Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-28 / 22. szám
MM. Január 28. 2 Kedé Néger tüntetések Atlantában ERŐM ŰAVATÁS Hadgyahorlaíoli Gkinawán Tokió A Csend es-óceán térségében nagyszabású amerikai hadgyakorkaleidoszkóp HAVANNA Dorticos kubai köztársasági elnök Matanzas városban beszédet mondott a tartományi pártaktíva értekezletén. Beszédében Dorti- coe hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióval aláirt hosszú lejáratú kereskedelmi egyezmény a kubai forradalom fejlődésének új szakaszát nyitotta meg. „Most, hogy már meghatároztuk a kubai gazdaság fejlődésének alapvető irányvonalát, megkezdődhet a konkrét tervek és tervezetek kidolgozása” — jelentette ki. TOKIÓ Hétfőn a japán külügyminisztérium épületében Rusk amerikai és Ohira japán külügyminiszter elnökletével megnyílt az Egyesült Államok és Japán harmadik gazdasági értekezlete. BRASILIA Brazília fővárosában, Brasil iában vasárnap folytatta munkáját a latin-amerikai szakszervezeti egység kongresszusa. A résztvevők meghallgatták a koordinációs bizottság beszámolóját MONTREAL Két tűzvészben tíz személy, köztük hat gyermek pusztult el vasárnap Kanadában. Calgaryban négy gyerek égett haléira, Pem- Brokeban pedig egy hattagú család égett bent házában. róma A havazás következtében hétfőre járhatatlanná váltak az Olaszországba vezető alpesi hágók. MONTEVIDEO Az El Diario című montevideói lap szerint „szélsőjobboldali” kormányellenes összeesküvést lepleztek le Uruguayban. A mozgalmat nyugalmazott tisztek irányítottak. BAMAKO Modibo Keita, a Mali Köztársaság elnöke a bamakói repülőtéren megszemlélte a szovjet ipari kiállítás keretében bemutatott TU—104 mintájú szovjet sugár- hajtású repülőgépet. Mali elnöke elismeréssel szólt a szovjet technika nagyszerű vívmányairól. (MTI) latok kezdődnek, amelynek során s Havaii- és Fülöip-szigetekről csapatokat és harci eszközöket dobnak át Okinawára. Ez a gyakorlat az elmúlt év őszén Eurépábpin megtartott „big lift” manőver megismétlése. Az Ászaid c. japán lap jelentése szerint a Hawaii-szige.ekpol mintegy háromszáz katonát szállítottak Okinawára. Ok biztosítják majd a Fülöp-szigetekről hétfőn érkező — tüzérséget, páncélosokat és egyéb felszereléseket szállító — „úszó íegyverraik tárak” kirakodását. Közben január 30-a és február 4-e között 24 sugárhajtású és motoros repülőgép folyamatosan szállítja a szigetre a 25. amerikai gyalogos hadosztály egységeit. Az Aszald szerint a hadgyakorlat célja az új amerikai stratégiai rendszer demonstrálása, valamint a tengeri és légi szállítóeszközök közötti összeköttetés kidolgozása, nagy létszámú csapategységek és fegyverek átdobása során. (MTI) Ez a kép még építkezés közben készült. Szerelik az egy tagban odaszállított hatalmas turbina álló részét. Egy turbina teljesítőképessége körülbelül 225 ezer kilowatt. A nemzetközi gazdasági együttműködés és a nacionalizmus Non,régiben társaságban arról beszélgettünk, milyen hasznos számunkra, hogy öt baráti ország, Nyugat-Ukrajna, Románia, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország összekapcsolták vilia- mosenergia-hálózatukat, s hogy ebből a hálózatból! Magyarország 19G5-ig annyi villamos energiát importálhat, mint amennyi egy teljes pécsi hőerőmű kapacitása. Mi is megállapítottuk, hogy ez jó dolog, hiszen milliárdos beruházást takarítunk meg, s olcsóbban is kapjuk az áramot, mintha itthon termelnénk, ugyanis köztudomás szerint a nehéz bányászati viszonyok között termelt, alacsony kalóriaértékű magyarországi szenekből a szocialista országok közül nálunk állítható elő a legdrágábban villamos energia. A világos és forintokban is mérhető kedvező eredmények ellenére, mégis az egyik beszélgető- társunk azt a megjegyzést tette, hogy abban az esetben, ha Magyarország nem épít annyi villamos erőmüvet, amennyi saját országa energiatermelését fedezi, hanem importálja a szükséges villamos energia egy részét, akkor a mi gazdálkodásunk — energia szempontból. —> függő helyzetbe kerül. Ez a megállapítás — amelynek szülőanyja a túlzott nacionalizmus, szülőapja az úgynevezett autarchiás szemlélet, mely az ötvenes évek elején jellemzője volt gazdaságpolitikánknak — mélységesen hamis, káros és elavult. A gazdasági függetlenség modern értelmezése ugyanis távolról sem az, hogy gazdaságilag egy- egy ország csak abban az esetben független, ha saját maga termeli meg mindazokat a javakat, amelyek a népgazdaság számára elengedhetetlenül szükségesek. Miért? Elsősorban azért, mert olyan ország, amelyik a modern ipari termeléshez szükséges valamennyi fontosabb nyersanyaggal rendelkezik — a Szovjetuniót és az Amerikai Egyesült Államokat kivéve — nincs js. Másodszor azért, mert az egyes országok gazdasági elkülönülését lehetetlenné, a nemzetközi gazdasági együttműködést pedig szükségszerűvé teszi a termelőerők fejlettségi foka. A termelőerők fejlettségének mai fokán a termelés régen túllépte a nemzeti határokat. A nemzetközi munkamegosztás, az egyes országok termelésének specializálódása és kooperációja a mai fejlett termelőberendezéseknél ma már éppen olyan törvény, mint amilyen törvény volt a termelőerők fejlettségének egy korábbi fokán az, hogy a mezőgazdaság és az ipar, majd később az ipar egyes ágai különváltak és együttműködtek, a több, olcsóbb termelés érdekében. Miért mondjuk azt, hogy a termelőerő fejlettsége már régen áthágta a nemzeti korlátokat és modern módon, gazdaságosan termelni csak a nemzetközi munka- megosztás legszélesebb kiterjesztésével lehet? Először is azért, mert a termelés fejlődésekor nagyon érdekes dolognak lehetünk tanúi. Miközben ugyanis egyre olcsóbban állítjuk elő a termékeket, a termeléshez egyre drágább gépeket, gépsorokat, berendezéseket használnak. Hogy ez mennyire így van, néhány szám eléggé világosan bizonyltja. A cipész kisiparosnak, ha üzemét egy fővel bővítette, nem volt szüksége néhány tíz, esetleg néhány száz forintnál nagyobb beruházásra. (Egy kis asztalka, egy háromlábú szók, néhány olcsó szerszám.) A modem cipőgyárban egyetlen új munkahely megterem., tése néhány százezer forintba kerül, de vannak olyan gyártási ágak is, ahol csak millió forintokkal lehet mérni egy-egy új munkahely beruházása költségeit. (Például kohászat, viUamosener- gia-ipar, stb.) Ahhoz, hogy ezek az óriási beruházási összegek gyorsan megtérüljenek, e berendezéseket minél jobban ki kell használni. A modern termelőberendezéseket pedig általában csak akkor használhatjuk ki megfelelően, ha rajtuk a korábban elképzeltnél lényegesen nagyobb szériákban gyártha-, tők a termékek. E szériák nagyságát néhány adat eléggé érzékelhetően szemlélteti: Modern középüzemekben gyártott átlagos évi szérianagyság (zárójelben a hazai adatok). Tehergépkocsi 15 000 ( 3 650) Traktor 20 000 ( 2 550) Sllókombájn 50 000 ( 1940) Motorkerékpár 100 000 (50 000) Varrógép 500 000 (50 000) Atlanta I tüntetés békésen zajlott le, össze- Hírügynökségi jelentések szerint tűzésekre nem került sor. szombaton és vasárnap az Egye- I Másnap azonban, a bizottság efl- süLt Államok Georgia államában I utazásakor, a hírhedt fajüldöző lévő Atlanta városban a néger la- j szervezetnek, a Ku-Klux-Klan- toossóg tüntetett jogainak védel- j nak több csuklyás tagja gyűlt ösz_ móben és a faji megkülönböztetés 5 sze az étterem közelében, hogy ellen. j megtorló hajszát indítson a négeEzen a napon érkezett ugyanis a ; ^ ellen, városba Atlanta polgármesterének ! Ekkor ismét nagyszámú néger meghívására az ENSZ vizsgáló bi- i tüntető jelent meg, és némán az »ottsága a helyzet tanulmányozá- étterem elé vonult. Néhány néger Sára. A polgármester a meghívás megpróbált belépni az étterembe, elküldésével annak bizonyítását ekkor azonban a Ku-Klux-Klan akarta elérni, hogy a városban j tagjai rájuk rontottak és véres ve- már ledőltek a faji korlátok, meg_ reked est provokáltak ki. Többen szűnt a négerek üldözése. Ezért korbáccsal estelit neki a négerek- kérte az ENSZ illetékes bizottsá- ! nek, hevesen ütlegelték őket. A gát, győződjék meg a helyszínen a rendőrök közbeléptek és nagyszá- helyzet javulásáról. j mú tüntetőt letartóztattak, illetve A bizottság megérkezésének kórházba juttattak, napján az egyenjogúságért küzdő 1 Vasárnap estig a letartóztatott négerek felvonultak egy olyan ét- négerek száma 86 főre emelkedett, tarom elé, ahová csak fehérek lép- A foglyokat csak hétfőn hajnalban hetinek be. A nyolc órán át tartó; engedélj szabadon. (MTI) 1904 első havában avatták fel a | ener^aszol gáltatáa ismét gyara- ivei. Húsz turbina majd 4 millió k Braitszki Vízierőművet. A szovjet, podott egy hatalmas duzzasztómű ] -W elektromos energiát szolgáltat.