Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-23 / 45. szám

1964. február 23, 4 Vasárnap 'Í^íáaócizc&. összeveszett a család; a nővér haragszik a húgára, a sógor a só­gorra. a csalód leánygyermekei a család fiútagjaira, s így lehetne sorolni a szerteágazó rokonság sok-sok haragját. A haragosok szidják egymást úton-útfélen... Olyanokat mondanak a másikra, amely enyhén szólva már majd­nem rágalmazásnak tűnik. Vádas­kodnak, s a tegnap még mosoly­gók most, ha véletlenül összetalál­koznak, nem tudják, köszöntsék-e rokonukat. Az ok: örökölték. S a komor gyász még ott ült tekintetükben, mikor utolsó útjá­ra kísérték a megboldogultat, de ahogy hulltak a rögök a kopor­sóra, ők már egyre távolodtak a gyásztól, azt számolgatták „ne­kem mi jut”. Senki ne gondolja, hogy a meg­halt után százezrek maradtak ... Nem, nem maradt az után érték­nek nevezhető jóformán semmi... illetve mégis: Egy hold kert és néhány hold föld. — Föld? — kérdezhetné valaki, mint ahogy az ismerősök meg is kérdezték: — Mit akartok azzal? Már az hat éve a termelőszövetkezetben van! — Nem számít! — így az egyik sógor, aki talán azt sem tudja megmondani, merre is van az a vitatott föld. — De mit osztozkodtok rajta? — A jogért! — kiáltott fel a másik. — Csak! — tromf Olt a har­madik. S most akták születnek, telek­könyvi adatok után futkosnak, úszik a gyárból kikért évi szabad­ság, de nekik nem számit. — Csak! — hajtogatják eszelő­sen, s talán majd a per is eltart néhány esztendeig addig harag­szanak egymásra a rokonok, nem látják értelmetlennek a dolgot, és hajtogatják csökönyösen, az „enyém, nekem jár”. Szerencse, hogy a föld addig terem, azon dol­goznak. Mert oly sokat elbír a föld. Dóczi Imre JO ÜNNEP Nyílik az ibolya, a holland tulipán és jácint a Gyulai Kertészeti Vállalat üvesjiázában Nagyon lassan érkezik él hoz­zánk a várva várt jó idő. Reg­gelenként még fázósan húzzák össze magukat a járókelők, me- gyeszerte hótakaró borítja a szántóföldeket, réteket. A Gyu­lai Kertészeti Vállalat valóságos kis sziget, ahol a legszebb tavaszi virágok nyílnak. Háromezer cse­répben pompázik a kék ibolya, a tulipán és a jácint. Felejthetetlenül szépek a tuli­pánok és a jácintok. Nem cso­da, hisz a virágok őshazájából, Hollandiából importálták a hagy­mákat A fehér, piros, rózsaszí­nű, sárga, kék és egyéb színek kü­lö Hozó árnyalataiban pompázó virágok sokkal dúsabbak a szoká­sos magyar fajtáknál A kertészet egyébként igazi ta­vaszra emlékezteti a látogatót, oly nagy már a sürgés-forgás. Negyed- millió virágpalántát nevelnek a gondos kertészek tavaszi kiülte­tésre, készülnek a bécsi nemzet­közi kiállításra, az Országos Me­zőgazdasági Kiállításra, ahol a cserepes virágok százait mutatják be. A korábban Erfurtban több arany és ezüst érmet nyert válla­lat ismét ki akar tenni magáért s külföldi és hazai kiállításokon ' „osztalék” közel másfél millió fo- újabb elismerést szerezni a ma- rinttal lesz több, mint a tavalyi gyár kertészetnek. | volt. Az idén kifizetésire kerülő Maszek? Félmaszek! Nem! Tel­jes egészében szocialista szektor! De hált kikről is van szó? A kis­ipari termelő szövetkezetekről vagy ahogy belsőbb berkekben mondják: a kátéeszekről, vagy még rövidebben; a „szövik”-rőL Negyvenkettő van belőlük me­gyénkben és ez igen jelentős szám, különösen, ha azt is tud­juk, hogy ezek a szövetkezetek több minit 6000 dolgozónak adnak