Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-01 / 282. szám
IW3. december 1. 4 Vasárnap Mindketten vasutasok. Már több mint két hónapja nyugdíjasok. A békéscsabai fűtőházban dolgoztak. Csak akinek része volt benne, az tudja igazán, hogy mit jelent húsz-harminc-negyven évet munkával tölteni a sínek világában, e szigorú rendbe, fegyelembe zárt világban. Jöhet tél, nyár, havas fergeteg, tikkasztó forróság, jöhet éj és nappal, szürke hétköznap és fényes ünnep — mindig helyt kell állni. A közlekedés nem állhat meg, az ország ereiben nem lehet nyugalom sohasem. A vasutasnak ehhez kell igazodnia, amíg nyugdíjba nem megy. Aztán pihenhet, addig nem. Csak az állja a megpróbáltatásokat, akiben a szenvedély, a a munkaszeretet tüze lobog. Kettőjükben ez a szenvedély, ez a munkaszeretet lakozott. Zsebik István nyugdíjas motorlakatos csoportvezetőt Békéscsabán, a Vécsei utca 12-ben találom. Alma illatú, tiszta szobába tessékel, a felesége saját készítésű csokoládélikőrrel kedveskedik. A nyitott konyhaajtón meleg áramlik át a szobába. Most hatvanéves. Vasutas-dinasztia sarja. Nagyapja — anyai ágon — Wébel Nándor, Szegeden volt vasutas. 1921-ben hántolták eL Az apja: Zsebik Pál 1935-ben ment nyugdíjba a csabai fűtőházból. Még ma is él, kilencvenéves. Békéscsabán, a Micsurin utca 22- ben lakik, s néha még most is mozdonnyal álmodik... Az alma — ez esetben Zsebik István — nem esett messze a fájától. Vasutas lett a bátyja, József is, aki 1960-ban ment nyugdíjba Nagykapömakon, Zalában. Zsebik István gyermekkorában Ismerkedett meg a sínek világával, amikor ebédet vagy vacsorát vitt az apjának. Gondolta-e gyermekfejjel, hogy neki is úgy hozzák majd az elemózsiát, mint ő az apjának, mert nem ér rá hazamenni? i.. — Tudja — fordul felém az asszonya — sokszor visszaküldött, ha ebédet vittem neki. „Ha lenne időm enni, hazamennék!” — ezt mondta. Mit csinálhattam?. _ Zsebik szemérmesen élete párjára néz: minek ezt kibeszélni? A tekintetével simogat 1921-ben, tizennyolc évesen munkára jelentkezett a fűtőház főnökénél. •— „Ej, hógy is hívták? Sokszor elfelejtem már a nevét No, megvan .. ”, Ötvös Aladárnál. Gyengének tartotta. 1922. október 16-án vették csak fel. Ettől az időtől kezdve 1963. szeptember elejéig megszakítás nélkül dolgozott. Igaz, nem mindig Csabán. Járt Szolnokon, Pesten, SzegeA Tatabányai Szénbányászati Tröszt föld alatti vájár és szállítácsillé- seket vesz fel 38 évestől 45 éves korhatárig. Étkezés naponta háromszor, választékos, meleg étel 6.60 Ft. Szállást havi 70—140 Ft-ig térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezni: a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán lehet. 3455 den. Az apja direktóriumi bíró volt a Tanácsköztársaság idején, s emiatt elüldözték innen. A család vele ment. 1923 óta állandóan és folyamatosan itt peregnek napjai. Eleinte kocsilakatos volt, aztán mozdonylakatos lett. A harmincas évek elején, amikor megjöttek az első motorok, azoknak a „gyógyít- gatását” kapta feladatul. Mindig pontosan, gondosan, lelkiismeretesen dolgozott. Szidást sohasem kapott, dicséretet annál többet. Volt úgy, hogy három napon át megállás nélkül javított, s amikor hazajött, ágyba dőlt, újra jöttek érte. Csak az asszony zúgolódott, Zsebik ment. Hajtotta a felelősségérzet, a hivatás szenvedélye. Soha igazolatlanul