Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-01 / 282. szám
M dria üzenetet kapott Katitól; délután öt árakor legyen a Fehér liliom eszpresszóban. Először nem tudta mire vélni az üzenetet, mert Katival sosem volt barátnői viszonyban. Érettségi óta egyszer találkozott vele. Ízléses kosztümben sietett valahová. Tüntetőén megölelte, megcsókolta őt s panaszkodott. Róla csak akkor kérdezett, mikor búcsúztak. Mária megmondta, hogy még nem sikerült elhelyezkednie. Nem, nem tud egyetemre menni. Hogy jeles tanuló volt? „Igen." Su-. tán mosolygott Az érettségi napján Mária anyja késő este jött hasú. Ügy várta, hogy mondjon neki valami szépet, de a fáradt asszonytól hiába várta. Csak azt kérdezte: hogyan sikerült? Meg azt: hová megy dolgozni? Elkeseredve feküdt le és sokáig nem tudott elaludni. Gondolatban Lacihoz menekült. Osztálytársához — titkos szerelmeséhez. Lacival a harmadikban kezdődött minden. A fiú kezdte. Mikor Lacival találkozott mindig örök témaként Adyt idézték. Legkedvesebb versük lett a Héjanász az avaron. Hányszor mondták együtt: »...új rablői vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek.^ C még sok-sok verset ® Adytól, akit mindketten nagyon szerettek. A barátságból viharos szerelem virágzott, s már a negyedik év végén úgy be. széliek róluk, mint akik megtalálták egymást. Mária anyja sejtett valamit lánya ismeretségéről. Egy cseppet sem tetszett neki, hogy a lánya Lacival barátkozik. Mert ki ez a diákocska? Az apja géplakatos a közeli traktorgyárban. Még ha egy mérnök fia lenne? Az anyja remélte, majd változik a lány. Leérettségizik, „jobb társaságba” kerül, kiveri a fejéből a fiút. Mindig abban reménykedett, hogy a lánya „jó partit” csinál, nem robotol majd úgy, mint ő. Az elhelyezkedés azonban sehogy sem akart sikerülni. Már két hónapja ődön- gött munka nélkül, s úgy érezte, kihalt belőle minden kötelesség. érzet, mikor véletlenül találkozott Katival. Igen! Emlékszik. Akkor említett valamit Kati — majd ö segít elhelyezkedni. Ezért üzent volna ?„ Mária leesve érkezett az eszpresszóba. Az ajtóból látta már, hogy elegáns férfi ül Kati mellett. Lassan indult ez asztalukhoz, szándékos kerülővel, hogy szembekerüljön a férfivel. Megreb. bent, ahogy rápillantott a markáns férfiarcra. Honnan ismeri? Nem jutott ideje ki. találni. — Szervusz, Mari! Kati felállt és viharoson megölelte őt. A következő pillanatban feledve az előbbi szelességét hűvös nyugalommal mutatta be egymásnak őket. — Marikám! Kedves ismerősöm, Hargitai úr. Majd Máriára mutatott és patetikusan mondta. — Gerendái Marika, a barátnőm... — Kezét csókolom... U férfi felemelkedett. •* Kezet csókolt a meglepődött lánynak. Ezután pitszalendült a helyére, p»hán, ruganyosán, Mária feszélyezetten ült asztalhoz. Hargitai odaintette a pincért. — Gint! Es természetesen ásványvizet. Máriára pillantott, de 6 csak hangtalanul bólintott. Katit nézte. Lopva, nehogy észrevegyék, hogy összemé. ri kettőjüket. Katin divatos lásestélyi, körömcipő, kozmetikus és első osztályú fodrász, állapította meg hideg iróniával. Honnan, miből? S ö? Szerény, de ízléses alj, nylonblúzzal, olcsó szandál... De honnan, miből lenne más? A férfi kér. dése riasztotta fel a tépe. lödésböl. — ügy érzem, megtaláltam. Ideális titkárnő lesz magából, Marika. Á tfogta a lány vállát, de az elhúzódott tőle. — Ha nem visz tovább, azonnal kiszállok. A jeges hangra megtör, pant Hargitai. Indított s szó nélkül tették meg a hátralévő utat. Pontosan a ház előtt állt meg. Az alacsony, apró ablakokból már nem szűrődött ki világosság. — Köszönöm, hogy hazahozott. Mária hangja fáradt, fátyolos volt, mintha át- züllötte volna az éjszakát. — Holnapután várom az — Egy kicsit tanulni kell, de nem lesz nagy elfoglaltsága. Néha velem utazik majd... Mária ösztönösen megérezte a hangban a fojtott izgalmat. Riadtan húzta össze magát a fotelben, mint egy kiszolgáltatott kis fázós veréb. — Akarja? — suttogta a férfi, magához húzta, át. ölelte a lányt. — Mit akar? Engedjen! Maga, Maga!... — Nem érted? Állású adok neked... senki sincs itt... — Egy gomb lepattant Mária ruhájáról. Kitépte magát a férfi kemény szorításából. — Együtt végeztek Katival? — Igen. A pincér letette az asztalkára az italt Hargitai csak ezt várta. — Egészségére! Tetszett neki a férfi halk, udvarias modora, mérték- tartása. Próbálta kitalálni, mivel foglalkozik. — Fogadjunk, azt találgatja, ki vagyok. Elpirult, mint a csínytevésen ért kislányok. — Nem mindegy? — kérdezte a férfi. — Nem. — Tehát feltétlenül áruljak el magamról mindent? — Ügy illene. Saját maga is meglepődött a merészségén, de tu'i- ni akarta ki ez a rokonszen. vés férfi. Az viszont felpaprikázta, hogy nem akarja felfedni kilétét. Igazságtalannak vélte, hogy Hargitai szinte mindent tud róla, s ö csupán a nevét ismeri. Kati mosolyogva figyelte őket. — Ne tiltakozz, Zoli! — nevette el magát, majd Máriához fordult. — Főmérnök az új városépítkezé. sen. — Szabad? If ékony, csokornyak. * kendős fiatalember állt meg az asztaluknál s Kati felé hajolt. A lány cinkosan mosolygott, eltáncolt újdonsült lovagjával. Mária hallgatott. A férfi nézte a lányt. Valósággal felmérte. Módszeres pontossággal, amint egy új utcasor telepítése előtt szokás a terepet. Tetszett neki a lány. Katitól tudta, hogy Mária állás nélkül van. Ab. ban a pillanatban, mikor meglátta, elhatározta, hogy elhelyezi. De nem önzetlenül. Már a harmadik gint itták, s belemerültek a beszélgetésbe, mikor Mária véletlenül megpillantotta Hargitai gráját. — Szent isten! Kikapok. — Ne aggódjon. Hazavi. szem. — Menjünk! Siessünk! A gépkocsi csendes duru- zsolással haladt a rosszul világított utcákon. Hallgat, tak. Zoltán bekapcsolta a rádiót, s zenét keresett. — Mit szólna hozzá, ha titkárnőnek alkalmaznám? Máriát váratlanul érte a kérdés. Hirtelen szólni sem tudott. Nem akart hinni a fülének. — Titkárnőnek? — Igen. A férfi egy sötét utcarészen megállította az autót. Kialudtak a reflektorok. Homály vett körül mindent. Furcsán, egészen közelről beszélt a férfi. irodámban. Megbeszéljük a részleteket. Viszontlátásra. Megvárta, míg a lány eltűnik az ajtó mögött. Erezte a kocsiban rekedt enyhe parfüm illatát s minden érzélcszerve bizsergett, mikor felidézte a lány közelségének pillanatait. Mária anyja felriadt az ajtónyikorgásra. — Hol kószálsz késő éjjel? A lány édesanyja ágyára ült. Izgatottan újságolta. — Képzeld el, titkárnő le. szék. Az asszony hirtelen felült. — Beszélj! — Találkoztam Katival. Bemutatott egy építővállalat főmérnökének. Éppen titkárnőt keres... — , Éppen most!... Éjszaka Mária azonnal megértet, te a gúnyos hang értelmét. Hevesen tiltakozott édesanyja kimondatlan gyanú, sítása ellen. Vajon miért nem hiszi? Akkor miért üldözi napról napra állás után? Miért nem biztatja? Durcásan felütötte a fejét s nem szólt többet egy szót sem a találkozóról. Idegesen vetkőzött s közben azon gondolkodott, hogy öt még sosem értette meg az anyja. Pedig hányszor szeretett volna közelférkőzni hozzá. Már lefeküdtek, amikor édesanyja újra meg. szólalt. — Vigyázz magadra, azt mondom! Keserű szájízzel aludt el. Elrontották az örömét. • H z irodaház harmadik ■■ emeletén találta meg Hargitai szobáját. Tartózkodva megállt a nyitott ajtóban. A férfi felnézett a munkájából. — Kezét csókolom. Már vártam... Átmentek a belső szobába. A lány