megélhetést — méghozzá nem is akármilyet! No, de ne vágjunk elébe a dolgoknak! Megyénk kisipari szövetkeze­tei az címűit évben csaknem fél- milliárd forint értéket termeltek, 16,7 százalékkai többet, mint 1962-ben. De nemcsak a terme­lés mennyiségével szárnyalták túl az eddigi legjobb eredménye­ket is, hanem az önköltség tekin­tetében is jó eredményekről le­het beszámolni! Az éves mérlegek feldolgozása után kellemes meglepetés érte a Békés megyei KISZÖV vezetőit, hiszen az éves nyereség a vártnál is szebben alakult, jóval megha­ladta a 32 millió forintot! Ez az előző évi 26,8 millió forintnál több mint S millió forinttal maga­sabb nyereség. Ez aztán igazi „ötös találat”! A nyereség ilyen növekedése mellett jövedelemadó címén két és fél millió forinttal nagyobb összeggel járultak hozzá ezek a szövetkezetek népgazdasá­gunk fejlesztéséhez, mint az elő­ző évben. De nemcsak a népgazdaság járt jobban, jobban jártak a szövetke­zetek dolgozói is. Egyrészt a ma­gasabb munkabéren keresztül, hiszen 1963-ban 15 millió forinttal több bér került megyénk szövet­kezeti dolgozóinak borítékaiba, másrészt pedig, mivel a nyere­ségrészesedés címén kifizetésre kerülő összeg, az úgynevezett (22) — Amint filmre vette elindu­lásunkat — szólalt meg Kámov Melnyikovhoz fordulva — men­jen vissza az űrhajóra és figyel­meztesse Belopolszkij elvtársat utasításomra. Ismétlem; az űr­hajóból csak végszükség esetén szabad kiszállni. Ha ez mégis bekövetkezik, csak maga hagy­hatja el a hajót. Belopolszkij egyetlen másodpercre sem távoz­hat el a rakétából. Ha estig nem térnénk vissza, ne induljanak ke­resésünkre. Ha megszakad az összeköttetés, kapcsolják be a rádióirányzót. Ha a terepjáró nem térne vissza többé, a ponto­san kijelölt időben repüljenek vissza a Földre. — Parancsát végrehajtjuk! Szerencsés utat! — A sötétség beálltával gyújt­sák meg a fényszórót — tette hozzá Kámov. — Felderítő utunk az estébe nyúlhat és a fényszóró fénye után könnyeb­ben találjuk meg az űrhajót. Hát akkor a viszontlátásra! Kezet szorított Melnyikowal és a terepjáróhoz indult. Paj- csadze már a kormányrúdnál ült. — Még valami — fordult vissza a parancsnok. — Még ma hívja elő a filmet. Nagyon kí­váncsi vagyok, hogy sikerültek a kisnyulak. Melnyikov biztos volt abban, hogy az űrhajó ablakából le­fényképezett „nyulacskák” jól sikerültek. Kámov beszállt a gépbe, ma­gára zárta a légmentes ajtót és kinyitotta az oxigénpalack csap­GEORGIJ MARTINOV: DLaland cl JHarson Sárközi Gyula fordítása ját. Amint a levegő összetétele és a légnyomás megfelelő volt, levette a gázálarcot. Pajcsadze követte példáját Melnyikov, kezében a filmfel­vevő géppel néhány lépésnyire állt tőlük. Az űrhajó ablakában Belopolszkij arca látszott... Paj­csadze elfordította a fogantyút. A terepjáró teste alig észreve­hetően megremegett; a hatalmas erejű motor hangtalanul működ­ni kezdett. — Indulás! — mond­ta Kámov. A terepjáró az űrhajót körül­vevő növények tömör falához ért. — Forduljon kissé balra — mondta Kámov. A gép a jelzett irányba for­dult s egyre nagyobb gyorsaság­gal száguldott nyugatnak. Melnyikov abbahagyta a fil­mezést és a terepjáró után né­zett Aztán megfordult és las­san visszatért az űrhajóhoz. Be­lépett a kijárati kamrába, fel­húzta a létrát és megnyomta a gombot. A külső ajtó becsukó­dott. Tíz másodperc múlva ki­nyílt a belső ajtó, majd mögötte ismét bezárult. Az újságíró le­vette gázálarcát és átment az obszervatóriumba. Az űrhrjó most kihaltnak tűnt. Belopolszkij még mindig az ablaknál állt. — Még látom Őket —-mondta. Messze, a bozótok csúcsa fö­lött a terepjáró gyorsan zsugoro­dó fehér teteje látszott Aztán eltűnt a szem elől. A rádióállomás ellenőrző lám­pájának vörös fénye megnyug­tatóan mutatta, hogy a terepjá­ró rádiója dolgozik. Kámov azt ígérte, hogy fél óra múlva je­lentkezik. Ezalatt a terepjáró jókora utat tesz meg. Melnyikov leült a készülékhez. Belopolszkij céltalanul őgyelgett az obszervatóriumban, aztán melléje telepedett. Mind a ket­ten türelmesen várakoztak. Végre letelt a fél óra. A hang­szóróban éles kattanás hallat­szott. — Kámov beszél — hallatszott az ismert hang. — Jól hallanak engem? — Jól halljuk — felelte Belo­polszkij. — Én is jól hallom magukat Egyelőre semmi újság. Terepjá­rónk olyan tájon halad, amely semmiben sem különbözik az űrhajó környékétől. Állandóan egy irányba haladunk. Maguk­nál mi újság? — Semmi. Minden a régi. — Figyeljék a környéket. A beszélgetést poniosan egy óra múlva folytatjuk. Megszakítom az adást. összeg áltálában csaknem egy- j évente 4100 forinttal hozott létre hónapi munkabérnek felel meg, s több értéket, mint a bázisidőszak_ így joggal mondhatják egymás- j ban. Ugyanakkor a termelői bé­rek 4,9 százalékkal nőttek, 865 forinttal emelkedett az évi átlag­bér. Ez mindjárt válasz arra is, hogy érdemes volt-e versenyez­ni. Hogy a takarékos gazdálkodás mennyiben befolyásolta az ered­ményeket, annak bemutatásához elég, ha — azonos árszintem — összevetjük az 1962. évi termelé­si költségek 91,2 százalékos mér­tékét az 1963. évi 90 százalékos önköltséggel. Ezzel megvalósítot­ták, sőt túl is szárnyalták szövet­kezeteink a Békés megyei KISZÖV vezetőségének azt a ha­tározatát, amely szerint az ön­költséget 1963. évben 1 százalék­kal csökkenteni kell. Melyek voltak azok a szövetke­zetek, amelyek az elmúlt év jó munkájában élen jártak? Mindet felsorolni sok lenne. De mégis — mint kimagasló jó eredményt el­ért szövetkezeteket — hadd állít­sam példaképül a gyulai, oros­házi és a Szarvasi Vas- és Fém­ipari, a Szarvasi Dobozkészítő, az Eleki Vegyes, a Gyulai Fa- és Fémbútoripari, valamint a szarva­si és a Sarkadi Építőipari Ktsz- eket Sajnos, voltak olyan szövet­kezetek is, amelyeknél már néma dicsekedhetünk a legjobb ered­ményekkel. Így a Békéscsabai Textilfeldolgozó, a Dévaványai Fa- és Vasipari, a Battonyai Ve­gyes és a volt Battonyai Építőipa­ri Ktsz-ek. Nem beszéltem még a kisipari szövetkezetek egyik legfontosabb feladatáról, a javító-szoigáltató tevékenységről, a megye lakossá­ga közvetlen javítási igényeinek; kielégítéséről. El kell mondani, hogy — bár az előző évhez ha­sonlítva ez a tevékenység 5,6 százalékkal emelkedett — ebben még nagyon sokat kell fejlőd­nünk. Néhány szövetkezet vezetői a lakosság ilyen igényét figyel­men kívül hagyva, csak a kész- árutermelő tevékenységhez húz. pedig nemcsak szükséges, hanem érdemes is ezekkel a munkákkal foglalkozni. A pénzügyminiszter idevonatkozó utasítása ugyanis ezen tevékenységek után, írd és mondd: 60 százalékos jövedelem- adókedvezményt biztosít. De ezen túlmenően, az osztalék kiszámítá­sánál is jelentős előnyben része­sülnék azok a szövetkezetek, illet­ve azok a dolgozók, akik a szol­gáltató tevékenységben dolgoztak. Ez a többlet nyereségrészesedés