Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-31 / 25. szám

1961. Január 31. 7 Péntek Megkezdődött az Innsbrucki IX. Téli Olimpia Sok induló, színvonalas mérkőzések a gyulai járási asztalitenisz-bajnokságon Mintegy százötven induló vett j részt Gyulán január 25-én és 26- án (szombaton és vasárnap) a já­rási serdülő és ifjúsági asztalite­nisz-bajnokságon. A gyulai járás asztalitenisz-sportjának mozgal­mas életét és fellendülését bizo­nyítja az a tény, hogy az év el­ső hónapjában a felnőttekkel együtt több mint kétszáz (ponto­san 203) versenyző állt asztalhoz az egyéni és páros versenyszámok küzdelmei során. A szombati és vasárnapi versenyt a járási aszta­litenisz-szövetség rendezte. A lel­kesedésen kívül bizonyos színvo- nalemel'kedésről is be lehet szá­molni. A serdülő fiúknál Perjést és Görgényi szoros mérkőzésen döntötte el a bajnokság sorsát. A lányoknál Perjési Orsolya fölé­nyes biztonsággal lett első. Az if­júságiak versenyében Vertán és Licska, illetve Skultéti és Perjési színvonalas mérkőzést vívott a bajnoki címért. EREDMÉNYEK: Serdülők: leány egyéni: 1. Per­jési Orsolya, 2. Kovács Julianna, 3. Tóth Julianna. Leány páros: 1. Perjési, Kovács, 2. Eri, Róbert, 3. Kelemen, Vadasi. Fiú egyéni: 1. Perjési Márton, 2. Görgényi Ernő, 3. Szabó László. Fiú páros: 1. Sza­bó, F. Szabó, 2. Perjési, Görgényi, 3. Farkas, Fenesi. Ifjúságiak: leány egyéni: 1. Skultéti Mária, 2. Perjési Orsolya, 3. Héjjas Emília. Leány páros: 1. Skultéti, Héjjas, 2. Barna, Juba. Fiú egyéni: 1. Vertán Endre, 2. Licska Béla, 3. B. Kun János. Fiú páros: 1. Vertán, Licska, 2. Sajtos, Sipos, 3. Perjési, Görgényi. A Sarkadi Gimnázium férfi- és a Gyulai Kinizsi női csapata vezet a gyulai járási kosárlabda Kilián Kupában Negyedik, illetve a harmadik for­dulónál tartanak Gyulán a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Járási tanácsa által rendezett kosárlabda KiUán Kupában. A férfiak nyolc csa­pattal, a nők hat csapattal vesznek részt a kupában. A férfiak a negye­dik fordulónál tartanak, bár néhány csapat még csak két, illetve három mérkőzést játszott. A négy forduló után a Sarkadi Gimnázium A) csa­pata áll veretlenül az élen. Veretlen még a Gyulai Pedagógus is, a csapat azonban csak két mérkőzést játszott. A női csoportban csak egy csapat veretlen még. A Gyulai Gimnázium B) csapata nem szenvedett eddig ve­reséget, az élen azonban mégsem ő áll, aminek oka, hogy csak egy mér­kőzést játszott. A többi csapatok már mind elszenvedték első vereségüket. EREDMÉNYEK: Férfiak: Sarkadi Gimnázium A)— Sarkadi Gimnázium B) 104:40, Gyulai Pedagógus—Gyulai Gimn. C) 58:24, Gyulai Gimn. A;—Gyulai Gimn. B) 74140, Gyulai MTH—Gyulai Kertészeti Techn. 41:24, Sarkadi Gimn. A)— Gyulai Gimn. A) 39:34, Gyulai Peda­gógus-Gyulai Gimn. B) 67:46, Gyulai MTH—Sarkadi Gimn. B) 56:15, Gyulai Gimn. A)—Gyulai MTH 53:30, Sar­kadi Gimn. A,—Gyulai Gimn. C) 51:29, Gyulai Gimn. B)—Sarkadi Gimn. B) 46:16, Sarkadi Gimn. A)— Gyulai MTH 45:16, Gyulai Gimn, Q— Gyulai Kertészeti Techn. 32:23. a kupa Állasa: 1. Sarkadi Gimn. A) « 4 - 339:119 8 2. Gyulai MTH « 2 2 143:137 6 3. Gyulai Gimn. A) 3 2 1 161:109 5 4. Gyulai Pedag. 2 2 - 125 : 70 4 5. Gyulai Gimn. B) 3 1 2 132:157 4 6. Gyulai Gimn. 0 3 1 2 85:122 6 7. Sarkadi Gimn. B) 3 - 3 71:206 3 8. Gyulai Kert. T. 2 - 2 37 : 73 2 Nők: Gyulai Kinizsi—Sarkadi Gimn. B) 55:10, Sarkadi Kinizsi—Gyulai Gimn. A) 28:9, Gyulai Kinizsi—Sar­kadi Kinizsi 18:16, Gyulai Gimn. A;— Sarkadi Gimn. A) 19:15, Sarkadi Gimn. A)—Gyulai Kinizsi 21:14, Sar­kadi Kinizsi—Sarkadi Gimn. A) 40:26, Gyulai Gimn. B)—Sarkadi Gimn. B) 13:0. a kupa Állasa: 1. Gyulai Kinizsi 3 2 1 87:47 5 2. Sarkadi Kinizsi 3 2 1 84:53 5 3. Sarkadi Gimn. A) 3 1 2 62:73 4 4. Gyulai Gimn. A) 2 1 1 28:43 3 5. Gyulai Gimn. B) 1 1 - 13: 0 2 6. Sarkadi Gimn. B) 2-2 10:68 2 Gyulai sporthírek A Gyulai MEDOSZ elnöksége legutóbbi ülésén a labdarúgó­szakosztály munkáját tárgyalta meg. A felszólalások zöme a baj­nokságra való jó felkészülést