Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-17 / 270. szám
M63. november 17, 4 Vasárnap Az autók orvosai Egy kissé merész ez a szótársítás, de megengedhető. Az orvosok is, az autószerelők is — gyógyítanak. Az előbbiek a beteg embereket, az utóbbiak a beteg gépkocsikat. Ami szerszámaikat és az öltözködésüket — vagyis a külsőségeket — illeti, meglehetősen eltérőek. Az orvosok ugyebár fehér köpenyt hordanak, fonendoszkóppal vizsgálják a pácienst, kikérdezgetik őt. A szerelők olajos ruhában tesznek-vesz- nék, csípőfogóval, csavarhúzóval vallatják a beteget, aki szemérmesen hallgat törött alvázáról, behorpadt karosszériájáról, elpattant ereiről, kilazult fékpofáiról... Az orvosok nélkül elképzelhetetlen az életünk, az autószerelők nélkül nyugodt, eredményes kiszállásunk, sok hétvégi autós kirándulásunk. Ezután csak róluk legyen szó. Megérdemlik, hogy beszéljünk róluk, hiszen fontos munka művelői, s manapság, amikor rohamosan gyarapodik (mert nem is élünk olyan rosszul) a gépkocsik száma; szorgalmas, 'hozzáértő igyekezetükre, szakértelmükre növekvő szükség van. A békéscsabai szervizállomáson találhatjuk meg őket. Ez a szerviz az idei év márciusában kezdte el munkáját a Szarvasi út mellett, a vasúti híd város felé lejtő végénél. Külsőre nézve tetszetős, pasztellszínű az épület. Az udvara, betonozott, a kerítése zöldre mázolt, s ha leszáll az est, neonbetűk hirdetik már messziről létét. Délnyugatra tőle lapály terül él, amit rövidesen feltöltenek, hogy terjeszkedhessenek. Amíg ez a telep nem készült el, a legkisebb javítanivalóval Szegedre, Pestre, Kecskemétre, Debrecenbe kényszerültek menni a megye gépkocsivezetői. Igaz, nagyjavítást most sem vállalnák itt, de középjavítást mindenkor. Üdvös dolog, hogy sok felesleges utazást, várakozást, mérgelődést lehet megspórolni ezzel a szervizállomásai. Főleg a „maszek” kocsi- tulajdonosok örültek létesítésének. műhelybe vetődünk, bámészkodunk, szóval lassan haladunk. Az első állomás a mosó. A Tóth Zoltán vagy Botyánszki János csoportvezető által javításra átvett kocsikat megfürdetik, lesúrolják, majd rozsdamentesítő anyaggal befújják. Ez a jó félórás munka mindig Veress Lászlóra és Gedó Mihályra vár. Az egyik műszakban az egyik, a másikban a másik dogozik. dosságára nem lehet panasza. A középjavításra szoruló „beutaltak” a szerelőcsarnok vendégei egy-két hétig. Képzett szerelők bábáskodnak felettük. Szinte kivétel nélkül fiatalok. Az átlag életkor aligha magasabb huszonöt évnél. Ez elsősorban annak tudható be, hogy tizenhét ipari tanuló igyekszik közöttük, mellettük elsajátítani a szakma minden csínját-bíntett, kerítést húzott a telep köré, üzemanyagraktárt csinált, védnökséget vállalt a tisztaság felett, parkosított, étkezdét alakított ki a szénraktárból. A legszorgalmasabban — kétség nem fér hozzá — Vizsnyai Sándor és Szegedi István munkálkodott a telep rendjéért, szépségéért. De dicséret illeti a többieket is. A kazánház most is olyan tiszta, akár a patika. Ez Szegedi István s Pelyva József érdekozni, kevés a hely. Máris kinőtte magát a telep. A tervek szerint jövőre egy új szerelőcsarnok építkezése kezdődik el. Nagy szükség lesz rá. Ha felépül, megkétszereződik a munkáslétszám is. A jelenlegi 64 főről 150 főre emelkedik.« Reggeltől estig surrog a víz, tisztít a mosókefe, működik a zsírzópisztoly, fényesedik a karosszéria, javítódik a hiba ebben a korszerű kis kombinátban. Dolgoznak az autók orvosai. Ügy, ahogy elvárjuk tőlük. Pallag Róbert Fotó: Kocziszky László ítélet és Fél éve helyezték beosztásába K. I.-t, jellemzésében felsorakoztatva szinte emberfeletti tulajdonságait, — s most, e hét elején leváltották rossz emberi tulajdonságai miatt. Egy másik ember, B. E. több mint hat éve dolgozott beosztásában. Mindig a legjobb vélemények szálltak róla hivatalos helyekre, dicséretekkel, jutalmakkal halmozták el — nemrég, egyik napról a másikra leváltották. A két különálló esetet természetesen részletesen kellene ismerni, hogy megítéljük: igaza volt-e egyik vagy másik döntésnek. De most nincs ilyen igényünk, nem akarjuk elmarasztalni vagy helyesnek kikiáltani a leváltásokat. Egy dolog azonban foglalkoztatja az ember gondolatát: hogyan ítélt az a testület vagy ember, amikor a beosztásukba helyezte az említetteket? Minek alapján született meg a döntés? Válasz nélkül is érződik, hogy az ítélettel volt hiba. Kétszer született ítélet egyik-egyik embernél: amikor kiválasztották a beosztásra, és amikor kalapot emeltek neki. Az igaz, hogy egy ember megváltozhat, környezete vagy önmaga rossz útra térítheti idővel. De hát, hogyan képzelhető el ez K. I.-nél, fél év alatt? Valószínű, hogy a kiválasztásnál volt emberismeret nélküli ítélet, döntés. A rossz tulajdonságai már akkor is kifogásolhatók voltak, amikor fél évvel ezelőtt a beosztásába tették, csak, hogy valami egyedi érdem, egyedi megnyilvánulás szubjektív ítéletre indította a kinevezőt. Szombat reggel Békéscsabáról a gyorsvonattal száz termelőszövetkezeti gazda utazott a megyéből Budapestre, háromnapos kirándulásra. A békési gazdák megtekintik a főváros nevezetességeit: többek között a Parlamentet, a Halászbástyát, a Mezőgazdasági Múzeumot, a Gundelben és más előismeret B. E. esetében nem képzelhető el, hogy tegnapról mára megváltozott, elromlott. Vagy alaptalan volt az ajnározása és dicsérgeté- se, vagy alaptalan volt a leváltása. Akár így, akár úgy — ismeret nélküli ítéletről van szó. Pedig milyen sok kára származik ebből a társadalomnak is meg az egyénnek is! Unos-untalan hallunk meggondolatlan, — s ráadásul szükségtelen — mézesmázos dicséreteseket: „milyen rendkívüli ember. Vagy: „csodálatosan képzett, óriási egyéniség”. Ha megalapozott lenne az ilyen jelző, akkor talán-talán ... De sokszor csupán egy-egy megnyilatkozásból, egy-egy cselekedetből születik az effajta vélemény. Hihetetlen, hogy bárkinek is szüksége van ilyen „kedvességekre”. Persze van fordított eset is, amikor elítélnek, „lekáderoznak”, rossz jelzőkkel sújtanak valakit — ugyancsak ismeret nélkül, alaptalanul. Ennek is a szubjektivizmus az alapja, hiszen legtöbbször az ilyen elmarasztaló ítélet egyéni unszimpátiából származik. Tréfásan jellemezte az ilyen „ítélkezőket” az egyik prátbizott- sági osztályvezető: Ezek azt tartják, hogy „nem jó elvtárs, mert nem ért velem egyet.«” Nem az határozza meg egy ember értékét, hogy kivel, miben ért egyet, hanem az, hogy mit tesz, mit tud tenni a társadalomért. Eszerint kell megismerni az embert, s akkor nem csal majd a mások feletti ítéletünk — nem kell a döntést „visszacsinálni”. Varga Tibor kelő helyen étkeznek, színházba mennék. A kirándulás költségeit a Termelőszövetkezetek önsegélyző és Biztosítási Csoportja viseli. Az elkövetkező időben több hétvégi kiránduló csoport indul Budapestre, hasonló programmal és létszámmal a megyéből. A szomszédos műhelyben a zsír- me. zópisztolyok lépnek működésbe. Naponta 25—26 kocsi gör- Ezután olajcsere következik és a dűl ki javította» az ajkarosszéria letörölgetéee. Ha csak tón, de csak azért ennyi, ennyit kér a gépkocsivezető, már mert többel nem tudnak foglal- viheti is kocsiját. Vizsnyai Sándor és Berecz László igyekezetére, gonSzáz termelőszövetkezeti gazda utazott megyénkből háromnapos kirándulásra Budapestre Szilasi, mint aki nem érti jól, csodálkozva meredt rá: — Hol élsz te? Azt hiszed, én egyedül felvehetem velük a harcot? Tudod, mit ígértek? Fazekas elvtárs; a járási párttitkár személyesen vizsgálja ki az ügyünket. Van neked fogalmad, mit jelent ez? — Hála Istennek! Erre vártam már hetek óta — bólogatott az agronómus. — Sokszor az az érzésem, nem tudod, mit beszélsz — hebegett Szilasi. — Képzeld el, mekkora port vert fel a módszered! Bujdosó a magába roskadt elnököt figyelte. Mintha öt esztendőt öregedett volna ez alatt a pár hónap alatt. Még a keze is reszketett, ahogy a cigarettáját gyújtja. — Látom, nagyon megviselt az értekezlet — mondta együttérzéssel. Szilasi nem vette észre a szavaiból kicsengő jóindulatot. Ingerülten felelt: — Majd másképp beszélsz te is, ha a részesedésekért, meg a prémiumért előszednek. Mert azok nem úgy beszélnék ám veled, mint én szoktam. Az agronómus cseppet sem ijedt meg. Sőt, így válaszolt: — Pedig nekem most is lenne egy javaslatom. — Mindnyájunkat mentsen meg a teremtő a te javaslataidtól! GERŐ JÁNOS: foCftCS ta el. Érezte, hogy meg kellene mondani az igazat, ki kellene ábrándítani, de nem volt hozzá se kedve, se bátorsága. ■Piroska a hallgatásból éppen ellenkező következtetést vont le. „Felkavarta a lelkét a kedvesemnek is ez a csodálatosan szép érzés... Milyen izmos karja van, azt hittem, agyonszorít” — gondolta elragadtatással. Mintha az irodához közeledett volna valaki. Gyorsan leült asztala mellé és igyekezett közömbös arcot vágni. A következő pillanatban aktatáskával a hóna alatt Szilasi robogott be az irodába. Arca feldúlt volt, szeme karikás, mint, aki egész éjjel nem aludt. A táskát fáradt mozdulattal ledobta az asztalra és egyszerre kitört belőle a panasz: — Micsoda napom volt! Szerencséd, hogy nem hívtak be téged is. A járás elnökei előtt úgy szidtak, hogy azt hittem, nem bírom tovább, kirohanok a teremből. — Remélem, nem maradtál adósuk? Mert, ha látják, hogy megijedsz, annál jobban neked- rontanak — mondta Bujdosó csendesen. Az elmúlt nyolc hónap alatt nagy forgalmat bonyolítottak le. Főleg a nyári hónapokban volt sok szeretnivaló. Az autósok „felfedezték”, hogy nem érdemes kocsimosással, zsírozással bajlódni otthon, itt gyorsan lemossák az utak porát, átvizsgálnák minden zeg-zugot; hát jöttek és mindig elégedetten távoztak kocsijukkal. Tiszteletüket tették már itt kanadai, bolgár, német, svéd gépkocsik is. Az utat, melyet itt a „betegek” megtesznek É. Tóth Józseffel, a fiatal igazgatóval mászkáljuk végig. A mászkálni ige annál is inkább kifejező, mert kocsikat, szerszámos ládákat, készülékeket, embereket kerülgetünk, műhelybőlját. Szorgalmasak, lelkiismeretesek ezek a fiúk, jó szakemberek akarnak lenni. Egy évtized múltán ők — Priskin László, Lipták János, Kovács János, Pribojszki János és a többiek — jelentik itt a törzsgárdát. A szerviz vezetősége vándorserlegst ajánlott fel nekik augusztusban. Egy fél év múltán az kapja meg először közülük, aki a legjobban tanul, dolgozik, viselkedik. A hírért, tisztességért, a serlegért mindannyian igyekeznek. A jó kollektív szellem kimunkálását segítik a rendszeres társadalmi munkák. Ez az ifjú gárda neonosította augusztus 20 tiszteletére a mosót, portásfülkét készí! (24) 5 Bujdosónak újra melege lett, í de már nem a lány kezének érin- ; tésétől. Nem simogatta vissza, í hanem felállt és cigarettára gyű j- 5 tott. • Nem vagyok én kötöznivaló • bolond? — nézett a lány csillogó ; szemébe. Már az első nap elha• tároztam, nem kezdek ki vele és • most itt Van. Szépen állunk, ; mondhatom. Olyan szerelmes be- ; lém, mint egy másodéves gimna- 5 zista. Én meg még biztatom, ahe• lyett, hogy... bár nem sok bízta-, ; tásra van szüksége. Isten bizony í nem sokra. Miért is nem haszná- : lom ki az alkalmat? Mi^rt kell S nekem úgy élni, mint egy szer• zetesnek? Egyik kerülj mégis t azután sóhajtozom, a másik meg í itt lenne, csak egy kis fáradság• ba, kedvességbe kerülne és én • úgy megrettenek, mint egy gye• rek. Pedig az embernek fizikai • szükségletei is vannak. Hiába, j jlyen ronda teremtmények va• gyünk. Ezt még szerelem nélkül • is megtesszük. • Maga is meglepődött, hogy • ilyen nyersen és durván fogal- ; mazta gondolatait. Amikor újra • belenézett a lány szerelmesen • csillogó szemébe, restell kedés fog