és az előbbiekben említett magas adókedvezmény együttvéve, kevés híján egymillió forint osztalékkal vastagítja a borítékokat. Surnma- summárum, elmondhatjuk, hogy a közeljövőben megtartandó mér­legzáró közgyűléseken jól meg­érdemelt ünnepet ülnek megyénk kisipari termelőszövetkezetei! Gaika Pál a KISZÖV főkönyvelője nak a szövetkezeti tagok; „Az idén jól kamatozott a részjegyünk!” De vajon valóban a részjegyek kamatoztak ilyen jól? Nem, ezt nem lehetne így mondani. Kama­tozott a szövetkezeti dolgozóknak a vezetésbe vetett bizalma, ami nem volt hiábavaló... megérte! Sokan voltak az elmúlt években, akik ellenezték az egyes szövetke. zetek összevonását, a fúziókat, sokszor még a vezetők, sőt még egyes helyi tanácsa szervek is. Azt, hogy igazuk volt-e vagy nem, az előbbiekben elmondott ered­ményekből döntse él az olvasó! Korántsem akarom azt mondani, hogy ezek a jó gazdasági ered­mények elsősorban a fúziók ha­tásának következtében jötték lét­re, de, ha meggondoljuk, hogy az összevonások révén nagyobb, erő­sebb egységek létesültek, no meg azt is, hogy a szövetkezetek dol­gozói általában a legjobb, legrá­termettebb vezetőket választották a megnagyobbodott ktsz-ek élére, ez a körülmény is vitathatatlanul közréj átszőtt az eredmények ja­vulásában. Mi volt hát akkor az, aminek elsősorban köszönhetjük ezt a féL félé ívelést? Lehet, hogy a válasz közhelyként hat, de igaz! Ma már mindinkább ott tartunk, hogy nemcsak a szövetkezetek vezetői, j hanem a tagság is átérzi a terme­lékenység növekedésének, a szoci­alista munkaversenynek, a taka­rékosság fokozottabb érvényesü­lésének és a társadalmi tulajdon védelmének a szükségességét. És, hogy ezt nemcsak átérzi, hanem e szerint cselekszik is, álljon itt bizonyítékul néhány adat: Az 1962-es évhez hasonlítva az egy főre eső termelési érték 4,8 százalékkal emelkedett, ami any- nyit jelent, hogy egy-egy dolgozó A hang elhalt — Bemegyek a laboratórium­ba. Szergej Alekszandrovics megkért hogy még ma hívjam elő a filmszalagot. Mindjárt visz- szajövök — mondta Melnyikov. Belopolszkij figyelmesen vé­gigmérte fiatal társát — Menjen — szólt aztán. — És ne izguljon! Idejében vissza­térnek. Nincs semmi oka a nyugtalanságra. Még ha volná­nak is nagy vadak a Marson, nem merik megtámadni a te­repjárót. — Elhallgatott Majd kis idő múlva így foly­tatta: — Elvben mégis van egy ve­szély... A Marson homokviharok szoktak tombolni. Olyannyira erősek és akkora területen ural­kodnak, hogy teleszkópjainkon a Földről is láthatjuk őket. Na­gyon elcsodálkoztat e légkör nyugodtsága, amelyet második napja tapasztalunk. A szél ha­talmas homoktömeget szokott felkapni és óriási sebességgel száguldozik vele. A terepjáró azonban ennek figyelembevéte­lével készült. Motorja megbirkó­zik a viharral, az irányt pedig meg tudja adni a rádióirányzó. Azonkívül a viharok főleg azok­ban a sivatagokban tombolnak erősen, amelyeket idejövet lát­tunk. Ne felejtse el, hogy mi egy mély medence alján va­gyunk. A terepjáró aligha megy túl a medence határán. Úgy­hogy ne féljen, barátaink sértet­lenül térnek vissza. (Folytatjuk) Országos Söripari Vállalat azonnal felvesz férfi segéd­munkásokat és kocsikísérőket. Munkásszállás van. Természetbeni juttatás napi két liter sör. Jelentkezés: Bp. X. kér. Maglódi út 17. Munakerőgazdálkodás. ' 1557

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents