Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-24 / 276. szám
Böbe baba, jól van ez így? Ö téves lányom unszolására vasárnap délelőtt bekapcsoltam a televíziót. A gyerek láthatóan nagyon is számon tartotta a Cicavízió adásidejét. Az utóbbi hetekben már együtt néztük a népszerűségben állítólag Teli Vilmossal és Szabó bácsival vetekedő kis bábú kalandjait, és nem hiszem, hogy egyedüli vagyok, aki rájöttem: a gyerek nem érti Böbe babát, távol áll tőle észjárása, okoskodása, beszéde, egész lénye — mégis hatással van rá. Pedig ennek a Böbe babának alig van köze a gyerekekhez, ez a Böbe baba nem egy mai kislány, mindaz, amit tesz, és ahogyan cselekszi, nem tükörképe a ma gyerekének. Egyáltalán: ez a kis kotnyeleskedő figura (aki a felnőtt bemondó néninek félvállról köszön „Szia, Takács !”-ot, nyilván ilyesmire unszolva azt a gyereket is, aki nézi), mesterkélt, felnőtt töprengéssel kiagyalt, alaposan elhibázott „valaki”. Ha a gyerekek utánozókészségéit, sőt, utánzási vágyát tekintjük, máris szomorú és bosszantó az a rossz hatás, amit sok százezer gyermek lelkivilágában okoz. Mert vajon helyes-e, hogy Böbe baba mindig önmagáról beszél, mindig önmagát dicséri? „Jaj, de édes; vagyok, milyen cukor a frizurám”, — mondja, mint az a felnőtt, aki mindenáron fel akarja hívni magára a figyelmet, akinek egész gondolatvilága az „én” körül forog. És ráadásul hogyan beszél? Egy különlegesen nagyképű és szenvtelen felnőtt habitust transzponáltak át a meghatározhatatlan korú gyermekbábfigura számára. Böbe baba jellemét tehát nemcsak gesztusai, leírt szövege, hanem a hangját megszólaltató bábjátékos is alaposan aláhúzza. Már-már kínos az a monoton egyhangúság, az a tűrhetetlenül fülsértő hangképzés, ahogyan beszél. Különböző lapok, folyóiratok már szóltak erről. A legélesebben a „Köznevelés” cikk; említi, hogy „olyan hangképzcsbeli hibákat követ el, amelyeket semmiképpen sem szabad hagynunk”. Az 1963. november 17-i műsor készítői azonban nem zavartatták magukat és á figyelmeztetés ellenére parádés „népünnepélyt” rendeztek Böbe babának, tűzijátékkal és „éljen soká!” ünnepléssel. Az ember akaratlanul úgy érzi, mintha mindez afféle válasz lenne az elhangzott kritikákra. De idézzünk valamit abból a „szép magyar beszédből”, amit Böbe baba immár több hónapja produkál, és amelyet több százezer gyermek kezd utánozni, szüleik és tanítóik legnagyobb megdöbbenésére. Azt mondja Böbe baba: „Édas vagyok, kaszanam” (édes vagyok, köszönöm helyett). Vagy: „édes kis tahanam (édes kis tehenem), „egen” (igen), „Ez a Babike” (ez a Böbike), „kacsét” (kicsit), „tűzijáték” (tűzijáték), „mi tartönt vala?” (mi történt véle?) stb. ' Nem kell sokat meditálni tehát azon sem, hogy milyen lehetetlen állapot adódik így elő: az iskolában a pedagógus minden erejével a szép magyar beszéd megtanításán fáradozik, majd vasárnaponként jön Böbe baba és a bábjáték! élmény örve alatt lerombolja az egészet. A bírálat eddig lepergett Böbe babáról, sőt, a jelek szerint még nagyobb önbizalomra hangolta és kibontakoztatta belőle (vagy alkotóiból?) a csakazértls! dacoskodást. Jól van ez így? Kell ez a mi gyermekeinknek? Ilyenek vagy ilyenek legyenek, mint ez a Böbe baba? Én nem szeretném. Sass Ervin MŰTEREMSAROKBÓL ^wwvwwvwwwvvwwwvwv% A fekete láng Hajdik Antal: Csendélet Kilencvenöt esztendőt élt meg a nemrég Afrikában elhunyt William du Bois professzor, a nagy amerikai néger tudós és író, aki pátriárka korban is oly sokat, oly jelentőségeset tett a bé- ke-világmozgalom kibontakozásáért. William du Bois nem akart anélkül meghalni, hogy élményekben és tapasztalatokban gazdag életének tanulságait ne összegezze valahogy a legszélesebb tömegek számára. Ezért írta meg — több mint kilencvenéves korában — A fekete láng című trilógiát és nemcsak büszke, boldog is volt, hogy még befejezhette a nagy munkát. A rabszolgák ivadékaként született, iskolát alapító, Á békéscsabai múzeum története és gyűjteményei Képzőművészeti alkotások A múzeum képzőművészeti anyaga igen értékes, bár meg kell említenünk, hogy az utóbbi években nagyon keveset gyarapodott. A meglévő anyag jó része már a múzeum működésének kezdetén is megvolt. Már az első kiállításon láthatók voltak azok a képek, melyek ma is büszkeségei a gyűjteménynek. A képeket értékük szerint három nagy kategóriába tudjuk besorolni: Az elsőbe tartoznak az eredeti művek, itt is három alcsoport van; a Békés megyei, Magyarország más területeiről származó és az idegen művészek alkotásai. A második csoportba a másolatok, a harmadikba pedig az ismeretlen szerzők művei tartoznak. A Békés megyei művészek képei között találjuk többek között Or lay Pet- rich Soma, Haan Antal, Jankó János, Szakáll Alnfil fiatal. Pedig már ötvenkettő! Leült egy fotöjöe és akkor vette észre az új bútorokat, garnitúrát, a nagy kombinált Szekrényt. tilt mereven, mesz- ■zejáró gondolatokkal. Nem hallotta a lépteket, az ajtónyitásokat, csak akkor eszmélt, mikor már az apja megaimogat- ta a haját. NÉMA ÖLELKEZÉSÜK után ts döbbent csend állt közéjük. Az apa észrevette, hogy fia arcára sürgető kérdések ültek tó. De miért kell itt már a szó? A fiú látott, tudott mindent. Csak annyit mondott: — Hát ez a helyzet, fiami — Naigyanyám hol van? — Nagymama? — köszörülte torkát Idősebb Károly — hiába marasztaltuk, nem maradt. Pedig szinte könyörögtem neki, ne menjen el, mert még azt mondják, minthogy már 'mondják is, hogy az új asszony szorította ki a házból. Zsuzsika is kérte, marasztalta... ElkölttízCtt Erdősrétre, a húgához... Az első kétszáz forintot visszaküldte... Elutaztam hozzá... Na, azóta aztán elfogadja a pénzkül- Ceményeket... — Miért nem értesített apám Cngémét ezekről a dolgokról? Erre a kérdésre idősebb Károly hosszú hallgatás után a belső falon függő, megnagyított fényképről mosolygó édesanya felé fordította a fejét. A fiú nézte az apját, majd az ő szeme is a mosolygó asszony arcát ölelte, — Nagyon egyedül voltam, fiam!... Ne haragudj reáml... Azért hívtalak, hogy kész helyzet elé állítsalak, mert ujjairn sohasem tudtak a tolira görbülni, hogy megírjam a valót..; Üjra a fényképet nézték. Vallottak, magyarázkodtak némán, pedig a falról megbékélt sugarak villóztak rájuk. Es HÉTFŐN hajnalban Károlyka nagyot nyújtózkodott. Megnézte óráját. Talán csak nem aiudta el az időt, mint régen, midőn futottak az apjával, verték a port az út közepéin. Nem aludt el, van még bőven idő. írtra készen lépett ki a konyhába. Apjától és... hogy Is mondjuk már ezután, ej, Zsumikor halk ajtónyitással belépett az új asszony, zavartan, megilletődve lépett be, mint mikor valaki fontos megbeszélésre későn érkezik, jaj, vissza is kellene fordulni, de már mindegy, itt van, talán csak nem vonja felelősségre a fiú. Búgó, meleg asszony! szó üdvözölte anyáskodón. Ifjú Károly érezte, nincs benne tettetés, csak a megszeppent lélek rezeg ki olykor hangjából^ zsika nénitől még az este elbúcsúzott, hogy ne zavarja őket, és most meglepetésre már mind a kettőt a konyhában találta: — Éppen most akartam szólni, fiam, hogy kelj feil És szép volt minden a hajnalban, pirosodott a táj, éppen- hogy csak a szőlődombok levelei rezzentek olykor a hideg harmattól,.; Csurka Péter bért, Veres Gusztáv képeit, de ezek mellé számítjuk Munkácsy Mihály alkotásai közül is azokat, melyek Csabán készültek. A gyűjtemény anyagából kiemelkedik Munkácsy Mihály festményeinek szép összeállítása, melyek (mintegy tíz nagy kép) a Munkácsy-re- likviákkal együtt lehetővé teszik, hogy a megyéből elszármazó nagy művészt a múzeum külön kiállításon — egy emlékszoba berendezésével — ismertesse meg a látogatókkal. A festmények mellett szobrokat is találunk a múzeum képzőművészeti gyűjteményében; egész és mellszobrokat, dombormű veket; bronz-, agyag-, gipsz- és faszobrokat. A legértékesebb darabok Farkas Miklós: Munkácsy és Munkácsyné mellszobra, Pásztor János (Gyoméról származott) bronzszobra: A vízhordó leány, Gách István: Magyar paraszt (ülő agyagszobor), Kisfaludi-Stróbi Zsigmondi Lehajló női alak stb. A képzőművészeti alkotásokkal kapcsolatosan el kell mondani azt, hogy a múzeum minden rendezvénye