Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-29 / 280. szám
MÄ. november 29, 4 Pénki Bemutatjuk a Gyulai Háziipari Ktsz-t A Gyulai Háziipari Kísa 1957 augusztusában alakult. Az elmúlt öt és fél év alatt nagy fejlődést ért ei a szövetkezet. Ma már a különböző javítások mellett ötféle cikk előállításával foglalkoznak. A fctsz a bedolgozókkal együtt négyszáz embert foglalkoztat, szőnyegszövőket, kézikö- tőkét, hímzőket, varrókat és kosárfonókat. Részlegei alakultak Békéscsabán, Sarkadon és Sarkadke- resztúron. A Gyulai Háziipari Ktsz ez évben 6 millió 400 ezer forint értékű árut termel. Minden eszten- * •* — <j*pj vr»»T>yw-v.-)n.|ivi»VIW Rögtönzött csendélet a termékeiből szövetkezet Amit a tv-néző nem látott dőben emelkedik a szövetkezet terve, az idén 400 ezer forinttal nőtt. Enyivel több norvég mintás kesztyű (olyan szépek, hogy az ország különböző részeiből rendeltek belőlük a ktsz-ek mintadarabnak), hímzett bébiruha, terítő, díványpáma, fonott kosár kerül exportra vagy a hazai népművészeti boltokba. A késztermékek — melyeknek sorozatban, való előállításához a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije járul hozzá — nagy részének csomagolása és szállítás előtti raktározása a ktsz gyulai központjában történik. Ezenkívül itt működik két széles és kilenc keskeny géppel a szőnyegszövőrészleg, ahonnan a szép gyapjúszőttesek kerülnék, ki, amelyeket helyi és környékbeli népművészeti motívumok után a Népi Iparművészeti Tanács megbízásából Kordováner János iparművész tervez. A szövőműhelyben csak nőket foglalkoztatnak, kik mintadarabok után készítik a szép gyapjúszőnyegeket. Ottjártunk alkalmával Hajdú Józsefné éppen helyi nép- művészeti gyűjtés alapján tervezett „gyulai szövött szőnyeg”-en dolgozott. Qsztroluczky Istvánná ülnek, amelyen most két keskeny szőnyeg készül, összetanult, pontos mozdulattal dolgoznak a közös gépen. Időnként egybehasonlítják a mintadarabot a készülő szőnyeggel, új színeket választanak a gyapjúkötegekből, s megint egyforma mozdulatokra lendül a kezük. Látszólag monoton és gépies munkájukból a szivárvány minden színében pompázó, tarka, népi motívumos szőnyegek születnek, amelyek elviszik a szövetkezet jó hírét az ország sok részébe és külföldre is. P. A. Bizonyára igen sokan tekintették meg a televízióban szerdán este a békéscsabai színházi közvetítést, pontosabban szólva: az első Békéscsabáról adott helyszíni közvetítést. Ugyanakkor sokakban felvetődött a kérdés: hogyan jut el a kép a cselekmény pillanatában, a cselekmény helyéről a televíziónézőhöz? A KAMERÁTÓL A VEVŐKÉSZÜLÉKIG Mi szükséges egy helyszíni közvetítéshez? — Elsősorban természetesen a felvevőkamerák, majd a közvetítőkocsi, valamint egy láthatatlan összeköttetés a Szabadság-hegyi tv-adóval. Tehát kövessük a kép útját, s a jobb megértés kedvéért maradjunk a békéscsabai közvetítés történeténél. A kamerákat felállítják a Jókai Színház Trefort utcai kamaratermének nézőterén. Az 1-es számú a bal oldalon, a 2-es középen, a 3-as kamera pedig a jobb oldalon kap helyet A felvevőgépek mögött ülő operatőrök telefonösz- szeköttetésben állnak az utcai bejáratnál lévő közvetítőkocsival. Természetesen a kameráktól — mivel rövid távolságról van szó — kábelen jut a „kép” a közvetítőkocsiba. „KETTES VIGYÁZZ. BEADLAK!” Mi adja tulajdonképpen a színházi televíziós közvetítés varázsát, amellett, hogy a távol lévő néző benne él a közvetítés helyén történő cselekményben? Kétségtelenül