nem hiányzott, borosán dolgozni sohasem ment. A munka szent volt előtte. Büszkén mondja: „Miattunk lerobbanás, fekvemaradás sohasem volt ’. A miattunk szót nyomja meg. Egyszer sem hallottam tóle azt, hogy „én”. „Az országban a mi motorjaink fogyasztották a legkevesebb olajat.” Az ujját emeli fel nyomatékül: tudom-e, milyen nagy szó ez? Sztahanovista-jel vényt kapott, Kiváló Dől gozó-jelvényt és oklevelet. A vitrinben őrzi mindkettőt. A közelmúltban, amikor a kollektíva búcsúztatta, egy 380 forintos dobóorsót kapott Tudják róla, hogy szenvedélye a horgászás ... Ezután több időt szentelhet rá, hiszen időmilliomossá lépett elő. Most már csak emlék az, hogy régen, néha ráfagyott a bakancs a lábára, hogy éjszakákon át nem aludt hogy örökös készenlétben állt „Volt elmúlt” — mondja szelíden. De az állomásra, a fűtő- házhcxz minden héten kijár. Nem bírja elképzelni az életét a mozdonyok látványa nélkül. Amikor kikísér, nem megy vissza. — Benézek a vasutas-körbe — mondja — megnézem mit csinálnak a cimborák. S azzal tovaballag a sűrűsödő estében. Vígh Imre nyugalmazott segédmozdonyvezető és felesége szerdán este színházban volt Ünneplőbe öltözve nézték a makrancos Kata megszelídítésének derűs históriáját. Most már bőven van idejük színházba, moziba járni. Együtt töltött harminchárom évük alatt vajmi kevésszer engedhették meg maguknak ezt a „luxust”. Egyrészt a gyermekek nevelése miatt, másrészt — s ez a döntőbb — azért, mert Imre bácsi nem nagyon ért rá. A munka miatt Huszonhat évet töltött el a mozdonyon, a fűtőházban. Most ötvenhat éves, de jó tartású ember még. Csak a lábai rakoncátlankodnak néha. A sok állás miatt — Kopognak a srófok — nyugtázza derűsen. Ha a munkáról beszél, átmelegszenek szavai. Egész életében nagyon szerette a munkát Sose hiányzott. Ha a szolgálat lejárta után néhány órával újra hívták, hát megértette, hogy menni kell. Nehéz sorsa volt. Nehéz gyermekkor, nehéz felnőttkor. Mesélte, hogy amikor fiatal korában Pesten dolgozott, egy kiflit evett naponta sokszor. Pestről Özdra került, majd hat évet katonáskodott. A leszerelés után a gyulai GYAC-pálya gondnoka volt. Onnan került a vasúthoz. Kitanulta a segédmozdonyvezetői mesterséget és szeptember elejéig hűséggel kitartott mellette. Nem hagytam el magam sohasem — mondja most egyszerű bölcsességgel, s ebben a mondatban egy élet vasakaräta gyűrűd- zik. Többször kapott jutalmat, kitüntetést. Egy fél éve Kiváló Dolgozó lett. ' Három gyermeket nevelt fel tisztességgel, becsülettel, feleségével együtt. Annak örül a legjobban, hogy mind a három megállja a helyét az életben, szereti a munkát, ahogy ő szerette. Míg ülünk, s beszélgetünk, kétszer is könny csillan a szemében. Hirtelen nem tudom mire vélni az elérzékenyülést. Csak a búcsúzásnál derül ki, hogy azért köny- nyezik, mert végtelenül jólesik a munkatársak figyelme. Nagyon szép ünnepséget rendeztek számukra búcsúzóul. Ezt igazán nem várta, ezt a forró megbecsü lést. Ebbe beleremeg a szív. Mert nagyon emberi. Pallag Róbert Hogyan kezeljük a háztartási gépeket? Oj előadássorozat a TIT keretében (Tudósítónktól) Ma már szinte el sem képzelhető olyan lakás, ahol ne volna rádió, egyre több televízió, az otthoni munkát megkönnyítő mosógép, porszívó, parkettkefélő és aztán mind több lakásba vonul be a gáz a háziasszonyok gondjainak megkönnyítésére. Kerékpár. Talán erre is azt mondhatnánk, nincs olyan ház, ahol egy kerékpárt ne találnánk, de számtalan azok száma, ahol több is van. A motorkerékpár is népszerű és egyre több az autó is. Egyszóval, a háztartás gépesedig Sajnos, emellett azt is meg kell állapítani, hogy egyre szaporodnak a háztartási balesetek. Nemrégiben olvashattunk a lapok, ban arról, hogy gázrobbanás történt, ami súlyos károkat okozott. Másutt a villanyvasaló okozott halálos balesetet. Még gyakori a hozzá nem értésből fakadó áramütés annak következtében, hogy belenyúlnak a rádióba, s aztán kész a tragédia. Az üzemek a maguk területén mindent megtesznek a balesetek elkerülésére, de ki gondol a háztartásra. Ki gondod arra, hogy az egyre több különféle géppel dolgozó háziasszony ne kerüljön veszélybe a tájékozatlanság miatt. Mindezekkel kapcsolatban örvendetes, hogy az ismeretterjesztő társulat gondoskodik a tájékozta, tásról. Varga Lajos, a TIT városi titkára elmondta, hogy éppen a közelmúltban kötöttek 12 előadásra szerződést a Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalattal. December 4-ével indul meg ‘az előadássorozat, melyen megismerkedhetnek az érdekeltek olyan problémákkal, mint „Az elektrotechnika a háztartásban”, de szó lesz a gázkészülékek használatáról is. A járművel rendelkezők megismerkedhetnek a gépkocsik, motorkerékpárok kezelésével, a gazdaságos üzemeltetés problémáival. Ami még jelentősebbé te. szí az előadássorozatot — mint Varga Lajos elmondta —, minden egyes témánál a hallgatóságnak kiállítás keretében be is mutatják a használatos gépeket, készülékeket. Már az első előadás is, mélyet december 4-én, délután 5 órakor tart Süli Árpád tanár, igen érdekesnek ígérkezik. Az előadás keretében megismerkedhetnek a hallgatók a híradástechnikai ipar fejlődésével és a rádióval. Ezzel egyidőben mutatják be a hazánkban eddig megjelent rádiókészülékeket, a legrégebbitől a legkorszerűbbig. Végül megtudtuk, hogy december 4-vel kezdődően, majd azt kö. vetően kéthetenként kerül sor előadásra és bemutatóra a Fegyveres Erők Klubjában, mélyet a közönség díjtalanul látogathat. A további tájékoztatást rendszeresen biztosítják a közeli napokban megjelenő plakátokkal. H. F. Festékszóró berendezéseket szállítanak Békéscsabáról a moszkvai Lihacsov autógyárba A Hajtómű- és Felvonógyár békéscsabai gyáregységében az idei év tavaszán kezdték meg a különféle festékszóró berendezések gyártását. Ebben az évben mintegy 40 kézi festékszóró készül el. A készülékek közül már többet bemutattak nemzetközi vásárokon, kiállításokon, s ezek megnyerték a szakemberek tetszését. A hat és tizenkét szóróegységgel rendelkező elektrosztatikus festékszóró berendezések a moszkvai Lihacsov autógyár számára készülnek. Az idén öt ilyen készülék hagyja el a gyáregységet. A negyedik, tizenkét szóróegységes berendezést a napokban veszik át. Ez a berendezés több mint hétmillió forint értékű. VADÁSZ FERENC: Szilveszteri emlék Ezen a Vízkeresizt előtti keddi napon Ferinek valahogy nem ment a munka. Mit tehetett róla, nem volt képes úgy odafigyelni, mint máskor. Szórakozott. vagy mi az ördög... Pedig tudja, veszélyes dolog az ilyesmi. Könnyen ottmaradhat egykét ujja a présgép alatt.» Feri gondolatai — mint mostanában annyiszor — újra csak ott időznek a szilveszteri