Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-09 / 237. szám
1MB. október 9. 3 Szerda Munkában a betonelem-készítők As ÖRKI rózsást üzemegységében már négy éve dolgozik a Budapesti Vízépítő Vállalatnak egy tizenegy tagú brigádja. Azóta rengett® betonelemet készítettek. Az idén eddigi munkájuk háromezer 6x50-es betonlap és nyolcszáz fenékidom, amit az üzemegység területét átszelő több kilométer vízvezető főcsatornákhoz készítettek. Költséges a csatornák kibetonozása, de megtérül, hiszen a szarvasi ÖRKI gazdaságai évente több mint hatezer hold öntözésére rendezkedtek be. A legeldugottabb dűlőbe is eljut a Kondorosi Gépállomás új szervizkocsija Akikre büszkék az A Kondorosi Gépállomás a körzetében lévő termelőszövetkezetek 105 erőgépe és sok értékes munkagépe felett vállalt műszaki védnökséget. Minden termelőszövetkezetben kihelyezett körzeti szerelő látja el a legsürgősebb feladatokat, komoly gondot okoz azonban a központtól távol dolgozó gépek rendszeres ápolása, karbantartása. Ezt a nagy feladatot pont a legjobbkor, az őszi munkák kellős közepén oldotta meg a Kon- dorosj Gépállomás műszaki brigádja. Könnyű univerzális traktorra szerelt pótkocsi vontatja a korszerű szervizkocsit s maga a traktor hajtja meg. Így a legeldugottabb dűlőúton Is bemegy még sáros időben is, s kinn a földön ápolják le a munkában lévő gépeket. Az új szervizkocsi tisztít, olajoz feltölti az olajtartályt, rozsdásod ás ellen lefújja a gépet. Ezenkívül köny- nyebb hibákat is javítanak segítségével, mert villanyhegesztővel A MÉK medgyesegyházi kirendeltségének dolgozói úgy szorgoskodtak, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt tudjanak felvásárolni. Éppen ezért még az év elején munkaversenyt kezdeményeztek. Jelenleg három kollektíva verseng a szocialista brigád címért. A munkaverseny kibontakozása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy első félévi felvásárlási tervüket 157,8 százalékra tudták teljesíteni. Jó eredményt értek el a szállítást lebonyolító dolgozók is: 24 százalékos szállítási költségmegtakarítást értek el. A felvásárolt áruk 43,2 százalélátták el, ami kompresszor-meghajtással működik. Az új szervizkocsit a szarvasi járás termelőszövetkezeteinek vezetői a kondorosi Dolgozók Tsz határában látták munka közben. A Kondorosi Gépállomás modem szervizkocsiját nagy örömmel és megelégedéssel fogadták a szövetkezeti vezetők, mert a nagy munkák idején kinn a földeken felbeMegyén.k állami gazdaságainak nagytábláin éjjel-nappal dolgoznak a traktorok s jó ütemben halad a búzavetés. A vetésben élen jár a Mezőhegyesi Állami Gazdaság, amely hétfőn a búzavetésterv több mint hatvan százakét exportra szállították. Különösen zöldpaprikából küldtek jelentős mennyiséget a Német Demokratikus Köztársaságba és Nyu- gat-Németországba. Dinnyéből hasonlóan nagy mennyiséget exportáltak más országokba. A szocialista brigád címért küzdő kollektívák jól felkészültek a második féléves terv teljesítésére. Ha a termelőszövetkezetek jól szervezik meg a leszerződött áruk szedését, szállítását a MÉK medgyesegyházi kirendeltségének dolgozói éves felvásárlási tervüket túl is tudják teljesíteni. Nótaszóval vonulnak a fehérköpenyes lányok Elek utcáin. Egy pillanatra megállnak az emberek s mosolyogva intenek a nótázók felé. — A mi iskolásaink — jegyzi meg egy idős nénike, mintha kicsit büszke lenne rájuk. És ez igaz is, mert bár nem elekiek — csak egy-kettő akad közöttük —, azért arra a három hónapra, míg itt tanulnak a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolán, a magukénak tekintik őket A megye minden községéből, sőt Csongrád megyéből is jelentkeztek erre az iskolára azok a lányok, akik a tejgazdálkodást vagy a baromfi- tenyésztést választották szakmául. A „tejesek" A nótázók befordulnak az iskola udvarára, s a tanteremben is folytatják a dalolást, ök a „tejesek”. Büszkék erre és fehér köpenyükre Talán ettől is van a nagy jókedv. Vagy attól, hogy 16 évesek? Lehet. Egy biztos: elevenek, vidámak s a tanulásban sem vallanak szégyent. Most gyakorlaton voltak a Lenin Termelőszövetkezet tehenészetében. A különböző gépekkel ismerkedtek meg. A baromfitenyésztők két csoportja pedig a baromfitelepre látogatott. Mindent meglátnak, mindenről megvan a véleményük és bátran meg is mondják, — Nálunk sokkal szebb és tisztább a baromfitelep — vélekedik egy szőke kislány, s a telep gondozói kicsit restelkedve magyarázkodnak. A lányok bírálnak és kérdeznek is sokat: mennyi a takarmányozás, mennyi az elhullási százalék..., milyen fajtát nevellékát teljesítette. Szarvason, Felsőnyomáson, Töviskesen, Vizesfáson és másutt szintén jó ütemben halad ez a fontos munka. Örömmel hallottuk a Békés—Csongrád megyei Állami Gazdaságok Igazga. lóságának szakembereitől azt is, hogy az állami gazdaságok fennállása óta nem hullt még olyan jó minőségű magágyba a búza, mint most. Jól megszervezték gazdaságaink az egyéb időszerű munkát is. Mezőhegyesen, Szarvason, Felsőnyomáson például két és fél ezer holdnál nagyobb területről törték már le a kukoricát A kézi munkaerőn kívül segítenek a csőtörőgépek is, szárvágásban pedig a kombájnok. A szarvasi ÖRKI kákái kerületében ezeregyszáz hóid rizst learattak, négyszáz hold termését már elcsépelték. Jelenleg öt cséplőgép és kilenc kombájn ontja zsákokba a rizsmagot A Felsőnyomási Állami Gazdaságban 653 hold búzaföldet fertőtlenítettek HCH-val gabonafutrinka ellen. Egyébként a 22 gazdaság közül az első hat között szerepéi Felsőnyomás, Szarvas és Mezőhegyes. Megyénk állami gazdaságai hivatásukhoz méltóan segítenek a felemelt terület vetőmaggal való ellátásában. Megyeszerte 341 vagon plusz vetőmagbúzát adnak. A korábban árugabonának szánt jó hektolitersúlyú, megfelelő csírázó képességű búzát most éjjelnappal tisztítják a nagy teljesítményű gépek, hogy folyamatosan szállíthassák Borsodba, Szabolcsba, megyénk és hazánk különböző vidékére. Egyedül Mezőhegyes 243 vagon terven felüli vetőmagbúzát ad. i^-Ary-^ nek... és így tovább. Van mire válaszolni a gondozóknak. Visszatérve az iskolába ők is az udvaron vagy a tantermekben kisebb csoportokba verődve beszélgetnek, megvitatják a látottakat. A látogatót végigvezetik a termeken, megmutatják iskolájukat, ahol szeptember 24-e óta élnek és három hónapig lesznek. A kis szökevény Mindjárt el is mesélik a legújabb történetet, ami foglalkoztatja őket. Az egyik kislány vasárnap engedélyt kapott, hogy hazamehessen. Nem tért vissza. — Minek jött akkor el, ha itt nem tetszik neki? — méltatlankodik a kis csoport egyik tagja. A lányok hevesen bólogatnak. — Ha valaki pályát választ, tartson is ki mellette — teszi hozzá egy barna szemű, komoly kislány. — Az első napokban a legtöbben hazavágyódtunk. Még sírtunk is. Rossz volt távol az otthontól, de most már megszoktuk. Csapongnak a gondolatok. Ki erről, ki arról akar mesélni. Aztán megegyeznek. Az egyik elmondja a napirendet. — Hat órakor csengetnek, ébresztő. Egy kicsit még aludnánk, jólesik félig ébren, félig alva elnyújtózkodni. De aztán rázkódunk egyet és ugrás ki az ágyból. Csinos fürdőnk van. Öröm benne a reggeli frissítő mosdás. Aztán a szoba rendbehozatala következik. Reggeli után kezdődik a foglalkozás, hallgatjuk az előadásokat Az állattenyésztésről, a takarmányozásról, a baromfitenyésztésről, az állategészségügyről tartanak szakelőadást a tanárok, de van földrajz-, magyar-, történelem- és számtanóránk is. — Meg a gyakorlat1— szól közbe Hatvani Zsuzsa telekgerendási kislány. Az érdekes és amiről tanulunk jobban megmarad az emlékezetünkben, ha látjuk is. A tejesek még fejni is megtanulnak. — Délután 2-től 3-ig szabad foglalkozás. Levelet írunk, olvasunk. Háromtól szilencium. Csak az a baj, hogy nem megy ilyenkor a tanulás. A lányok nagyon zajonga- nak. Még az osztályfelelősökre sem