leült az egyik fotelbe. A férfi kinyitotta a könyvszekrény rejtett ajtaját. Italt és süteményt vett elő. Mária szótlanul nézte a készülődést. Hargitai töltött. — Egészségére, Marika. A férfi pillantása végig. siklott a lányon. — Meglesz az állás — Hargitai Mária mellé ült. Ha maga is akarja, Marika, megkaphatja a titkárnői beosztást. — A férfi közelebb húzódott s tovább magyarázott. Feldúltan, megszégyenül- ten szaladt el az épületből. I degesen, remegve mér. te az utcákat, gyors, apró léptekkel. Küszködött a sírással. Az egyik útkereszteződésnél megállt, s hirtelen nem tudta merre menjen. Ilyen állapotban nem akart hazamenni. Vak. iában indult tovább. Beült az első útbaeső eszpresz- szóba. Kávét kért. | Kevesen voltak. De miért is lennének többen munkaidőben? Akinek állása van, dolgozik ilyenkor, ö meg itt ül. Belemart a keserűség. Fásultan bámult az utcára. — Bútort majd részletre veszünk... — Vegyünk egy televíziót is. — Mit gondolsz, mindenre telik egy lakatos fizeté. séböl? — De édes, tudod, hogy én is dolgozni fogok már rövidesen. Megígérték, hogy felvesznek a porcelángyár, ba... A háta mögötti asztalnál egy lány és egy fiú tervezgette a jövőt. Belényilalltak az emlékek, öt is hívták a porcelángyárba, az egyik rokona meg üzletben akarta elhelyezni. Nem ment. Az anyja örökké arról beszélt neki, hogy fizikai munkára nem engedi. Hogyisne! Nem azért taníttatta. Édesanyja a kisemberek robotos életét élte. Három gyermekével éppenhogy nem nyomorgott. Furcsa kettősség ötvöződött benne szinte állati szorgalommá. Hihetetlenül szeretett volna ebből a sorból jobb körülmények közé kerülni. Irigyelte azokat, akik tavasz- szal mást vettek magukra, mint télen. De bármennyire igyekezett saját erejéből, nem tudta megtenni. De félt is azoktól az emberektől, akik közé el akart jutni. Ezek az emberek művelteb. bek voltak nála, s ö azt val. lotta: a t múlással együtt jár a rafináltság is. Ezért taníttatta a lányát, de ugyanakkor betegesen féltette is a világtól. Mária érezte mindezt, de nem értette... Fizetett, s hazaindult. Cl z egyik utcasarkon " összetalálkozott Laci. val. A fiú elmosolyodott, mikor észrevette a lányt s örömmel köszöntötte. Laci munkából jött. A gépgyárban dolgozott. Egyetemre akart menni, de nem vették fel. Nem esett jól neki, de tenni kellett valamit. Előjegyzésbe vették, s most dől. gozik egy évig. — Megyünk presszóba? Mária idegesen megrántotta a vállát. — Sétálunk? Otthon Mária csendesen nyitotta a kaput és a nyári konyhába mentek. — Csendesen! Anyuék már alszanak. Nem gyújtott villanyt, mert az utcáról beszűrődött a ház előtt levő lámpa fénye. Félhomály terjengett. Leültek a priccsre. Laci átkarolta a lányt, de az heve. sen ellökte a fiút, s elsírta magát. Laci el sem tudta képzelni mi történhetett. Faggatta Máriát, de nem kapott választ. Később Mária megtörölte a szemét, s Vizet ivott. Laci is felállt és megfogta a lány karját. Maga felé fordította és hevesen átölel, te. Szája mohón tapadt a lány ajkára. Pattant az ajtó. Élesen villant a fény, mintha széthasították volna a sötétséget. Fülükben dobolt a vér, s az első pillanatban nem látták ki nyitott rájuk. — Mi történik itt? A lány anyja állt az ajtóban. Vastag, fehér hálóingében, összekuszált hajával olyan volt, mint egy tébolyodott. A két fiatal hunyorgott a fényben, megrettentek, azonban a pillanatnyi za. vart felváltotta a nyugalom. Az asszony behajtotta maga mögött az ajtót, nehogy belásson valaki. — Mit kerestek itt? — Ide jöttünk. A szobába nem akartam bevinni Lacit... K utatta, fürkészte a két fiatal arcát. Féltette Máriát. Mindig attól rette, gett, hogy elcsábítja valaki. S most íme, itt van