az, hogy a televízió filmszerűbbé, természetesebbé teszi a színpadon történteket. Ugyanakkor nagyobb feladatot ró a színészre, hiszen arcjátékát, szájmozgását, mozdulatait szinte mikroszkóp alatt felnagyítva látjuk. Az imént említett „varázsos hatást” a közvetítőkocsiban „készítik”. Nemere László közvetítésve- zető-rendező előtt négy képernyő „játszik”. A három kamera képei közül választja ki mindig a legmegfelelőbbet, amely aztán az adóba, majd a tv-képernyőkre jut. A kocsi negyedik képcsövén is mindig ez a kép jelenik meg. A rendező előtt mikrofon áll. Ennek segítségével ad utasításokat az operatőröknek. Megszólal a pesti adó telefonja: „Most konferálják az adást, 1. Az új fiú Feri volt a gyár első emeletén az „új fiú”. Még kevesen ismerték, a présműhelyben is csaK nóhányan. Nemrég került az üzembe. De a megkülönböztető „új fiú” jelzőről a legtöbben tudták kiről van szó, hiszen egy ismeretlen arc akkoriban — harmincegy decemberében — már elég ritka látvány volt a Magyar Fémlemezipari R. T. Erzsébet királyné úti gyárában. Sok szaladgálásba került Ba- danti Tóninak, amíg kijárta Balázs igazgatónál, hogy Papp Ferit felvegyék segédmunkásnak. Igénybe kellett venni Türk Ödön szociáldemokrata főbizalmi segítségét is. Neki nagy szava volt. Nem akadt még egy üzem Zuglóban, ahol olyan erős lett volna a szervezettség, mint a fémlemezgyárban. A Magdolna utcai központ jól kézben tartotta ezt az fél perc múlva kezdhettek?’. A rendező figyelmezteti a színpadot, kicsit kivár, majd beszól az operatőröknek: „Kettes vigyázz, beadlak!” — „Egyes svenkelj jobbra!” — „Hármas szűkíts rá, tied a bal oldaiir — Megkezdődik az adás... TREFORT UTCA—SZENTES— BUDAPEST És a kép elindul Békéscsabáról, a Trefort utcából az evangélikus Kevesen járnak még az utcán, amikor elindul az első autóbusz Békéscsabán, a Kossuth térről, öt óra van. A sarki presszóból világosság szűrődik ki, a székek az asztalra borítva: takarítanak. Né- hányan mór seprik a Tanácsköztársaság útján a járdát, és egy tra- fikos is megnyitja kis árudáját, bár még a házak ablakainak zöme sötét. Közeledik a reggel. A vasútállomásra sűrűn futnak be a megye különböző területéről érkező vonatok, s öntik magukból a vidékről dolgozni járó embereket. Sokan jönnek. Egy részük mindjárt buszra száll vagy gyalog indul munkahelye félé. De vannak, akik az „ivó”-ba mennek, ami nem messze az állomástól, a buszmegállónál füstös kis termével fogadja vendégeit. — A vágány mellett tessék vigyázni! — figyelmezteti az utasokat a hangszóró az állomáson. Vonat érkezik, és néhány perc múlva már nem fér be új innivágyó a söntésbe. De a kiszolgálónő gyors keze segít és nem kell sokat várniuk a munkába induló embereknek. Megkapják a féldeciket, amit kértek, azután elmennek, és mások jönnek a helyükre. Egyesek azonban tovább maradnak. Ismerőst pillant meg egy bajuszos ember: — Jó reggelt, pajtás — köszönti s azután a társaihoz fordul nevetve: — Ez a részeges minden reggel itt van. Azok nevetve isszák a pálinkát vagy a kevertet és talán eszükbe sem jut, hogy a bajuszos azért tudja ezt,-mert ő is idejár mindig... Valakinek a zsebéből kártya kerül elő. Huszonegy... Pénzbe... üzemet. A szakszervezet hozzájárulása nélkül ide senki se tehette be a lábát. Turk a háború alatt, egészen fiatalon került a gyárba. Tizenkilencben bizalmi lett a bádogosoknál. Ott volt, amikor a telep mögötti jégvermeknél, a hepehupás grundon fegyverforgatásra tanították azt a