Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-30 / 24. szám
Ili R EK 4 Megvesztegető banántröszt Olaszországban Az emberek közösségi nevelése a mezőgazdasági jellegű Békés megyében különösen nagy jelentőségű A TIT megyei elnöksége a IV. megyei küldöttgyűlés előkészítésének és lebonyolításának tervezetét vitatta meg A TIT Békés megyei elnöksége január 29-én tartotta békéscsabai székházában idei rendes ülését, melynek egyetlen napirendi pontja a TIT IV. megyei küldöttgyűlése előkészítésének és lebonyolításának, illetve az ezt rögzítő tervezetnek a megvitatása volt Az elnöklő dr. Kertész Márton bevezető szavai után, Takács Pál- né, a TIT közgazdasági választmányának országos titkára, valamint a szakosztályok megyej elnökei előtt dr. Krupa András megyei titkár tartott rövid, de számadatokkal alátámasztott, tartalmas beszámolót az előző években végzett munkáról. — Ezzel az üléssel a TIT Békés megyei szervezete fqntos határkőhöz érkezett — kezdte, majd a továbbiakban arról beszélt, hogy számadást vetettek s ennek alapján úgy érzi, nincs szégyenkezésre ok. Az elmúlt 3 év alatt megyénkben nőtt a TIT szervezettsége és tömegbefolyása. Míg valamikor szinte csak a pedagógustársadalom volt aktivizálható erre a fontos társadalomnevélő feladatra, ma már az értelmiség valamennyi munka-, illetve szakterülete képviselve van. A TIT megyénkben jelenleg 1220 taggal rendelkezik s e tekintetben országosan a második helyen áll. A társulat nem lehet valamiféle „előadói iroda” — mert bizonyos mértékig az volt —, hanem előtérbe kell állítani a tartalmi munkát. Ehhez a megyei, járási elnökségek kollektív irányító munkája feltétlen biztosítékul szolgál. További mulaszthat®t- lan tennivaló a termelési, elsősorban a mezőgazdasági termelési feladatok segítése érdekében a gazdasági propaganda előtérbeállítása. A küldö+tgyű’és szervezési és egyéb tennivalóira térve, a megyei titkár közölte, hogy az elkövetkezendő országos választmányra a megyei TIT 14 küldöttet delegál. Befejezésül felkérte a megyei elnökség tagjait, hogy tegyenek a tervezetre vonatkozóan javaslatokat Elsőnek dr. Szakmáry Gyula, a történeti szakosztály megyei elnöke szólalt fél. Többek közt arról beszelt, hogy a zökkepőmente- sebb szervezeti élet érdekében a TIT-értekezletek, ülések, rendezvények időpontját koordinálni kellene. Vizsnyiczai Jánosnak, a nemzetközi szakosztály elnökének az volt a javaslata, hogy élni kell azzal a TIT-határozattal, hogy a szakosztályokat erősíteni szükséges. Ennek érdekében pedig állítsanak munkába friss, tettvággyal teli új embereket is, és ahol szükséges, váltsák le a mind kevésbé aktív tagokat. Bencsiik Endre, a pedagógus szakosztály elnöke ama aggodalmának adott kifejezést, hogy a taglétszám mennyiségi növekedése nem megy-e a minőség rovására? Végh László, a békési járási TIT-elnök hasonlóképpen vélekedett. Végh Andor, a megyei pártbizottság munkatársa többek közt arról szólott, hogy ne csak szakterületenként, de azon belül is szakáganként és így tovább — korunk specializálódási törekvésének szellemében — más-más társadalmi, gazdasági, tudományos, kulturális és egyéb szakelőadó tartson előadást, hiszen a TXT- tagság magas száma bőséges lehetőséget ad ehhez. Takács Pálné, a TIT közgazdasági választmányának országos titkára kért ezután szót: — Országosan és természetesen itt a megyében ismeretterjesztésben sok szép eredmény született — mondotta. Az elkövetkező időkben ebből eredően mindig szem előtt kell tartani, hogy a társadalmi felelősségtudat nőtt, a hallgatóság műveltségi színvonala amelkedett. Ez a helyzet is mulatja, mennyire megnőtt a TXT felelőssége abban a kollektívában, mely pártpolitikai, oktatási, népművelési és ismeretterjesztési körben a társadalmi tudat további elmélyítésén munkálkodik s amely munkához a párt VIII. kongresz- szusa világos, közérthető irányt szabott. — Békés megyében, mely mezőgazdasági jellegű, és ahol éppen ezért a magántulajdoni gondolkodás még meglehetősen erős, a társadalmi gondolkodás elmélyítése különösen jelentős — mondotta ezután Takácsaié élvtársnő. Takács Pálné felszólalása után mások következtek még, akik ugyancsak értékes tanácsokkal, javaslatokkal járultak a napirendi pont anyagának megvitatásához. Az ülés dr. Kertész Márton TIT megyei elnök zárószavaival ért véget H. R. Új vasalógépet kapott a Patyolat Vállalat Az idei év első negyedéve a gépesítés jegyében telik ed a Patyolat Vállalatnál. Január eleje óta főleg vasalógépek érkeztek a békéscsabai telepre. A vasalás még jelenleg is kézi vasalókkal történik. Az új villanyvasalóval és a két új gőzprés-vasalóval a második negyedév elején kezdik el a munkát, mert az épületek belső átalakítása március végéig tart ied. Ugyancsak ebben a hónapban két ruhacsavaró készüléket és két vállvasaló puffert kapott a vállalat. Tizenhatmillió tankönyv, egyetemi, főiskolai jegyzet a következő tanévre Már dolgoznak a nyomdáik azon a több mint 16 millió példányban megjelenő tankönyvön, egyetemi jegyzeten, amelyet az 1964/65-ös oktatási évben kapnak kézhez a tanulók. A Tankönyvkiadó Vállalat tájékoztatása szerint az általános iskolai diákok számára 41-féle reformtankönyvet, munkafüzetet és kézikönyvet készítenek, mintegy 5 700 000 példányban. Ezenkívül kiét kísérleti orosz munkafüzet is készül az V. és VI. osztályos tanulóknak. Ugyancsak az általános iskolások tankönyv-szükségletének kielégítésére 64-féle tankönyvet jelentetnek meg utánnyomással, összesen csaknem ötmillió példányban. A középiskolások következő tanévi jó tankönyvellátásának biztosítását is fontos feladatának tekinti a Tankönyvkiadó Vállalat. A nyomdákban 27 új kiadású középiskolai tankönyvet készítenek, mintegy 300 000 példányban. Egyidejűleg megkezdték 131-féle középiskolai tankönyv utánnyomás! munkáit is. Az utánnyomott középiskolai tankönyveik példányszáma megközelíti a hárommilliót. A nemzetiségi iskolák számára 16-féle új tankönyvet jelentetnek meg, a többit utánnyomják. A tankönyvkiadó hatva uh á romféle főiskolai, illetve egyetemi tankönyvet szerkeszt és jelentet meg a kővetkező tanévre, körülbelül 150 000 példányban. Huszonkilenc különféle főiskolai és egyetemi tankönyv utánnyomással készül és ezek példányszá- ma 70 000 lesz. Mintegy 2400-féle egyetemi és főiskolai, jegyzetet is kiadnak, TOO OOO példányban. Az említetteken kívül különböző egyéb Iskolatípusoknak is gyártanak tankönyveket. Ezek közül hatféle új kiadású lesz, 15-féle utánnyomással készül, s példányszámuk csaknem 200 000. (MTI) ÜJSAGHÍR: Az olasz banánmonopólium elnökét feljelentették, hogy a kereskedőért előre tájékoztatta az állam árpolitikájáról. Az elnök nyilatkozott és elmondotta, hogy a kereszténydemokrata pénzügy- miniszter néhány képviselőtársával együtt szervezte az állam kárára elkövetett csalást. — A NEMET DEMOKRATIKUS Köztársaság budapesti nagy. követsége a Gépipari Tudományos Egyesület békéscsabai szervezeté, nek közreműködésével szimpóziumot tart Békéscsabán, a Technika Házában. Ezen a napon a megye szaikemberei délelőtt filmbemutatón vesznek részt, amelyen megismerkednék az NDK-ban gyártott és a Lipcsei Tavaszi Vásáron bemutatásra kerülő gépekkel. — A HAZAFIAS NÉPFRONT bizottságainak újjáválasztása a falugyűlések sorozatával kezdődik meg. Ezzel kapcsolatban január 30-án a megyei titkárság értekezletet tart Békéscsabán, a Hazafias Népfront megyei irodájában. — A CSABA-SZÁLLÓ összes termeiben rendezik meg a Műsza. ki és Természettudományi Egyesületek Szövetségéhez tartozó Békés megyei tudományos egyesületek hagyományos bálját február 1-én. — A KÖZELJÖVŐBEN TÁRGYALJÁK meg tanácsülésen is Békéscsaba város 20 éves távlati fejlesztési tervét. Ezt megelőzően most 30-án pénteken, a városi ta. nács végrehajtó bizottsága hallgatja meg a terv előterjesztését. — FARSANGI JELMEZDÉL- UTÁNT rendeznék a kevermesi úttörők. A szórakoztató délutánra a szülői munkaközösség úgy készül, hogy langest sütnek a kispajtásoknak. — MILÁNÓBAN A NAPOKBAN kezdték forgatni a Férfi öt léggömbbel című filmet, amelynek két főszereplője Catherine Spaak és Marcello Mastroianni. — MEGYEI PEDAGOGUS-BÁI, Békéscsabán február 8-án. Meghívóigénylés; Telefon 27—65. 1140 — ÜJRA LÁTHATÓ LESZ a Fel a fejjél című magyar film, amelyet január 31-én 16 órakor mutatnak be a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. A BÍZZÁK CSAK A FELESÉGEMRE! ; A hires angliai vonatrablás- | ■ sál Icapcsolatban egy londoni « 5 lap pályázatot hirdetett^ olva- S i sói Között: hogyan rejtenék el J ■ az ellopott 2,6 millió font ster- 3 3 linget, hogy a rendőrség ne 3 ■ akadjon a nyomára? % • Az első dijat a következő ■ m válasz kapta: % C S „Az egész Összeget átadnám 5 • a feleségemnek és biztos va- 5 5 gyök benne, hogy soha többé 3 5 senki színét se látná. Húsz- 5 ■ esztendei házasságom alatt 5 ■ minden fillért olyan sikeresen S 3 eldugott előlem, hogy egy pár Í ; millió font elrejtése bizonyára jjj • meg sem kottyanna neki.n S "•■■■■■«■■■■■■■•■■■■•■■■■•■■■■■■■■■■•■•ff'1' — NEW YORK árnyoldalairól beszélt Wagner polgármester a város tanácsülésén. Ezek szerint több mint 300 ezer a munkanélkü. íiek és 77 ezer azoknak a száma, akik írástudatlanok. Az elmúlt évben 15 ezerrel csökkent a munkahelyek száma. — ÖTVÖSMŰVÉSZET címmel tart bemutatót a Képcsarnok Vállalat békéscsabai galériája. A neves művészek által készített ötvöstárgyak, sok változatban készült ékszerek bizonyára minden látogató tetszését megnyerik. — A KÖZSÉG LEGMAGASABB épületéhez fognak hozzá még ebben az évben mintegy 10 millió forintos költséggel Szarvason. Az új épületet a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet diákjai számára építik, amely 5—6 emeletes lesz. A saját készítésű ételforgalom 11,8 százalékos növelésére számolnak az idén a Békési Földművesszövetkezetben Hideg éjszaka Nagyrészt borult idő, többfelé, főként délen és nyugaton havazás. Elénk keleti szél. Az éjszakai lehűlés keleten mérséklődik. Várható legala* csonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5—mínusz 9, északkeleten miKinirdették az ítéletet a Sárfalvi-ügyben A Békéscsabai Városi Bíróság két és fél napos tárgyalás után hirdetett ítéletet Sárfalvi Sándor és fiatalkorú bűntársa üf?"ében. A 20 éves Sárfalvi Sándor — mint ismeretes — 1963. november 7-én hajnalban, a Bánszki utcában úgy megütötte ifjú Belicza Andrást, hogy az másnap délután három órakor meghalt. Sárfalvi F. S. fiatalkorú barátjával még a tett színhelyén elvett az áldozat tói száz forintot és egy karórát. A bíróság Sárfalvi Sándort — mint elsőrendű vádlottat — halált okozó súlyos testi sértésért, továbbá a magát védeni nem tudó áldozat kifosztásáért, valamint lopásért két és fél évi szabadság- vesztésre ítélte, s három évre eltiltotta a közügyeik gyakorlásától. A másodsorban vádolt F. S. fiatalkorút a kötelező segítség elmulasztásáért, lopásra való felbújtá- sért, s lopásért héthónapi szabadságvesztéssel sújtották. , Az ítélet jogerős. (Tudösítónktól) A Békés és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet idei első igazgatósági ülését január 19-én tartotta. Tóth Pál, az igazgatóság elnöke ismertette a szövetkezet 1904. évi tennivalóit. A földművesszövetkezet az idén 99 millió 500 ezer forint tervfeladatot kapott. Ebből a kiskereskedelemé 78 millió, a vendéglátóiparé 21 millió 500 ezer forint. Az ételforgalmat 5 millió 200 ezer, az ital- forgalmat pedig 14 millió 500 ezer forintra tervezték. A saját készítésű ételforgalom 3 millió 700 ezer forint értéket tesz majd ki, ami a múlt évi eredmény 11,8 százalékos növelését jelenti. Az igazgatóság tagjai helybenhagyták a tervezést, majd a felvásárlással foglalkozva elfogadták a MÉK áltál előirányzott 1500 mázsa baromfi- és 2 millió 600 ezer tojásértékesítési tervet is. Ezután az 1964. évi beruházásokról esett szó. Az igazgatóság határozott a szövetkezet rendelkezésére álló összeg felhasználásáról is. A kisebb beruházásokra 650 ezer, kiegészítő beruházásra pedig 500 ezer forintot fordítanak. Az állam egymillió 346 000 forintot juttat a Békés és Vidéke Körzeti Fmsz-nek az üzletek és a felvásárlóhelyek korszerűsítésére, esetleg új épületek készítésére; misz 10—mínusz 14, legmagasabb nap. pali hőmérséklet 0—mínusz 5 fo-k között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ni. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba IT.. Tanács- köztársaság útja 5. I.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivatalokná’ és a kézbesítőknél. Index: 25 051 Back Gyula