mulatságon, a Klapka György utcai munkásotthon szerpentinnel díszített termében, ahol kékre, zöldre, pirosra festett villany-, körték hangulatos fényt szórtak a táncotokra. Mindig jól érzi magát a rákos- palotai munkásotthonban. Sohase hallani ott gorombáskodást, mint a nyilvános ivókban. Az árak is szolídabbak, érdemes odajárni. Szilveszterkor a régi barátok jöttek össze hozzátartozóikkal. Ott volt Badanti Tóni is. Mindenki jó hangulatban szórakozott. Négytagú zenekar játszott. „Honvéd banda szói a Stefáni — szól a Stefánián...” Eljött a telefongyári Beke 3^ Zoli is, akit néhány hete ismert meg a Magdolna utcában. Alig tud róla valamit — nem lehet kérdezősködni, ő pedig semmit nem mond el magáról. Milyen érdekes, mégis úgy érzi: Zoli máris közelebb áll hozzá, mint a régebbi barátai, a fűrésztelepi gyerekek. Magának se tudja pontosan megmagyarázni, miért vonzódik ehhez a bozontos szemöldökű, recsegő hangú, egyáltalán nem barátságos fiúhoz. Néha meghökkentő a modora. Mégis szereti a nyíltságáért, szó- kimondásáért. Egy esztendővel fiatalabb, mint ő. Amióta barátok — sokat beszélgetnek —, jobban megérti, miért rossz a munkások sorsa, miért vár naponta ötvenezer ember Sipőcz- levesre az éhségkonyhák előtt. — ötvenezer kap, százötven- ezer éhes marad — mondja Zoli és ez olyan hajmeresztőén világos, olyan tragikusan egyszerű és természetes, hogy önkéntelenül ismételgeti magában. Apjától sokszor hall ezekről a dolgokról. De Badanti és Beke Zoli szavai világosabbak, élesebbek. Keresi Zoli társaságát. Minden együttlétük után új érzésekkel, gondolatokkal gazdagodik. Csak egy fiú van — Cigi a beceneve és a munkásotthonból ismeri — akit nála is jobban kedvel. Az, mindezeken a jó tulajdonságokon kívül, vidám is, magával ragadóan nevetős, mindig jókedvű. Feri, miközben kiveszi a formát a prés alól, úgy érzi, sudár termetű lány alakja suhan el mellette. « „Ilonka, Ilonka!” Ijedten körülnéz: nem hallotta-e valaki, hogy egy lány nevét emlegeti, nem is magában, hanem félhangosan. A Baross téri tánciskolára gondol, ott látta először. Amikor bemutatkozott neki és felkérte, barátságosan nyújtotta a kezét. Kissé megrázta szőke fürtjeit, kedvesen mondta: Kaszás Ilona. „Ilonka...” Az első randevún, az István utcai cukrászdában tudta meg, hogy a Thököly úton, egy cipőüzletben kiszolgáló. Édesapja már régóta ott dolgozik. Kicsit pirulva elárulta: bolti szolga. Meg akarta kérdezni: Mi van ezen szégyellnivaló? Aztán mégse kérdezett semmit. — A tulajdonos megbecsüli — magyarázta Ilonka kérdezetle- nül. — Engem is apa kedvéért vett oda. Mindössze négyszer-ötször találkoztak. Ö kérte Ilonkát, hogy töltsék együtt a Szilvesztert. — Hol? — A munkásotthonban. — A munkásotthonban? — A lány szabadkozott. Idegen neki ez a környezet, sose jártak ilyen helyen. Különben is, édesapja kórházban fekszik, gyomorfekéllyel operálták. A mama egyáltalán nem akar szilveszterezni, a munkásotthonba pedig különösen nem menne el. De ő nem nyugodott. — Meglátja, milyen rendes társaság van ott — erősködött, — milyen családias lesz. Fogadjunk akármiben, hogy jól érzi majd magát... Hitte is, nem is, hogy Ilonkával szilveszterezhet. Az utolsó percig találgatta: eljönnek-e? Elképzelhető, hogy nagyot dobbant a szíve, amikor az ajtón, beléptek. Nem, ez talán nem is igaz! (Folytatjuk)