hallgatnak. Mindig kitalálnak valami huncutságot, amin mulatni lehet, így aztán oda a fegyelem. Tánc, szórakozás és... panasz Egymást kiegészítve így alakul a kép az iskola életéről. A legtöbb témát a szabad idő adja. A Mt. V. 93. paragrafusa értelmében az 1963. szeptember 1 utáni munkahely-változtatás esetén — az önkényes kilépés és a fegyelmi elbocsátás kivételével — a munkaviszony folyamatossága a pót- szabadság számítása szempontjából fennmarad, ha a dolgozó 30 napon belül újra elhelyezkedik. A tartalékos katonai szolgálat időtartama a szabadság kiadása szempontjából úgy tekintendő, mintha a dolgozó a vállalatnál dolgozott volna, tehát a tartalékos katonai szolgálat időtartama után is jár részére fizetett szabadság. elekiek — Tegnap kaptuk meg a lemez, játszót. Táncoltunk — mesélik felcsillanó szemmel, aztán hirtelen a kimenő jut az eszükbe, s a csillogás egy kissé megfakul. — Kevés a kimenő — panaszolják és azt is, hogy szigorúak a tanárok. De ennek is megvan a története. Elmondják. — Az előző csoport lányainak sokkal több volt a szabad idejük, de ezzel visszaéltek. Nem volt fegyelem. Elcsavarogtak. Szóval, miattuk kell nekünk bűnhődni! — Való igaz — mondja később Mede István tanár —, hogy szigorúbbak vagyunk és szorosabb a szabad idő, de ezt éppen az előbbi csoport magatartásán okulva vezettük be. A lehetőségekhez mérten azért igyekszünk a belső életet színessé, kellemesebbé tenni. A lemezjátszón kívül a televíziót is beszereljük — a lányok dolgoztak érte a tsz-ben, megkeresték az árát. — Klubesteket rendezünk, közös mozilátogatást és táncot is. A sportkedvelőknek egyelőre csak röplabdájuk van. Az első lépések Nagyon kezdetleges még Itt minden. Hiszen alig pár hónapja működik az iskola. Az előző csoportnak még konyhája sem volt. Most itt az új, modem berendezésű konyhánk és ebédlőnk. A cserépkályhákat most rakják. Később még egy tanterem épül, két iroda, egy laboratórium és egy szertár is. A legnagyobb gond, hogy kevés a tanár. Mindössze hárman vagyunk az igazgatóval együtt. Az egyik osztálynak még osztályfőnöke sincs. Bár még sok gonddal kell megküzdeniük, a kezdeti nehézségek még nem szűntek meg, de az eddigi eredmény bizonyítja az iskola létjogosultságát. Híre rövid idő alatt bejárta a megyét, sőt túlment a határán, s az első 45-ös létszámú csoporttal szemben, most 102 hallgatója van az iskolának. Januárban már a másodévesek jönnek. Három hónap a bentlakásos iskolán, a többi gyakorlat és három év múlva jól képzett, gyakorlattal rendelkező, mezőgazdasági szakmunkásokat kapnak a termelőszövetkezetek. Minden segítséget megérdemelnek hát azok, akik ezen fáradoznak. Kasnyik Judit Ez a szabály a nyugdíjasokra is vonatkozik. Tehát, hogyha egy dolgozót nyugdíjaztak és a nyugdíjazást követő 30 napon belül elhelyezkedett a havi 500 forint munkabérért, akkor munkaviszonyának folyamatossága a pótszabadság kiszámítása szempontjából fennmarad. A sorkatonai szolgálat idejére viszont fizetett szabadság nem jár. A dolgozót ez utóbbi esetben csak sorkatonai szolgálatból történt leszerelése után és ekkor is csak a munkában töltött ideje alapján illeti meg szabadság. Dr. Ny. B. B. I. A Békés megyei Növényvédő Állomás azonnali belépéssel felvesz egy fő növényvédelmi gyakorlattal rendelkező, egyetemet végzett agronómust, egy fő gyors- és gépírással rendelkező adminisztrátort, és két fő gyakorlattal rendelkező motorszerelőt.' Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen Tarhoson. Útiköltséget alkalmazás esetén térítünk. 83386 fl szocialista brigád címért versenyeznek a MÉK medgyesegyházi kirendeltséginek dolgozói csülhetetlen segítség a gépjavításban, karbantartásban. 341 vagonnal több vetőmagbúzát adnak a felemelt terület elvetésének megsegítésére megyénk állami gazdaságai Munkaügyi tanácsadó Nyugdíjas dolgozó folyamatos munkaviszonya A katonai szolgálat ideiére mikor jár szabadság?