Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-03 / 259. szám
Id. Rácz József: Békési részlet Mucsi József: Őszi hangulat Tegnap még nagy legény volt a Nap, Ma nem érlel gyümölcsöt heve már, Rokkant erdők halálra várnak, Gyér lombjukon csupán emlék a nyár. Felhők húznak az őszi égen, Csipkés ingben vígan kaparásznak, Lenn a mezőknek nincsen éke, Vége a zöldnek, vége a nyárnak. S a felhők lassan tova úsznak, Óriássá nő némely belőlük, Galambok szállnak hosszú útra, A hűvös légben sebes a röptűk. Felhők úsznak, galambok szállnak, Csak én topogok egy helyben régen. Őszi szél, mikor lódítsz rajtam, Hogy én is repüljek, ússzak, Mint galamb a légben, Mint felhő az égen? /^VW^VWWWWW\WWWWS/WWNVWWWVv^A/WW>/WWVWW^WNAAAA^V^/WWV\ Petőfi Zoltán, a szarvasi diák Petőfi 1849 júliusában elkészítette Mezőberényben fiának élettörténetét héthónapos koráig. Zoltán 1848. december 15-én, déli 12 órakor született Debrecenben, a Harmincad utcában. Az apa nagy reményeket fűzött fia jövőjéhez, de korán ottmaradt a csatatéren. Az örökség, amit tőle kapott, így is dús volt és gazdag. Senki nem örökölhetett volna többet annál! Zoltán azonban gyenge volt apja hírnevének hordozására. Az apa halála után fia kisgyermekkoráról keveset tudunk, de a zsenge, alig 8 éves fiú saját feljegyzéseiből vett szavak — „Övóda, Neyék” — életének korábbi szakaszáról is tanúskodnak, és Körös menti reminiszcenciát rejtenek magukban. Igaz, hogy Ney Ferenc — akiről Zoltán jóleső érzéssel emlékezik meg soraiban — pesti ember volt, de állandó kapcsolatot tartott fenn a mezőberényi Bonyhay Ben jámin családjával. Zoltán Neyékkel való jó kapcsolatát nehéz lenne megállapítani, ha nem tudnánk, hogy tízéves korában Szendrey Júlia már Bonyhayék rokonságában töltött sok vidám napot Mezőberényben. Zoltán, apja halála után hosszú ideig itt élt Kondoros környékén, Csákópusztán és Szarvason, kisebb- nagyobb megszakításokkal. Ezért és apja iránti tiszteletből is kegyelettel kell adóznunk fia emlékének. Szendrey Júlia is volt hitvestársa emlékét látta benne, amiért Zoltánt különösképpen szerette: „Még csak alig feslik a Pirosló kehely, és illata máris Törzsét árulja el” — írta büszkén egyik megható költeményében. Zoltán életének története kisdedkortól kezdve elválaszthatatlan Petőfi István életétől. Az 1863—64-es pesti éveken kívül főképpen a csákói és szarvasi idők voltak azok, amelyeknek hatása döntő volt jellemfor- málódására. Nevelését életének legválságosabb szakaszában vállalta magára Csákón nagybátyja, sok bajjal és nyűggel együtt. Kezdetben csak egy-egy nyarat töltött nála. E „falusi időtöltés” boldogságát költeményben is megörökítette. 1861 nyarán érkezett előA magántanulás küzdelmei szőr a pusztára, honnan anyjához küldött leveleiben elég sűrűn és gondos aprólékossággal számolt be minden apró-cseprő élményéről: — ő—Csákó nekem igen tetszik, a kert is igen szép!” — írta 1861. augusztus 20- án. Geisték csákói és a Károlyiak mágócsi uradalma volt ekkor különösen jó személyi összeköttetésben egymással. A birtokosok között Petőfi István és Szendrey Ignác tartották össze az ismeretség szálait. Zoltán is ezen a vidéken járt nagymiatt anyja állandó lakóhelyéül jelölte ki számára Csákot és nagybátyja gondnoksága alá helyezte. Zoltán Pestről búsan távozott. Meghatóan számolt be erről Búcsú című költeményében és „fájó s hőn érző kebellel” hagyta ott a pesti barátokat A gazdatiszti pályát választotta, de hamar megunta, mert István szigorúságát nem szokta meg a pesti „könnyebb gyeplőszárra fogott” fiatalember. Petőfi István azt követelte tőle, hogy hajnalban keljen fel, ellenőrizze az istállóban, hogy a Petőfi Zoltán utolsó fényképe. bátyjával vásárokra, látogatóba, nemegyszer lóháton, mert már 13 éves korában jól lovagolt. Ekkor bontakozott ki költői tehetsége is. A 13 éves fiú anyja köszöntésére faragott szép verseket. — Még alig volt 14 éves, szerelemre gyulladt a csákói principális leánykája — Geist Ilka — iránt. Éttől kezdve Ilkához írta sorozatosan költeményeit. Köztudomású, hogy a fiú Pesten rosszul tanult, VI. gimnáziumban görögből megbukott. A pesti borospincék (kocsmák) korai látogatásának volt ez főképpen következménye — olvashatjuk az öreg latin nyelvű jegyzőkönyvek soraiból. A rossz tanulmányi eredmény és feslett magatartás kiadott abrakot megetetik-e a jószágokkal: lovakkal, tehenekkel, ökrökkel, birkákkal. Nappal szántó-vetőket, kukoricamorzsolókat, krumpli- és répaszedőket ellenőrzött. Ott volt a krumpli, burgundi felszedésénél, kukoricatörésnél, széna-szalma behordásánál. A magtárnál felírogatta a behordott és kivitt gabona- mennyiséget. Gyakran a legaprólékosabb feladatokat is el kellett végeznie: ellenőrizte a birkák nyírását, a gyapjú szedését stb. A nyíráskor megsebezett állatok testét kékköves vízzel kéné gette. Közben verset költött róluk: „Birka, birka szegény , állat, mért tűröd, ha szúrnak, vágnak? ...” A cséplőgépnél az ispánt is gyakran helyettesítette. Igyekezett megszokni az erős napsütést; ilyen alkalommal István bátyja azzal biztatta, hogy „már paraszt lesz nemsokára!” — Zoltán gyakran segített a napszámosok bérének kiadásában is. Mindezt nem volt köny- nyű megszoknia a Pestről hirtelen vidékre került fiatalembernek. Nem is tudott ebbe a helyzetbe tartósan beletörődni! Szendrey Júlia aggódva figyelte gyermeke sorsát Pestről is. Ezért sógorának még több levelet írt, mint fiának. Megható, miként próbálta mentegetni Zoltán magatartását István előtt: — „Nem Zoltán álljon Itt előttünk, hanem szegény Sándorunk egyetlen fia, s ne azt nézzük, mit érdemel Zoltán tőlünk, hanem azt: mivel tartozunk az ő egyetlen gyermeke iránt?’ Zoltán végképpen szakítani akart ezzel a pályával! Erős fogadalmak után, 1864. szeptember 19-én újra hozzákezdett a tanuláshoz. Közben verselgetett is. István az 1864/65. iskolai évre ismétlő magántanulónak Íratta be a szarvasi gimnáziumba, ahol 1865. június 30-án vizsgázott kitűnő eredménnyel. Ezzel nagy dicsőséget szerzett önmagának is: Petőfi Sándor fia megmutatta, hogy mire képes, ha szakít a könnyelműséggel és jó úton jár! (A tényleges vizsga időpontja: augusztus 20 volt.) A jó eredmény hatására az 1865—66. iskolai évben nyilvános rendes tanulóként íratta be nagybátyja a szarvasi gimnáziumba, ahol a tanárok és diákok egyaránt tárt karokkal fogadták. Mindenki kíváncsi volt őt látni. Még a Körösre kantákkal vízért menő asszonyoknak és leányoknak is feltűnt. Gyakran lehetett hallani: — „Ci je to pekny deák!” — Minő szép deák! Mások így nyilatkoztak róla: — „De szép fiatalember! — Ez a Petőfi fia!” Irányi István, a TIT Irodalmi Szakosztály tagja * . (A befejező részt november 10-én közöljük.) Szovjet filmnapok november 6—-13-ig PAPÁT VÁSÁROLTAM Az éjszaka csendje pihenést nyújt a nappal elfáradt embereknek, de az ötéves kis Gyimka' szemére nem jön álom. Ennek az érzékeny kis emberkének gondjai vannak. Tágra nyílt szemében szomorúság búj- kál. Egyre csak azon töri a fejét, miért nincsen apukája? Mindenkinek van, csak neki nincs. Felidézi a mamájával folytatott esti beszélgetést. — Mama, te engem áruházban vásároltál? — Áruházban. — Kirakatból? Kirakatból. S miért éppen engem választottál? — Mert te tetszettél a legjobban. Igen, őt megvette, de papára már nem maradt pénze. És a makacs, kedves kisgyermek elhatározza, hogy feltétlenül vásárol magának egy papát, mert papa nélkül nagyon rossz élni. Hogy mi mindent követ el ennek érdekében, erről szól a moszkvai Gorkij Stúdió új filmje, a „Papát vásároltam”, melyet a szovjet filmnapok alkalmából mutatunk be. ÜRESJÁRAT Az Üresjárat című filmben a főhős az igazság. Nemcsak átvitt értelemben. A film fő gerincét az igazság alkotja, amely a szemfényvesztés, az áleredmények mögött rejtőzik. Szer- gej Antonov azonos című elbeszélése nyomán készült a film. Ez a mondat sok lehetőséget nyújt az ilyen esetben szokásos összehasonlításokhoz. Mi volt meg az elbeszélésben, ami hiányzik a filmből? Mi van meg a filmben, ami nem volt az elbeszélésben? Rendszerint az ilyen összehasonlítások nem a rendező javára dőlnek el. Ezúttal úgy beszélhetünk a filmről, mint az író és a rendező közös gyermekéről. És velük együtt Henrich Marandzsan operatőr, Iszaak Svarc zeneszerző és a kitűnő színészegyüttes közös alkotása. Legjobban az ember emlékezetében a film megnézése után az emberek maradnak meg. Arcuk, szemük, hangjuk. Ezek az emberek nem mindig olyan tiszták, mint a körülöttük elterülő hó, de a lelkűk tisztaságáért vívott harc a legfontosabb a filmben. Mi ellen harcol a film? Egy bűncselekmény ellen? Nem. A harc az ellen az erő ellen, az ellen az erkölcs ellen folyik, amely az embereket a bűncselekményre ösztökéli, cinikussá teszi őket és arra ad lehetőséget, hogy hangzatos mondatokkal takarják bűnüket és államérdekkel mentegessék magukat. Egy eset arra ad lehetőséget, hogy azokról a torz emberekről beszéljünk, akiket a nemrég elmúlt személyi kultusz évei szültek, amikor a látszatbeszédek és tettek mögött sokszor az emberek iránti közömbösség, a munkához való és gondolkozáshoz való nem értés rejlett. Ezek a jelenségek még mindig élnek és ezekkel szál harcba a művészet is. Ez teszi ezt a filmet is igazán modernné, jelentőssé és szükségessé.