han. goztatta és több értékes javaslat hangzott el. Így például a Baráti Kör megalakítása is, mely az NB Il-ből való kiesés óta nem volt a Gyulai MEDOSZ-nál. Határo- I zat született a Baráti Kör szerve­ző bizottságának megalakítására. I Ügy tervezik, hogy minden irotéz- j menynél, vállalatnál megbízottat szerveznek, aki a maga területén végzi a szervező munkát. A MEDOSZ labdarúgó-szakosztálya egyébként február 15-ig szurkol« | gyűlést tart az SZMT gyulai szék. házának nagytermében, melyen a jelenlévők megválasztják a Ba­ráti Kör vezetőségét és az intéző bizottságot, A Gyulai Kinizsi labdanlgó- szakosztálya is megkezdte a fel­készülést a tavaszra. A jó felké­szülés bizonyára előbbre viszi a Kinizsi esélyeit az 1964. évi baj­nokságban. Az edző továbbra is Csonka István dr., a szakosztály- vezető pedig Bőd Antal, a csapat volt játékosa lett. Pásztor Zoltán — aki éveken át az NB Il-es csapat középhátvéd­je volt — bejelentette, hogy a jö­vőben tanulmányai miatt nem tud a csapat rendelkezésére állni. A MEDOSZ a középhátvéd beje­lentését tudomásul vette. Pótlása komoly feladat elé állítja a veze­tőket, de remélik, hogy a baj­nokság megkezdéséig sikerül meg. felelő helyettest találni. **• Az utóbbi időben három jő képességű védőjátékost vesztett el a gyulai NB Il-es csapat. Osgyán a Bcs. Előréhez távozott, Pásztor visszavonult, Lovász II bevonult tényleges katonai szolgálatra. Ko­moly veszteség ez és most Vasvári edző igen nagy gondban van a hátvédhármas kialakítását illető­en. Viszont megnyugtató, hogy a támadósor — mely éveken át a gyulaiak mérsékelt teljesítményt nyújtó csapatrésze volt — ügyesen játszik és nagy reményeket fűz­nek a fiatal csatárokhoz. Az őszi csapathoz képest Nagy II, Zsinka Megnyitó ünnepség az isel-hegyi stadionban. Felvonulnak an olimpián részt vevő csapatok. Megjelenik a magyar csapat a stadion lépcsőjén. Hat amerikai sportoló hozza az olimpiai zászlót, melyet négy éven keresztül Squaw Valley őrzött. Jusl Kieder, volt osztrák lesikló bajnok gyújtotta meg az olim­piai lángot. Az ünnepélyes pillanatnak 60 ezer néző és a tele­vízión keresztül egész Európa szemtanúja volt (Televíziós felvételek a bukaresti tv szerda déli adásáról.) Javult a fogási eredmény A Gyomai Horgász Egyesület vasár­napi tisztújító közgyűlése nagy ér­deklődés közepette folyt le. A meg­tartott választáson az új vezetőség el­nöke Gecsei László, titkára pedig Csapó Imre lett. A közgyűlésen elhangzott felszólalá­sokból megállapítható volt, hogy a tagság tájékozatlan az egyesület ügye­iben. Az új vezetőség találja meg a módját a rendszeres tájékoztatásnak klubnapokon és taggyűléseken. A gyomai sporttársak figyelmét nem kerülhette el; tavaly az egy hor­gászra számolt fogáseredmény átlaga 13,5 kilogramm volt. Ez éppen két ki­lóval több az 19G2. évinél. Valószínű ennek hatására növekedett az egyesü­let létszáma. A halasítási munkák az idén tovább folytatódnak, várható te­hát a fogáseredmény növekedése is. Röviden A KlOSZ-székházban elkezdődött építkezési munkák miatt bizonytalan időre elhalasztották a békéscsabai ! sporthorgászok közgyűlését és halva- j cső rá j át. Közűiét munkaerőigénye Az £M 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe lyekre kőműves szakmunkásokat* va­lamint kubikosokat és férfi segéd munkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidéki­eknek 1 tanácsigazolás, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Jelentkezés Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 602 Horgászaiét és Nagy I jelent erősödést Bizo­nyára sikerül úgy felkészülni a MEDOSZ-nak, hogy a jó közép­csapat teljesítményét elérje az idén. Kedvező változások a balesetbiztosításban! Újfajta kombinált élet- és balesetbiztosítást vezet be az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ ! Részletes felvilágosítást az ALLAM1 BIZTOSÍTÓ körzet felügy élői és az üzemi megbízottak adnak, na SPORT SPORT SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents