Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-03 / 1. szám

Aktívabb eszmei offenzivát | Ahol pótolták a lemaradást | Rendkívüli loltó tárgynyeremény-sorsolás | Sport | Borult idő Világ pro'etárjal, egyesüljetek I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁGS LAPJA NÉPÚJSÁG 1964. JANUÄR 3., PÉNTEK Ara 60 fillér XIX. ÉVFOLYAM, L SZÁM Örömmel nyugtázzuk Némelyik hivatalos közle­mény szűkszavúsága mögött az átlagosnál is forróbban lüktet az eleven élet. Ilyen közlemény annak a magyar—csehszlovák megállapodásnak ténye, amely eltörli a két ország közötti út­levél- és vízumkényszert. Esze­rint az új év első napjától a két ország állampolgárai útiokmá­nyul csupán a személyi igazol­ványukat kötelesek felmutatni azzal a betétlappal, amelyet a lakhely szerint .illetékes rend­őrkapitányságok adnak ki. Rá­adásul az utazók jelentős valu­takedvezményben is részesül­nek. Ezt az egyezményt az utazni szerető emberek nagy tömegei fogadták őszinte örömmel mind­két országban. Sok motívum gazdagítja ezt az örömöt. Min­denekelőtt az a tény, hogy a két ország népessége valóban testvéri módon érez egymás iránt és szükségét érzi annak, hogy még közelebbről, a min­dennapi élet sodrában ismerje meg egymást. Nem a régi, na­cionalista előítéletek temeté­séről van itt szó, mert azt a szocialista építés közös eszméje már régen eltemette. Sokkal inkább arról van szó, hogy a két ország népei elemi erővel kívánták a személyi érintkezés akadályainak jelentős lebontá­sát. És ez nagyszerű dolog. „Közelebb a szemhez, köze­lebb a szívhez” — tartja egy régi közmondás. Amikor a ha­táron könnyűszerrel átjutó magyar megismeri a szocialista Csehszlovákia nagyszabású épí­tőmunkáját, s a nehézségeket legyőző cseh és szlovák embert, vagy amikor találkozik ott élő rokonaival, barátaival, ismerő­seivel — kimondatlanul is a dolgozók nemzetközisége érző­dik. És amikor mi látjuk ven­dégül a baráti és testvéri Cseh­szlovákia fiait és lányait, ven­dégszeretetünk egész melegé­vel igyekszünk ünneppé tenni ittlétüket, hiszen — köteteket lehetne írni arról, mily hatáso­san segítettek nekünk történel­mileg nehéz pillanatainkban építeni és eredményeket meg­tartani. A két ország népeinek pat­riotizmusa annál inkább telítő­dik humanizmussal, mennél in­kább fejlődik internacionaliz­musa. Ez az egyezmény hozzá­járulás ehhez a fejlődéshez. Örömmel nyugtázzuk hát és szívből üdvözöljük... Fidel Castro újévi nyilatkozata New York A Reuter és az UPI közlése szerint Castro kubai miniszterel­nök szerdán, újév napján telefon- nyiilatfkozaitot adott az ABC ame­rikai rádiótársaság tudósi tó jának. Angol nyelvű nyilatkozatában a kubai kormányfő boldog új esz­tendőt kívánt az amerikai népnek, majd kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb rendeződik hazája és az Egyesült Államok viszonya. Rámutatott arra, hogy a meg­gyilkolt Kennedy elnök személy szerint nem rokonszenvezett Ku­bával, de a kubai népet mégis na­gyon elszomorította tragikus halá­la. Elismerően jegyezte meg, hogy az elhunyt elnök már kezdte meg­érteni a tényleges helyzetet, „kéz. dett olyan lehetőségekről gondol­kodni, hogy normalizálja az ame­rikai—kubai kapcsolatokat. Ért­hető módon nagy nehézségek előtt állt. Nem könnyű megváltoztatni az Egyesült Államok politikáját. Az utóbbi időben mutatkoztak je­lei annak, hogy normalizálódhat viszonyunk a Kennedy-kormány- nyai. őszintén ez a véleményem — mondotta Castro. — De Kenne­dy t meggyilkolták és Johnson ha­talomra kerülésével nem lehet „határozottan megítélni” vajon az új elnök kívánja-e az Egyesült Államok' kubai politikájának megváltoztatását. Remélhetően megérti, hogy az Egyesült Álla­mok jelenlegi kubai politikája nem hoz dicsőséget hazájára, nem hoz győzelmet. A kubai kormányfő hangoztat­ta, kormánya szívesen látja a kapcsolatok rendezését, de most az Egyesült Államok kormányán van a sor, neki kell megtennie a soron következő lépést a normali­zálódás útján. „Természetesen — mondotta Castro — ez nem tör­ténhet meg olyan feltétellel, hogy lemondjunk politikai eszméink­ről. A marxizmusról sohasem mondunk le.” (MTI) 5800 mássá dohányt adtak át a termelőssövetkesetek A Gyulai Gépállomáson A Békéscsabai Dohánybeváltó Üzemhez a megyéből 33 község 60 termelőszövetkezete tartozik. A dohány átadásának most van a szezonja. Egymás után érkeznek a termelőszövetkezetekből a do. hányrákományok. Az üzem veze­tője, Papp Imre elvtárs tájékoz­tatott bennünket az idei termés- eredményekről, a terv teljesítésé­ről és az üzem munkájáról. Mindjárt a legjobb dohányter­melőikre terelődött a szó. Az újkí- gyósi Aranykalász Termelőszövet­kezet kiemelkedik a dohánybevál­tó körzetéhez tartozó tsz-ek közül. A kedvezőtlen időjárás ellenére gondoskodtak arról, hogy folya­matosan tudják szállítani a ter­mést. A szövetkezetben 200 hol­don termeltek dohányt, átlagosan 10 mázsás termést takarítottak be holdanként. Eddig összesen 1700 mázsát adtak át, s ezért három­millió forintnál többet kaptak. A szezon végéig még 40 mázsa do­hányt szállítanak le. A legmagasabb holdanként! át­lagot a gádorosi Petőfi Termelő- szövetkezet érte el. Minőségben pe­dig a szabadkígyósa Szabad Föld Tsz jár az élen. Húsz holdon ter­melt dohányt az idén, s átlagosan 10 mázsa kiváló minőségű termést takarított be holdanként. A terv teljesítéséről elmon­dotta Papp elvtárs, hogy bár a mezőgazdaság más területén ked­vező volt az őszi időjárás, a do­hánynak nem. A termelőszövetke­zetek ugyanis nem tudták bizto­sítani a kellő nedvességtartalmat és a szállítás zömét csak novem­berben kezdték el. A rendkívül száraz, meleg ősz nagyban befo­lyásolta ezt a munkát. A szövet­kezetek eddig 5800 mázsa dohányt adtak át a beváltónak. Az idei szállítási szezon előreláthatólag február 5-én fejeződik be. A ter­vet eddig 62 százalékra teljesítet­ték. télen sem szünetel a munka, sőt teljes ütemben javítják a kü­lönböző gépeket és készítik elő a közeledő tavaszi munkákra. Képünkön Kiss Gábor szerelő, a körösladányi Magyar—Viet­nam Barátság Tsz középjavításban levő Csepel autóján az első kerékagyat szereli. Az év első munkanapja három békéscsabai üzemben 1964. január 2., az év első mun­kanapja. Valamivel masabb, mint a többi nap. Az évváltás öröme feszül benne, a friss mun­kakezdés jó íze, hangulata. El­kezdődött a munkás, dolgos hét­köznapok pengése, terveink valóra váltása, a közösségi és egyéni cé­lok eléréséért való munkálkodás. Az új év első munkanapján három békéscsabai üzemben jár­tak riportereink. Friss munkakedv a ruhagyárban Mint eddig minden dolgos hét­köznapon, csütörtökön reggel is áloműző, kedvre hangoló stúdió­zene köszöntötte a békéscsabai son túl arra appeüláltak a legtöb­ben, hogy folyamatosabb anyag­ellátást, szerényen emelkedő ke­resetet és sikeres tervteljesítést remélnek. Erről beszélt Nagy Antal gyárigazgató is, amikor be­kopogtattunk hozzá. — Az idei tervünk reálisabb, mint a tavalyi volt. December vé. géig 309 millió 711 ezer forint ér­tékű készterméket kell előállíta­nunk. Ha az anyagellátásunk megfelelően javul és a szalagok a program szerint tudnak dolgozni, akkor ezt az évet nem zárjuk adóssággal. A jó eredmény feltételei továbbra is biztosítottak dón dolgozott. Igaz, a géptermek­ben egy kicsit még hűvös volt. A gyár az elmúlt évi tervét már december 19-ón, reggel 7 órakor teljesítette. Ez az eredmény to­vábbi jó munkára sarkallja a bri­gádokat és minden dolgozót. A feltételek biztosítottak, a gépek üzemképesek, az anyagellátás za­vartalan. Jókedvvel, bizakodással A Békési Nyomda az elmúlt év­ben sikerrel teljesítette tervfel­adatát. Az eredmény alapján 22— 25 napi nyereségrészesedésre és az Élüzem cím elnyerésére van kilá­tás. A csaknem 30 millió forintos beruházással épült új üzemré­ruhagyár kezdő műszakjának lá­nyait, asszonyait. A Piros műszak kollektívája látott munkához elő­ször az új évben. A géptermeket hat órakor már a termelés zaja, a gépek surro­gó hangja töltötte be. Az anyag- ellátással nem volt baj. A munka közben ellesett beszélgetésekből az derült ki, hogy majdnem min­denki kellemesen töltötte a szil­vesztert, jó hangulatban búcsúzott az óévtől és friss munkakedvvel, kipihenten kedte az új évet. Ar- | ra a kérdésre, hogy ki mit vár 11964-től, a személyes boddogulá­A Pamuttextilművek békéscsa­bai gyárának dolgozói közül töb­ben már jóval a reggeli műszak kezdete előtt ott voltak a munka­helyükön, hogy rendbe hozzák gé­peiket és zökkenőmentesen kezd­jék meg ezt az évet is. Korim Pál művezető szocialista brigád­jából Bogár Jánosné érkezett meg elsőnek, utána Valach Lajosné és Molnár Lászlóné következett. Sa- sala János művezető szocialista brigádjából Kutyik Pálné már reggel fél hat óra után a gépénél szorgoskodott. Hat óra előtt 10 perccel mindenki a szokott mó­szekben január elsejével teljes kapacitással megkezdődött a munka. A feladatok 1964-ben nagymértékben megnövekedtek. 1963-ban a nyomdászok sok szak­mai tapasztalattal gazdagodtak, s a fiatalok is fejlődtek. Minden anyagi és személyi feltétel bizto­sítva van tehát ahhoz, hogy 1964 a megalapozott, jó eredmények, szép sikerek éve legyen. Ennek tudatában kezdték meg a mun­kát a Békési Nyomda dolgozói ja­nuár 2-án, az év első munkanap­ján: jókedvvel, bizakodással.

Next

/
Thumbnails
Contents