között talán a legnépszerűbbek közé tartoznak a képzőművészeti kiállítások. Ezt nagyon beszédesen mutatják azok a napjainkban rendezett kiállítások, melyeknek kivétel nélkül fnagas a látogatottsága. Akár a múzeumi hónap keretében megrendezett kiállításokat nézzük (orosházi és gyulai), akár a más időpontokban bemutatott anyagot, azt tapasztaljuk, hogy az érdeklődés fokozatosan nő irántuk. Ezt a növekvő igényt természetesen meg lehet magyarázni, hiszen mindig több és több lehetőség van a művészetekkel való foglalkozásra, de azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben egyre élénkebb e helyi művészeti csoportok tevékenysége, a közönség egyre több helyi művészt i6- mer meg életközelségben is. Felvetődik azonban néhány kérdés akkor, amikor erről a növekvő érdeklődésről beszélünk. Egyik az, hogy a helyben élő művészek is próbálják megérteni és meghálálni közönségüknek az érdeklődését, és ne hangoztassák nap mint nap, hogy micsoda nyomorúságos körülmények között élnek (ez úgysem igaz), a másik kérdés viszont az, hogy — éppen, mert a múzeumok hivatottak az alkotások gyűjtésére és megőrzésére —, lehetővé kellene tenni a múzeumok számára, hogy az élő művészektől minél több alkotást vásárolhassanak, amivel egyúttal a művészek anyagi gondjain is lehetne enyhíteni. Ezek a gondolatok adódtak, amikor egy futó pillantást vetettünk a békéscsabai múzeum képzőművészeti gyűjteményére. Beck Zoltán (A befejező rész következik.) majd közéleti harcossá vált Manuel Mansart a regénytrilógia hőse, őt nevezik el szülei „Black Flame”-nek, azaz „fekete láng”-nak és az ő köntösét magára öltve, mondja el William du Bois életének viszontagságait. Mint Mansartnak, neki is nagy sikerei voltak — a négerek körében szinte példátlan sikerei — s mint Mansartnak, neki is súlyos konfliktusokkal voltak terhesek napjai Mansart négy gyermekének sorsában — amelyet oly balzaci izgal- massággal mond el a trilógia második kötete, a „Mansart iskolát épít” — benne van Bois professzor gyermekeinek és unokáinak nemegyszer nagyon nehéz, nagyon bonyolult életútja is. Feledhetetlenül rajzolta meg az író a legkisebb Mansart- fiú, a kecses, nemes külsejű Bruce tragédiáját: egy fehér lány iránt érzett reménytelen és megalázott szerelme vitte őt erkölcsi és fizikai kátyúba. Ahogy Bruce-et és drámáját du Bois leírja, az ábrázolás hőfokán érezni: átélte ezt a drámát. És a harmadik kötet, a „Színesek világa” személyes élmények hitelességével írja le Mansart elnök utazásait a „színesek” öntudatra, tettre ébredő világában és részvételét a nemzetközi békemozgalomban. „A fekete láng” egész vonalvezetésén érezni, hogy William du Bois végigszenvedte regénye hőseinek szén védését, együtt reménykedett velük és hogy amikor papírra vetette szívében élő, eleven emlékeit, azt tette, amit egész életében tett a tanári dobogón és a szónoki emelvényeken: harcra buzdított, cselekvésre mozgósítót a jó ügy győzelméért. Szinnai Tivadar kitűnő, érzékletes fordítása jó segítséget ad William du Bois regényének magyarországi sikeréhez. 'HE/w0vR4t>6 Optimista tragédia Vszjevolod Visnyevszkij számára az Optimista tragédia témája személyes élményeken alapult. Ezért különleges hitelesség jellemzi. De az Optimista tragédia nemcsak egy szemtanú vallomása, hanem olyan ember írta, aki a forradalom történelmi gyümölcseit látta meg, és aki arra az időre és azokra az emberekre, mint egy legendára tekint vissza. Innen származik a magasztos, romantikus pátosz, amely megkülönbözteti ezt a művet. Innen van a művész kitűnő szabadsága, amely megengedi, hogy elmozdítsa a megszokott kereteket és elvont körülményeket hozzon létre, hogy minél jobban ki tudja domborítani témájának forradalmiságát és patriotizmusát. Az Optimista tragédia, Szamszon Szamszo- nov filmrendező alkotása úgy tekinthető, mintha maga Visnyevszkij írta volna filmre színdarabját. Az író törekvése, hogy lebontsa a színpad kereteit és a színházi cselekménynek kiszélesítse kereteit, itt realitássá vált. (Bemutatja a szeghalmi Ady-mozi, 1963. november 23—24-ig.)
