Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-24 / 19. szám

BM. Január 24. 7 Pénte* SPORTSPORTSPORT Számadás megyénk sportjáról Röplabda Megyénk röplafodasportját érté­kelni csak úgy lehet, ha rövid visszapillantást teszünk az 1950— >4-ig terjed időre és talán még en­nél is előbbre, 1943-ra. Ebben az dőben megyénkben több ezren röplabdáztak és igen erős járási, js megyei bajnokságaink voltak. \ népi röblabda-bajnokságok so­rán a Bökés csabai Petőfi SZÍT anyai és fiai, a gádoros! leány- csapat igen előlkelő helyezéseket írtek el az országos szinten. Majd később, 1954-ig a megyei röplabda- izövetség irányításával igen erős nezőnyű bajnokságok voltak. Szinte gombamódra szaporodtak megyénkben a csapatok. A lényeges visszaesés 1957—58- nain kezdődött el az NB IIX-as bajnokság megszüntetése után. Az cikkor NB Ill-ban versenyző Me­zőhegyes, Gyula, Békéscsabai Elő­re és Gyomai MEDOSZ erőviszo­nyai olyanok voltak, amik bizo­nyos fokig elvették a kedvüket az addig megyei bajnokságban sze­replő csapatoknak. Az említett légy csapat között folyt és folyik jelenleg is a megyei bajnoki cí­mért a vetélkedés — hiszen a töb- jí csapatunk nem számottevő. Izek az együtteseik viszont az csztályozók első fordulóinál to­vább nem voltak képesek eljut­ni. S ez elsősorban idegileg szét- orgácsolta csapatainkat. Így volt íz a Békéscsabai Előre esetében s. Három alkalommal egymás lián nyertek bajnokságot — de )égül az osztályozón megbuktak. 3 mondván, az NB Il-es osztályba nehéz bejutni, ott megmaradni már könnyebb — de bejutni úgy em tudunk —, a csapat felősz­őtt. Hasonlóan járt kis híján a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat felvesz: bádogon és építőipari szakmunkásokat, továbbá kiszolgáló férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp. VIII. kér., Csokonai u. 6. 621 A Tatabányai Szénbányászati Tröszt összes üzeme munkavállalókat vesz fel 18-tól 45 éves korig. Jelentkezni lehet: a Tatabá­nyai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán, a me­gyei és járási tanács munka­ügyi osztályán. A kereseten kívül a nős és családfenntartó dolgozó évi 58 q illetménysze­net, valamint minden dolgozó munkaruhát díjtalanul kap. Munkába állás esetén kedvez­ményes étkezést és szállást té­rítés ellenében biztosítunk. 363 Mezőhegycsi MEDOSZ férficsapa, ta, valamint 1963-ban a Gyulai Vörös Lobogó férficsapata is. Nemcsak férficsapa teánknál volt megtalálható ez a probléma, ha­nem női csapatainknál Is. A Me- zőkovácsházi Petőfi leánycsapa- ta két évvel ezelőtt, az erőviszo­nyok alapján bekerülhetett volna az NB II-be — de a vezetőség azt mondta nekik, hogy úgy sincs ér­telme, mivel azt anyagiakkal nem fogják bírni. Ennek hatására ez a csapat is két év alatt széthullott. Persze, a fentieken kívül több más tényező is hozzájárult a sportág területén található prob­lémák fokozásához. Ilyenek pél­dául a szakember-, edzőhiány, a kevés játékvezető — valamint a járási bajnokságok hiányos, laza rendszere. Többek között az is, hogy több létesítményt (röplabda­pálya) elsősorban a tsz-eikrnél és községekben felszámollak. Érdekes képet mutat egy kis statisztika, ami az I960, és az 1963. évre jellemző: 1960-ban 12 gya­korló, 8 segédoktató dolgozott. A szakosztályokban foglalkoztatott röplabdások száma elérte az 1200- at, de igazolt versenyző csak 333 volt. A szakosztályok száma 87, a röplabdapályák száma 84 volt. S mi rvolt a helyzet tavaly? Már 16 gyakorlót és 11 segédoktatót tar­tottunk nyilván. Ennek ellenére a szakosztályokban foglalkoztatott sportolók száma csökkent 200-al, az igazolt versenyzőké 84-el. Meg­szűnt 18 szakosztály és megsem­misült 15 pálya. A röplabdasportágnak a tapasz­talat szerint jelenleg a legjobb tömeges talaja a termelőszövetke­zeteknél van. Ezt kívántuk annak idején elérni a KISZ által kiírt termelőszövetkezeti spartakiádok- kal is. S ezt többé-kevésbé el is értük. De a rendszeres járási baj­nokságok szemezése elmaradt a járási TST-k szakszövetségei ré­széről. Inkább csak különböző ku­pák voltak (VIT — ISZM — KISZ — Kilián, különböző évfordulók alkalmából rendezett vililámtor- nák), azok, ahol ezeket a csapato­kat „alkalomszerűen” foglalkoz­tatták, holott a jelenlegi helyzet­ből a kiutat a szervezett járása bajnokságok rendszere jelentené. Közü/etefc munkaerőigénye Sertésetetőket és segédmunkásokat felvesz az Országos Sertéshizlaló Vállalat 2. telepe, Csorvási út mellett. x Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre kőműves szakmunkásokat, va­lamint kubikosokat és férfi segéd­munkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidéki­eknek tanácsigazolás, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Munkaruhát € hónapig nem adunk. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 602 Sajnos, az a tapasztalat, hogy a megye! röplaibda-szövetség több év óta nem képes ezt a feladatot megoldani. Elsősorban a szövetsé­gen belüli széthúzás miatt, más­részt, mert a vállalt feladatok végrehajtása több esetben egy-két ember vállára nehezedik, s így képtelenek a járás! szövetségek­nek is segítséget nyújtani. Inkább csak a megyei bajnokság és más villámtomák „lebonyolításává" szorítkozik tevékenységük. Pedig szövetségünk részére bőven akad tennivaló, ha csak azt a számot boncolgatnánk, hogy megyénkben 1010 a szakosztályban foglalkozta­tottak száma és ebből mindössze 244 van a szövetségnél leigazol­va. Ezen a téren is előbbre kellene lépnünk, elsősorban a már emlí­tett rendszeres bajnokságok szer­vezésével. Ennek a lépcsőzetes formáit ki lehetne alakítani a köz­ségi, járási, körzeti és végül a me­gyei I. osztály megszervezésével. Előzőekben már említettük azt, hogy termelőszövetkezeteinknél mutatkozik ennek a sportágnak a labdarúgás mellett a legnagyobb bázisa. Éppen ezért, tsz-eink ve­zetőinek L> jó lenne, ha ezen a lehetőségen keresztül igyekezné­nek fiataljaink részére szórakozási lehetőséget biztosítani. Persze, nem úgy, hogy a pályának elkészí­tett területet gépparkírozó hely­nek és háztájinak elvegyék, ha­nem a rendelkezésre álló sport­alapból ennek a sportágnak fej­lődését segítsek. A számokkal is bizonyítanunk kell a tsz-eknél sportágunk tömegbázisával kap- i csolatos állításunk hitelességét. Tsz-ek és falusi sportkörök tulaj­donában levő pálya 31, tsz-ek és falusi sportköröknél a szakosztá­lyokban foglalkoztatott sportolók száma 370, tsz- és falusi sportkör­nél működő röplabda-szakosztá­lyok száma 35. Megyénk röplabdasportjának minőségi szintjét jelenleg a 10 férfi és 12 női csapatból álló me­gyei bajnokság, valamint a Bé­késcsabai Vörös Meteor és a Gyo- mai MEDOSZ NB Il-es női csapata jelenti. Itt is el kell mondanunk, hogy talán mindkét csapat igen komoly utánpótlás-nehézségekkel küzd. S ezen probléma megoldá­sát az általános iskolások felső tagozatai részére rendezett röp­labda- és zsinórlabda-bajneiksá. gok, illetve a járási szintű bajnok­ságok jelentenek. Megyénkben feltétlenül — a hi­bákat és a lehetőségeket ismer­ve — a megyei röplabda-szövet­ség és a sportágat szerető embe­rek összefogására van szükség —, elsősorban megyei és járási szin­ten erős kollektív vezetésre —, hogy előbbre tudjuk lendíteni ná­lunk is ezt a sokak által igen ked­velt sportágat. Szakái József Következik: A TEKE. Aprótiircf etések Német fordítást és gépírást vállalok. P^'17 Miskolc. Tass u. 15. 1145 Személygépkocsi-tanfolyam indul Gyu­lán, január 25.-1 kezdettel, a KPM Au­tóközlekedési Tanintézeten belül. Je­lentkezés Gyulán, Béke sugárút 6. 102C98 A Békés megyei Ökölvívó Szövetség Gyulán, az Erkel Művelődési Otthon­ban felnőtt, serdülő és ifjúsági egyé­ni ökölvívó bajnokságot rendez ja­nuár hó 25-én, szombaton délután 5 órakor, 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor. Döntőmérkőzések vasárnap délután 5 órai kezdettel. Belépődíj: 4, 6, 8 Ft. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. 102101 Meglepetések az orosházi teremkézilabda-tomán Vasárnap ismét kilenc férfi és hét női mérkőzést játszottak le az oros­házi teremkézllabda-tornán és min­den dicséret megilleti a csapatok já­tékosait és vezetőit, hogy a húszfo­kos hidegben is és a nehéz közleke­dési viszonyok ellenére Gyuláról, Vésztőről, Kétegyházáról és a többi helyekről becsülettel megjelentek. A mérkőzéseken melepetések is vol­tak, mert a kupavédő Orosházi Ha­tárőröket legyőzte az újonc Vésztő, a csoportjában első Üjkigyós kika­pott a? Orosházi Gimnáziumtól és az eddig veretlen Orosházi Ipari Tanulók is elszenvedték első vereségüket a Békéscsabai Vasastól. A női csoport­ban viszont a Gyulai Vörös Lobogó szerezte meg első két győzelmét. EREDMÉNYEK: Férfiak: L csoport: Vésztő—Oh. Határőr 18:15, Oh. Gimn.—Bcs. Közg. Techni­kum (2. pont a Gimnáziumé,, Oh. Gimn.—Vésztő 19:17, Oh. Építök-Oh. Gimn. n. 14:8. 1. Oh. Építők SS-- 4ftr*4 t 2. Vésztő 4 3 - 1 57:49 6 3. Oh. Gimn. n. S 2 • 1 19:17 4 4. Oh. Határőr 2 1-1 33:34 2 5. Bcs. Kötet. Tech. 4 - • 4 16:18 ­6. Balt. MEDOSZ 2 - • 2 31:48 ­IL csoport: Oh. Technikum—Oh. Honvéd 17:13, Oh. Gimn. I.—Ojkígyóé 20:7, Kétegyháza—Bcs. MÁV Ifi 22:8. 1. Oh. Gimn. L 2. Üjkigyós 3. Oh. Technikum 4. Kétegyháza 5. Oh. Honvéd 6* Bcs. MÁV ifi HL csoport: 44-- 79:37 8 4 3 - 1 81.-64 6 42-2 77:58 4 32-1 47:48 4 51-4 66:88 2 4 • • 4 28:83 - Tótkomlós—Mezőhe­gyest Ip. Tan. 17:13, Bcs. Vasas—Oh. Ipari Tanuló 20:18. 1. Oh. Ipari Tan. 2. Tótkomlós 3. Mh. Ip. Tan. 4. Bcs. Vasas 5. Oh. Kinizsi 6. Batt. Gimn. 3-1 58:58 6 2 1 1 53:55 5 2 - 2 78:89 4 111 51:57 3 1-3 40:24 2 1 - 2 2700 2 Női csoport: Oh. Ruhagyár—Oh. Gimn. 13:6, Gyu­lai VL—Tótkomlós 10:6, Oh. Faipar— Bcs. MÁV n. 11:6, Gyulai VL—Oh. Faipar 12:6, Gyulai Gimn.—Oh Gimn. 13:4, Gyullad Gimn.—Bcs MÁV n. 15:4, Oh. Gimn.—Tótkomlós 7:4. 1. Oh. Ruhagyár 2. Gyulai Gimn. 3. Battonyai G. 4. Oh. Gimn. 5. Gyulai VL 6. Oh. Faipar 7. Bcs. MÁV IL 9. Tótkomlós 1 • - 1 1 • • 2 - 3 • 2 • 4 • 5 51:32 9 44:28 8 31:21 7 39:41 6 43:45 I 30:43 4 29:47 2 32:40 ­A vas- és fémipari kfsz csapata nyerte a gyulai járás lövész-csapatbajnokságát Kilenc csapat részvételével befeje­ződött a gyulai járásban a lövész-esa- patbajnoátság. Az első helyezésért nagy küzdelem ala/kuik ki a Gyulai Vas- és Fémipari Ktsz csapata, vala­mint a Lokösházl MHS csapata kö­zött. Végül Is a gyuiaialk bizonyultak jobbnak. Az elsőséget a több klváiő egyéni eredményt elért versenyzők döntötték el, ugyanis a felnőttek kö­zül első helyen Szabados János «8 körrel, második Gazsó Pál m kör­rel, harmaduk Kukla Ferenc ugyan­csak 471 körrel (mindhárom a vas- és fémipari ktsz versenyzője) vég­zett. Az ifjúságiak közül ugyancsak a vas- és fémipari ktsz versenyzője szerezte meg az első helyet Shuüer László személyében, aki 4«8 köregysé­get lőtt. A második Karsa Mihály, . Belvárosi Sportkör tagja, míg harma­dik ifjú Hajdú Imre, a Telekgeren­dást MHS tagja lett. Az előbbi 431, az utóbbi 339 köregységet lőtt. A női ver­senyzők közül Kerzell Erzsébet, a Te- lekgerendáal MHS tagja végzett az első helyen 341 körrel. Második Honra Já­nosivá (Gyula, húsüzemi MHS) 7» körrel, harmadik Száva Ilona (Gyula, vasipari ktsz) 269 körrel. A csapatbajnokság végeredménye: 1. Gyulai Vas- és Fémipart Ktsz 3*31 kóregység 2. Lőkösházi MHS 3407 köregység 3. T-gerendási MHS 320* köregység I. Gyulai M. Börtön S1S1 köregység S. Gyulai Belváros 2940 köregység «. Elek! MHS 21*0 köregység 7. Gy. Húsüzemi MHS 2*3* köregység S. Kétegyházl MHS 223S köretység 0. Gyulai Harisnyagyár. A versenye­ken nem jelent meg. Horgászélet Január 19-én, vasárnap Béké- ^ sen tartották meg a Békési Hor- | gász Egyesület közgyűlését. A közgyűlésen felfrissítették az ad­digi vezetőséget és a régiek mellé két új vezetőt választottak. Ezek zerint Molnár István, mint elnök, r.aczkó Ernő pedig, mint titkár ke­rült új vezetőként a régiek közé. Január 26-án, vasárnap a Gyo­mai Horgász Egyesület tartja meg évi rendes közgyűlését • A halászati ütemterv helyszíni tárgyalásai január 21- és 22-én zajlottak le. Az eredményekről a jóváhagyás után tájékoztatjuk a horgászokat. zárszámadás után vásároljon a szövetkezet SZAKÜZLETEIBEN SzokGzteteink a megye egész területén!

Next

/
Thumbnails
Contents