocsis szerelvény. Beszálltunk az egyik járatba. A kocsik bőrülésesek, tágasak, mindig friss levegő mozog bennük. Hogy az utazók milyenek? Olyanok, mint nálunk a villamoson. Az egyik olvas, a másik bámészkodik, a harmadik unottan kapaszkodik, a negyedik-ötödik beszélget és így tovább. Az egyik munkából jön, a másik könyveket szorongat, bizonyára a közeli könyvtárba iparkodik. Néhány perc múlva megérkeztünk a Novoszlobodszkájára. Itt is körülnéztünk, s folytattuk tovább az ismerkedést a Komszomolszká. jávaL Aztán a Botanikus-kert következett. Itt barátkoztam össze Dimitrij Vlagyimirovics Ivanov sorsjegyárussal. Bár még ma sem ismerem a szovjet sorsjegy szisztémáját, nem is akartam venni, pusztán kíváncsiságból csapódtam hozzá... Az üzlet életrevalósága és Dimitrij Vlagyimirovics koresete érdekeit. A kedélye«, hatvanhét éves öreg két éve ment nyugdíjba, s 42 új rubelt kap havonta. Textilgyári munkás volt. A hat gyerek már felnőtt, családi fészket rakott, unokák is csivitelnek vasárnaponként a nagyszülői portán. Nem kellene dolgoznia az öregnek, megélnének szépen, csendben a kis nyugdíjból a bábuskával, de hát jól jön az az egy-két rubel naponta. Ennyi összejön. Szép mellékes, s nem is kell fáradni érte. Réggel leül a kis asztala mellé, kirakja a Fortuna-papírokat, aztán vár. Gyakran megállnak mellette. S persze válogatnak az emberek. Ugyanúgy, mint nálunk. „Hátha pont ezzel nyerek...” Dimitrij Vlagyimirovics ilyenkor mosolyog a bajusza alatt. Neki aztán mindegy, csak vásároljanak... Nagyon barátságos, kedves apókaként él mindig az emlékezetemben. A szovjet kisember típusa marad, ha lehet így mondanom. A Metrótól a Botanikus-kertnél váltunk meg. „Felmozogtunk” az utcára, hogy meglátogassuk a népgazdasági kiállítást. nül elhozzák ide. Azért a harminc kopekért bárki bebarangolhatja a hatalmas országot. Nincs ennél olcsóbb és érdekesebb utazás. Minden köztársaságnak jcülön pavilonja van, s minden pavilon építészeti remekmű. Kívül is, belül is. Megismerkedhetsz a köztársaság iparával, földjének termékeivel, természeti szépségeivel, embereinek viseletével. S megközelítően le tudod mérni az életszínvonalat. Annyit láthatsz, hogy a séta végén elfelejted M először látottakat. Itt akaratlanul is rádöbbenhetsz — két szemed a tanú —, hogy milyen szép és gazdag ez az ország. Hihetetlenül gazdag. Ha érdekességre szottyan kedved, megnézheted a színes televíziót az elektrotechnika házában, láthatod magad a televíziós készülék képernyőjén, mint a tükörben, s megbámulhatod — ilyen itthon úgy sincs — a cirko» ráma mozit. Ez utóbbi számomra az újdonság varázsával hatott. Jegyet váltottunk, aztán beléptünk a kör alakú terembe. (Tizenöt méteres átmérője lehet.) A félhomályban én kényelmes — széket próbáltam szerezni. Csak akkor ébredtem rá, hogy felesleges erőlködnöm, buzgólkodnom, amikor láttam, hogy mindenki áll és forog. Épp arra, amerre láthat valamit. És derül azon, hogy a konferansz nagy lelkinyugalonv mal sétál a vásznon — körbe. Aztán egyszer csak mindahány vetítőgép működésbe lépett, s mi valamennyien úgy éreztük magunkat, hogy a Moszkva-uszoda vizében ücsörgőnk, s körülöttünk vidáman lubickol mindenki. Forogtunk körbe, s már-már széde- legtünk a gyönyörűségtől. A szín- és mozgásgyűrűben még egy kicsit össze is húztuk magunkat, nehogy egy pettyes labda eltaláljon... Később sétahajóztunk. Suhantunk a folyón, kétoldalt az úton autók suhantak el, mögöttünk habos hullámok simultak eL Strandolok integettek. A képváltás után egy vízilabda-meccs kellős közepébe csöppentünk. Köröttünk játszottak. Az egyik legény előttünk feldobta a labdát, ami egy másodperc múlva már mögöttünk csobbant a vízbe. Persze, meg kellett fordulnunk ... Imbolygó matrózléptekkel hagytuk ott a mozit. Mindenki áradozott, csak az én két Vergili- uszom hümmögött. „Olcsó látványosság” — mondták. A maguk módján persze igazuk volt. Egy fél év alatt ők már harmadszor látták ugyanezt a műsort... Mit szóljanak akkor a mozigépészek?... wmM I Éf mmmm mstm I . I Az esőre hajló délutánon inkább csak turisták, kirándulók mászkáltak a 216 hektáros, 300 épületet számláló, rengeteg illatozó virággal és figurás szökő- kúttal telehintett területen. Ha napsütéses, kellemes az idő sort állnak a harminckopekes belépőjegyért. Kedvelt úticél vasárnaponként a moszkvaiak számára ez a kiá'lí.ás. Távolról érkező vendégeiket, rokonaikat feltétleKöltséges mulatság a cirkoráma. Talán sohasem lesz divat, hétköznapi szaporaság. Ma is csak egy ilyen mozi van Moszkvában. „Nem a trükk a fontos, hanem a tartalom” — mondták Fegyáék. Hát nem volt igazuk? Azt pedig a „normális moziban” könnyebben meg lehet találni... Ha nem is mindig. (Folytatjuk) Pallag Róbert