az, akitől annyira tiltja a lányt. Az ő engedélye nélkül jött a házba. Nem nézett a fiúra, csak Máriát figyelte, de szavait a fiúhoz intézte. — Maga azonnal menjen haza! — Kérem, de.... — Egy szót se! Menjen ki innen...! — Kiengedlek, Laci... A lány az ajtóhoz rohant, de az anyja eléje állt. — Majd én! Az asszony bezárta a kaput a fiú után és visszament a konyhába. Mária ott állt, ahol az előbb. — Megnémultál? Nem kapott választ. A lány levetette a kardigánját, a blúzát, s megmosdott. Az anyja elnézte hajladozó, karcsú alakját, telt karját, formás mellét; s magában füstölgőit a lány szemtelen nyugalmán. — Szégyelld magad! Elbújsz ide egy taknyossal és ki tudja, mit műveltek. y ária megremegett. Vá- laszolni szeretett volna, de úgy, hogy elvegye az anyjának a kedvét az őrjítő bizalmatlankodástól. Parázsló indulattal nézte a so. vány, ráncos arcú asszonyt, aki nem nézett a szemébe, csak hajtogatta a mondóká- ját. — Biztos már odadobtad magad neki — megcsuklott a hangja — meglopta a legdrágább kincsedet... Ezt már nem bírta a felzaklatott lány. Kirobbant belőle az indulat. — Nem! Es különben is! Nem lopott. Odaadtam ma. gam neki. Egy pillanatra belené- mult a szó ettől a vad őszinteségtől, amelyet a kínlódás csalt az ajkára. Már nem lehetett megállítani a keserűségtől megdagadt indulat-áradatot. — Miért gyötörsz? Miért nézel úgy rám, mintha leprás lennék? Boldog akar. tam lenni egy kicsit. Azt gondoltam könnyen megy. Nem látod, hogy kínlódom. Ügy érzem, felesleges vagyok ebben a világban. Már lassan Laci sem tud érdekelni, pedig ő az egyedüli, akihez vonzódom. Nem látom a céloih, az életem értelmét... Az asszony döbbenten figyelte a lányát, akinek a szeméből potyogtak a köny- nyek. Hisztérikusan felkiáltott: — Hálátlan! Ezért gürcöltem érted?? Mária keserűen felneve. tett. — Robotolsz. Igazad van, de azt sosem mondtad, hogy az iskolán kívül már szabálytalan a küzdelem, göröngyös utak is vannak. Két nő lihegett egymással szemben. — Ma is voltam állás után. Likőrrel és sütemény, nyel fogadtak. Meg egy ajánlattal. Legyek a főnöké, lesz titkárnői állás, kényelem, szép ruhák... Ennyit ér a szépség, a műveltség? Hát lehet ezt érzelem nélkül csinálni, csupán a vad érzékiség puszta eszközének tekinteni valakit? Még az állatok sem tesznek ilyet, mert köztük is uralkodnak a biológia kérlelhetetlen törvényei. Mária felzokogott. — Főmérnök, igazgató meg mit tudom én, számít is a beosztás. Sokan csak azt lesik, kit csábíthatnak el. Feketénét miért dobták ki a hivatalból? Átszervezés! Ezt beszélik, de azt suttogják, hogy nem volt hajlandó a főnökével... Máriát kimerítették az egész napi izgalmak. Halálos fáradtan rogyott egy székre. Csendesen sirt. Az anyja kezébe temette az arcát, s egy szót sem tudott szólni. Úgy érezte, megingott alatta minden, összedőltek az évek kemény, sokszor emberfeletti munkával építgetett tervei. a z éjféli gyorsvonat mozdonyának éles füttye rongy ölta szét a csendet. Az asszony felemelte a fejét. — örült vagy — sziszegte. — Miért? — Azt hiszed, te, egyedül ellenállhatsz? — Nem vagyok egyedül. Már vagyunk többen... Az asszony cinikusan köz. bevágott. — Akkor miért nem helyezkedsz el azok segítségével? — Te most ezen mérsz mindent. Igazad van. Lesz állásom. Holnap elmegyek a porcelángyárba. Nem akarom árulni a szerelmet. Veled, anyám sosem beszélgettünk ilyesmiről. Hányszor vártam tőled útmutatást! Hányszor! De te nem segítettél... Berohant a szobába és lerogyott az ágyra. Köny- nyek között aludt el. Vad, kusza álmok gyötörtek... • A műszak végét jelezte a gyári duda. Fiatalok áramlottak kifelé a porcelán- gyár kapuján. Mária is köztük volt. Pádár András