hatvan munkást, aki az üzemben vöröskatonának jelentkezett. Részt vett egy rekvirálási akcióban is: szétosztottak több mázsa rejtegetett élelmiszert. Akkor már minden kisember nélkülözött, de az igazgatónak a gyár padlásán ládákban állt a szalonna, a szalámi, a konzerv. Otthon nem tarthatta, gondolta, az üzemben jobb helyen lesz. Nem kizárt, hogy Türk Ödön letartóztatásában a Tanácsköztársaság után ezek a dolgok is közrejátszottak. Balázs nagyon megharagudott Türkre, mégis amikor kiszabadult, néhány hét múlva visszavette: a munkások templon tornyán elhelyezett parabola-antennára, onnan a szentesi reléállomásra, majd a budapesti adóba, s végül az ország mintegy másfél millió televízió-vevőkészülékébe. Tehát a kép elindult Békéscsabáról, egy szempillantás alatt ötszáz kilométeres utat tett meg, s újra itt láttuk Békéscsabán, ahol ezen az estén minden eddigiinéi többen voltak színházban. Medveczky László Ketten játszanak, a harmadik csak kibieel. Rendőrök lépnek be. A kártya gyorsan a zsebbe kerül. A rendőrök elmennek, s a kalapban játszó ember pénzt kér a másiktól, az előző partiban szerzett nyereségét. Az sokáig kotorászik a zsebében. A másik sarokban egy kislány ül a mamájával. Még tízéves sincs. Neki mondja „tréfásan” egy most szerzett ittas ismerős: — Megdöngetem én az ivós apádat, meg én — és még néhányszor megismétli, de biztosan nem azért, hogy a kislánynak jól a tudatába vésődjön az apja elnevezése: ivós apa. iűj vendégek jönnek. Egyik elmegy, a másik marad, és egy-egy vonat érkezése után megtelik a kocsmahelyiség. A kiszolgálónő megállás nélkül adja az italokat. Most éppen egy fiatal férfinek, aki a „haverokhoz” lép és mesélni kezdi, hogy mit kap karácsonyra a kisfia, azután elmegy dolgozni... miután néhány féldecit megivott. D. K. nem iszik semmit. Biztos1, nagy téptekkel indul el az állomásról. Elmondja, hogy segédmunkás a magasépítő vállalatnál. Nehéz munkát végez és mindennap jóval öt óra előtt jön el vonattal Kétegyházáról Békéscsabára. — Sokan bemennek inni, de én nem — mondja, s elsiet. Bár mások is az ő fejével gondolkoznának! A Tanácsköztársaság útján egyre nő a forgalom. Ébred a város. Világosodik. Kikapcsolják a közvilágítást és a hajnali emberek elfoglalják munkahelyüket. ragaszkodtak Türkhöz. Húszban lett főbizalmi. Egyszóval, Papp Ferenc a gyárba került, jóllehet, akikor már régi embereket se volt könnyű foglalkoztatni. A vállalkozók és a nagykereskedők egymás után mondták le megrendeléseiket. Ki gondolt volna a válság fenekén arra, hogy új embereket alkalmazzon? Érthető, hogy Badanti közbenjárását némi fenntartással fogadta az igazgató. Éppen akkoriban kapott bizalmas figyelmeztetést: a gépmunkások elégedetlenkednek a negyvenöt filléres órabérrel. Nem lepte meg a hír, máshol sincs különben. De feltámadt benne a gyanú: ha náluk a fémlemeziparban valami ilyesféle mozgolódás támad, akkor Badanti keze benne van a dologban. Ki tudja, miféle embert akar bejuttatni a présműhelybe? Balázs aztán mégis kötélnek állt. Úgy okoskodott, hogy Ba- dantit egyelőre nem tudja nélkülözni, egy kicsit a kedvébe kell járni, még akkor is, ha legszívesebben odakint látná, túl a gyárkapun. Csendes ember, alig hallják a szavát. Ezt elég különösnek találta az igazgató. A Hajdú Józsefné gyulai szövött szőnyegen dolgozik. és Tar Lajosné széles gép előtt Osztrohiczky Istvánná és Tar Lajosné összehasonlítják a mintadarabot a készülő szőnyegekkel. v. z. VADÁSZ FERENC:
