Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)

1963-12-20 / 298. szám

1983. december 20. 7 Péntek SPORT SPORT «SPORT Megyénk sportéletének irányítói Még szakszerűbben, több emberre támaszkodva Mit vár az átszervezéstől egy sportszövetségi vezető ? AZ ŰJ TÖMEGSZERVEZET, az MTS születése sok területen érezteti majd hatását a sportszö­vetségek munkájában is, ame­lyéknek a szerepe semmivel sem csökken a továbbiakban, sőt talán még növekedik is. Már eddig is történtek olyan dolgok, amelyek bizonyítják, az átszervezés a szak- szövetségekben is érezteti hatását. Erről beszél Pangert László elv­társ, az atlétikai szövetség főtit­kára. — Az atlétikai szövetségben nemrég lépett munkába az új el­nökség, s ebben a főtitkári teen­dőket vállaltam. Mit jelent a munkám? Azt, hogy azelőtt egy­két aktíva tevékenykedett min­den apró dologban, ami a verse­nyek megrendezésével volt kap­csolatos. Ez most megszűnt, mert nálunk is érvényesült az általános elv, hogy mindent szélesebb ala­pokra kell helyezni, minél több társadalmi aktívára kell támasz­kodni. Ezt megtettük. Rajtam kí­vül csak az elnökségben még hat aktíva tevékenykedik. Az ilyen munkának az eredménye már a nyáron megmutatkozott, mikor bevontuk őket a munkába. A versenyeken minden posztra szak­értő, tapasztalt szervezőket állít­hattunk, akik nagyban hozzájá­rultak a sikerhez. — MINDEBBŐL AZT A TA­NULSÁGOT vonhatjuk le, hogy ezután még inkább támaszkod­nunk kell a társadalmi munká­sokra. Azt várjuk, mind többen megértik majd ezt és egyre na­gyobb számban bekapcsolódnak a munkába. Ugyancsak remény­kedünk abban, hogy az egységes sportirányítás megkönnyíti a dol­gunkat, s rendszeresebbé tehetjük az egységes utánpótlásnevelést, megvalósíthatjuk a legtávolabbi sportkörben is az egységes ed­zésterv szerinti felkészülést. Ezzel alapjában sokat segíthetünk az atlétikának, megteremthetjük a távolabbi munka alapját — Várjuk, hogy a különböző társadalmi szervezetekkel is meg­javul az együttműködésünk, több segítséget kapunk. Nekünk ez rendkívül sokat jelenthet. A SZOT, a KISZ, a karhatalmi ala­kulatok a fiatalok toborzásában, a versenyek rendezésében egyaránt sokat tehetnek. A MAGYAR TESTNEVELÉSI és tömegsportszervezet célja, hogy még többen és jobban sportolja­nak az emberek. Ezért új mun­kamódszereket szeretne megvaló­sítani, amelyben az emberek több önállósággal dolgoznak, jobban támaszkodhatnak saját erejükre, megvalósíthatják saját elképzelé­seiket. A szövetségek és az atlé­tikai szövetség is ugyanezt akar­ja, a két munka tehát párhuza­mos. Mit várhatunk hát még az új tömegszervezettől? Megértést mindenkitől, s segítséget, hogy a közös munka eredményes legyen. M. J. Körmöczy és Gulyás a magyar teniszranglista élén A Magyar Tenisz Szövetség elnöksége az 1963. évi eredmé­nyek alapján elkészítette a ma­gyar női és férfiranglistát. Az élen — mint az elmúlt évben oly sokszor — ismét Körmöczy és Gulyás áll. (MTI) Régi hagyománya van Békés megyében az ökölvívósportnak. Valamikor rendszeres megyei bajnokságokat rendeztek és a kö­zépiskoláinkban is aktív sportélet volt. A megyeszékhelyen kívül Gyulán, Orosházán jó játékerőt képviselő csapatok, szakosztályok működtek. Rajtuk kívül a kisebb helyek is, mint például Nagyszé­nás, Szeghalom, valóságos felleg­várai voltak az ökölvívásnak. Mindez a múlté. Ha ma az ököl­vívósportról beszélünk, jóformán Békéscsabát értjük alatta, hiszen Gyulai sporthírek Az egyfordulós labdarúgó-baj­nokság befejezése után a Gyulai MEDOSZ játékosai teljes pihenőt kaptak, és csak január 6-án kez­dik meg az előkészületeket a ta­vaszi bajnokságra. Jelenleg a ve­zetőség a csapat megerősítésének gondolatával foglalkozik. Elsősor­ban a tartalékegyüttest kívánják megerősíteni fiatalokkal, hogy az ott kinevelődött játékosok aztán az NB II-ben is helyt tudjanak állni. Ezek szerint tavasszal első­sorban a második, tehát tartalék­csapat fog erősödni, de azt is ter­vezik, hogy az NB Il-es együttes keretét is bővítik új játékosokkal. * Véglegessé vált, hogy a salak­Meglepetések a kézilabda terem Béke Kupában Népes mezőny gyűlt össze vasár­nap Orosházán, a Táncsics Gim­názium tornatermében, és meg­kezdődött a kézilabda terem Béke Kupa. A nevezett csapatok szinte valamennyien megjelentek, kivétel ez alól a Békéscsabai Köz- gazdasági Technikum, a Békéscsa­bai Vasas, valamint a Szerttetor- nyai Petőfi Tsz csapata. Érthetet­len, hogy nevezésük ellenére sem voltak hajlandók részt venni az első fordulón. E csapatok vezetői komolyabban is vehetnék a kézi­Több új film segíti megyénk sportszakembereit labda-szakosztály működését, szá­mukra a versenyzési lehetőség biztosítását, s tettük egyben a ren­dező bizottságnak is anyagi kárt okoz. Az első fordulóban egyébként már meglepetések is voltak, ör­vendetes tény, hogy néhány igen színvonalas mérkőzésre került sor. valamint az, hogy az utánpótlás-csa patck egyre jobb játékerőt képvi­selnek. A férfiak közül elsősorban az újkígyósi, a Mezőhegyesi Ipari Tanulók és az Orosházi Gimnázi­um csapata mutatott be jó játékot. A női csapatok közül a Battonyai Gimnázium együttese okozta a legnagyobb meglepetést, hiszen az Orosházi Ruhagyár ellen kiválóan pálya-versenyzők a jövőben a Gyulai MEDOSZ színeiben ver­senyeznek. Ebben az esetben mind erkölcsi, mind pedig anyagi támogatás tekintetében előbbre lépnek a salakosok, s minden bi­zonnyal az eddigieknél jobb ered­ményt érnek el. Az idei verseny­évük nem volt szegény sikerek­ben, hiszen nemcsak az országos, hanem a nemzetközi versenyeken is jó helyezéseket értek el. * A teke Béke Kupa küzdelem­sorozatában a Gyulai MEDOSZ együttese szombaton Gyulán, va­sárnap pedig Orosházán mérkő­zött az Orosházi Spartakusz ellen. Mindkét alkalommal a MEDOSZ együttese gyűjtött. Gyulán 8:0, Orosházán pedig 6:2 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Ez a két mérkőzés az elődöntő volt a Béke Kupában. A döntőre jövő év első napjaiban kerül sor, ami­kor a MEDOSZ ellenfele a Gyulai Kinizsi vagy az Orosházi MÁV lesz. A csapat egyébként az 1963. évi bajnoksághoz viszonyítva gyengült, hiszen két igen jó do­bója, Gál és Hídvégi tényleges katonai szolgálatra bevonult. He­lyettük Barabás és Vengeter állt edzésbe és remélhetőleg pótolni tudják az eltávozott két kiváló játékost. Apr6hirdetA5ek Hűtőgép, bútorok eladók, ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. 15. 1096 Vadrózsa-csemete nagyobb mennyiség­ben eladó. Gyula, Mártírok útja 194. 02084 versenyszerűleg csat itt űzik e sportágat. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Békés megyei Tanácsa által választott megyei ökölvívó-szövetségnek tehát ko­moly feladatai vannak a jövőt tekintve. A megyeszékhely mel­lett meg kell honosítaniuk az ökölvívást más városokban és községekben is, hogy megyénk ökölvívósportja ismét felzárkóz­hasson az országos színvonalhoz. Elsősorban szervező munkát kell végeznie a szövetségnek, amely­nek párosulnia kell a különböző bemutató mérkőzésekkel, hogy minél több fiatal ismerje és sze­resse meg az ökölvívást. Nehéz helyzetben van a szövetség, hi­szen nagyon kevés szakember áll rendelkezésére. Éppen ezért fon­tos feladat az is, hogy a töme­gesítéssel egyidejűleg megfelelő számú edzőt, szakvezetőt képez­zen ki. Az adottság és a feltéte­lek biztosítottak, mert szeretik megyénkben az ökölvívást és a jelenlegi vezetők is alkalmasak arra, hogy a feladatokat megold­ják. A szövetség elnöke, Priszta- vok Mátyás régi szakember. Ha­sonlóan a főtitkár is, Krausz P. Rudolf. Az elnökség tagjai vala­mennyien voltak versenyzők, s így amellett, hogy szervező mun­kát végezhetnek, szakmai terüle­ten is kellő rutinnal rendelkez­nek. Az elnökségbe egyébként Drienyovszki. Jánost, Gyumbier Gyulát, Todola Balázst, Rácz Pált, Csonka Györgyöt és Trimel Kál­mánt választották. KözOletek munkaerőigénye A Békéscsabai Sertéshizlaló 1. szó mú telepe sertésetetőt és hómunkáso­kat keres {elvételre. >2897 A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat pályázatot hirdet a kővetkező állások betöltésére: műhelyvezető 1 fő, építésvezető 1 fő, részlegvezető 1 fő, tervelőkészítő 1 fő, körzetvezető 2 fő (szarvasi—orosházi körzet), TMK-mű- vezető 1 fő, engedélyező 1 fő, csatorna­üzemvezető 1 fő. Jelentkezés személye, sen vagy írásban a vállalat központ­jában, Békés, Berényi út 33. CM2 Gyulai Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztály köztisztasági rész­lege fogatos és gépkocsi rákodét vesz fel. Jelentkezni lehet városi tanács 31. szoba. 102085 Az egyre nagyobb tömegeket meg­mozgató sportmozgalmunkban szak- emberhiány mutatkozik. Ennek pót­lása nem megy máról holnapra és éppen ezért olyan sportfllmeket ké­szítettek, amelyek pótolják bizonyos tekintetben a szakképzett edzőt, ve­zetőt. Ilyen film többek között a kö­töttfogású és szabadfogású birkó­zásról, az ökölvívásról, a vízilabda­játék technikájáról és az atlétika kü­lönböző területéről szóló sportíilmek. Ezek közül elsőnek az ökölvívásról szólő sportfilmet, illetve annak tar­talmát ismertetjük. Dobránszki István mesteredző szak­anyagának felhasználásával Zátonyi Sándor írta és rendezte az ökölvívás­ról szóló oktatófilmet, amelynek gyakorlatait Papp László, háromszo­ros olimpiai bajnok és a magyar Ifjúsági válogatott keret tagjai mutat­nak be. A film módszeres egységek­ben foglalkozik a technikai alapkép­zés fontosabb részeivel. A speciális bemelegítő gyakorlatok után mutatja az ökölvívó helyes kéz- és lábtartá­sát, az igen fontos lábmunkát. Be­mutatja az ütést felületeket. Majd részletesen foglalkozik az ütések faj­táival és helyes kivitelezésével, így a balegyenes és jobbegyenes ütései­nek elhelyezésével, azok védésével és ellenütéseivel, továbbá ezeknek zsá­kokon való gyakorlásával. Ugyanígy tanítja a közelharcnál szükséges jobb- és balhorog végrehajtását és gyakor­lását, a hozzátartozó lábmunkával. Foglalkozik ezenkívül a felütések technikájával, a sorozásokkal és a fo­lyamatos mozgás legcélszerűbb gya­korlásával, az árnyékmunkával. A* ÁRPÁD-FÜRDŐ értesíti kedves vendégeit, hogy az ünnepi üzemelés a következőképpen módosul; december 22. (vasárnap) 8—18 óráig férfi közös és kád december 23. (hétfő) 8—18 óráig női közös és kád december 24. (kedd) 7—12 óráig férfi közös és kád december 25. (szerda) szünnap december 26, (csütörtök) szünnap december 27. (péntek) 8—18 óráig női közös és kád december 28. (szombat) 8—18 óráig férfi közös és kád december 29. (vasárnap) 8—18 óráig JBérfi közös és kád december 30. (hétfő) szünnap december 31. (kedd) 7—12 óráig férfi közös és kád 92826 játszott, s nem sok kellett ah­hoz, hogy győztesen hagyja el a játékteret. Hasonló dicsérő jelzők­kel lehet illetni az Orosházi Gim­názium csapatát, amelynek tagjai szinte kivétel nélkül első osztályo­sok. Az ünnepek miatt a következő fordulóra január 5-én kerül sor. Az országos közgyűlés Felvételre keresünk budapesti és vidéki munkahelyeinkre BÁDOGOS szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen vagy írásban az ÉM. Gyárkémény-, Kazán-, Kemenceépítő-, Hő- és Savszigetelő Vállalat, Buda­pest, VII., Wesselényi u. 2. 3Z. alatti bádogos főépítésveze­tőségén. 4448 A Körös-vidéki horgászok ne­vében Romvári György, az inté­ző bizottság elnöke számolt be a területünkön végrehajtott halasi- tás sikeréről, majd felhívta a fi­gyelmet, hogy az öntözések fej­lesztése miatt hihetetlen sok iva­dék pusztul el, amit a szivaty- tyúk — a leggondosabb kezelés mellett is — kiszippantanak vi- ! zeinkből. Kérte az illetékeseket, I hogy vizsgálják meg ezt és íalál- 1 jáik meg a kompromisszumot az öntözés és a természetes vízi hal- gazdálkodás érdekei között. Az intéző bizottság indítványt terjesztett be, hogy a változott viszonyoknak megfelelően a leg­közelebbi közgyűlés módosítsa az alapszabályt Ajánlatos lenne a főtitkári tisztet kinevezett állás­sá változtatni, mert lehet, hogy választásé® alapon erre legköze­lebb megfelelő személyt találni majd nem lehet. A közgyűlés e javaslatot elfogadta. A tisztújítás során egyébként elnökké ismét Török Jánost, főtit­kárrá Berényi Jánost választot­ták meg. Ezután kedves jelenetre került sor. Az IB alelnökét, Zol­tán Ferenc sporttársat, (Mezőtúr), MOHOSZ-díszjelvénnyel tüntet­ték ki, jól végzett egyesületi mun­kája elismeréséül. Röviden A közeli napokban elkészül az intéző bizottság nyomtatott kör­levele. Azt minden horgásznak és érdeklődőnek megküldik. Eredmények: FÉRFIAK: Újkígyós—Bes. MÁV in. 24:1«, Oh. Technikum—Mezőhegyes! Kinizsi 23:12, Oh. Gimnázium—Oh. Honvéd 17:15, Új­kígyós—Oh. Technikum 22:19, Oh. Ki­nizsi II.—Mezőhegyesi Ipari Tanulók 40:24, Oh. Ipari Tanulók—Tótkomlós 26:20. NŐK: Oh. Gimnázium—Gyulai Vörös Lo­bogó 10:9, Battonyai Gimnázium—Oh. Ruhagyár 7:7, Oh. Gimnázium—Bcs. MÁV EL 12:7. A MOHOSZ (Magyar Országos i Horgász Szövetség) közgyűlése lezajlott. Vasárnap a több mint 300 egyesület képviselői élénk ülésen vitatták meg a horgász­problémákat. A beszámoló és a hozzászólások igen sok fontos kérdéssel foglalkoztak, azonban egyben valamennyi azonos volt: a horgászok — szerte az ország­ban — bizalmat szavaztak az OHF irányítása alatt álló termé­szetes vízi halasítási munkáknak. Mindenütt kedvező eredmény mutatkozik, ahol ilyen történt.

Next

/
Thumbnails
Contents